Tolnai Népújság, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-18 / 166. szám
2. oldal - Tolnai Népújság VILÁG TÜKÖR 2000. Július 18., kedd Ml ABC-csúcs: közbenső mérleg Camp David Hetedik napjukba léptek hétfőn az amerikai elnöki nyaralóban zajló izraeli-palesztin tárgyalások, ám az alagút végét továbbra is homály fedi. Bár hosszú hallgatását megtörve Bili Clinton helyi idő szerint vasárnap este így nyilatkozott: „Most derűlátóbb vagyok, mint amikor idejöttünk... Talán megcsináljuk.” A Hamász szellemi vezére, a minden végtagjára béna Ahmed Jaszin sejk hétfőn unszolta a palesztinokat, hogy hagyják ott a „haszontalan” tárgyalásokat, és csatlakozzanak az Izraellel szembeni ellenálláshoz. „Fegyvert is fogunk használni, hogy éreztessük szembenállásunkat a cionista ellen- séggel" - fogadkozott. _______■ B erlin falusias? London Terjedelmes cikket szentel a német fővárosnak a Times abból az alkalomból, hogy Berlin vendége II. Erzsébet. A királynői látogatás apropója az új brit nagy- követség felavatása. Az angol lap fanyalogva ír a vizit helyszínéről, amely úgymond igencsak provinciális. Berlin nagy becsvággyal törekszik arra, hogy „Európa New Yorkja” legyen, a kormány nagyszabású, „cirkuszi” rendezvényekkel reklámozza a fővárost, ám az eredmény soványka - írja a lap. A fal leomlása óta Berlinnek még nem sikerült igazi társasági életet kialakítania, a Love Parade típusú technobanzájok pedig csak méretüknél fogva kiemelkedőek - véli a cikkíró._____________■ Félperces űrutazás Moszkva A nehéz anyagi helyzetben levő posztszovjet űripar minden lehetőséget megragad, hogy bevételre tegyen szert. Legutóbb a nemzetközi űrállomás orosz egységének pályára állítása szenvedett késedelmet a krónikus pénzhiány miatt. Kénytelenek voltak elfogadni a Pizza Hut étteremhálózat reklámját is, amit fölragasztottak az űrjárgány burkára. Az űr központ most újabb vállalkozásba kezdett: gyorstalpaló előképzés után turisták harminc másodpercet kozmikus körülmények között tölthetnek el. A Csillag- városhoz közeli repülőtérről emelkednek a magasba egy olyan különleges gépen, amelyen egyébként a leendő űrhajósokat a súlytalansághoz szoktatják hozzá. Tizenkét amerikai turista már is élt a félperces alka- lommal - nem fél pénzért... ■ Polgárháború készül Baszkföldön? Feltámadt a tetszhalálból az ETA szeparatista szervezet Egész Spanyolországban emléküléseket tartottak tegnap a városházákon a hét végén meggyilkolt Jósé María Martin Carpenára emlékezve. A tanácsos feltételezhetően az ETA baszk szeparatista szervezet merényletének vált az áldozatává. Spanyolország Vitoria városában Juan Jósé Ibarretxe, a baszk kormány elnöke vezette a terroristák ténykedése ellen tiltakozó emlékülést, amelynek alkalmából csaknem kétszáz politikus és közalkalmazott ült könnyezve a tartományi önkormányzat tanácstermének padsoraiban. Martin Carpena már a hatodik áldozata annak a gyükosságsorozatnak, amelyet a tizen- négy hónapig tartó tűzszünet felmondása, december óta követett el az ETA. Öt napon belül három merénylet: ez a tény arra mutat, hogy az illegális szervezet újabb terrorhullámot robbantott ki. A könnyen polgárháborúvá szélesedő támadássorozatról Pio Vabanillas, a madridi kormányzat szóvivője úgy nyilatkozott: „Az ETA nyilvánvalóan egész Spanyolország területére ki akarja terjeszteni a terrort. Az országban sehol és senki nem érezheti magát tökéletes biztonságban.” A legutóbbi robbantások alapos feltételezések szerint csak a kezdetet jelentik. A rendőrség információi szerint a szepa- ratisták minden eddiginél átfogóbb és erőszakosabb offenzívába kezdenek, s az eddigiek ennek csupán a nyitányát jelentik. Sajtójelentések azt jósolják, hogy az Ibériai-félszigetet az utóbbi tíz év legnagyobb és legjobban megtervezett terrorhulláma boríthatja lángba. Csapásaikkal a terroristák elsősorban az erejüket akarják fitogtatni. Két esztendővel ezelőtt ugyanis az ETA ezer halálos sebből vérezve szinte már feladni kényszerült állásait. Akkor a francia rendőrség a szervezet több vezetőjét letartóztatta, Spanyolországban pedig a legfontosabb terrorkommandókat feloszlatták. Az 1998-tól 1999 novemberéig tartó „fegyverszünetet” azonban a szeparatisták szemmel