Tolnai Népújság, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-05 / 155. szám

2000. Július 5., Szerda SPORT Tolnai Népújság - 11. oldal Arató Dávid bizakodó hangulatban A Gemenci Nagydíj külön kategória a számára A legnagyobb magyar tehet­ségek példáját követve két és fél éve a szekszárdi Arató Dávid is Olaszországba iga­zolt. Jól döntött, rengeteget fejlődött Itáliában, 21 évesen a ma kezdődő Fiat Gemenci Nagydíj egyik esélyesének számít. Kerékpár-Az utóbbi pár hetet Magyaror­szágon tölthetted, ám a De Nardi vezetői korántsem pihenni enged­tek haza...- Legutóbbi szlovákiai verse­nyünk után én már nem utaztam vissza Olaszországba. Idehaza el­indultam az országos bajnoksá­gon és a Mecsek-kupán, e héten pedig a Gemenci Nagydíjon állok rajthoz.- Az említett versenyeken mi­lyen formát mutattál?- Szlovákiában igen erős me­zőny gyűlt össze, négy profi csa­pat is nevezett a négy szakaszos viadalra. Összetettben tizenötö­dikként zártam, az etapok során kétszer is tíz között végeztem. Az országúti bajnokság sajnos nem sikerült. Elnéztem egy öt­fős elmenést, ami a sík terepen végzetes hibának bizonyult, a kilencedik hellyel egyáltalán nem vagyok elégedett. A pécsi Cornix-Invest által rendezett Mecsek-kupán viszont jól men­tem, pedig a házigazdák fél Olaszországot meghívták. A hosszú szakaszon hetedikként a legjobb magyar voltam, míg a 110 km-es hegyi kritériumon ha­todikként értem célba. A zárószakasz nehézségeiről min­dent elárul, hogy a százhúsz in­dulóból mindössze tizenkettőn fejeztük be, miután a Széchenyi téri emelkedőre ötvenszer kel­lett felhajtanunk!- A Gemenci Nagydíj hogyan il­leszkedik az idei versenyprogra­modba?- A 23 éven aluli csapatom tag­jaival alaposan kihajtottuk ma­gunkat a tavasszal, közülünk töb­ben is kisebb pihenőjüket töltik. Én viszont nem eresztettem le, mivel a szekszárdi verseny na­gyon fontos számomra. Nem va­gyok ugyan a topon, de jó erőben érzem magam. Nem szeretnék csalódást okozni.- Milyen támogatásra számít­hatsz a négynapos viadal során olasz társaidtól?- Az én együttesem nem lesz itt, a de Nardi fiókcsapata igyek­szik majd segíteni. Más kérdés, Arató Dávid tavaly megnyerte a hegyi egyenkéntit hogy a Bolaldo színeiben nálam is fiatalabb srácok állnak rajthoz.- Ennek ellenére képesnek tar­tod magad a végső győzelemre?- Természetesen nyerni szeret­nék, de hát ki nem. Lesz bőven el­lenfelem a mezőnyben, az osztrá­kok nagyon erősek, a németek és a szlovákok nem kevésbé, Steig Csaba is ragyogó formának örvend. Alapcélként az el­ső ötbe várom magam, ezt telje­sítve jó lenne do­bogóra állni, per­sze a szívem vá­gya a Gemenci Nagydíj megnye­rése. Fortunán na­gyon sok múlik majd...- Tavaly győztél a prólogon, tarto- gatsz-e hasonló bravúrokat?