Tolnai Népújság, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-14 / 189. szám

!■ 2000. Augusztus 14., hétfő MŰSOROK Tolnai Népújság - 7. oldal GAZDASAG BÁT - HEH ÖSSZEFOGLALÓ Estek a gabonaárak Budapest A Budapesti Árutőzsde gabona­piacán az elmúlt héten összesen 1,8 milliárd forint értékű áru for­gott a parketten, a határidős pénzpiacon pedig 14 milliárd forintnyi külföldi fizetőeszköz került új tulajdonoshoz - derült ki egyebek között a BÁT hét végi összefoglalójából. A gabonapiacon összesen 638 kontraktus cserélt gazdát A takarmánykukorica három lejá­rata 210-740 forinttal drágult. A búza márciustól kezdődő lejára­tainak jegyzései 200-700 forint­tal csökkentek. A takarmánybú­zához szeptemberre 330 forint­tal olcsóbban lehetett hozzájut­ni, a takarmányárpa szeptembe­ri árfolyama pedig 710 forinttal zuhant. A napraforgó novembe­ri és decemberi határidejének árszintje - üzletkötések nélkül - 200, illetve 800 forintot esett. A határidős devizapiacon a múlt héten ismét élre tört az euró, a legkapósabb a szeptem­beri lejárat volt. A máskor oly népszerű zöldhasúnál a japán jen és az angol font is jobban szerepelt. A dollár a hétfői nyi­tóárhoz képest keddre kissé megerősödött, pénteken azon­ban 2-3 forinttal alacsonyabb ár­folyamon fejezte be a hetet. A ja­pán jen piacán hullámzottak az árak, a jegyzések végül ugyan­azon a szinten zártak, ahol hét­főn álltak. Az angol fontnál már megszokhatták a brókerek a hirtelen nagymértékű ármoz­gásokat, a múlt héten a legna­gyobb elmozdulás 5 forint volt. A pénzpiacon egyre népszerűbb az egyhetes lejáratú dollár. Míg júliusban összesen 900 kontrak­tus forgalmat regisztrált a tőzs­de, addig augusztus első két hetében már 1600-at.- UG ­Gondot okozhat a drágulás Az élelmiszerárak kérdése uniós csatlakozásunkat is befolyásolhatja A hazai élelmiszerárak jelentős mértékben elmaradnak az európai uniós tagországokra jellemző szinttől. Az alacsony élelmiszer- árak ugyanakkor veszélyeztethetik Magyar- ország uniós csatlakozását, drasztikus emelkedésük viszont - egy közeli csatlako­zás esetén - gyarapíthatja a belépést ellen­zők táborát - olvasható egyebek között a Magyar Agrárkamara nemrég elkészült elemzésében. Budapest Magyarországon 1998-ban a lakosság össz- fogyasztásán belül az élelmiszer-fogyasztás 33,1 százalékot tett ki, az uniós országokban ez az arány áüagosan 13 százalékot képvisel. A hazai­nál Nyugat-Európában kilenc-tízszer nagyobb átlagjövedelem mégis azt jelenti, hogy Magyar- országon az egy főre jutó élelmiszer-kiadás egy- hatoda az uniós átlagnak. Egy EU-állampolgár évente 600 ezer, egy magyar 101 ezer forintot költ élelmiszerre - tizedannyi jövedelemből. Növekvő bérek és fogyasztás A fontosabb élelmiszerek egy főre jutó fogyasz­tása szintén jelentős mértékben elmarad az unióbeli átlagtól. Az igények robbanásszerű növekedésére nem számítanak a szakemberek, az viszont tény, hogy a reáljövedelmek emelke­désére az élelmiszer-kereslet rugalmasan reagál. Két évvel ezelőtt például a reálbérek 3,6 száza­lékos emelkedését 4,2 százalékos