Tolnai Népújság, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-19 / 194. szám

SPORT Tolnai Népújság - 7. oldal 2000. Augusztus 19., Szombat Egypontosok decsi derbije Idegenben lép pályám a két hibátlan Az NB II Dráva-csoportjá- nak hétvégi, harmadik for­dulójában a paksiak Decsre látogatnak. Kérdés: az ed­dig egy-egy ponttal az A- csoport alsó régiójában sze­rénykedő együttesek közül melyik szerzi meg első győ­zelmét? Labdarúgás A-csoport Decs-Paksi SE: vasárnap, 17 óra. V: Sebestyén. Kalmár Fe­renc: - Rutintalanságunk okozta vereségünket a Kaposvölgye el­len. Egygólos hátránynál kapufá­kat rúgtunk, az üres kapuba sem találtunk be. Két gólt is lesről kaptunk, aztán a második félidő­ben már a hazaiak kerekedtek felül. Pilisi és Hegedűs játéka sé­rülés miatt kérdéses, Pusztai já­tékengedélye viszont megérke­zett. Bízom benne, hogy máso­dik hazai mérkőzésen megsze­rezzük első győzelmünket. A maródiak miatt az összeállítás­ban még sok a kérdőjel, ezért kezdőcsapatot csak a mérkőzés előtt hirdetek. Vábró József: - Az eredmé­nyek még nem azt bizonyítják, hogy kialakult a csapat. Mi más­képpen látjuk. Szinte új együttest kellett formálni, melynek az edzettség erén óriási lemaradása volt. A kérdés számunkra az volt, hogy kevés .terheléssel látványo­sabb eredményeket érjünk el, vagy kemény munkával alapoz­zuk meg a csapat markánsabb jö­vőjét. Mi az utóbbi útra léptünk, s most ezért szenvedünk. Az NB- s játékosokkal teletűzdelt Szentlőrinc ellen a pontszerzést sikerként, az akarat diadalaként könyvelem el. Vasárnap Decsen küzdelmes mérkőzésre, és javuló formára számítok. Licker- Borsi, Jenei, Harmati- Prantner, Wolf, Benedeczki, Taba, Nagy Zs.- Szabadi, Fejes. B-csoport: Dombóvári FC-Aramis For Men-Andocs: szombat, 17 óra. V: Németh. Horváth Árpád: ­Szekszárdon szervezetlenül, pontatlanul futballoztunk. Nem tudtuk tartani az UFC játékának szervezőit, s ennek egyenes kö­vetkezménye volt a vereségünk. Szombaton a Somogy megyei bajnok ellen szeretnénk begyűj­teni első pontjainkat, s ha lehet, mindjárt hármat is. Az andocsiak ellen - tekintettel a nagy melegre - pontos játékra, és a kapu előtti határozottságra lesz szükségünk az eredményes szerepléshez. Steiger eltiltása ugyan lejárt, de a héten megsérült, így rá és Ötvös­re nem számíthatok. Szabados- Erdei, Hopp, Vincze- Nagy, Horváth J., Kása, Horváth Á., Szabotin- Varga, Tolnai. Baracs-Szekszárdi UFC: szombat, 17 óra. V: Rácz Z. Kniesz Mátyás: - Ha a helyzete­inket nem ügyetlenkedjük el, akár nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna Dombóvár el­len. A találkozó egyes periódusa­iban kimondottan elégedett vol­tam a támadójátékkal, felszaba­dultan, látványos akciókat vezet­ve fizikálisán ellenfelünk fölé ke­rekedtünk, néha azonban elszó- rakoztuk a lehetőségeinket. Az újonc Fejér megyei együttes két vereséggel rajtolt, ezért hazai pá­lyán biztosan kettőzött erővel küzd majd a pontszerzésért. Mi arra készülünk, hogy eddigi hi­bátlan mérlegünket tovább javít­suk. Jó hangulatban várjuk az összecsapást, melyen győzelmet remélek. Boros a hét elején meg­fázás miatt hagyott ki edzéseket, szombaton azonban már talán számíthatok a játékára. Blazsó- Torma vagy Novák, Fehér, Tóth V., Kiss Cs.