- Nem vagyok egy időfutam me­nő, de jó lenne is­mételni. A szerdai hegyi egyen- kéntin mindent elkövetek az első hely megszerzé­séért, csakúgy mint a kritériumon való jó szereplésért. Remélem, hogy a szombat esti háztöm- bkörülin a volt szekszárdiakból álló csapatunkkal szép ered­ményre leszünk képesek, s vala­melyikünk győzelemmel kedves­kedik a közönségnek. Elismerő szavak a rendezőknek Tegnap a budapesti Lugas Étte­remben tartották meg a XXVI. Fiat Gemenci Nagydíj országos sajtótá­jékoztatóját. A jelenlévőket Szabó Kovács János, a rendező Sz-K Bt. vezetője és Arató Vilmos, a szerve­zőbizottság elnöke informálta. Az eseményen megjelent C. L. M. Weemaes, a Fiat Magyaror­szág Kft. igazgatója, a hat éve ha­zánkban élő dán cégvezető elis­meréssel szólt a szervezők eddigi munkájáról, és a főtámogató Stoll László segítőkészségéről. Örömét fejezte ki, hogy az olasz autógyár által kiemelten támogatott Tour de France-szal egyidőben ilyen rangos versenynek adhat otthont Magyarország. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a szervezők nem zárkóznak el a viadal továbbfejlesztésétől, ám a következő egy-két évben még szeretnének beleerősödni a 2.6-os UCI kategóriába. Minden­esetre a Gemenci Nagydíj népsze­rűsítése terén jó úton járnak, hi­szen a http://gemenc.csatolna.hu honlap jóvoltából a tavalyi debü­tálás után újból az egész világon követhetőek lesznek a verseny történései. teszler vendel Válogatott sikerek Tovább folytatódik az AC Szekszárd futóinak siker- sorozata. Atlétika A hétvégi csehországi négyes utánpótlás viadalon Szlovákia, Szlovénia, Csehország és Ma­gyarország legjobb 19 év alatti at­létái vettek részt. A magyar válo­gatott tagjaként az AC Szekszárd három futója is rajthoz állt Olomucban és mindannyian ér­met szereztek. Kroneraff Ágnes élete első válogatott versenyén 3000 méteren idei legjobb ered­ményével (10:17.64) a második helyen végzett. Kovács Krisztián 5000 méteren több mint 10 má­sodpercet javítva egyéni csúcsán (15:19.72) ugyancsak ezüstérmet szerzett. Az Egyesült Államok­ban tanuló Németh Máté 3000 méteres akadályfutásban rajt-cél győzelmet aratott mintegy 20 má­sodpercet vert üldözőire (9:17.21). Szabó ezüstje Szabó József, az AC Szekszárd sportolója ezüstérmet szerzett a felnőtt Budapest-bajnokságon: 10 000 méteren 32:30.17-es idő­vel ért másodikként célba. ■ MAI SPORTMŰSOR. Sakk: IX. Tanker-kupa nemzetközi hexas- akk-verseny a tamási Béri B. Á. Gimnáziumban, záróforduló, 9. Már az első szakasz rostálhat A Szekszárdon, illetve Tolna és Baranya megye útjain zaj­ló nemzetközi Fiat Gemenci Nagydíj tavaly ünnepelte ne­gyedszázados jubileumát. A viadal az idén is 2.6-os kate­gória-besorolással szerepel a 100 éves Nemzetközi Kerék­páros Szövetség (UCI) ver­senynaptárában, s hogy rangját megőrizze, a szerve­zők 2000-ben is igyekeznek tartani a tavalyi színvonalat. Kerékpár A XXVI. Fiat Gemenci Nagydíj az elmúlt évben sikerrel debütált