Tolnai Népújság, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-15 / 164. szám

I 2000. Jűuus 15., SZOMBAT MEGYEI TÜKÖR Tolnai Népújság - 3. oldal Mondom A Magamét MAUTHNER ILONA Szekszárdi, a kukás város Nagy változás történt Szekszárdion, a szemetet ezentúl nem az er­re a célra kitett konténerekhez hordhatják a lakók, hanem a ku­kákba. A helyzet az, hogy eddig észre sem vettük, hogy mennyi szemét termelődik egy-egy lakótömbben néhány nap alatt. Vala­hogy nem tűnt fel a szemét, amíg a konténerekben gyűjtötték. Pár napja azonban szép, új kukák „lepték” el a várost. Ez viszont már szembetűnő. És nem csak nekem, hanem a város többi lakójának is, legalábbis ezt bizonyítják olvasóink hívásai, melyben felhábo­rodásuknak adtak hangot. A szép, új kukákba ugyanis a járókelő állandóan belebotlik, hiszen most elvileg minden lakásnak, lakó­tömbnek saját kukája van, így amíg egy konténer elég volt két-há- rom háztömbnek is, addig két kuka dukál általában egy négy emeletes ház lakóinak. A bizalmatlanabbak le is lakatolták az új szerzeményt, hogy senki illetéktelen oda be ne tegye a szemetét. Lakat ide vagy oda, ennek ellenére a kukák tövét körbe rakja a ne- veletlenebbje reklámszatyrokba gyűjtött szeméttel. Ahol egymást érik az emeletes házak, például a belvárosban, a Széchényi utcá­ban, ott a belső udvarban, a játszótér minden oldalán (külön az egyik épületnek, külön a másiknak, külön az adott boltnak, kü­lön a másiknak) ácsorognak a kukák, és a lakók abba teszik, gyö­möszölik a szemetet. A dinnyeszezon közepén ugyanis egy nap alatt megtelik az edény, a lakók tehetetlenül nézik a bűzlő, a légylepte kukákat és várják a szállítókat. Tisztában vagyok vele, lehet azt is kérni, hogy gyakrabban szállítsák el a szemetet és ak­kor nem kell a bűztől és a legyektől tartani, de ennek nyilván ko­moly anyagi vonzata van és nem mindenki tudja vállalni a meg­növekedett költségeket. Nem tudom, kinek lett ez így jobb, de az tény, hogy sem eszté­tikailag, sem egészségügyi szempontból nem javított a város hely­zetén (a szaporodó patkányokról már ne is beszéljünk), bár a ku­kákat forgalmazó cég biztosan örült a sok új megrendelésnek. Ma utoljára a Csörgén Egy évet kell várniuk a rock szerelmeseinek Élmény a magyar pavilonban A megyei főjegyző a hannoveri világkiállításról A Würzburg-Hannover kö­zötti több mint 300 km-es távot másfél óra alatt tette meg az a szuperexpressz, mellyel Tolna Megye Önkor­mányzatának delegációja utazott a világkiállításra. A dr. Sümegi Zoltán főjegyző vezette küldöttség a testvér­megye, Main-Tauber Kreis meghívására érkezett a múlt hét végén Németországba. Szekszárd-Hannover A hivatalos, két napos villámláto­gatás úti célja ugyan Main-Tauber járás volt, de a vendéglátók jóvoltá­ból szűkebb pátriánk képviselői Bordázott falak: a magyar pavilon belülről közel egy napot Hannoverben tölt­hettek.- Egyrészt többet, másrészt ke­vesebbet vártam ettől a jelentős rendezvénytől - árulja el dr. Süme­gi Zoltán. - Aki még sohasem járt világkiállításon, az kezdetben nyil­ván valami nagy csodára, de leg­alábbis a résztvevő országok mara­dandó élményt okozó, látványos bemutatkozá­sára számít. Ehhez ké­pest a nemzeti pavilo­nokban, pontosabban a hangárhoz hasonló épü­letekben néha meglepő tematikával találkozha­tott az érdeklődő. A színes történelmé­ről, gazdag kultúrájáról is nevezetes Franciaország például saját űrkutatásának eredményei­vel ismertette meg a látogatókat. Érdekes módon a több ezer éves hagyomá­nyokra visz- szatekintő Kína hason­ló témakör keretében kí­vánta or­szágképét egy új ecset­vonással ki­egészíteni... Magyar- ország ugyanakkor a járt utat vá­lasztotta. Hazánk az Európa sugár­úton kapott területet, az uniós or­szágok - angolok, belgák, franciák - tőszomszédságában, mondhatni az egyik legjobb helyen. Pavilo­nunk nem fémből, hanem fából készült, mellőzve a szokvány koc­ka jelleget: az építmény a jellegze­tes, figyelemfelkeltő ívelt vonalai­val leginkább egy hajó­testhez hasonlított.