- Vesztergombi, Mészáros I., Mé­száros Zs., Ruff- Kiss J., Boros vagy Kvanduk. A szekszárdi Kiss János a múlt héten kétszer ünnepelhetett fotó: gottvald Kalocsa-Bonyhád Agraco FC: vasárnap, 17 óra. V: Czakó. Teszler Vendel: - A mezőnyben jól játszó Harkány ellen nem tud­tunk folyamatos játékot produ­kálni, ezért nehezen szereztük meg a bajnoki pontokat. Az elő­rejelzés szerint kánikulai körül­mények között kerül sor a ta­vasszal még NB II-ben szereplő Kalocsa elleni mérkőzésre. Meg­határozó lesz, hogy melyik csa­pat tudja jobban megbecsülni a labdát, és energiáit a döntő hely­zetekben mozgósítani. Keretünk­ből Bozsér és Bíró bajlódik sérü­léssel, játékuk kétséges. Az ösz- szeállítással kapcsolatban még akadnak kérdőjelek, az elmúlt fordulóban többen is gyenge tel­jesítményt nyújtottak. Bogyai- Brunner vagy Volár, Nagy Z., Panghy, Tóth vagy Pusztai- Martinov, Tálas, Hor­váth J., Schwarzkopf vagy Dani- Molnár, Gergely vagy Bí­ró. ■ Máté-passzió: 3000 méter akadály A Párducok magyarjai visszatérnek a Cedar Falls-ba Ma délelőtt indul Ferihegy­ről az a gép, melynek fedél­zetén két szekszárdi fiatal­ember, Németh Máté és Csil­lag Balázs visszatér egyete­mi tanulmányainak helyszí­nére, az Egyesült Államok­ban. Elutazásuk előtt Né­meth Mátéval beszélget­tünk. Atlétika Az AC Szekszárd két „alighúsz” fiatalja a nyári szünetét töltötte idehaza, s persze jó sportember­hez hűen igyekezett kihasználni a magyarországi versenyrendszer nyújtotta lehetőségeket, és rajt­hoz állt az országos bajnokságo­kon is. A május végi hazaérkezésüket követő hétvége már a futópályán találta őket, a Budapesten meg­rendezett váltóbajnokságon - Varga Szabolcs és Kovács Kriszti­án - társaként ezüstérmet szerez­tek a felnőtt válogatottakat felvo­nultató székesfehérvári ARAK mögött. A már-már a tengerentúlt idézően szoros menetrend sze­rint azután a zalaegerszegi orszá­gos vidékbajnokságon - mely egyben az utánpótlás országos seregszemléje is volt - húztak fu­tócipőt, és 1500 méteren kibérel­ték a dobogó első két fokát. Né­meth egy századdal volt gyor­sabb klubtársánál, aki azután 5000 méteren begyűjtött egy ara­nyat is. Csillag remek formájának köszönhetően meghívást kapott a felnőtt válogatott keretbe is, és a ljubljanai nemzetek közötti via­dalon 1500 méteren új egyéni csúccsal ezüstösre sikerült a de­bütálás. És még hol volt a vége? Június közepén az Iharos-pá­lyán rendezték a 10.000 méteres felnőtt, utánpótlás és junior or­szágos bajnokságot, melyről mindketten (és az ugyancsak Né­meth Gyula-tanítvány Kroneraff Ágnes is) aranyéremmel térhetett haza. Csillag ideje a felnőttek kö­zött az ötödik helyre volt elegen­dő. Németh Máté a hazai sikerek után nemzetközi szinten is bizo­nyíthatott: a junior válogatott tag­jaként a csehországi Olo- moucban szerepelt, s nyert nem túl jó idővel is magabiztosan fő számában, 3000 méter akadá­lyon. Két héttel később ugyan­csak akadályfutásban győzött: a junior csapatbajnokságon - a Szolnoki MÁV színeiben - 2000 méteren az idei év legjobb kor- osztályos eredményével diadal­maskodott. A remek formaidőzí­tés a július közepén Nyíregyhá­zán lebonyolított egyéni országos bajnokságon is kamatozott. Né­meth Máté a 2000 méteres aka­dály mellett 3000 síkon sem talált legyőzőre, s így két arannyal bú­csúzott a junior korosztálytól. Aztán tegnap elköszönt Szek- szárdtól, a családi fészektől is. A Németh Máté második évét kezdi Amerikában búcsú közel nyolc hónapra, az egyetemi sze­meszter végéig szól.