for­gatókönyv szerint zajlik majd. A négynapos viadalt szerda este a prológ, a hagyományos kétezer méteres egyenkénti indítású hegyi időfutam vezeti be. A Garay térről a Kálvária tetőre vezető, 100 méte­res szintkülönbségű pályán 1976- tól versenyeznek. Az első öt esz­tendőben a fővárosi Takács And­rás (BKV) diadalmaskodott, de ugyancsak ötször nyert - 1994 és 96 között zsinórban - a szlovák Pavol Zaduban, aki a dubnicai csapattal idén is rajthoz áll. Egy éve az olasz G.S. de Nardi színei­ben tekerő szekszárdi Arató Dávid mászta meg leggyorsabban a he­gyet. Az Ezerjó-kupáért zajló pro­lóg tavaly óta sajnos emlékver­seny is egyben: a két kilométeres távon 1983 óta csúcstartó, 99 tava­szán elhunyt sokszoros felnőtt magyar bajnok Sajó Péter emléké­nek adózik. Csütörtökön kora délután a Mártírok terén kerül sor a hivata­los megnyitóra, s mintegy negyed­A nevezett csapatok „Lassú rajt” a Gemenci Nagydíj első szakaszán órával később már el is rajtol a Czikk-Lon-kupáért kiírt 153.5 km- es első szakasz. A szervezők az idén módosítottak az útvonalon: a mezőny Kisvejkén (féltávnál) nem Aparhant, hanem Závodon keresztül Tevel felé veszi az irányt, majd Kéty, Zomba, Kisdorog és Bonyhádvarasd érin­tésével érkezik Bonyhádra, s a völgység fővárosából már az „ere­deti” útvonalon fejezi be a 28 küo- méterrel megtoldott bevezető sza­kaszt. A dimbes-dombos, igen ke­mény kaptátokkal nehezített eta- pon a rendezők három gyorsasá­gi- és négy hegyihajrát jelöltek ki, s persze a Kálvária tetőn lévő cél­ba feltekerni sem leányálom... Pénteken a Mártírok teréről 9.20- kor rajtol az Alisca Bau-kupa nevet viselő 174 km-es második szakasz. A Fiát Gemenci Nagydíj leghosz- szabb etapja mintegy 100 kilométer hosszan „benyúlik” Baranya me­gyébe is. A bringásokra a Mecsek- alján igencsak izzasztó terep vár: Pécsett a központtól a Lapison kije­Csepel Hl. (Ágoston, Török, Vaskó, Búza Kis, Ördög, Gulyás, Gyapjas, Berkesi), FTC Hll. (Valter, Mecali, Garamszegi, Németh, Lengyel Gábor, Lengyel Tamás, Krupa, Szeredi, Zsombok, Barkóczi, Nella, Soós, Hegyes, Pais, Molnár). Mapei Kanizsa KK (Madaras, Arany, Kiskó, Krupánszky, Vilmányi, Farkas, Szabó fi.), Postás-Matáv SE l-ll (Steig Csaba, Steig Gábor, Vanik, Specziár, Szórádi, Szabó, Baumgartner, Kinézetty), Tipográfia (Kis, Hollósi), Pedál KE Veszprém (Ondrisek, Pogány, Rónaszéki Balázs, Rónaszéki István, Szóka), De Nardi Pasta M.grappa (olasz) (Arató Dávid), Jugoszláv válogatott, Spartak Vetzavod (jugoszláv), Valo-Smycken (finn), Velő M-Kumakovó (macedón), Arbö RC Linz (osztrák), ZTS Dubnica (szlovák), GS Velounion (szlovák), LG Frankfurt (német), Sava-Parkpre Mix (szlovén), Weltour-Sosnowiec (lengyel), RSG Lauf (német), Bolaldo-Pasta M.grappa (olasz), Pecunia TBOS Simoner+Scheder (osztrák), Bata-Moser (olasz). lölt hegyihajráig hét kilométeren belül 350 