Tolnai Népújság, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-07 / 132. szám
12. oldal - Tolnai Népújság ERRŐL - A R RÓL 2000. Június 7., Szerda ■■■ Kalendárium Sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő RÓBERT nevű kedves olvasóinkat. Germán eredetű név, jelentése: dicsőségben ragyogó. Védőszentje: Szent Róbert bencés apát, a ciszterci rend alapítója (+ 1111). Az ortodox és a görög katolikus naptárban Ankyrai szent Theodothosz vértanú emlékezete. E napon született 1897-ben Csinszka (Boncza Berta), Ady Endre felesége. HAJDAN: Június hetedikén 115 éve, 1885-ben a Vasárnapi Újság Trefort Ágoston kultuszminiszter, újonnan megválasztott akadémiai elnök arcképét közölte; a szekszárdi gimnázium homlokzatán található fejszobor ennek alapján készült. 110 éve, 1890-ben a kakasdi „Harray Kálmán esperes-plébános úr által az egész megye szőlőkultúráját fenyegető Peronospora viticoláról” tartott előadást a szekszárdi városháza nagytermében. 55 éve, 1945-ben a dombóvári Petőfi Színházban A Noszty-fiú esete Tóth Marival címmel mutattak be drámát, „a sok nyári hűsítő után jól esett belekóstolni egy komolyabb italba” - írta a Tolnamegyei Hírlap. A NAPI IGÉK: Katolikus: Zsolt. 67.29-36. Jn. 17.11-19. Református: Józs. 4. Ef. 3.1-13. Evangélikus: Róm. 8.26-30. LKor. 8.7-13. Ortodox: Ap. Csel. 13.13-24. Jn. 6.5-14. A NAP KÉL 4.48 órakor, nyugszik 20.39 órakor. A Hold kél 10.16 órakor, nyugszik 24.59 órakor. VÍZÁLLÁSOK a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 153 cm, Paks 309 cm, Dombori 337 cm, Árvízkapu 710 cm. A Sió Palánknál 176 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ Szekszárdon: F. Kováts Éva. Tel: 511- 527. fax: 511-500. Bonyhád: Hangyái János 455-239. 06/20/ 9669-185. Dombóvár: Glaub Róbert 460-618, és 06/20/9860-530. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/510-790, 06/20/9687-292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Mit főzzek ma? X ecept Tegnap főzelék volt az ebéd, ma tésztát kellene enni. A fiatalok szinte mindannyian, de az idősebbek közül is sokan szeretik a pizzát. Főleg persze azok, akiknek nem ég a gyomra a paradicsomtól, hisz ennek a híres olasz ételnek a paradicsom az alapja. Lehet készen is kapni pizzalapot, de nem mindenütt. Ráadásul ha magunk készítjük a pizza alapját, olcsóbban kijövünk. Két és fél deka élesztőt felfuttatunk egy deci langyos tejjel és nagyon kevés cukorral. Hozzáadunk 30 deka lisztet, 2-3 evőkanál olajat, és egy kávéskanál sót. Jól kidolgozzuk a fakanállal, hogy hólyagos legyen, majd liszttel megszórjuk, és egy konyharuhával lefedjük. Körülbelül egy óráig keleszteni kell a tésztát. Utána kinyújtjuk, megkenjük pizzaszósszal. Ha nincs otthon, hát akkor egy kis oregánót, borsot, pici cukrot meg sót tegyünk a paradicsomszószba, s ezt kenjük a tepsiben lévő tésztára. Ezután mindenféle finomságokat rakhatunk rá, például szalámi maradékot, darált húst, párizsit, virslikarikát, paprikát, paradicsomot, sőt még halkonzervet is, ami állítólag reszelt almával együtt sütve kitűnő ízű. Betesszük a tepsit a sütőbe, s amikor félig megsült, reszelt sajttal megszórjuk és készre sütjük. Várható időjárás: Tolna megye ö derült napos felhős Ifi Pirié ködös borult 0 <£> zápor zivatar esős <£> Havas eső 0 hózápor havazás Az időszak elején még felhős lesz az ég, zápor is előfordulhat. Később felszakadozik a felhőzet, délutántól már egyre kevésbé valószínű csapadék. Az északnyugati szél gyakran megerősödik. A legmagasabb hőmérséklet 25 fok közelében valószínű. Készítette: Hidegfronti hatás várható. A biztonságos közlekedést az erős szél zavarhatja, ajánlatos lassabban haladni. Hungária Biztosító Rt TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 511- 510 Telefax: 511-514. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs. Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS- M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. végzi. Előfizethető a kiadónál {7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítóknél. postautalványon és átutalással a 469- 98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 795,- Ft, negyedévre 2385,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyekén, akciókon, rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz. hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer - Budapest Kiadói Kft.. Axel Springer - Magyarország Kft.. Harlequin Magyarország Kft., Hungaroprcss Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Katolikus iskolások sikere Kecskeméten rendezték meg a Katolikus Iskolák Diák Sportversenyét, melyen a szekszárdi kisdiákok is részt vettek. Szekszárd Schönhardtné Metz Andrea testnevelési tanárnő felkészítésével országos atlétikai versenyen vettek részt a Szent József Katolikus Általános Iskola diákjai. Az alsó tagozatosok közül nagyszerű eredményt ért el Herner Balázs, aki távolugrásban a 3. helyet, 60 méteres futásban pedig a 6. helyet szerezte meg az országos versenyen. Kóré Dávid 400 méteres futásban a 8. helyet, Gazdag Richárd a 60 méteres futásban a 9. helyet, Bajnai Bálint távolugrásban a 7. helyet érte el. A sikeres kisdiákok és a tanár néni (felső sorban jobbra) A felső tagozatos diákok eredményei: Szabó Tamás kislab- dadobásban első helyezést, 400 méteres futásban 4. helyezést, Szalontai Zoltán 800 méteres futásban 5. helyezést, 1500 méteren 3. helyezést, Kovács Marcell kislabdadobásban 5. helyezést ért el. Ez ám a borravaló! Egy chicagói bár fiatal felszolgálónője a minap tízezer dolláros borravalót kapott egy vendégtől, akinek a cehhje mindössze kilenc dollárról szólt. A vendég csekkel fizetett. A 23 éves Melanie nem hitt a szemének, odament a főnökéhez, aki megkérdezte a vendégét. Az úr nem volt hajlandó elárulni a nevét, csak annyit mondott, hogy orvos és brit, és gazdag családból származik. Kiderült, hogy Melanie elmondta neki: pszichológusdiplomát szeretne szerezni. Erre az orvos felajánlotta, hogy állja a tandíját, és kitöltött egy csekket. A brit férfi nem először jótékonykodott. Elmesélte Melanie-nak, hogy egy másik alkalommal ezerdolláros borravalót adott egy gyorsbüfé felszolgálónőjének. ______Olvastam - Láttam - Hallottam_______ M AUTHNER ILONA Fény a tányéron? Fél éven belül másodszor foglalkozik az országos média az úgynevezett fényevőkkel. Ezek az embertársaink nem vesznek magukhoz semmilyen táplálékot, csupán fényenergiával, pránával táplálkoznak. Különféle szakértőket kérdezgettek, lehetséges-e a dolog, a válaszok általában szkeptikusak. A pránaevők azonban lelkesen bizonygatják, hogy tökéletesen elég ez a „táplálék”.No nem úgy működik ez, mint a népmesében, amikor is az egyszeri lány nagyokat harapott a levegőből, a pránaevéshez mély, komoly, hosszantartó meditációra van szükség. Nem vagyok szakértő, néhány gyakorlatias dolog azonban nem hagy nyugodni. Ha ezek az emberek tényleg nem esznek semmit, nem sínyli-e meg ezt az emésztőrendszer? Mi