- Amerikában nagyjából az fo­gadott, amire számítottam mondja a Cedar Falls mellett talál­ható University of Northern Iowa ősztől másod­éves hallgatója. - Egyelőre csak ál­talános tantár­gyakat tanulok, a májusban szocio­lógiából és föld­rajzból tettem vizsgát. Az anyag amúgy középis­kolás szintű, a gondot a szak­nyelv megértése okozza. Naponta három kötelező angol órám is van, ám ezeket a csoportom különböző szinten álló diákjai miatt elég nehezen vise­lem. Sokkal több ragad az ember­re, ha megnéz egy filmet, vagy le­ül a barátokkal beszélgetni. Máté baráti köre a 15 ezres hallgatói létszámú egyetemváros­ban az osztálytársai mellett ter­mészetesen az-atléták közül kerül ki. Rajta kívül még két magyar fi­atalember, földije, Csillag Balázs, illetve Tímár Levente tagja a ke- resztségben Párducok nevet ka­pott mintegy harminc fős iowai csapatnak.- A versenyek zömét úgyneve­zett Konferenciákban bonyolítják le, ezekbe általában hét-nyolc egyetem tartozik. A miénk köze­pes erősségű Konferencia, ám a csapatunkban akadnak kiváló képességű sportolók is. A rúdug­rónk idei legjobbjával a felnőtt Európa-bajnokságon dobogóra állhatott volna, az immár edző­ként tevékenykedő 400 gátasunk, Joey Woody 48 másodpercen belül tud, és a sprintereink is 10.5 körül repesztenek százon.- Szemérmesen hallgattál a kö­zéptávfutókról.- Pedig azok is kitűnőek. Ba­lázs és Levente több viadalon éremesélyeként állt rajthoz, és többnyire jó eredményekkel öreg­bítették iskolánk hírét. Jómagam a 3000 akadályt jelöltem meg fő számomként, de 3000 és 5000 sí­kon is indulgattam. Visszatekint­ve az idénykezdetre azt kell mon­danom, hogy hibáztam. A saját fejem után mentem, és túl erős tréningekkel akartam behozni a lemaradásom. Bár ez rövidtávon eredményesnek tűnt, hiszen a harmadik versenyen 20 másod­percet javítottam háromezren, a formám fokozatosan romlott.- Szabadtéren azonban már is­mét elemedben voltál.- Március végére kezdtem ismét magamra találni. Ekkor már apu (Németh Gyula - A szerző.) edzésterve alapján készültem, és az első szabadtérin, Fbridában új egyéni csúcsot futottam 1500- ön. A legbüszkébb mégis a Drake Relays elnevezésű viadalon ara­tott váltógyőzelmünkre vagyok. A négyszer egy mérföldes távon a Stanford Egyetem kvartettje ab­szolút favoritnak tűnt - egyikük például tagja a Sydneybe készülő amerikai olimpiai csapatnak -, ám a három magyarral felálló vál­tónk hatalmas csatában megver­te. Túlzás nélkül állíthatom, a vi­adal elérte a felnőtt Eb-szintjét.- Pár hónapos magyarországi tartózkodásotok alatt több verse­nyen is elindultatok, ám fő szá­modban a juniorok megszorítani sem tudtak, a felnőttek között pe­dig nem jött ki a lépés.