Tolnai Népújság, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-01 / 127. szám

10. oldal - Tolnai Népújság E R RÖL • ARRÓL 2000. Június 1., csütörtök | Kalendárium Sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő v I TÜNDE nevű kedves olvasóinkat. A Tünde név Vörösmarty Mihály alkotása a tündér szóból. Védőszent: Szent Nimfa, szicíliai vértanú szűz (+304). Virága: rózsaszínű tündérrózsa. A ha- | tárainkon kívüli katolikus naptárban Urunk menny- bemenetele. A katolikus, az ortodox és a görög kato­likus naptárban Szent Jusztinusz filozófus vértanú (+304). A zsinagógái naptárban jóm kippur katan, újhold előtti nap. HAJDAN: Június elsején 160 éve, 1840-ben Tolna vármegyében is igazolták a madi Kovács-család nemességét. (Két hónappal előbb már Pakson született György, a későbbi táborszernagy.) 105 éve, 1895-ben Pártos Zsigmond várdombi plébánost Mözsre helyezték át, ahol vele a helyi sajtóban is gyakran szereplő papot nyertek. Bátyja, Pártos Gyula éppen e napon szemlélte meg az általa tervezendő szekszárdi gimnázium számára ajánlott helyeket. 95 éve, 1905-ben Simontsits Elemér a Szekszárdi Kaszinóban megalapította a Simontsits Béla közgazdasági és társadalomtudományi könyvtárat, amely megyénkben az első hozzáférhető szakkönyvtárnak számít. A NAPI IGÉK: Katolikus: ApCsel. 18,1-8. Zsolt. 97. Jn. 16,16-20. Református: Észt. 9,1-19. Fii. 4,1-9. Evangélikus: Fii. 2,6-11. Zsolt. 47,10.Ortodox: ApCsel. 10,34-43. Jn. 8,12-20. A NAP KÉL 4.51 órakor, nyugszik 20.34 órakor. A Hold kél 4.25 órakor, nyugszik 19.11 órakor. Vízállások a Dunán tegnap reggel 7_órakor: Dunaföldvár 136 cm, Paks 288 cm, Dombori 316 cm, Árvízkapu 692 cm. A Sió Pa­lánknál 173 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szek­szárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ Szekszárdon: Szeri Árpád. Tel: 511- 526. fax: 511-500. Bonyhád: Hangyái János 455-239.06/20/9669- 185. Dombóvár: Glaub Róbert 460-618, és 06/20/9860-530. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/510-790, 06/20/9687-292. Tamási: Tóth Fe­renc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Pancsoló kiskutyák Enyhülést ígér fájóshátú és csípő- bántalmakban szenvedő ebeknek a Dániában négylábúak részére el­készült új uszoda. Fünen szigetén, Oerbaekben pénteken adják át Eu­rópa legnagyobb, három medencés kutyafürdőzőjét. Egészséges ku­tyák is használhatják a fürdőt, hogy megőrizzék jó formájukat vagy leadjanak néhány felesleges kilót. Egy órás lubickolás a 28 fokos vízben 50 dán koronába (6,70 euróba) kerül. Ez a viszonylag ma­gas ár kifizetődik azonban, mivel a fürdőzés meghosszabbíthatja a négylábúak életét. A medence egy állatpenzió kertjében épült. Horoszkóp BAK (XII. 22. -1. 20.) Azt gon dolja, hogy partnerében van a hi­ba, pedig Ön az, aki nem figyel környezetére. VÍZÖNTŐ (I. 21. • II. 20.) Kül földi és belföldi utazásra számít­hat. HALAK (II. 21. - III. 20.) Ma gánéletének problémáit munka­helyére is beviszi, pedig ott ezt nem nézik jó szemmel. KOS (III. 21. - IV. 20.) Olyan ügyekben érhet el sikereket, ame­lyekre eddig nem volt lehetősége. BIKA (IV. 21. - V. 20.) A szerelem elhomályosítja a tisztán látását, ezért könnyen hibás döntést hozhat. IKREK (V. 21. - VI. 21.) Határo zott fellépésével jó benyomást kelt, használja ki ezt és kössön üzletet. RÁK (VI. 22 - VII. 22.) Ne le gyen türelmetlen, előbb-utóbb eljön az On ideje. Addig is dol­gozzon szorgalmasan. OROSZLÁN (VII. 23. - Vili. 23.) Ha munkájában elmaradása van, ma pótolhatja. SZŰZ (Vili. 24. - IX. 23.) Ren geteg az elintéznivalója, állandó­an cseng a telefonja, de Ön jól