Tolnai Népújság, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-09 / 134. szám
■ : m 2000. Június 9., Péntek MEGYEI T Ü K Ö R Tolnai Népújság - 3. oldal Mondom a magamét VENTER MARIANNA A könyvekről Nem kevesen vagyunk, akik nosztalgiával gondolnak vissza a hajdani könyvhetekre. No nem azért, mintha akkor a mostaninál jobb könyvek születtek volna - bár az is igaz, hogy idén rendkívül színes és gazdag volt a kínálat - hanem azért, mert akkoriban csak azok nem tudtak könyvet vásárolni maguknak, akik nem akartak. A könyvesboltok előtt a könyvnapi nyitáskor már sorok álltak, s a legtöbb betérő alaposan megpakolt szatyrokkal távozott az üzletből. Még néhány éve is jobb volt a helyzet, emlékszem, amikor az egyik üzlet jelentős engedménnyel kiárusította készletét, valósággal megrohamozták. Mostanában azonban már több a nézelődő, vágyakozó, mint a vásárló. A könyvek ára - nincs ezen mit szépíteni - borsos. A kultúrát nem túl ildomos pénzben mérni, de nem tehetünk mást, mert pusztán könyv, az irodalom szeretete kevés ahhoz, hogy az áhított kötetet a kezünkben tartsuk. Pénz kell ahhoz, sajnos egyre több. A könyvek ára ezer forint körül kezdődik, s valahol a csillagos ég magasságában végződik. Igaz, hogy ha nagyon akarjuk, a könyvtárból kikölcsönözhetjük a kívánt kötetet, de a megszállott olvasók zöme már csak olyan, hogy szereti a polcán látni. Hiszen olyan jó néha újra elővenni, kikeresni a kedvenc részeket, vagy újraolvasni az egészet. Csakhogy egyre kevésbé van erre módja és lehetősége igen sok embernek. Pedig olyan nagy szükség lenne a könyvekre, az olvasásra, a csiszolt vagy éppen könnyed stílusra, a mély gondolatokra ebben a mai felszínes, „szappanoperás” világban. Tragikus baleset Malomrévnél A tettes nem látta a sértetett A két család tragédiája tulajdonképpen baleset, de mégis bűncselekmény. Madocsa Újabb részletekre derült fény a malomrévi baleset ügyében. Mint már szóltunk róla, kedden hajnalban holtan találták a malomrévi dűlőben a 73 éves Sz. I.- t. Lőtt sebe miatt emberölés miatt indult a nyomozás ismeretlen tettes ellen. Már az első körben megtalálták azt a 32 éves madocsai fiatalembert, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy ő lőtte le az idős embert. A történet azonban ennél bonyolultabb, s talán még országosan is ritkaságszámba menő eset. A fiatalember nem hivatásos vadász. Azon a hajnalon is az előírásokat megtartva ment el vadászni, s éppen a beírókönyv alapján keresték meg a rendőrök a mit sem sejtő fiatalembert. Maga mondta el, hogy egy vadra lőtt, azonban nem találta el. Álmában sem jutott volna eszébe, hogy az eltévedt golyó a jó kilométernyi távolságban horgászni induló idős ember hátába fúródik. Szakértő vadászok szerint ebből a távolságból a szóban forgó fegyverrel ötven lövésből sem lehetne biztosan eltalálni egy embert. A tragikus baleset két család életét tette tönkre. Az eljárás emberölés helyett foglalkozás körben elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt folytatódik tovább. A törvény szerint ugyanis a vadásznak lövés előtt meg kell győződnie arról, hogy amirg lő az vad, s ezen túlmenően még arról is, ha nem talál, akkor a lövedék nem veszélyeztet sem embert sem pedig értéket. Jelen esetben a gyanúsított nem látta, s a terepviszonyok miatt tulajdonképpen nem is láthatta a sértettet, bizonyos mértékig mégis felelős a történtekért, ihárosi Bátaszék megadja a módját Színes programok várják az érdeklődőket Gazdag programokkal várják a szervezők vasárnap, a Pünkösdi fesztiválra kilátogató vendégeket Bátaszéken. A helyi Német Egyesület és a Művelődési Ház szervezésében második alkalommal megrendezésre kerülő esemény délután három órakor a Szentháromság téren, a Tamási Fúvószenekar térzenéjével veszi kezdetét. A zenészek fellépését követően 17.30-tól tánctalálkozóra kerül sor, a Bátai Néptánccsoport, a Bátaszéki Magyar