láthatóan arra használták fel, hogy talpra álljanak, rendezzék soraikat és újraépítsék hálózatukat. Egyre nyilvánvalóbb, hogy ez sikerült is, és egyre inkább olyan helyzetbe kerülnek, hogy bármely időben és Spanyolország bármely pontján lecsaphassanak. A szervezet időközben kiszélesítette célpontjaik palettáját is. Az ETA merényletei korábban elsősorban magas rangú katona- és rendőrtisztek, újságírók és baszk vállalatvezetők ellen irányultak, és a Baleári-szigetek idegenforgalmi vállalkozóit fenyegette veszély. Most már politikusok és ártatlan járókelők, sőt hajléktalanok sem érezhetik magukat biztonságban. A rendőrségnek szinte a nulláról kell ismét fölépíteni a terrorizmus elleni védekezést, mivel az ETA „utánpótlását” jelentő személyek ismeretlenek, nem szerepelnek a körözési listákon. A tettesek zömmel nem illegalitásban élnek, hanem tisztes polgári foglalkozásuk is van. Ráadásul a szervezet minden bizonnyal Franciaországban is kiépítette korábban porig rombolt támaszpontjait, s embereik ártalmatlan turisták képében osonnak be a merényletek helyszíneire. A spanyol kormány változatlanul tartja magát kemény elhatározásához, és a szepara- tistákkal a párbeszéd miden fajtáját elutasítja. Álláspontja szerint az ETA ellen az összes rendelkezésre álló rendőri eszközzel kell fölvenni a harcot. A rend őreinek igencsak jól jönne már a siker, s a békét és biztonságot óhajtó társadalom is erre kényszeríti Jósé María Aznarékat. Az idén elkövetett, hat emberéletet kioltó merénylet után még senkit sem sikerült letartóztatni, de még csak forró nyomot sem találtak. A terror elleni küzdelemben, Baszkföld mili- táns erőinek elszigetelésében segítségre lehet ugyan a Demokraták Frontja is, ám vezető erejük épp a baszk nacionalisták tömörülése, a PNV, amely az autonóm tartomány kormányát adja, és elzárkózik az elől, hogy a radikális, ETA-közeli Hern Batasuna Jósé Maria Aznar spanyol kormányfő és felesége Martin Carpena temetésén FOTÓ: EUROPRESS/EPA párthoz (HB/Népi Unionistákhoz) fűződő minden kapcsolatát megszakítsa. GYŰ LAY ZOLTÁN HÍREK röviden Csecsenföldi veszteségek Moszkvában hétfőn újfent cáfolták azokat az értesüléseket, amelyek szerint az orosz hadsereg súlyos veszteségeket szenvedett volna el Csecsen- földön. Movladi Udugov csecsen szóvivő azt mondta, hogy sok orosz katona vesztette életét a hét végi összecsapásokban. Szergej Jasztrzsembszkij, az orosz elnök csecsenföldi tanácsadója válaszul kijelentette, hogy Udugov kijelentéseiben féligazságok vegyülnek hazugsággal. Szabadulás a Fülöp-szigeteken A német külügyminiszter reményének adott hangot, hogy hamarosan az összes túsz visszanyeri szabadságát a Fülöp-szigeteken. Joschka Fischer közölte: nagyon örül annak, hogy elsőként a megrendült egészségű Renate Wallert szabadult ki az emberrablók fogságából, ugyanakkor változatlanul mély aggodalommal kíséri a többi túsz, köztük Werner és Marc Wallert sorsát. Aszad folytatja apja politikáját Beiktatási beszédében Bassár el-Aszad új szíriai államfő kijelentette, hogy az Izrael által megszállt Golán-fennsík „felszabadítása országának egyik legfontosabb célja” marad. Ezzel az új elnök egyértelművé tette, hogy alapvetően folytatja apja Izraellel, a régi ellenséggel szembeni politikáját. Kárpótlás kényszermunkásoknak Hétfőn a német fővárosban egy nyilatkozat és egy kormányközi megállapodás aláírásával lezárultak a náci korszak egykori kényszermunkásainak kártalanításáról másfél éven át folyt tárgyalások. A nyilatkozat, amelyet a német és az amerikai kormány különmegbízottjai, Otto Lambsdorff és Stuart Eizenstat, továbbá a cseh, a fehérorosz, a lengyel, az orosz és az ukrán kormány, Izrael, az egykori munkások érdekvédelmi szervezeteinek és a német gazdaságnak a képviselői írtak alá, egyenlő arányban a berlini kormány és a német gazdaság által fizetendő, összesen tízmilliárd márka sorsáról dönt. Montenegró jövőjéről Az elmúlt években megmutatkozott a harmadik Jugoszlávia „teljes kilátástalansága”, így Montenegró függetlenségének lehetősége ma valóban „benne van a levegőben” - mondta Milo Djukanovics montenegrói elnök. Közölte azt is, hogy hajlandó lenne négyszemközt találkozni Szlobodan Milosevics jugoszláv elnökkel. Ismét