tű­ri a terhelést. MÉRLEG (IX. 24. - X. 23.) Ne tö rődjön a kritikákkal, járja nyugod­tan a saját útját. SKORPIÓ (X. 24. - XI. 22.) Fon tos, további karrierjét meghatáro­zó változásokra számíthat a na­pokban. NYILAS (XI. 23. - XII. 21.) Ne ha lógassa a teendőit, jobb ha mielőbb elvégzi a nem szeretem dolgokat, így legalább nem lesz lelkiismeret furdalása Olvastam - Láttam - Hallottam F. KOVÁTS ÉVA ________ B enzinár robbanás Elszabadultak a benzinárak Magyarországon, az utóbbi öt hó­nap alatt tizenhétszer változott a motorhajtóanyag ára. Lassan minden szomszédos országban olcsóbban lehet tankolni, mint ná­lunk. Az üzemanyag árának folyamatos emelése kihat az egész gazdaságra, inflációt gerjeszt, a termelők, gyártók, szállítók is kénytelenek árat emelni. A kormány egy újabb taxis sztrájkot megelőzendő kiemelt témaként foglalkozott a héten a Mól idei benzindrágításával. Nem indokolják a világpiaci árak az üzem­anyag árának utolsó hetekben tapasztalt gyors emelkedését, mondta Járni Zsigmond pénzügyminiszter az ülést követően, de hiába. Az állam csak huszonöt százalékban tulajdonosa a legna­gyobb olajipari társaságnak, ezért nem gyakorolhat jelentős nyo­mást a cégre, hiába kéri, hogy csökkentse a Mól az árakat. Már az 1991: óta szabadáras termék árának hatósági megállapítása is fel­vetődött kormánykörökben, de ezt elvetették, mondván, az Euró­pai Unió országaiban sehol sem leotött a motorhajtóanyag ára, a kereslet-kínálat szabályozza az árakat. Csakhogy ami igaz a fejlett nyugati országokra, az ránk nem ér­vényes. Mert hiába szűnt meg a tervgazdálkodás, nálunk ma sem a piac szabályozza a gazdaságot, hanem különböző csoportok ér­dekei. Ezért drága a telefonálni, internetezni, autót vagy lakást vá­sárolni. Hogy mi olcsó? A munkaerő. Meg az árvalányhaj. Most a szerb rostélyos receptjét ajánljuk. Hozzávalók 4 személyre: 4 szelet marharostélyos, 2 nagy fej hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 2 zöld húsú paprika, 1 kg kelkáposz­ta, 2 kis paradicsom, olaj, kömény­mag, pirospaprika. A húst kiklop- foljuk, a hagymát és a fokhagymát apróra vágjuk. A paprikát széles szeletekre vágjuk. A kelkáposztát és a paradicsomot cikkekre vágjuk. Az olajban a hússzeletek mindkét oldalát hirtelen átsütjük. A vissza­maradt zsiradékban megpirítjuk a hagymát, majd hozzáadjuk a kö­ménymagot, a fokhagymát, meg­szóljuk a pirospaprikával, és fel­öntjük 2 dl vízzel. Felforraljuk, rá­öntjük a húsra, és fedő alatt lassú tűzön pároljuk. A kelkáposztát sós vízben félpuhára főzzük. Amikor a hús már majdnem puha, hozzá­tesszük a paprikát, a paradicsomot és a kelkáposztát. ízlés szerint sóz­zuk, és annyi vizet öntünk rá, hogy éppen ellepje, majd lefedve puhára pároljuk.____________________■ Várható időjárás: Tolna megye * (2> derült napos felhős 4« <£b I párás ködös borult # # <£> zápor zivatar esős <£> 43­<£> havas esd hózápor havazás A front felhőzete már mesz- sze jár tőlünk, ma száraz levegő érkezik fölénk. En­nek köszönhetően jobbára napos időre számíthatunk, csak kevés helyen növek­szik meg néha a felhőzet. Eső már nem lesz. A nap­sütés ellenére ma még hűvös időnk lesz. Közlekedésmeteorológía Délelőtt keleten még hidegfronti hatás terheli szervezetünket, majd itt is ideálisak lesznek az időjárási viszonyok. Hungária Biztosító Rt TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KA­MARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Iro­davezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 511-510 Telefax: 511- 500. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326- 480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft Tolna Megyei Iro­dája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hirlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelző­számon. Előfizetési díj: egy hónapra 795,- Ft, negyedévre 2385,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Tájékoztatjuk olvasóin­kat, hogy a különböző versenyeken, akciókon, rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer - Budapest Kiadói Kft.; Axel Springer - Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Variációk egy témára. .. A sütés-fűzés mindennapi feladatait egyszerűen, biztonságosan és gazdaságosan végzi el a földgáz. Kiszolgálja Önt és családját, hogy hétköznapi ételeivel is ünnepi hangulatot varázsolhasson. Ugye, így kényelmesebb? Finomat, gazdaságosan. Hívja KEK információs vonalunkat és tájékozódjon a modernizálás lehetőségeiről, Önnek szánt kedvezményes ajánlatainkról. KÉK számunk: 06/40/22-00-22 I J.l !. ^ S3®« ___ D D G Á Z RT. A G Á 5 í MŰVE. Toyotája nyaralás előtti ingyenes átvizsgálása mellett a 2000-es évszámhoz igazított, lehengerlő árenged- | ményeket kínálunk három alkatrészcsoportnál.* I Idei szervizakcióink résztvevői ráadásként az év K végén bruttó 200Cf azaz 4 millió forint értékben JjL ajándékutalványokat nyerhetnek, illetve közü- HE& lük a 10 legidősebb autó'különdíjat kap.** Mert öreg Toyotája is megérdemli márka- /lliií szervizeink szakértelmét, különösen most! 'Kedvezményes alkatrészek listája a márkakereskedőknél. **Sorsolás decemberben, a nyerteseket postán értesítjük. A Toyota munkatársai és hozzátartozóik kizárva. KOCSIS ÉS TÁRSA KFT BAJA TEL.:06-79-523-310 • NÁSZRÁDI KFT BÉKÉSCSABA TEL.: 06-66-324-564 • MAYER TOYOTA BUDAKESZI TEL.:06-23-535-600 • TOYOTA PEST BUDAPEST TEL.: 260-1811 • EMIL FREY MAGYARORSZÁG KFT BUDAPEST TEL.: 363-5883 • SAKURA KFT BUDAPEST TEL.: 250-8900 SARURA LINE KFT BUDAPEST TEL 203-0766 • M3 AUTÓKERESKEDEKMI KFT BU0APEST TEL.: 252-2713 • REÁLSZISZTÉMA AUTÓKERESKEDELMI KFT HALÁSZTELEK TEL.:06-24-455-445 • ÚJHELYI AUTÓ KFT DEBRECEN TEL.:06-52-347-244 • TOYOTA EGER EGER TEL.:06-36-426-400 • AUTÓHAUS KOPF KFT ÉRD TEL.: 06-23-369-444 • TWIN MÁRKAKERESKEDÉS GYŐR TEL.:06-96-325-600 • TOYOTA ■ HÓDMEZŐVÁSÁRHELY HÓDMEZŐVÁSÁRHELY TEL.:06-62-241-628 • HERING AUTÓHÁZ KFT JÁSZBERÉNY TEL. 06-57-415-038 • K0T0 AUTÓHÁZ KFT KAPOSVÁR TEL.:06-82-529-530 • TOYOTA KARCAG KARCAG TEL. 06-59-312-588 • TROMF KFT KECSKEMÉT TEL 06-76-320-627 • M.FAUTÓ KFT KISKÖRÖS TEL.06-78-414-135 • NIPPON MOTORS MISKOLC TEL 06-46-313-258 • KOVÁCS AUTÓHÁZ M0N0R TEL.: 06-29-413-381 • NAKATO KFT NAGYKANIZSA TEL.:06- 93-310-180 • JUK0 KFT NYÍRPAZ0NY TEL.:06-42-230-587 • TR0SKA AUTÓHÁJKFT PÉCSTEL.:06-72-325-553 • KAKUKK JÓZSEF MAGYARORSZÁG KFT SALGÓTARJÁN TEL.:06-32-430-646 • TOYOTA BALATON SÁGVÁR TEL.: 06-85-350- 104 • TOYOTA FUN MÁRKAKERESKEDÉS SOPRON TEL.:06-99-320-660 • TOYOTA SZEGED KFT SZEGED TEL.:06-62-467-591 • TOYOTA STRASSZER SZÉKESFEHÉRVÁR TEL.:06-22-327-209 • SZEY0K0 KFT SZEKSZÁRD TEL. 06-74-415- 933 • AUTÓSZ0LG SZENTENDRE TEL 06-26-312-921 • AUTÓFÓKUSZ KFT SZOMBATHELY TEL. 06-94-317-451 • AUTÓ GÖBÖLÖS KFT TATABÁNYA TEL.:06-34-512-870 • VÁCZI AUTÓCENTRUM VÁC TEL.:06-27-305-030 • AUTÓHÁZ VESZPRÉM VESZPRÉM TEL 06-88-427-088 • AUTÓFÓKUSZ ZALA KFT ZALAEGERSZEG TEL.: 06-92-316-672 április, május TOYOTA, ’ HAp július Ingyenes átvizsgálás Szervizlátogatási füzet Akció ideje: június 1 -töl 30-ig Hogy mindig emlékezzen Motor, hajtáslánc és elektromos alkatrészek millenniumi áron* akár 50% kedvezmény Évvégi sorsolás + különdíj a legöregebb Toyotáknak** 111+10 nyeremény és különdíj < i

Next

/
Thumbnails
Contents