méteres (!) szintkülönb­séget kell leküzdeniük. A szombat délelőtti utolsó sza­kasz ehhez képest felüdülésnek tűnhet, miután a táv mindössze 93 kilométer, s kétharmadát síkon teljesíti a mezőny. A Szekszárd vá- rosért-kupa nevet viselő harmadik etap azonban igazán csak akkor kezdődik, amikor két Sárközi-kört letudva a kerekesek ismét a me­gyeszékhelyre érnek. A város ut­cáin kijelölt, meredek emelkedők­kel (Május 1. u„ Bródy S. u.) ne­hezített 5.2 km-es körpályán négyszer teker végig a több mint száz bringás. Már a Vármegyeháza előtt felál­lított célba érkezést követően el­dől, ki öltheti magára szombat es­te, a Mártírok terén 19 órakor kez­dődő eredményhirdetésen az egyéni győztesnek járó kék színű trikót. A záróünnepség előtt a Bő­ség szobortól rajtol a tömegeket megmozgató Westel 900 kerékpá­ros demonstráció, illetve a fiatalo­kat és idősebbeket egyaránt vonzó amatőr háztömbkörüli futam. A Nagydíj keretén belül az idén 15. alkalommal kerül sor a Gemenc- kupa szenior kritérium viadalra. A szombat esti Gála a Nagydíj végeredményébe már nem számít bele, ám a 20.30 órakor rajtoló Fi­at Stoll Autóházak-kupáért kiírt 42 km-es nemzetközi háztöm- bkörülin mind a ke­rekesek, mind a több ezres nézőse­reg jól jár majd. Előbbiek jó szerep­lés esetén tisztessé­ges pénzdíjat kasz- szírozhatnak, utób­biak pedig az ide­haza egyedülálló, villanyfényes szá­guldásban gyönyörködhetnek. Ráadásként a szekszárdiak újra helyi csapat sikeréért szoríthat­nak, hiszen a Stoll SE színeiben a Gála erejéig egy csapatban teker majd a megyeszékhelyről indult Arató Dávid, Ágoston Péter, Ma­daras Zoltán, Steig Csaba és Steig Gábor. A háztömbkörüli eredményhir­detését követően meglepetéseket tartogató diszkóval zárul a XXVI. Fiat Gemenci Nagydíj programja. JÚLIUS 5. SZERDA Prolog: Sajó Péter emlékver­seny Ezerjó-kupa 2000 m-es egyenkénti indítású hegyi időfu­tam, 18. Rajt: Szekszárd, Garay tér. Cél: Szekszárd, Kálvária tető. Indítás: Egy percenként. JÚLIUS 6. CSÜTÖRTÖK Ünnepélyes megnyitó a Mártí­rok terén, 13.30. I. szakasz: Czikk-Lon-kupa 153.5 km-es tömegrajtos egyéni és csapatverseny. Rajt: Szekszárd, Mártírok tere, 14.10. Cél: Szekszárd, Kálvária te­tő. 17.55. JÚLIUS 7. PÉNTEK II. szakasz: Alisca Bau-kupa 174 km-es tömegrajtos egyéni és csapatverseny. Rajt és cél: Szekszárd, Mártí­rok tere, 9.20-13.28. JÚLIUS 8. SZOMBAT III. szakasz: Szekszárd váro- sért-kupa 93.2 km-es tömegrajtos egyéni és csapatverseny. Rajt és cél: Szekszárd, Béla tér, Vármegyeháza, 10-12.13. Westel 900 kerékpáros de­monstráció a Mártírok terén (6 km), 15. Gyermek, utánpótlás, rendezők, szeniorok és nők ház­tömbkörüli versenye (Görkorcso­lya-, Mountain bike-, triál-, BMX- és néptánc bemutatók), 16. Záró­ünnepély, eredményhirdetés, tombolasorsolás, 19. Gála: Fiat Stoll Autóházak-ku- pa 42 km-es nemzetközi ház- tömbkörüli-verseny, Rajt