-Ez így igaz, a felnőtt országo­son erősen közepes idővel csak hatodik lettem. Érzésem szerint az idén tíz másodperc bennem maradt, ezért nem tudtam kilenc perc alá kerülni. Az Egyesült Álla­mokban szeretném folytatni a megkezdett munkát, és jó felké­szüléssel, egy erős mezőnyben jö­vő tavasszal akár az U-23-as kon­tinensviadal kiküldetési szintjét, a 8:45-öt is megfuthatom. Azt mondják, az idén már Nyugati­parti versenyekre is elutazunk. Arra már 8:30-8:40 körüli futók is „teremnek”. Németh Máté az új szemesz­terre három új tantárgyat vett fel. A „Nyári olimpiák története” ép­pen aktuális, erre azonnal lecsa­pott. A pszichológia régóta érdek­li, később akár szakterületének is választhatja. Ősztől zeneórákra is jár. A szekszárdi zeneiskolában gitárszakon végzett atléta az utóbbi időben ugyan ritkábban vette elő a hangszert, ám ősztől a zeneórákon erre ismét lehetősége lesz. ________________________________(FEKETE) D urva anyád! Dr. Freppán Miklós, a Tol­na Megyei Labdarúgó Szö­vetség fegyelmi bizottságá­nak elnöke szomorú apro­póból kért segítséget la­punktól. Labdarúgás Az utóbbi időben egyre gyako­ribb a durvaság a megyebajnoki mérkőzéseken, s ezúttal nem is a szándékos, sérülést okozó rú­gásokról, mind inkább a játék­vezetőket, segítőiket sértő, nyomdafestéket nem tűrő mocs- kolódásról van szó. A fegyelmi bizottság szerdai ülésén hat kiállított játékos ügye került a plénum elé (a sípmeste­reknek az első fordulóban rekord­közeli, ötven(!) esetben kellett a sárga lapot felmutatniuk), közü­lük négyen a bíró, vagy asszisz­tense durva megsértéséért. Saj­nos, mára mindennapossá vált a mérkőzésvezetőt parasztnak, sze­métnek vagy mocskos csalónak nevezni, a (legrövidebbet azon­ban általában a dologról mit sem tehető édesanyák húzzák. Érthe­tetlen és szomorú. Különösen az egy tizenéves szájából, ugyanis nem ritka, hogy ifjúsági találkozó­kon a szövegelésben már élvonal­beli kamasz küldi melegebb ég­hajlatra a játékvezetőt. A sípmesterek az idén sem tű­rik, és gondolkodás nélkül piros lappal honorálják a magukról megfeledkezett labdarúgók^) cselekedeteit. Az FB pedig - mint arról dr. Freppán Miklós biztosí­tott -, a kiszabható legsúlyosabb büntetést, hat hetes kényszerpi­henőt ró ki a vétkesekre. Hat hét nagy idő, így hát érde­mes inkább a játékra koncent­rálni. (FEKETE) Gergelics-érmek TRI ÁTLÓN Augusztus 5-én a lengyelországi Chodziezben utánpótlás váloga­tottak részére rendeztek Olimpi­ai Reménységek Versenyét. A sprinttávú (750 m úszás, 22 km kerékpár, 5 km futás) viadalon Gergelics Dóra, a bonyhádi Anonym SE sportolója a hetedik helyen végzett. A felnőttek ré­szére ugyanitt rövidtávú (1.5 km, 44 km, 10 km) futamot bo­nyolítottak, melyen Gergelics Natália harmadikként ért célba. A magyar utánpótlás váloga­tott ezt követően a németországi Bornhövedben egyhetes nem­zetközi edzőtáborozáson vett részt 12 ország 150 versenyzője társaságában. A felkészülés zá­rásaként megtartott nemzetközi versenyen (német utánpótlás bajnokságon) a juniorok és az ifik összevont korcsoportjában Gergelics' Dóra ötödikként zárt, míg nővére a felnőttek rövidtávú futamában ezüstérmet szerzett. Az Aranykönyvbe véshetik nevüket Atlétika Az AC Szekszárd két