- A belső térben gyü­lekező látogatók negyed­óránként nagyméretű vi­deó kivetítőkön filmeket tekinthettek meg az or­szág múltjáról, tájairól, népszokásairól, jellegze­tességeiről, nagyon kel­lemes, megható zenei aláfestés közepette - mondta a fő­jegyző. - Kiváltképp érdekes meg­oldásnak számított, hogy a kivetí­tők a belső falak bordázott fa borí­tásai alól tűntek elő, miután hol itt, hol ott emelkedett fel egy-egy táb­la, s tűnt elő a hatalmas képernyő. A műsor, a látvány, s a kettő meg­kapó egységet alkotó kompozíció­ja mély hatást gyakorolt a jelenlé­vőkre: a közönség egy-egy „mű­sorszám” után tapsban tört ki, pe­dig senki nem volt, aki konferált, vagy aki elköszönt volna tőlük. Dr. Sümegi Zoltán nem a saját, hanem a házigazdák véleményét tolmácsolja, amikor kijelenti: a be­mutatkozó nemzetek közül az öt­letességet, összhatást tekintve a magyarok joggal vihetnék el a pál­mát. Aki tehát maradandó élmény­re vágyik Hannoverben, nem hagyhatja ki a magyar pavilont...-SZÁ­Egyetlen nap, és véget ér az őrület. Ma - idén utoljára - még egy nagyot bulizhat­nak a rockzene rajongói, hisz holnap becsukják a ti­zedik Csörge-tói rockmara- ton kapuját. A szervezők úgy gondolták, hogy a Pokolgép és a Beatrice szerda es­ti fantasztikus buliját már senki sem tudja felülmúlni, ám a csütör­tök éjszakai előadások sem volt „piskóták”. Már a legendás Kiss együttes slágereivel előrukkoló Kiss Forever Band is nagy showt varázsolt a színpadra, s nemcsak zenéjével, hanem látványos kore­ográfiájával is elragadtatta a kö­zönséget. Az ember egy órán ke­resztül úgy érezte, mintha az ame­rikai bálványok „újjáéledtek” vol­na a Csörgén. A Deák Bili Blues Bandnak már nem kellett felhan­golni a közönséget, s a P. Mobil­nak sem okozott gondot a lelkes rajongók előtt „megcsinálni” a fő attrakciót. Kissé lankadni látszott a közönség hangula­ta, amikor két óra táj­ban az Iron Maidnem pódiumra lépett, ám hamar kiderült, hogy a Kifutó egykori győz­tesének, Bozsik Patriknak az együtte­se is érzi a „pengét”. Zárszóként a nyers, brutális szövegeiről elhíresült Action akci­ózott egy jót. Már vilá­gos volt, mire befeje­ződött a műsor. Teg­nap délután újra nyu­galom honolt a tájon. Balhénak nyoma sinc- s, mindenki az esti fel­lépőkre, a Minire, a Bikinire és az Eddára várt. A rockmaraton ma es­te (holnap hajnalban) fejeződik be. A szervezők változatos progra­mot állítottak össze (fellép többek között a 100 Folk Celsius, a KFT és az amerikai Landfoot is), s várják az utolsó nagy rohamot. Remélik, hogy búcsúzóul mindegyik kor­osztály egy nagyot bulizik majd. _____________________________________(RÓNAI) SZEKSZÁRD Deák Bili Gyula fotói bakó jenő Jaj, úgy élvezem én a strandot! Nem minden medence vize tiszta (Folytatás az 1. oldalról.)- Kötelező-e minden esetben a vízvisszaforgató be­rendezés1- Bizonyos termál, illetve gyógyvizeknél a vissza­forgató megváltoztathatja a víz összetételét. Ezért ha az üzemeltető úgy gondolja, hogy ezt nem sze­retné, akkor bizonyos medencékre az országos tisztifőorvosi hivataltól kérhet felmentést és akkor azok töltő-ürítő rendszerűek maradhatnak, nem kötelező vízvisszaforgatót felszerelni.- Mi a helyzet a gyermekmedencékkel, pancsolókkal?- Itt talán még nagyobb a probléma, mivel ezek is általában töltő-ürítő rendszerűek, a paksit kivéve. A gyermekmedencék általában melegvizesek, ami nagyon kedvező feltételt terorr>t a kórokozóknak a túlélésre. A pancsolókban kicsi a víztömeg, sok gyerek, ráadásul a kicsik sokkal érzékenyebbek. