Tolnai Népújság, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-15 / 164. szám

12. oldal - Tolnai Népújság ERRŐL - ARRÓL 2000. Július 15., Szombat Kalendárium Sok szeretettel köszöntjíik a névnapjukat ünneplő HENRIK, ROLAND nevű kedves olvasóinkat. Henrik: Germán eredetű név, jelentése: birtokán uralkodó. Védőszentje: Szent Henrik császár (+ 1024), Gizellának, Szent István hitvesének a test­vére, aki életét Szent Benedek szabályai szerint rendezte be. Roland: Germán eredetű név, jelentése: dicsősé­ges harcos. Védőszentje: Szent Roland cisztercita apát (+ 1274). A katolikus liturgikus naptárban Szent Bonaventúra püspök, egyháztanító (1274) emlékezete. Eredetileg ferences szerzetes, párizsi egyetemi tanár, majd bíboros püspök, a középkor egyik legjelentősebb hittudósa. HAJDAN: Július 15-én 225 éve, 1775-ben felépült a gyönki refor­mátus magyar egyház temploma, amelyre mindössze 300 nappal korábban kaptak engedélyt a hívők Mária Teréziától. 155 éve, 1845-ben Bartal György faddi birtokos, későbbi miniszter euró­pai körútra indult: Bécs, Prága, Berlin, Potsdam, Hamburg és Amszterdam volt az útvonala. 100 éve, 1900-ban a Tolnavármegye vezércikkében úgy vélte: „a kultúrának és a civi­lizációnak össze kell vágni a mi éghajlati és természeti viszonya­inkkal. Az idegen kultúra sehogysem való a mi népünknek.” Jú­lius 16-án 175 éve, 1825-ben született Késmárky László dunaföld- vári '48-as hadnagy, később megyei esküdt. A NAPI IGÉK: Katolikus: Zsolt. 92. Mt. 10.24-33. Református: Mik. 2. Jn. 7.31-39. Evangélikus: Jn. 6.37-40. Mk. 4.10-12. Orto­dox: Róm. 3.28-4.3. Mt. 7.24-8.4. A NAP KÉL 5.02 órakor, nyugszik 20.37 órakor. A Hold kél 19.55 órakor, nyugszik 3.57 órakor. VÍZÁLLÁSOK a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 84 cm, Paks 220 cm, Dombori 226 cm, Árvízkapu 600 cm. A Sió Palánknál 198 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ Szekszárdon: Szeri Árpád Tel: 511- 526. fax: 511-500. Bonyhád: Hangyái János 455-239. 06/20/ 9669-185. Dombóvár: Glaub Róbert 460-618, és 06/20/9860-530. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/510-790, 06/20/9687-292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Mit főzzek ma? Minden korban akad divatos étel vagy sütemény, mostanában a Tiramisu készítésének módjáról cserélnek receptet az asszonyok, a lányok. íme közülük az egyik. Hoz­závalók hat személyre: 4-5 tojás, 2 és fél doboz babapiskóta 21 dkg cu­kor, rum eszencia - ízlés szerint, 4 - 5 adag kávé, közepes erősségű, 500 g-os krémsajt. Az adagok 6 sze­mélyre szólnak, négy személy ré­szére az adagok fele is bőségesen elegendő, akár kétszeri alkalomra is. Elkészítés: A tojássárgákat a cu­kor felével habosra keverjük, majd hozzáadjuk a sajtkrémet. Alaposan elkeverjük, hogy csomómentes le­gyen. A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, majd óvatosan, - hogy ne törjön össze - a sajtos krémhez adagoljuk. A kávéhoz íz­lés szerint rumot keverünk, egy kis cukorral is édesíthetjük. Majd egy lapos edénybe öntjük. Egy - lehető­leg átlátszó - edénybe lerakjuk az első réteg krémet. Á piskótákat hir­telen mártjuk meg a kávéban, és úgy helyezzük a krémre, hogy az áztatott fele kerüljön felülre. így rakjuk a rétegeket, míg el nem fogy a hozzávaló. Általában két réteg piskóta lesz - ez változhat a tál mé­retétől is -, felülre krém kerüljön. Díszítésként megszórhatjuk egy kis kávéval vagy kakaóval - utóbbi jobb. Hogy összeérjenek az ízek, fél napig állni hagyjuk a hűtőszek­rényben. Ha a Tiramisu jól sikerült, a piskóta megpuhult, átázott. Ez­után könnyen szeletelhető, de ha mégis ragadna, enyhén nedves késsel szelhető. ■ Tíz nap, tíz „szakma” Minden napra jut egy kismesterség, vagy a kézimunka egy-egy változata a magyarkeszi kézműves tábor résztvevőinek. A most negyedik alkalommal megrendezett táborba kilencvenkét magyarkeszi, nagys- zokolyi, iregszemcsei gyerek ismerkedik a rongyszövéssel, batikolással, textilmunkával, a növényszövés­sel, csuhéfonással, csuhébaba-készítéssel, újdonságként pedig bőrdísztárgyakkal is megpróbálkoznak. A gyerekekkel huszonkét felnőtt, pedagógus, közép- és főiskolás, szülő foglalkozik. A tábort