élelmiszer- fogyasztás-növekedés követte, ez azt jelenti az elemzők szerint, hogy Magyarországon a lakos­ság többsége jövedelemtöbbletének nagyobb hányadát élelmiszerre költi. A prognózisok sze­rint ez a tendencia - nevezetesen, hogy a kere­setekkel azonos ütemben növekszik az élelmi­szerfogyasztás - várhatóan az 1989. évi fogyasz­tási szint visszaállásáig tart majd. A statisztikai adatok szerint a magyar élelmi­szerárak többsége az EU-tagországok árainak a felét sem éri el. A csontos sertéshús, a cukor, a tej például kétszerese, a fehér kenyér kettő és fél-négyszerese a magyar fogyasztói áraknak. Az elemzők szerint egy közeli csatlakozás ese­tén az élelmiszerár-növekedés okozhatja a leg­súlyosabb problémát. Áz árak előreláthatóan egy-két év alatt meg­duplázódnak. Ez azt jelenti, hogy - a felső jövede­lemsávba tartozó kétmülió ember kivételével - a lakosság mintegy felének élelmiszerre kell for­dítania jelenlegi jövedelmének 70-80 százalékát. Egy üyen radikális terhelés - vélik a kamarai szakértők - próbára teheti a társadalom tűrő­képességét. A csatlakozáshoz kapcsolódó jelentős élelmiszerár-emelés a szavazóképes lakosság többségét szembefordíthatja e történelmi lépéssel. Halasztást nem tűrő feladat Hazánk kis mérete és egyes termékeknél mini­málisra csökkent exporttöbblete miatt az ár­különbség gyors, egy-két év alatti kiegyenlítődé­sére lehet számítani. A kérdés csupán az, hogy milyen ütemben, illetve milyen mértékben. Áz Európai Unió polgárainak összes élelmi­szer-fogyasztása meghaladja a 222 ezer milliárd forintot. A magyar fogyasztás ennek alig 5 ezre­léke. Az élelmiszerárak megugrása miatt a fo­gyasztáscsökkenés akár húszszázalékos is lehet, ez azonban érdemben nem korlátozza az árak változását, mivel annak értéke az uniós fogyasz­tói piacnak mindössze egy ezrelékét teszi ki. Az új kínálat - az árakat és nagyságrendet is figyelembevéve - gyorsan feloldódik e nagy piacon. Nem reális tehát az a várakozás, hogy a belföldi alacsony fizetőképes kereslet miatt az élelmiszerárak jelentős növekedése elmarad. Az Agrárkamara szakértői szerint az élelmi­szerek, ezen belül is az alapvető élelmiszerek fo­gyasztói árának fokozatos felzárkóztatása az Európai Unió normáihoz azonnali, halasztást nem tűrő feladat. Nem nehéz ugyanis belátni, hogy az összfogyasztáson belül jelentős arányt képviselő élelmiszereknek az átlagosnál lényege­sen magasabb árnövekedése milyen hatással van a teljes fogyasztói árszínvonalra. Amennyiben a csatlakozást követő évben az árkiegyenlítődés­nek csak a hatvan százaléka menne végbe, úgy az önmagában a nemzeti inflációt nem hogy két számjegyűre, de húsz százalék közelébe emelné. Negyvenszázalékos árkiegyenlítődés is tíz száza­lék feletti értékben növelné a fogyasztói árakat. A hangsúly tehát a fokozatosságon lenne, amit az infláció csökkenő ütemének megtartása is indokolna. A fájdalmas, de alighanem elkerül­hetetlen „operáción” túl kell esni, és minél előbb, annál jobb volna. Minden év veszteség azzal járna, hogy a csatlakozáshoz közeledve kellene a felzárkóztatási ütemet gyorsítani, az árakat egyre drasztikusabban emelni. u. o. Késedelmi pótlék Sokan nem tettek eleget kötelezettségeiknek Budapest Ezekben a napokban több mint 500 ezer magánsze­mélynek, illetve egyéni vállalkozónak csaknem 20 milliárd forintnyi kése­delmi pótlékról küld értesí­tést az adóhivatal. Aki a megadott határidőre nem teljesíti fizetési kötelezett­ségét, annál megindítják a végrehajtási eljárást. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) szakembereitől megtudtuk, hogy a nyári szabad­ságolások ellenére augusztus vé­géig 870 ezer folyószámla-kivo­natot postáznak. Ezekből értesül­nek az adózók, hogy van-e tarto­zásuk. Azoknak, akiknek kése­delmi pótlékot kell fizetniük, csekket is mellékelnek az értesí­téshez. Közmunka Budapest - SZCSM Az idén mintegy nyolcezer mun­kanélküli vonható be átlagosan 5,5 hónapra a közmunkaprogra­mokba, amelyekre 1,6 milliárd forint áll rendelkezésre - közölte a hétvégén a Szociális és Család­ügyi Minisztérium. Az idei keret 2 milliárd forint, de ebből 400 millió a területfejlesztési tanácso­kon keresztül a hátrányos hely­zetű térségekben szolgálja a fel­zárkóztatást, kapcsolódva a köz­munkaprogramokhoz. A 2 milliárd forintot nem a Munkaerő-piaci Alapból, hanem a központi költségvetésből bizto­sítják. A programok alapvető cél­ja, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű személyeknek átmeneti munkaalkalmat teremtsen. Az A tartozások többnyire abból adódnak, hogy az érintettek az adófizetési kötelezettségüknek határidőre nem tettek eleget. Amennyiben a késedelemnek iga­zolható, nyomós oka volt, akkor az adóhivatal a megfelelő szabá­lyok szerint eltekint a pótlék meg­fizettetésétől. A szakemberek szerint a nagy összegű késedelmi pótlék ellené­re az adózók többsége határidőre és elfogadható hibaszázalékkal készíti el bevallását, befizeti tarto­zását. Számítani lehet arra is, hogy a mostani felszólítások nyo­mán sokan kémek majd fizetési könnyítést. Amennyiben ezt meg­kapják és az új feltételeknek sem tesznek eleget, akkor beindítják a végrehajtási eljárást. Az APEH ál­tal lefoglalt értéktárgyakból tavaly 253 árverést tartottak. A végrehaj­tók szerint ősszel telhetnek meg ismét a raktárak polcai. h. zs.- képzéssel ezekben részt vevők több mint 80 százaléka már mintegy fél éve regisztrált munkanélküli, s jelen­tős részük - a 80 százalék egy- harmada - két évnél is több időt töltött munka nélkül. A közmun­kások csaknem kétharmada álta­lános iskolai vagy annál alacso­nyabb végzettségű, szakképesíté­se nincs. A múlt évben először szervez­tek képzéssel kombinált köz­munkaprogramokat. A Munka­erő-piaci Alapból biztosított kép­zési keretből felzárkóztató tré­ningeket szerveztek a közmun­kaprogramokba bekapcsolódó munkanélkülieknek. Az elmúlt évben 17 akció keretében csak­nem háromezren vettek részt ilyen felzárkóztató képzésekben. Augusztus 14., Hétfő - Televízió-műsor mi RTL KLUB TV2 m2 DUNA TV 5.42 Hajnali gondola­tok, 5.45 Agrárvilág, 6.00 Naprakész, 8.30 Ezredforduló, 8.35 A bestia (sorozat 196.), 9.00 Csak ma! 9.30 Tau bácsi (csehszlovák sorozat), 11.30 Mindent a szerelemért (brazil so­rozat 202.), 12.00 Hír­adó délben, 13.00 Ro­ma Magazin, 13.25 Domovina (szlovák nyel­vű nemzetiségi maga­zin), 13.58 Hírek, 14.05 A Guldenburgok örök­sége (NSZK-sorozat), 14.55 Múlt századok tu­dósa (Pölöskei Ferenc pályaképe), 15.50 Ez­redforduló, 15.58 Hírek. Időjárás, 16.00 Magyar Ház, 16.30 Premontrei rendház Csornán, 16.45 Maradj velünk! 