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a szülők is beleül­A gunararsi csúszda fotóki gottvald károly nek, fekszenek a medencébe vagy a szélén ülve a lábukat áztatják benne. Ezt a gyerekeik érdekében nem szabadna megtenniük. A paksi strand gyerekmedencéje- Milyen gyakran ellenőrzi az ÁNTSZ a ßrdöket?- Nyitás előtt az ÁNTSZ városi intézete ellenőrzi a fürdőket, illetve mintát vesz és bevizsgálja a töltővi­zet. A szezon alatt, a rendelet szerint a megyei inté­zetek évente legalább egyszer kötelesek megvizs­gálni a medencék vízminőségét. Az üzemeltetők­nek is kell rendszeres minőségellenőrző vizsgálato­kat végezniük - töltő-ürítő rendszerű medencéknél két havonta, vízvisszaforgatósnál havonta -, ame­lyek eredményét mi az ellenőrzésünk során megné­zünk. A megyei ÁNTSZ a nagyobb fürdőket egyéb­ként a rendeletben előírtnál többször ellenőrzi.- Mit tanácsol a strandotoknak?- Aki a fürdés okozta megbetegedés kockázatát csökkenteni szeretné és nyaralása után nem akar or­voshoz járni, az inkább a vízvisszaforgató rendszer­rel ellátott strandmedencéket használja, mert ezek tudják csak azokat a határértékeket tartani, amit a szabvány előír. F. KOVÁTS ÉVA Hírek NAGY magyar prédikátorok. A sorozat újabb állomásaként júli­us 16-án, vasárnap 17 óra órai kezdettel Cseri Kálmán hang­szalagról bejátszott igehirdetés­ét hallgathatják meg az érdeklő­dők Szekszárdon, a Bezerédj ut­cai Református Gyülekezeti Házban. Pasarét református lel­kipásztora a Mire való a tízpa­rancsolat? kérdésre adja meg a választ. VÁLASZTÁSI előkészületek. Az önkéntes alapon szerveződő gazdasági kamarák megkezdik a felkészülést az őszi tisztújításra. A Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál, a törvény által előírt négy bizottságból kettő alakult meg. A kilenc tagú vá­lasztási bizottság elnöke dr. Fis­cher Sándor lett. A jelölő bizott­ság ipari tagozatát Somogyvári Gábor, kereskedelmi tagozatát Brauer János, kézműipari tago­zatát Dombai Gyula elnökli. To­vábbi két bizottság alakul majd a mandátumok vizsgálatára, il­letve a szavazatszámlálásra. A jelölő gyűlésekre szeptember elején, a küldöttválasztásra szeptember közepén, a tisztújí­tó küldöttgyűlésre pedig októ­ber közepén kerül sor. A DUNA-PARTI családi esték sorozata idén tovább folytatódik ebben az évben is. Ma, július 15- én délután négy órakor nóta és népdal éneklési bemutató, fél hattól a Bukovinai székely nép­dalkor műsora következik, este héttől Tarnay Kiss László, Szán­tai Ildikó, Miklóssy József, vala­mint Oláh Kálmán és cigányze­nekara lép fel a Duna korzó víziszínpadán. .NYÁRI FESZTIVÁL. Fadd Domboriban folytatódik az idei nyári fesztivál. A Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kézműves tagozata egész nap kézműves bemutatóval és kira­kodó vásárral várja á vendége­ket. A program: 10 óra: Sport- rendezvények: kispályás foci, hetesrúgó verseny, íjászat. 17 óra: Kölyökvilág játszóház, játé­kos sportprogramok, nyere­ményjátékok. 18 óra: A Totális Csapás együttes fellépése. 19 óra: Aradi Dóra és táncosainak bemutatója. 19.30 óra: Dance Aerobik bemutató, Lubastyik Anitával. 20 óra: Nyár esti kok­tél: A Fiesta latin-amerikai tánc- együttes műsora. 22 óra: Éjsza­kai slágerparty, a Póker együttes közreműködésével. ÉGŐ NAPTÁRAK. Tegnap 14 órakor Tengelic-Szőlőhegyen konténerekben tárolt méhkap- tárak gyulladtak ki. A helyszínre érkező szekszárdi tűzoltók rö­vid idő alatt megfékezték a lán­gokat. A kaptárak közelében tartózkodó tulajdonos, a tolnai I. S. másod-harmadfokú égési sérüléseket szenvedett. Szerelmes szélhámos Nemere István kisregénye - 6. rész Amaz felnézett és rosszkedvű­en szólt:- Nem nagyon...