ezúttal is ki­állítás zárja, amelyen az ott készült munkákat július 21-én, pénteken mutatják be. ■ Carmen „befürdött” Münchenben A szó szoros értelmében elmosta az eső csütörtökön, a müncheni Tollwood Fesztivál első estjén Georges Bizet Carmenját. A szűn­ni nem akaró eső megadásra kényszerítette az Opera de Rue francia együttest, amely „szenve­délyes, vad és gátlástalan” elő­adással szerette volna elkápráz­tatni a nagyérdeműt. Az vacogó és alaposan elázott közönséget a hidegbüféhez kérették, a büfésá­torban a művészek rövid hang­versenyt adtak az opera legnép­szerűbb részeiből, hogy mégis felmelegítsék a publikum érzel­meit. A rendezőség reméli, hogy legalább egy-két órára eláll az eső és megtarthatják az előadást. Sok idejük persze már nincs, mert va­sárnap befejeződik a Tollwood Fesztivál, amelynek szervezői az ég szeszélye nyomán eddig bi- zony alaposan „befürödtek”. ■ Johnny Halliday 40 éve énekel Párizs után, ahol június 10-én az Eiffel-torony tövében 400 ezer nézőnek adott koncertet, pénte­ken Lausanne-ban, Svájcban ünneplte Johnny Hallyday, a francia-amerikai rock-énekes karrierjének negyvenedik szü­letésnapját. Jóhnny mellett a koncerten fel­lépett Patrick Bruel, a francia előadó-művészet másik nagy csillaga, valamint Johnny ma már önálló nevet kiharcolt fia, David is. A Vivre pour le meilleur című szám előadásá­ban 108 tagú genfi kórus műkö­dik közre. A pénteki koncertre Johnny Hallyday maga is 150 ta­gú zenekart vitt magával, a szervezőgárda létszáma 1100 fő, a biztonsági szolgálaté 350 volt, és 200 lausanne-i rendőr is köz­reműködött a rend fenntartásá­ban. ■ MMMHNMMMNIMMMMMNMMIillMHINHMHMMHNMMi Olvastam - Láttam - Hallottam SZERI ÁRPÁD Az utolsó dínó Az uborkaszezon csalhatatlan jeleként ismét felbukkant Nessie, Loch Ness tavának örökéletű szörnye. Pontosabban ez alkalommal (is) csak a neve bukkant fel, miután egy kutató azt állítja: megfejtet­te a több évszázados rejtélyt. A leleplező bejelentés igazából nem is okoz túl nagy meglepetést, legalábbis azok számára, akik az őslények mai létezését a képzelet birodalmába utalják. Mert azért akadnak még ilyen emberek is, akik mindenfajta kordivat ellenére sem hisznek a mesékben... Nos, a bejelentés lényege szerint a víz alatti erős hul­lámveréseket nem a kréta korból itt maradt hüllő, hanem a tóban ta­lálható árokrendszer okozza. A magyarázat logikus, világos, ám a kutató hiába igazolta nyilvános kísérlettel igazát: az elszánt Nessie hí­vőket ez egyáltalán nem győzte meg. Figyelemre méltó érveléssel arra hivatkoznak, hogy ez a bizonyíték „csak azoknak az embereknek jó, akik valamiféle tudományos választ akarnak hallani. ” A. kör itt aztán be is zárul, hiszen ezek szerint a tudomány nem il­letékes Nessie kérdésében állást foglalni. A képzelet pedig tovább él­teti a világ utolsó, magányos dínóját: időnként, teljesen váratlanul kidugja jellegzetes lapos, szaru pikkelyes fejét a vízből, riogatja a ki­rándulókat, bevételt hoz az idegenforgalomnak, majd ismét nyom­talanul eltűnik évekre. S talán - igazi szörnyhöz méltó - rémálmá­ban sem gondolja, hogy voltaképpen nem is létezik... Humor Kérdezz-felelek A rendőr a razzia során így szól egy huligánhoz:- Hol a munkahelye?- Erre, arra.- Dolgozik egyáltalán?- Egyszer, másszor.- És mit?- Ezt, azt.- Őrizetbe veszem!- És mikor engednek ki?- Előbb, utóbb. Katonáéknál Az őrmester kiáll az újoncok elé:- Na, ide figyeljenek! Van ma­guk között érettségizett?- Jelen őrmester úr! - szól va­laki.- Na, ha maga olyan okos, ak­kor mondja meg, hogy hány fo­kon forr a víz!- Jelentem száz fokon!- Dehogy! Kilencvenen!- De jelentem, őrmester úr, hogy száz fokon!- Ne beszéljen! Azt mondtam hogy kilencven!- Értettem!- Másnap ismét eligazítás fo­lyik. Az őrmester így szól:- Na, hol van az az érettségi­zett?- Jelen, őrmester úr!- Na, ide figyeljen, magának volt igaza. A tóíencven fok az a derékszög. Diagnózis A fogorvos már percek óta egyre mélyebbre fúr a beteg zápfogába.- Úgy látom, hogy valamikor aranytömést tettek ebbe a fogba.- Nem doktor úr, az már az inggombom. Vendéglőben- Mióta dolgozik itt, főúr?- Egy hete.