17.00 Seregszemle, 17.35 Szentföldi szent 18.00 Híradó hatkor 18.50 Alaphangok 19.00 Telemázli 19.30 Híradó este 20.00112 (bűnügyi magazin) 20.35 A bolygó neve: Föld 21.25 Kettesben 22.10 Aktuális 22.30 Théma 23.20 Tűzvirágok (japán fillm) 6.30 Reggeli, 9.00 Re­cept klub, 9.10 Tele- tubbies (angol bábfilm­sorozat), 9.35 Az első csók (francia sorozat), 10.00 Helene és a fiúk, 10.30 Top Shop, 11.30 Delelő (Vidám show- ebédidőben. Benne: Ünnepnaptár (vallási műsor), Recept Klub), 12.50 Mire gondolok? (telefonos villámjáték), 13.00 Hírek, 13.20 Ka- valkád (nemzetiségi műsor), 13.30 Celeste (argentin filmsorozat. Fsz.: Andrea Del Boca), 13.55 Esmeralda (me­xikói sorozat 136.), 14.20 Senora (soro­zat), 15.10 Kék vér (so­rozat), 16.05 Matlock (sorozat), 16.55 Mire gondolok? 1700 Sze­retni bolondulásig (so­rozat, 45.), 17.35 Cobra 18.30 Híradó 18.50 Fókusz _______ 19.25 Üzenet 19.35 Csillaakapu (sor.) 20.20 Halálos testőrök (hongkongi akciófilm) 22.00 Vészhelyzet (sorozat) 25.55 Autómánia 23.25 Este__________ 23.45 Adele H. történe­te (francia film) 6.00 Reggeli kiadás, 6.30 Jó reggelt, Magyar- ország! 8.30 TV2 Mati­né (Mila, a szupersztár, Madison, S club 7), 10.05 7-es csatorna (so­rozat 16.), 10.30 Csupa- csupa élet (német soro­zat), 10.55 Vadvilág (amerikai természetfilm­sorozat), 11.45 Közvet-, len ajánlat, 12.10 Riviéra (európai koprodukciós sorozat), 12.35 Gazda­gok és szépek (amerikai sorozat), 13.00 Bűnös szavak (amerikai film), 14.50 Herkules (ameri­kai fantáziasorozat), 15.40 A klinika (német sorozat), 16.30 Sunset Beach (amerikai filmso­rozat), 1715 Szerelmes álmodozók (mexikói so­rozat), 18.00 Camila (mexikói sorozat), 18,30 Tények 19.00 Szeren­19.30 Vad angyal (sorozat)_______ 20.00 Az elveszett erek­lyék fosztogatói (sorozat 9.) 20.55 Huhogók (francia kalandfilm) 23.20 Jó estét, Magyar­orszáal, _______ 0 .10 Száguldó bűnö­zők _______ 0 .40 Ablak Euróbára 1.10 Wolf (sorozat) 5.42 Hajnali gondolatok, 5.45 Agrárvilág, 6.00 Naprakész, 8.30 Delta, 9.00 Úton, 9.30 Század­fordító magyarok (Csont- váry Kosztka Tivadar), 10.20 Az irodalom nyel­ve, 10.30 Tv-klinika, 11.00 Köröndi szépte­remtő, 11.30 English 4U, 12.05 A mi kis csalá­dunk, 13.00 Híradó dél­ben, 14.00 Mosoly a javá­ból, 16.00 Iskola utca, 17.30 Ugye kicsit isme­rős? 18.00 TS 19.40 Esti mese 20.00 Híradó este 20.30 Európa Musicale 2000 _______ 21 .25 Függetlenek éj­szakája: Hárman hozzák a halált (amerikai film) 22.50 Záróra HBO 6.30 Reszkessetek, be­törők! 3., 8.10 Dallas, 9.35 Richie Rich 2., 11.00 Egyéjszakás ka­land, 12.45 Swing, 14.20 Bánomisén, 16.15 A léc hátán is megélnek, 18.15 Reszkessetek, betörők! 