Tolnai Népújság, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-02 / 179. szám
I 2000. Augusztus 2., szerda HAZA I TÜKÖR Tolnai Népújság - 5. oldal Milliárdok szociális célra A kormány döntött a Nemzeti Színház Rt.-ről Budapest Útbaigazít a rendőrtolmács A bűntettek áldozatait is megilleti a hatósági segítség A diákok nyelvtudását megbecsüli a rendőrség Idén már harmadik éve annak, hogy a rendőrség diákokat foglalkoztat a nyári turista- szezonban. A legalább C típusú nyelvvizsgával bíró egyetemisták, főiskolások és középiskolások havonta akár nettó negyvenezer forintot is megkereshetnek azzal, hogy útbaigazítják az eltévedt külföldieket. Budapest A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Balaton környéki rendőrőrsök már harmadik éve foglalkoztatnak diákokat nyáron. A legalább középfokú nyelvtudással bíró fiatalok havonta 160 órában szegődnek az egyenruhások mellé.- Májusban a rendőrség versenytárgyalás alapján döntött arról, hogy a MindDiák diákmunkaközvetítő iroda segítségét veszi igénybe, és így ad munkát nyelveket beszélő fiataloknak - tájékoztatta lapunkat Miklós István alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság oktatási osztályának vezetője. - Harmadik éve foglalkoztatunk diákokat, a mostani „eresztésből” is többen vannak olyanok, akik már az előző két évben is segítették munkánkat. Miklós István elmondta: a diákok átlagosan napi nyolc-tizenkét órát dolgoznak, a munkanapot pedig két nap pihenő követi.- A fiatalok kifejezetten élvezik a „járőrözést”- mesélte az alezredes. - BRFK-s pólóban, vagy kitűzővel róják az utcákat, útba igazítják az eltéFOTÓ: EUROPRESS/DIÓSI IMI vedt külföldieket, tolmácsolják panaszaikat az őket kísérő, valódi rendőröknek. Viszonylag elfogadható fizetést is kapnak ezért: havonta nettó negyvenezer forintot keresnek. A bűnelkövetőknek hivatalból rendelnek ki védőt, de az áldozatoknak nincs védője, tanácsadója. Ezért az áldozatvédelmi felelősökre hárul a feladat, hogy az áldozatok segítségére siessenek, ha például betörnek egy lakásba, a kárt szenvedett megtudhatja, hogy milyen rendőrségi iratokkal kell a biztosítóhoz fordulni vagy milyen egyéb jogi tanácsra van szüksége. Életellenes bűnesetek esetén vagy a maradandó károkat szenvedő áldozatokat melyik közalapítványhoz kell kárenyhítésért fordulni. A Belügyminisztérium Áldozatvédelmi Irodája ma teszi közzé eddigi munkájának gyakorlati eredményeit, illetve beszámol a szabályozási háttér alakulásáról is. Az Európa Tanács javaslatára tavaly februárban jelent meg az a belügyminisztériumi utasítás, amely szerint a rendőrségen belül is meg kell szervezni az áldozatvédelmi szolgálatokat. Ma már a városi rendőrkapitányságokon 182 áldozatvédelmi referens működik, 31 városban az önkormányzatokkal közösen áldozatvédelmi irodákat is szerveztek. Január elseje óta az Országos Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Közalapítvány eddig 40 áldozatnak nyújtott csaknem 3,51 millió forint állami támogatást. Csökken a heti pihenőidő? Számos - a munkaidőkeretre, a heti pihenőidőre, a túlóramértékre - vonatkozó szakszervezeti javaslatot méltányolva, több ponton új módosítási indítvánnyal érkezett a kormányzati oldal az Országos Munkaügyi Tanács (OMT) munkajogi bizottságának keddi ülésére. Egyebek mellett a fogyatékosok új támogatási rendszeréről, a szociális ágazatban dolgozók kereset-kiegészítéséről és a Nemzeti Színház építésének gyorsításáról tárgyalt tegnap a kormány. A miniszterek egy hónapos nyári szabadságukat követően láttak ismét munkához. Új módszerekkel megállapított újfajta támogatásra számíthatnak jövő nyártól a fogyatékosok - jelentette be a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón Harrach Péter szociális és családügyi miniszter. Az eddigi juttatások helyébe a súlyosan fogyatékosok esetében a nyugdíjminimum 80 százalékának megfelelő járandóság - azaz 13280 forint - lép, míg a kevésbé fogyatékosokat ennek a fele illeti meg. Az OEP megyei igazgatóságaihoz benyújtott igényeket a szeptembertől működő 28 szakbizottság bírálja el. A kormány 6,3 milliárdos egyszeri támogatást ítélt oda a szociális