- Kár. Ezt kapta volna, a részle­tesen informál a hölgyről - és Fló­rt egy ezrest gyűrögetett ujjai kö­zött. Úgy tett, mint aki menni ké­szül. A halványkék ruhás hölgy éppen elfordult és visszafelé in­dult a túloldali járdán. A fagylal- tos kinézett sátorlap-napernyője alól és hirtelen igen szolgálatkész lett:- Ja, arra a kékruhásra gon­dol...? Hát persze, ismerem. Mire kíváncsi? ... Flóri öt perccel később sok­kal okosabban sétált tovább. Egyenesen a nő irányába. De tud­ta, a korzón túl sokan figyelnék őket. Ötvösháza természetesen kisváros, eiőbb-utóbb úgyis min­denről suttogni kezdenek az em­berek. De legalább nem azonnal, remélte. Követte a kékruhás asszonyt. Az hamarosan észrevette az ide­gent, Flóri látta, megváltozott a mozgása. Ami tetszett benne, az a félszegsége volt. Nyilván nem szokott hozzá a korzózáshoz, nem túl gyakran járt olyan he­lyekre sem, ahol sokan láthatták, nézhették őt. Flóri a látottak alap­ján már előzőleg sejtette: nemré­gen megözvegyült, vagy - ez volt a valószínűbb - mostanában vált el és hosszú vívódás után döntött úgy, hogy azért még neki is jár va­lami az élettől. A fagylaltos meg­erősítette azt az utóbbi változatot. A hölgyet Balogh Ferencnének hívták és egyedül élt egy szép házban az Új utcában, jelentette a hideg gombócok szolgálatkész gyártója. Flóri nem tudta, merre van az Új utca és nem volt alkalma meg­nézni a várostérképet, amit pedig mindig magánál hordott. Ráérő­sen sétált az asszony után. Az be­ült egy presszóba, és ekkor Flóri tudta, eljött az ő ideje. Lassan kö­vette őt, odabent hosszasan szemlélte a szegényes sütemény­kínálatot. Eközben amaz elhe­lyezkedett, kávét és dobostortát kért. Kávé és dobostorta...! Flórit minden a nemrég eltűnt ifjúságá­ra emlékeztette. Leült egy másik asztalhoz, nem túl közel, nem túl távol. így parancsolta a stratégiá­ja, amely eddig mindig bevált. Szemezni kezdett Baloghnéval. A dolog nem ment könnyen. Először is, a frissen szabadult nő­nek nem volt nagy gyakorlata az ilyesmiben, másrészt szégyenlő­sen el-elkapta a tekintetét. Flóri éles szemmel figyelte őt. Látta ki­dolgozott, eres kezét, napbarní­tott bőrét. Van tehát konyhakert­je, ott is szokott dolgozni, állapí­totta meg ez a kis vidéki Sólyom­szem. Az asszony nem nézett rá, félig elfordult. Nem volt rossz tes­te, de nem ez számított igazán. A fagylaltos szerint jól járt a válás­sal, nem kevés pénze maradt, ta­lán ékszerek is. Ami ez utóbbia­kat illeti, Flórit nem különöseb­ben izgatták. Ritkán utazott ék­szerekre, azokból mindig baj van, aki „elveszíti”, könnyen haragra lobban és feljelentést tesz a rend­őrségen, ráadásul, ha elvinné, ne­hezen tudna megszabadulni tő­lük. Semmi kedve sem volt nyo­mokat hagyni maga után minden­féle megbízhatatlan orgazdánál, és őket hizlalni sem állt szándéká­ban. Hiszen tudta, az orgazdák legfeljebb az igazi érték húsz szá­zalékát fizetik ki a tettesnek. Látta Baloghné szeme sarká­ban a ráncokat. Több is lehetett negyvenötnél, most jött rá. Kicsit kövérkés teste elomlott, a széken megpihent. Vaskos arany karkötő a csuklóján és egy régimódi óra. Az ujján nem volt gyűrű, de a fe­hér csík árulkodott: nemrégen még viselte. Flóri szeme mindent látott. így telt el fél óra, süteményt et­tek, kávéztak, szemeztek. Ez­után a kékruhás hölgy fizetett és távozott. Flóri nem volt kezdő, ő már korábban fizetett, nehogy le­maradjon a döntő pillanatban. Még egy pillantással súrolták egymást, aztán az asszony el­ment. Flóri ráérősen ballagott utána. A következő sarkon látta a táblát: ÚJ UTCA. Hamarosan ki­derült, hogy Baloghné a huszon- nyolcasban lakik. Elővette kul­csát, a rácskapuba illesztette, és a tekintetük akkor még egyszer összetalálkozott. Aztán az as­szony bement. Flóri elhaladt a ház előtt, leolvasta a számot és sietett vissza a főtérre. Volt ott egy virágbolt. Még nyitva találta, de a mogorva virágárus asszony már elmenni készült. Flóri hát távirati stílusban ontotta magá­ból a kívánságokat.- Gyönyörű csokor kell, azon­nal!-Most zárok. _______________________________(FOLYTATJUK.) I

Next

/
Thumbnails
Contents