esett az olaj ára Az OPEC soros elnöke, Ali Rodriguez venezuelai olajminiszter felszólította a szervezet tagországait, hogy készüljenek fel a termelés összesen napi 500 hordós növelésére július végén. Piaci hírek szerint Szaúd-Arábia már meg is kezdte a többlettermelést. Londonban hétfő délelőtt hordónként 28,63 dollárra esett az irányadó Brent-nyersolaj ára. Református ifjúsági találkozó Négy helyszínen folytatódott hétfőn Nagyváradon és környékén a Magyar Református Ifjúsági Világ- találkozó, amelynek szentjobbi és bihari rendezvényein fő védnökként részt vett Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter is. ____________________■ T ISZTELT ELŐFIZETŐNK! Szeretnénk, ha nemcsak Olvasója, hanem ajánlója is lenne a Tolnai Népújságnak. Kérjük, hogy szervezzen ismerősei, barátai körében új előfizetőt lapunknak! Az Ön szervezőmunkáját ajándékkal szeretnénk megköszönni, az új előfizető pedig - természetesen az újságon felül - ajándékkönyvet kap. Kérjük előfizetőinket, hogy az új előfizető megrendelését a mellékelt megrendelőlapon küldjék be címünkre. X Megrendelőlevél a Tolnai Népújság előfizetésére Megrendelő neve:.......................................................... /magánszemély, vállalkozás, vagy intézmény/ Kézbesítés címe:............................................................ Előfizetési időszak: Előfizetési díj: Kedvezmény az árusárhoz viszonyítva: egy hónap kettő hónap 795.- 1.590.300.- 600.Beszervező előfizető neve:. Címe:.................................. Axel Springer Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodája Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Tel.: 74/511-503 Adószám: 10462933-2-11 Cégjegyzékszám: 11 -09001415 Lezuhant egy indiai repülőgép Patna Hatvanan vesztették életüket a hétfői kelet-indiai repülőszerencsétlenség következtében. Ötvennégy áldozat a repülőgép utasa volt, további hat pedig úgy lelte halálát, hogy a légi jármű a balul sikerült leszállási művelet közben letarolta a reptér közelében álló házukat. Az Alliance Airlines CD 7412-es járatán tartózkodó 58 személyből négy túlélte a szerencsétlenséget, de lapzártakor még mindnyájuk állapota válságos volt. A húszéves Boeing az Alliance Airlines első gépe, amely szerencsétlenül járt. A légitársaságot 1996-ban alapították az Indian Airlines leányvállalataként, és 12 géppel rendelkezik. Tavaly áprilisban a Boeing 737-200 típuscsalád minden tagját visszahívták, mert konstrukciós hibára gyana- kodtak a seattle-i gyárban. ■ Terjed a fajüldözés A Teremtő Világegyháza az USA-ban Washington Amerikában a fajüldözők még a börtönökben is szervezkednek: már tizenhat helyen alakították meg csoportjukat. A 21 éves egyetemista, Benjamin Smith tavaly nyáron Amerika két államában rendezett vérfürdőt: Illinoisban és Indiánéban két férfit ölt meg, kilencet pedig megsebesített. Áldozatai feketék, ázsiaiak és zsidók voltak; Smith a „felsőbbrendű fehér faj” nevében gyükolt, majd öngyilkos lett.Halálának évfordulójáról most országszerte megemlékeztek a szervezetben, amelynek tagja volt. A Teremtő Világegyháza nevű mozgalomról van szó, amelynek - ellentétben a nevével - semmi köze sincs a valláshoz. Szélsőséges fajüldöző szervezet, és brutalitásáról ismert. Ennek a tagjai követik el Amerikában a legtöbb erőszakos bűncselekményt a nem fehérek ellen. A hatóságok adatai szerint a „világegyház” az elmúlt egy évben jelentősen ki tudta szélesíteni tevékenységét: a korábbi 41 helyett már 76 helyi szervezetük van az USA 25 államában és további öt országban. Tagjainak számát tízezerre becsülik. FELHÍVÁS A DDGÁZ Rt. ISO 14000-es környezetirányítási rendszeréhez tartozó adatbázisába KÖRNYEZETVÉDELMI SZOLGÁLTATÓK jelentkezését várja. Mindazon cégek jelentkezését várjuk, melyek az alább felsorolt tevékenységekkel foglalkoznak: • levegőtisztaság-védelmi mérések • vízminőségi mérések • hulladékkezelés • másodnyersanyag-hasznosítás • veszélyes hulladékkal történő eljárás • geodéziai, feltáró, kutató tevékenység • klímatechnika, stb. Jelentkezni lehet levélben, a következő címre: Déldunántúli Gázszolgáltató Részvénytársaság Igazgatási Osztály 7603 Pécs Pf: 169 Kérnénk a borítékon feltüntetni a „KIR adatbázis” jeligét. I 4