ágazatban dolgozóknak - tudtuk meg a minisztertől. Az összesen 63500 főt érintő döntés személyenként néhány 10 ezer forintot jelent majd, amit még karácsony előtt folyósítanak. Közel háromszázezren látogattak el tavaly egy hét alatt a Hajógyári-szigetre, azaz „a” Szigetre, amely mára Európa legnagyobb ifjúsági és kulturális rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők az idén is nagy érdeklődésre számítanak augusztus 2-9. között. Hosszas egyeztetés után végre bizonyossá váltak a rendezvény főbb programjai. A nagyszínpadon többek között fellép a hatvanas-hetvenes évek kultikus sztárja, Lou ReecL, napjaink első száMegkezdődött a gázközműkompenzációra szánt 61 milliárd átutalása is - jelentette be Borókai Gábor szóvivő. Első lépésként négymilliárdot juttattak a kisösz- szegű követelésről szerződést kötő önkormányzatoknak. A miniszterek tárgyaltak a bányabezárások nyomán munka nélkül maradtak támogatásáról is: a 6-24 havi átlagkereset mellett legfeljebb egymillió forintos kamatmentes tőkejuttatás illeti meg a rászorulókat. A kabinet szorgalmazza a helyi munkahelyteremtő programok indítását is. 200 millió forintos alaptőkével augusztus 1-jén megalakult a Nemzeti Színház Rt. - számolt be egy másik döntésről Borókai. A kormány célja, hogy gyorsítsa az építkezést, illetve, hogy 2002. március 15-én mindenképpen megtartsák az első előadást. A kabinet első olvasatban tárgyalt a jövő évi adójogszabályokról is, amelyekről a szóvivő csak any- nyit árult el, hogy az új szisztémára a kiszámíthatóság lesz a jellemző. Még inkább előtérbe kerül a kis- és közepes vállalkozások, illetve a nagy családok támogatása. A háromgyerekes családoknak például másfél milliós jövedelemig nem kell majd szja-t fizetniük. TAKÁCS MARIANN mú gitárzenekara, az angol Oasis és a vájtfülűek által is kedvelt ír Therapy nevű metálegyüttes. A külföldi hírességek mellett a hazai élvonal képviselő is jelen lesznek a fesztiválon, így többek között a Kis Pál és a Borz, valamint a zenészparódiáiért kedvelt Irigy Hónaljmirigy. Búsulni azoknak sem kell, akik más előadókra vágynak, mert a fesztivál harminc helyszínén több mint 800 program közül lehet választani, ezért a korábbi évekhez hasonlóan várhatóan mindenki megtalálja az ízlése számára megfelelő fellépőket.________________-wBudapest A munkáltatói oldal határozottan elutasította a szakszervezetek engedményeket szorgalmazó javaslatát, arra hivatkozva, hogy így nem teljesülnek a munkaadók gazdaságai elvárásai. A kormányzat által előterjesztett javaslat szerint a munkaidőkeretet nem emelnék fel az eredeti indítványban szereplő 4, illetve bizonyos munkaidő-beosztásoknál 6 hónapra, a munkahelyeknek továbbra is a jelenlegi két hónapos munkaidőkereten belül kellene átlagban megfelelniük a heti 48 órás munkaidőnek. A szakszervezetek kifogásolták a jelenlegi két hónapos „időszámítás” négy hónapra emelését, a munkáltatói oldal pedig ragaszkodott az eredeti mértékekhez, ami szerint a kollektív szerződés megkötésekor valamennyi munkahelyen a heti 48 órás foglalkoztatást akár egyéves átlagban is előírhatná a munkáltató. A kormányzat méltányolná azt a szakszervezeti igényt is, hogy a jelenlegi 42 órás minimális heti pihenőidőt - a hétvégi kötelező munkaszünet óráit - ne csökkentsék 35 órára. Az új kompromisszumos javaslat a 40 óra. A szakszervezetek ezt elfogadnák, a munkáltatói oldal viszont nem. TILTAKOZÓ TELEPÜLÉSEK. Jogilag megalapozatlan a belügyminiszternek az a javaslata, hogy az önkormányzati tűzoltók elmaradt bérpótlékait és a készenléti díjakat visszamenőleg fizessék ki a települések - nyilatkozta kedden Zongor Gábor, a Települési Ön- kormányzatok Országos Szövetségének főtitkára. LÁTVÁNYOS ROMLÁS. Hegyi Gyula szocialista képviselő kedden azt javasolta, hogy az idei 350 millió helyett jövőre 1 milliárd forint elosztásáról dönthessen a parlament társadalmi szervezetek bizottsága. A politikus szerint az elmúlt két évben látványosan romlott a mintegy 60 ezer magyar civil szervezet helyzete. LEVÉL A PM-NEK. A környezetvédelmi tárca jövőre 20,1, a következő évre 20,4 milliárd forintos költségvetési támogatást kért