és cél: Szekszárd, Mártírok tere, Bőség szobor, 20.30-21.20. Eredményhirdetés, tombolasorso­lás 21.30, diszkó 22.30. Seat Zsillé Kaposvár, Zaranyi u. 8. Tel./fax: 82/415-741 Seat Ibiza 1.0 Select Seat Ibiza 1.0 SUN Select Seat Cordoba 1.4 Stella Seat Cordoba Vario 1.4 Stella Seat Leon 1.416 V Stella Seat Toledo 1.6 Stella A fenti autók bemutató autóki 2 183 OOO,- Ft 2 183 OOO,- Ft 2 684 OOO,- Ft 2 684 OOO,- Ft 3 097 OOO,- Ft 3 776 OOO,- Ft Seat Cordoba 1.4 SXE Streetball '98 Seat Cordoba Vario 1.4 SE '98 Seat Cordoba 1.4 CLX '95 Seat Cordoba 1.6 '94 Seat Toledo 1.6 CL '94 Seat Ibiza 1.4 Latino '99 VW Polo 1.3 '95 Opel Astra 1.4 '93 Toyota Corolla 1.3 '85 Lada 2105 1.3 '90 Lada 2107 1.5 '90 Polski Flat 126 '85 2 150 OOO,- Ft 2 050 OOO,- Ft 1 550 OOO,- Ft 1390 OOO,- Ft 1250 OOO,- Ft 1 980 OOO,- Ft 1450 OOO,-Ft 1220 OOO,- Ft 480 OOO,- Ft 430 OOO,- Ft 470 OOO,- Ft 80 OOO,- Ft A gépkocsik hitelre is megvásárolhatók! Használt autóját beszámítjuk! EREDETISÉG VIZSGÁLAT! Kaposvár-Car Kft. Kaposvár, Fő u. 45. Tel.: 82/422-132,20/9516-371 Renault 19 5 RL '95 1.41 Renault 19 4 RL '941.41 Renault Express '951.2i Opel Vectra GL '901.61 Renault Trafic (tgk) '94 2.1D Mitsubishi Lancer '87 1.5 Honda Civic DX '94 1.5 Volvo 440 T '90 1.7 Renault 19 '93 1.4 Peugeot 405 '89 1.9 D Renault Mégane '99 1.4 Opel Astra '93 1.6 SUZUKI Kapos Autó Kft. Kaposvár, Vár u. 16. Tel.: 82/312-826 RENAULT 1350 OOO,- Ft 1 290 OOO,- Ft 1150 OOO,- Ft 990 OOO,- Ft 1 OOO OOO,- Ft+áfa 570 OOO,- Ft 1 550 OOO,- Ft 780 OOO,-Ft 1180 OOO,- Ft 875 OOO,- Ft 2 550 OOO,- Ft 1 225 OOO,- Ft ^sünjícT Mitsubishi Colt 1.5 GLX '85 Suzuki Swift 1.3 GL '93 Lada 2105 '87 330 OOO,- Ft Lada Samara 2108 3 a. '92 Lada Samara 5 a. '92 Peugeot 205 1.1 '94 Suzuki Swift 1.3 GL '93 Sedan 1.6 GX '99 Ford Escort 1.4 '98 2 050 000,- Ft Suzuki Swift 1.3 GLX (ABS, 2xAirbag) '97 Suzuki Swift 1.3 GLS (3 ajtós) '97 Fiat Unó 5 ajtós '97 Kampf és Társa Kft. Kaposvár, Toponári út 2. Tel.: 82/529-260 Ford Escort 1.3 CL '95 Ford Mondeo Ghia 2.0 '94 Opel Astra 1.4 GL '95 Renault Twingo 1.2 '94 1 Nissan Terrano II 2.7 TD '97 Suzuki Swift 1.0 GLS '99 Renault Megane Classic 1.6 klíma '97 Opel Combo 1.4 B '94 450 000,- Ft 940 000,- Ft 620 OOO,- Ft 520 000,- Ft 820 OOO,- Ft 970 OOO,- Ft 1890 OOO,- Ft 1430 000,- Ft 1260 OOO,- Ft 1120 000,- Ft [11 PEUGEOT 1290 000,- Ft 1 830 OOO,- Ft 1380 OOO,- Ft 190 000,- Ft 3 320 000,- Ft 1510 OOO,- Ft 2 100 000,- Ft 880 000,- Ft+áfa TROMF eredetiség vizsgálattal rendelkeznek Hitel ügyintézése a helyszínen! Az itt megjelent hirdetések megjelennek a a Dunántúli Napló-ban és a TOLNAI NÉPÚJSÁG -ban Is! Ajánlata így több, mint 400 OOO olvasóhoz eljut. Érdeklődjön személyesen vagy telefonon: SOMOGYI HÍRLAP Kiadója, Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. 82/528-158 t J

Next

/
Thumbnails
Contents