van a gyomorral, a belekkel, hiszen így ugye nem kell „dolgozniuk”. Aztán: a fény- \evők, akiket a tévében láttam, bizony elég gyöngécskének tűntek, nem tudom, képesek-e egyáltalán fizikai erőkifejtésre, munkára? Mert azt el tudom képzelni, hogy teljes passzivitás mellett valóban igen kevés energiára, ezzel együtt táplálékra van szüksége a szervezetnek, no de ki engedhet meg magának ilyen életmódot, másrészt, minek? Végezetül: ha pusztán fényevéssel megoldható lenne a táplálkozás, akkor ezt már jóval előbb felfedezte volna az emberiség, s nem követelte volna az évezredek során milliók életét az éhezés. forduló Még bármely számra nevezhet! Játsszon öthetes ötöslottót egy szelvényen legalább 2000 Ft értékben online módon 2000. június 5. és 10. között. Ezzel Ön résztvevője lesz az ötöslottó elősor- solásának. Az itt kisorsolt játékosok 50.000 Ft készpénzt nyernek, és pályázhatnak az ötöslottó fősorsolására, mely- i nek 22 győztese elutazhat Ausztráliába, I a sydney i Olimpiai Játékokra M Humor Évforduló Kovácsné megkérdi az urát:- Nos, Ervin, hogy ünnepeljük meg a házassági évfordulónkat?- Szerintem egyperces néma felállással. Vendéglőben Egy férfi és egy nő az étlapot tanulmányozza a vendéglőben.- Mit rendeljek, szívem? - kérdezi a férfi. . - Rendelj magadnak gyorsan egy mentőkocsit, mert éppen most lépett be az ajtón a férjem. Jó órában mondja!- Mondd, Józsikám, mit csinálsz itt az utcán?- Kiesett az ablakon az órám, és szeretném elkapni.- Ó, mire leértél, az már régen leesett.- Az nem lehet, mindig késik öt percet! Káderezés- Ön tehát házasságon kívül született?- Igen, de csak részben.- Hogyhogy?- Az apám házas volt, csak az anyám nem. Műveltség Feri és Pista egy koncertterem mellett megy el, ahonnan kihal- latszik a zene.- Ez Bach - mondja Feri.- Nem játszik rosszul mondja Pista. Hasonlóság- Nem borotváltam én már egyszer uraságodat?- Nem hiszem. A fülemet autóbalesetben vesztettem el. Lakatlan szigeten- Te el tudod képzelni, milyen lehet az élet egy lakatlan szigeten? - kérdi Nagyné a férjétől.- Nem.- És ráadásul nélkülem...- Azt igen! Horoszkóp BAK (XII. 22. -1. 20.) A tűre lem rózsát terem, de vigyázzon a tüskékkel! VÍZÖNTŐ (I. 21. - II. 20.) Nem arathat minden ötlete osztatlan sikert. Fejlessze kudarctűrő képességét. HALAK (II. 21. - III. 20.) Híg gadt érveléssel többre megy, mint fenyegetőzéssel. Próbáljon meg visszatalálni higgadt önma: gához. KOS (III. 21. - IV. 20.) Nem kell minden konfliktust azonnal megoldania, ha kivárja egyikmásik magától is megoldódik. BIKA IV. 21.-V. 20.) Néha a következetesség a megfelelő magatartás, ne engedje, hogy céljaitól eltérítsék. IKREK. (V.21.- VI. 21.) Most lépjen ki a nyilvánosság elé eredeti ötleteivel, reménye van a sikerre. RÁK (VI. 22. - VII. 22.) Ne csüggedjen, előbb utóbb ez a keserves időszak is véget ér. OROSZLÁN (VII. 23. - VIII. 23.) Maradjon hű önmagához, s akkor elgondolásaihoz szövetségeseket talál. SZŰZ (Vili. 24. - IX. 23.) Használja ki a nyári szabadság lehetőségeit, sok pihenésre van szüksége, hogy visszanyerje régi aktivitását. MÉRLEG (IX. 24. - X. 23.) Nem lehet az ember minden napja sikeres. Ha kitartóan dolgozik, legyőzheti a nehézségeket és a végén legalább lelkiekben gazdagabb lesz. SKORPIÓ (X. 24. - XI. 22.) Szorgalmát előbb utóbb mások is észre veszik, s eléri rég vágyott céljait. NYILAS. XI. 23 - XII. 21.) Most nem lazíthat a munkában, de azért foglalkozzon többet saját leikével is.