a Pénzügyminisztériumnak (PM) írt levelében, de ez nem tartalmazza a 2001-re szóló 6,8 milliárd forintos többlet- igényt, mert arról még nem fejeződtek be az egyeztetések - mondta tegnap Karlovich Ágnes, a minisztérium főosztályvezetője. FELMÉRÉS. Patikusok tapasztalata szerint az orvos által felírt receptet a betegek egynegyede rendszeresen nem váltja ki, amikor megtudja a gyógyszer árát - tartalmazza az Országos Egészségbiztosítási Pénztár kedden nyilvánosságra hozott felmérése. Az elemzés szerint a betegek 85 százaléka úgy emlékezett, hogy még soha nem ajánlottak fel számára helyettesítő terméket a patikában. A patikusok viszont úgy nyilatkoztak, hogy a betegek csaknem felének ajánlottak fel olcsóbb készítményt. EGYSÉGES RENDSZERT! Az országos ifjúsági szervezetek több vezetője nem tartja elfogadhatónak, hogy anyagi forrásaikat alapvetően meghatározza a mindenkori politikai vezetés jóindulata, ezért szorgalmazzák egy hosszú távú egységes támogatási rendszer bevezetését - nyilatkozta tegnap a több tucat ifjúsági közösséget tömörítő két szervezet, a Magyar Gyermek és Ifjúsági Tanács, illetve az Országos Gyermek és Ifjúsági Parlament elnöke. ZENEDÍJAS TELEFONOK. A telefonközpontok várakozási idő alatti zeneszolgáltatása és a hanganyagok távbeszélőn keresztüli közvetítése után az év első felében mintegy 10 mülió forint szerzői jogdíj folyt be - közölte Gyertyánfy Péter, az ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület főigazga- tója kedden. _______________■ M egnyílt a Sziget Az első vendégek már napokkal ezelőtt megérkeztek fotó: europress/körmendi Budapest Rendkívüli ülés Budapest Keleti György, a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke a napokban dönt arról, hogy Nógrádi Zsolt interjújában elhangzottak miatt mikorra hívja össze a testület rendkívüli ülését, amelyet három szocialista képviselő kezdeményezett. Az elnök elmondta, hogy Vancsik Zoltán, Nikolits István és Tóth Károly képviselők levelében a bizottság tagjai Nógrádi Zsolt közlésére hivatkoznak, „amely alapján az állami titkosszolgálatok rendellenes működésére lehet következtetni”.- A felmerült gyanú tisztázása érdekében kérik Nógrádinak és Demeter Ervinnek, a polgári titkosszolgálatokat irányító miniszternek a meghallgatását - közölte Keleti. Erre a házszabály lehetőséget ad akkor, ha a testület egyötöde kéri az ülés összehívását. Ez elegendő, hiszen a grémium 15 tagból áll. _______■ C él a jobb kihasználtság Megyénként vizsgálják a kórházi ágyak számát A betegforgalommal összefüggésben, a jobb kihasználtság érdekében augusztus 7-ig kell megállapodást kötni a megyei egyeztető fórumokon arról, hogy mely kórházakban, milyen mértékű ágyszámcsökkentést hajtanak végre. Budapest Dr. Molnár Ilona országos tisztifőorvos lapunknak hangsúlyozta, hogy nem a betegellátás rovására kívánják szűkíteni a kórházi kapacitásokat, hanem a szakmailag indokolatlan, kihasználatlan ágylétszám csökkentése várható. Valamennyi megyei tisztifőorvos ebben a szellemben kell, hogy megegyezzen az intézmények fenntartóival. Komolyabb vitákra elsősorban nem a vidéki településeken, hanem a főváros és Pest megye területén kell számítani, ahol csaknem háromezerrel magasabbnak tartják a kórházi ágykapacitást a szakmailag indokoltnál. Problémák várhatóak még a Balaton környéki megyékben is, ahol nagyon sok országos hatáskörű szervezet működtet külön fekvőbeteg-intézményt. A legkönnyebben Hajdú-Bihar és Fejér megyében köthetnek egyezséget, ahol a tervezett ágyszámleépítések minimális mértékűek. Az országos tisztifőorvos szerint az új minimumrendeletben előírtak szerint az intézményeknek azt is mérlegelniük kell, hogy a szükségesnek tartott ágyak számához a jövőben mindenütt biztosítani kell a megfelelő szakemberlétszámot. Ennek híján ugyanis nem kaphatnak működési engedélyt. Amennyiben valamelyik megyében szeptember 1-jéig nem sikerül egyezségre jutni a kórházi ágyak számában, akkor az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vizsgálja felül a régió kórházi kapacitását. Németh zsuzsa A JELENLEGI ES A TERVEZETT KORHÁZI AGYAK SZAMA 32 000 28 000 24 000 20000 1