Tánccsoport és a Heimat Német Tánccsoport táncosainak részvételével. A mozgalmas délután bállal fejeződik be, az általános iskola ebédlőjében Khin István és zenekara húzza a talpalávalót. RÓNAI Az atomerőmű kész a csatlakozásra Az Országgyűlés bizottságának helyszíni ülése „Kétségtelen, hogy Magyarországon a nukleáris létesítmények engedélyezésének, szabályozásának és ellenőrzésének gyakorlata magas szinten áll. A törvények és jogszabályok korszerűek és a nyugati országokban alkalmazott elvekkel való összehasonlítás kedvező eredményt mutat. ” Paks A megállapítás az Európai Unió országaiban működő nukleáris biztonsági hatóságok vezetői által létrehozott szervezet felülvizsgálatának eredménye, Magyarország EU csatlakozásának kapcsán. Az Országgyűlés Európai Integrációs Bizottsága Szájer József elnök vezetésével - tegnap Pakson, az atomerőmű látogató központjában tartotta ülését, amelyen a téma az atomenergia helyzete az ország energiaháztartásában, kitekintéssel az EU tagállamok gyakorlatával, szabályozásaival, az 1996-ban született atomtörvény végrehajtásának tapasztalatai és a paksi nukleáris erőmű biztonsága, a hulladékok elhelyezésének problémaköre volt. Mint Szájer József újságíróknak elmondta, a bizottságnak nincs kompetenciája a biztonsági, környezetvédelmi kérdésekben, azt azonban megállapították, hogy a paksi atomerőmű jelenlegi helyzete nem lehet akadálya az uniós csatlakozásnak, az elvárásoknak megfelel, bár a hulladékok elhelyezésének kérdése megoldásra vár. A bizottság tagjai Nagy Sándor vezérigazgató kalauzolásával látogatást tettek az erőmű üzemi területein. RÁKOSI Üzemlátogatáson a képviselők FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Van vagy nincs nővérhiány? Szekszárdon igen, Dombóváron, Bonyhádon nincs NOVEREK JÖVEDELME ezer ft 60 50 40 30 20 Átlag bruttó alapbér Bruttó átlagkereset | J ! 52,2 50, 57 44.5 45 Bonyhád Dombóvár e.ü. átlag (Folytatás az 1. oldalról.) SZEKSZÁRO- A szekszárdi megyei kórházban 499 nővérstátusz van a krónikus részleggel együtt, a megyei egészségügyi intézményhez tartozó pincehelyi kórházban pedig 145. Az összesen 644 álláshely közül jelenleg 50 betöltetlen -, tudtuk meg Asztalos Györgyné ápolási igazgató-helyettestől. - Ápolószemélyzet elsősorban azokról az osztályokról hiányzik, ahol nagyobb a dolgozók fizikai, lelki igénybevétele. Szekszárdon a baleseti-, a hasisebészeten, a szülészet-nőgyógyászaton, a gyermek és a belgyógyászati osztályon van a szükségesnél kevesebb ápoló. Kevés a pályakezdő, de idén nyári munkára többen jelentkeztek a kórházba olyan személyek, akiknek van ápolói végzettségük, de szeptembertől továbbtanulnak. A nővérhiány okát a kórház vezetése a képzési rendszer megváltozásával - megszűnt a nyolc osztály utáni három éves nővérképzés - és az alacsony kereseti lehetőségekkel magyarázta. De arról, hogy a megyei kórházban mennyi a nővérek át- lagkeresete, nem kaptunk információt. Dombóvár- A dombóvári kórházban nincs nővérhiány, papíron mind a 303 státusz betöltött mondta dr. Hajós Károly főigazgató utalva arra, hogy más a statisztika és más a valóság. Az ápolószemélyzet tagjai közül ugyanis folyamatosan 8-10 fő van távol betegség, szülés, gyes miatt. A dombóvári nővérek átlag alapbére 45.063 forint, átlagkeresetük 50.786 forint. Az egészségügyi intézmények vezetőinek egybehangzó véleménye, hogy nemcsak a nővérek keresete alacsony a kórházakban, hanem az orvosoké is. Az egyetemről kikerült, szakorvosi vizsgával nem rendelkező doktorok alapbére 44.900 forint, a 3-6 éves gyakorlattal és szakorvosi vizsgával rendelkező kollégáiké pedig 53.100 forint. F. KOVÁTS Hírek A CSÍKSOMLYÓI búcsúra utazott tegnap egy húsz fős attalai küldöttség. A delegációt vezető Kalocsa Jenő a hétfőig tartó kirándulást arra is felhasználja, hogy a két település közötti partneri kapcsolat felvételéről tárgyaljon az ottani