- Akkor nem ön az, akinél a rántott szeletemet rendeltem. Kiképzés A lövészárokban a parancs­nok elkiáltja magát:- Tűz! Mire megszólal az egyik újonc:-Hol? Pszichiátrián A pszichiáter felveszi a beteg adatait:- Mi a neve?- Én kérem Dobó István va­gyok.- De kérem - néz rá az orvos -, magát tavaly i? kezeltük, és ak­kor még Zrínyi Ilonának hívták.- Az a leánykori nevem. Rosszul hall a tengeri tehén A tengerbiológusok szívébe az utóbbi időben belopták magu­kat a tengeri tehenek. Ezek az ormótlan tengeri emlősök gyen­géden dajkálják és vaskos kar­jukkal óvják csemetéjüket, bé­késen úszkálnak és stresszt sem ismerik. A tengeri tehenek­nek egy a végzetük: a rossz hal­lásuk. Emiatt évente jó néhá- . nyan a motorcsónakok és hajók csavarjainak esnek áldozatul. Most azon dolgoznak a tudó­sok, hogy kikísérletezzenek egy olyan akusztikus jeladót, amely a hajókra erősítve, még a ve­szélyforrás felbukkanása előtt idejekorán távozásra noszogatja a lusta állatokat ■ Régimódi módi Norvégiában 2000 éve épült „nagy ház” romjait tárták fel a régészek. A 30x11 méteres alap­területet elfoglaló, Krisztus ko­rában felhúzott épület hihetet­lenül nagy, még soha nem tár­tunk fel ekkorát - mondta a nor­vég hírügynökségnek Geir Helgen archeológus. Különösen azt szeretnék tudni a kutatók, hogyan tudtak ekkora tetőszer­kezetet ácsolni az idők ködébe vesző hajdani építők. ■ Monroe, a viaszbaba Marylin Monroe, az örök nő, a nőiesség megtestesítője, akinek min­den testrésze szerepelt már külön-külön és együtt festményen, fo­tón, sőt szobrot is mintáztak róla. Most is ezt teszik, csakhogy ez a szobor viaszból van, és Madame Tussaud múzeumában legeltethe­tik rajta mandulavágású szemüket a csélcsap férfiak, ugyanis ezt a múzeumot Hong Kongban nyitják meg. ___________ ■ H arci kutya ellen: harci disznó Disznó harapott meg egy harci kutyának számító bullterriert Bécsben. Az osztrákok ilyenkor nyáron (is) szívesen járnak a saját bort mérő úgynevezett Heuriger, azaz „idei” vendéglőkbe, ahol mindig családias a hangulat. Különösen otthonos a helyzet a Wienerwald (a Bécsi Erdő) egyik ilyen vendéglőjében, ahol a gazda disznai is a kerthelység­ben sétálgatnak ételmaradéko­kat kunyerálva a vendégektől. Egy vendég magával vitte Vilma nevű bullterrierjét is, és mivel éppen e napokban Ausztriában is magas szinten foglalkoznak a harci kutyák ügyével, Vilma egészen rövid pórázra kötve he­vert a gazdi asztala alatt. Ami­kor megpillantotta az egyik ser­tést, a kutya a soha nem látott lényre rácsodálkozva barátságo­san csóválni kezdte a farkát, ám a disznó a jelek szerint nem ér­tette az üdvözlést és azonnal tá­madásba lendülve megharapta az állítólag harcias ebet. A ku­tyát csak az mentette meg a rosszabbtól, hogy gazdája ölbe kapta. Várható időjárás: Tolna megye # (£3 c2> derült napos & c£2b párás ködös borult 0 0 0 zápor zivatar esős 0 0 0 havas eső hózápor havazás Gyakorlatilag egész nap borult marad az ég, napsü­tésre alig van reményünk. Kisebb szünetek ugyan lehetnek az esőzésben, a záporok azonban helyen­ként meglehetősen erősek lesznek, hirtelen sok esőt zúdítanak ránk. Időnként zivatar is kísérheti a záport. Készítette: W _ f m K özlekedésmeteorológia Nyugaton hideg, keleten meleg, a középső tájakon kettős fronthatás ' várható. A Dunántúlon sok eső áztatja az utakat. Hungária Biztosító Rt TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KA­MARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYUR1CZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Iroda­vezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 511-510 Telefax: 511-514. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügy­nökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítóknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizeté­si díj: egy hónapra 795,- Ft, negyedévre 2385,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a külön­böző versenyeken, akciókon, rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer - Budapest Kiadói Kft., Axel Springer - Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Saj­tóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Az újság a m# szerkesztőségi rendszerrel készült. i 4

Next

/
Thumbnails
Contents