3., 20.00 Vonzások és ál- latságok, 22.10 Kuki, 23.40 Halloween 20 év­vel később, 1.10 Fedőne­ve: Donnie Brasco, 3.15 A riasztóember, 4.45 Já­tékosok klubja Magyar ATV 5.50 Nap-kelte, 18.00 Napnyugta, 19.00 ATV- híradó, 19.30 Arany Cir­kusz, 20.30 Moziva­rázslat, 21.30 Jogban já­rás, 22.35 HQ2000, 22.45 Millennium 2000, 23.30 Popkalapács A műsor és a kezdési Időpont vál­toztatásának Jogát minden tévéadó fenntartja, s ezért lapunk felelőssé­get nem vállal. 4.10 Virradóra, 9.15 Ka­landok a Galaxisban, 9.40 A titkos küldetés, 10.10 Magyar világ, 10.40 Emlékképek, 11.00 Irány a túlsó part, 12.20 Napóra, 13.05 Es­ti kérdés, 13.15 Miénk a tér, 14.20 Mozgó Kép, 14.50 Duna-táj, 15.20 Időóra, 16.10 Családi al­bum, 17.00 A rettenthe­tetlen riporterek új ka­landjai, 17.25 Pocahon­tas, 18.00 Napóra, 18.55 Barátok a strandon 19.45 Sportkéoek 20.15 Virtus _________ 20 .45 A tenger titkai 20.55 Tükör_________ 22 .00 Ezredforduló 22.05 Sebesséaláz 22.35 Magyarok a balká­ni háborúban 1991-97 SPEKTRUM 14.30 Aki a virágot szere­ti, 15.00 Pszichiátriai kór­képek, 15.30 Élet a har­madik évezredben, 16.00 Nkululeko, 17.00 ínyenctú­rán, 17.30 Jing és Jang, 18.00 A jövő hadigépeze­tei, 19.00 Fantasztikus teremtmények, 19.30 A múlt nyomában, 20.05 Ötlettár, 20.35 Fieszta a fjordokon, 21.10 A nagy utazás, 22.05 Állatfajok őrangyalai, 22.35 A Brit­szigetek vadvilága, 23.05 Égi harc, 24.00 Mérgek, fogak... N. GEOGRAPHIC 16.00 Vadon a városban, 17.00 Majmok vagy... 18.00 Nagy kígyók, 19.00 Hajóroncsok, 19.30 Ele­fántok szigete, 20.00 Gaston és a szarvasgom­bavadász, 20.30 Washing­ton, 21.00 A világ legve­szélyesebb ugrása EUROSPORT 8.30 Rali-vb, Master rali, 9.30 Síugró-vk, Villach, 11.00 Gyorsasági motoros-vb (ismétlés), 12.30 Kerékpárverseny, 13.30 Triatlon-világkupa, Lausanne, 14.30 Atlétika, Sacramento (ismétlés), 15.30 Tenisz WTA, Los Angeles (is­métlés), 17.00 Síugró-vk, Courchevel, 19.00 Tenisz WTA, Montreal, 22.30 Ökölvívás, 23.00 Eurogólok, 0.30 Síugró-vk, Courchevel helyek üzenete 11 (akciófilm-sorozat) csekerék Helyi Programok Szekszárdi VTV 8.00 Benzingőz - autósport. 8.40 Thalassa - a tenger maga­zinja. 9.15 Magyar filmek fekete­fehéren: Fény és árnyék. 17.05 Szahara titka - olasz filmsorozat. 18.00 Thalassa - a tenger maga­zinja 18.45 Mese. 19.00 Híradó - benne: hírek, sport, időjárás. 19.30 Hallójárat 20.00 Híradó. 20.30 Nyár esti koktél. 21.00 Hír­adó. 21.25 Hideg mint a kő - amerikai akció. 23.00 Híradó. 23.30 Kiwi - utazási magazin. Alisca Rádió 91,1 MHz non-stop. Hírszolgálat: 6.00, 7.00, 8.00, 10.00,12.00, 14.00, 16.00, 17.00, 18,00, 20.00, 6.00-13.00 Lapszemle, útinform, születésnaptár, évfordu­ló, naptár, bűnügyi krónika helyi hírek, állásajánlatok, program- ajánló, könyvajánló. 9.00 A nap híre, a nap vendége. 