képviselő-testület vezetőivel. A NÉP! MESTERSÉGEK Művészete országos pályázatán két Tolna megyei versenyző is szép sikert ért el. Ma, június 9-én, Kecskeméten, a Népi Iparművészeti Múzeumban Oláh Márta, decsi gyöngyfűző a második helyezésért járó díjat, Decsi Kiss Jánosné, szálkai gyöngyfűző pedig a harmadik díjat veheti át. TÜZOLTÓVERSENY. A Tol na Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Tolna Megyei Tűzoltószövetség rendezésében június 2-3-án Bátaszéken tűzoltóversenyre került sor készenléti szolgálatot ellátó hivatásos és létesítményi, valamint önkéntes és diáktűzoltók részvételével. A hivatásos kategória egyéni versenyét Máté János szekszárdi tűzoltóőrmester nyerte, míg az összetett csapatversehyben az Atomerőmű gárdájának jutott az elsőség. SZÉPÜL KAKASDON a falu ház környéke. Kakasdon térburkolatot épít a helyi önkormányzat a faluház előtt. A hétszázötven négyzetméternyi területen autóparkolót is kialakítanak. A 3,7 milliós beruházásnak helyi vállalkozó a kivitelezője. ÉV VÉGI ELŐADÁS. Ma délután hat órától Várdombon, a kultúrházban tartja év végi bemutatkozó előadását a helyi általános iskola. A tanulók többek között néptánccal, társastánccal és zenés tornabemutatóval is szórakoztatják a vendégeket. JUNIÁLIS. A csibráki focipályán szombat délelőtt kilenc órától gyermekeknek rendeznek juniálist a község önkormányzatának tagjai és a Vöröskereszt aktivistái. A helyi vállalkozók által támogatott rendezvényen ügyességi megmérettetéseken, labdarúgó mérkőzéseken, kötélhúzásban, valamint rajzversenyben vetélkedhetnek a fiúk és a lányok. TÁRSTALANOK találkozója. A Tolna Megyei Társtalanok Baráti Egyesülete június 10-én, szombaton este nyolc órai kezdettel Pünkösdi bált rendez Szekszárdon, az I. Béla Gimnázium B épületében. A zenéről most is az Ury Boys együttes gondoskodik. Szuper akció a nyári szünetre! Június 15. 22. Hotel Benillo * * (reggeli) Hotel Justin« * * * (ff) 1 hét/Tő/R tói 2 hét^o/R-tól 58.900 76.900 73.900 99.900 1 hél/K/FMál ! hét/ló/FI-tól 59.900 84.900 79.900 108.900 (raflór* * ItoggeH]"'^ Hotel Majorca * * (FP) Junius 15.22 / 1 hét/fő/R-tól 2 hét/fő/R-tól Hotel Aimonia stúdió * * 59.900 79.900 HoteJHons* **(FP) 74.900 99.900 Június 24. / CíprUS_^ 1 hét/fő/R-tól 2 hét/fő/R-tól 1 Ecco Oub Antonis stúdió * * 69.900 89.900 I Hotel San Remo * **(FP) 79.900 109.900 1 Június 29. / Hotel Diana * * (reggeli) Ecco Oub Coda * * * (FP) 1 hét/fő/R-tól 2 hét/íd/R-lól 59.900 79.900 79.900 109.900 Indulás Budapestről /fi^^i hét/fő/R 06.08. KRÉTA ^ 29.900 2 héi/fó/R 39.900 06.08. SANTORINI 49.900 69.900 06.15. KRÉTA 44.900 59.900 06.15. MALLORCA 59.900 79.900 06.15. TUNÉZIA 52.900 65.900 06.15. SANTORINI 59.900 79.900 06.16. TÖRÖKORSZÁG 49.900 59.900 06.22. MALLORCA 59.900 84.900 06.22. TUNÉZIA 59.900 79.900 06.22. KRÉTA 52.900 74.900 Érdeklődjön további indulási időpontjaink iránt. Araink tartalmazzák a repülőjegyet, szállást, transzfert, magyar nyelvű Szétszórd: Tolna Tourist 74/312-144, ^Dombóvár. Tiegel 74/466-222 > A WESTEL Mobil Távközlési Rt. TÁRSÉRTÉKESÍTŐ KAPCSOLATOK IGAZGATÓSÁGA ÉRTÉKESÍTÉSI PARTNERT KERES AZ ALÁBBI TELEPÜLÉSEKEN: TOLNA, SIMONTORNYA MOBILTELEFON ÉS ELŐFIZETÉS FORGALMAZÁSÁRA. Olyan gazdasági társaságok III. egyéni vállalkozók pályázatát várjuk, akik az alábbi feltételeknek megfelelő üzlethelyiséggel rendelkeznek: Jelentkezni Halász Viktóriánál lehet a 06-1/265-9200- as telefonszámon. A jelentkezés határideje 2000. június 16. • min. 30 m1 alapterület, • forgalmas hely, elsősorban főutca vagy főtér, • földszinti, utcafronti bejárat. BÚTOROK, ÁRENGEDMÉNNYEL. A Pataki Kárpitos Kft. - mely eddig a megyeszékhelyen, a Wesselényi u. 15. szám (SZÜV Székház) fogadta vásárlóit - tegnap Szekszárdon, a Sport utca 1. szám alatt megnyitotta második üzletét. Az érdeklődőket június 18-ig mindkét helyszínen 10-20-30 százalékos árengedmény várja. (11427) t t