sportolója, a diákolimpiái döntőn és az orszá­gos bajnokságokon egyaránt re­meklő Kroneraff Ágnes és Kovács fCrisztián a közelmúltban a pol­gármesteri hivatal bélyegzőjével ellátott levelet kapott kézhez az alábbi szövegezéssel. „Örömmel értesítem, hogy ki­emelkedő munkája alapján be­jegyzést nyert Szekszárd Megyei Jogú Város Aranykönyvébe. Kö­szönöm, hogy teljesítményével hozzájárult városunk hírnevének öregbítéséhez. Gratulálok elért eredményeihez, és büszke vagyok arra, hogy Ön Szekszárd nevét fémjelzi. ” Az aláíró Kocsis Imre Antal polgármester, a meghívó pedig augusztus 20-án 11.30 órára szól a Művészetek Házába. ■ Szombat Autósport Duna-kupa autócross or­szágos bajnoki futam Előszálláson, 10. Baumgartner Tüzép-kupa éjsza­kai rally a bonyhádi Vörösmarthy- forrás környékén, 21.30. Cselgáncs: Atom-kupa nem­zetközi A-kategóriás junior ver­seny a paksi ESZl-csarnokban, 10. Kézilabda: COST.E.L.-kupa női felkészülési torna a tolnai vá­rosi sportcsarnokban, 8-18.30. Radenska-kupa nemzetközi utánpótlás torna Szekszárdon (Palánk, Zrínyi u., városi sport- csarnok), 7.30-19.30. Labdarúgás: NB II Dráva-cso- port, B: Dombóvári FC-Aramis For Men-Andocs, Baracs-Szek­szárdi UFC 17. Megyei III. osztály, Dél: Szálka-Szedres (Unyatinsz- ky) 17. Szabadidősport: Millenniumi Ötpróbás: Duna-átúszás Pakson, rajt a Duna Korzón 11. Vasárnap Cselgáncs: Atom-kupa nemzet­közi A-kategóriás junior verseny a paksi ESZI-csarnokban, 10. Kézilabda: COST.E.L.-kupa női felkészülési torna a tolnai vá­rosi sportcsarnokban, 8 (döntő: 15.30). Radenska-kupa nemzet­közi utánpótlás torna Szekszár­don, döntők a városi sportcsar­nokban, 8-13. Labdarúgás NB II, Dráva csoport, A: Decs-Paksi SE 17. B: Kalo­csa-Bonyhád Agraco FC 17. Megyei I. osztály: Zom- ba-Aparhant (Horváth Z.) 16, Bátaszék-Nagymányok (Vincze I.), Simontornya-Őcsény (Petki), Nagydorog-Kajdacs (Fábián), Kakasd-Pincehely (Lubastyik), Bölcske-Tolna (Dárdai), Tevel- Dunaföldvár (Bárány R.) 17. Megyei II. osztály: Ma- jos-Bátaapáti (Fazekas), Tenge- lic-Cikó (Csepregi), Izmény-Kis- dorog (Albert), Hőgyész-Gyönk (Sajgó), Ozora-Magyarkeszi (Nild), Mucsfa-Sióagárd (Fábi­án), Váralja-Csikóstőttős-Kapos- szekcső (Botos), Dunakömlőd- Madocsa (Krekó) 17. Megyei III. osztály, Észak: Dalmand-Kurd (Bauer), Szakcs- Nak (Maraszin), Pálfa-Iregszem- cse (Besenczi), Németkér-Pusz- tahencse (Kiss), Kocsola-Döbrö- köz (Szűcs) 17. A Kölesd-Tolna- némedi mérkőzést november 12- én rendezik. Dél: MŐcsény- Lengyel (Kiss), Bogyiszló-Ger- jen (Vágner), Fadd-Harc (Hegyi), Bonyhádbör-zsöny-Mórágy (Pal­kó), Alsó-nána-Bonyhádvarasd (Petrovics) 17. A Kéty-Báta talál­kozót augusztus 23-án, szerdán játsszák.____________________■ Grönholm vezet a Finn Ralin A hazai pályán versenyző finn Grönholm-Rautiainen duó (ké­pünkön) állt az élen kilenc gyor­sasági szakasz megtétele után a világbajnoki sorozat kilencedik állomásán, a Finn Ralin. A Peuge­ot 206 WRC-t terelgető kettős mindössze 5 másodperccel előz­te meg a pontversenyben vezető brit Burnst (Subaru), és 26 má­sodperccel a honfitárs Rovanpe- rát (Toyota). ________________■ I A hétvége sportműsora

Next

/
Thumbnails
Contents