10.30 Élő kí­Szörföző nők A Media Metrix közvélemény­kutatási intézet májusban el­végzett felmérése szerint az Egyesült Államokban az inter­netet rendszeresen használók 50,4 százaléka nő. Ez az arány azonban még alatta marad a női lakosság 51,1 százalékos arányának. A tanulmány el­végzéséhez 55 ezer magánsze­mélyt, illetve a gazdasági élet­ben dolgozót kérdeztek meg. Kiderült, hogy a szörfözés te­rén a növekedés a tinédzser ko­rú lányok körében a leggyor­sabb: májusban 4,4 millió 12 és 17 év közötti lány használta az internetet, ami több mint kétszerese a tavalyi két millió­nak. A18 és 24 év közötti ször­föző nők száma ezzel szemben 4 és fél százalékkal csökkent - feltehetően a főiskolai tanul­mányok és hivatali elfoglaltság miatt. MEGRENDELOLEVEL-----| VASÁRNAPI hMWW T olnai Népújság o. mit» » b*» A / V j VASÁRNAP előfizetésére Megrendelő neve: . címe: . Fenti címre 240,- Ft-os havidíj megfizetésével megrendelem a Tolnai Népújság Vasárnap Reggelt. Kérjük a megrendelőlevelet helyezze borítékba és küldje be a Kiadó címére: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3., vagy hívjon bennünket a 74/511-503-es telefonon. Valamennyi Tolnai Népújság Vasárnap Reggelt megrendelő a Tolnai Népújság Kalendárium 2000 vagy a Receptlexikon 2000 kiadványunkat kapja ajándékba, j vánságműsor. 13.00-21.00 Zenei műsorok, információk, érdekes­ségek. 15.00 A nap híre. Kamarai percek: információk vállalkozók­nak és szolgáltatóknak. 19.00 Élő kívánságműsor. 21.0006.00 Non-stop zenerulett. Rádió Antritt FM 105,1 MHz. 6009.00 Reg­geli információs magazin. 9.00 12.00 Napközben: zenés ma­gazin. 12.00-18.00 Délutáni Turmix. 18002400 Esti szóra­koztató műsor. 0.00-06.00 Könnyűzenei összeállítások. Bajai Rádió 7.00 Jó reggelt kívánok! (Informá­ciók, félóránként hírek, lapszem­le, állásajánlat közlekedési hí­rek). 7.30 BBOhírek, 1103 Egy­más közt (Szerkesztőműsorve- zető: Kühár Rita). 16.03 Öszikék nyugdíjasműsor (Szerkesztőmű­sorvezető: Albert Sándorné.) Fortuna Rádió 00.05. Non-stop zene. 05-09 Reggeli magazin (félóránként hí­rek, időjárásjelentés, sport, útin­form). 5.15 Névnap, születés­nap. 5.50 Rendőrségi hírek. 6.15 Lapszemle. 7.45 Névnap, születésnap. 8.30 Évforduló- naptár. 9.05 Tegnap történt. 12.00-13.00 Fortunamix. 13.30 BBOhírek. 13.45 Tőzsde. 15.45 Sport. 17.00 Kulturális ajánló. 17.30 BBOhírek. 19.00 Lemez­kiadó ajánlóműsora. 19.30 Kí­vánságműsor. 21.00-22.00 Oko­sodó. 22.00 Mixek Mixe. Joker Rádió 6.00-10.00 Vekker. Reggeli infor­mációs műsor, riportokkal. 7.00­18.00 Minden egész órában hí­rek. 11.30 Humor percek. 12.00 13.00 Szieszta, 14.00-16.00 Csemegéző. 16.00-18.00 Moza­ik, délutáni információs műsor, ri­portokkal. 19.00 Sport 19.00- 20.00 Zenei magazinműsor. Pécsi Rádió 6.00 Kossuth krónika. 6.15 Dél­dunántúli krónika. 6.30 A nagyvi­lág hírei. 6.45 A térség hírei. 7.00 Kossuth krónika. 7.15 Défdunán- túti krónika 7.30 A nagyvilág hí­rei. 7.45 A nap témája. 8.10 Eseményösszefoglaló. 8.20 Ri­portok. 9.00-10.30 Horvát nyelvű regionális nemzetiségi műsor. 10.30-12.00 Német nyelvű regio­nális műsor. 12.00-13.00 Kos­suth Déli Krónika. 13.05-14.00 Szerb nyelvű zenedélután. 14,00- 18.03 Kirakat. 18.30-22.30 Nemzetiségiekről 30 percben. Moziműsor Szekszárd, Panoráma: Szíved­be zárva. (15.30, 17.30, 20.00). Kisterem: A múzsa csókja. (17.00,19.00).

Next

/
Thumbnails
Contents