Tolnai Népújság, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-03 / 129. szám
8. oldal - Tolnai Népújság ERRŐL ARRÓL 2000. Június 3., szombat | Kalendárium Sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő KLOTILD nevű kedves olvasóinkat. 1 I Germán eredetű név, jelentése: dicsőségért harcoló nő. Védőszent: Szent Klotild, I. Klodvig frank király jótékonykodó felesége (+544). Virága: viola. A katolikus liturgikus naptárban Lwanga Szent I Károly és 21 társa, akiket 1887-ben végeztek ki hitükért Ugandában. Az ortodox és a görög katolikus naptárban Szent Lukilliánosz vértanú. HAJDAN: Június harmadikén 220 éve, 1780-ban született gróf Apponyi György, Hőgyész jótékonyságáról ismert földesura, akit 1846-ban Liszt Ferenc is meglátogatott. 125 éve, 1875-ben báró Sina Simon, Simontomya birtokosa, az ország leggazdagabb embere, Széchenyi István kéziratainak megvásárlására 3.000 forintot adományozott. 100 éve, 1900-ban Szászvárosy V. Jenő fűzfapoéta vezetésével a budapesti Garay János Társaság a szekszárdi városháza nagytermében tartott felolvasást. Június 4-én 120 éve, 1880-ban született Kerkápoly Zoltán bogyiszlói adóügyi jegyző, szakíró. 105 éve, 1895-ben Tolnán lampionos csónakázást és mulatságot tartottak. A NAPI IGÉK: Katolikus: Zsolt. 46. Jn. 16,23-28. Református: Józs. 1,1-9. Ef. 1,1-14. Evangélikus: Dán. 7,2-24. Ortodox: ApCsel. 12,1-11. Jn. 8,31-42. A NAP KÉL 4.50 órakor, nyugszik 20.35 órakor. A Hold kél 5.48 órakor, nyugszik 21.42 órakor. Vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 138 cm, Paks 289 cm, Dombori 314 cm, Árvízkapu 733 cm. A Sió Palánknál 170 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ Szekszárdon vasárnap 14 órától: Venter Marianna. Tel: 511-513. fax: 511-500. Bonyhád: Hangyái János 455-239. 06/20/9669-185. Dombóvár: Glaub Róbert 460-618, és 06/20/9860-530. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/510-790, 06/20/9687-292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Vénségére újságíró lesz Míg mások már rég nyugdíjba megvalósítani nagy álmát: újságmentek 86 éves korukra, addig írást tanulni. Az idős asszony a jö- egy argentin nagymama ennyi vő héten szerdán teszi majd le a idősen kezdi csak élete álmát, az záróvizsgát, egy nappal 86. szüleújságírói pályát. Az iskolákat csak tésnapja után. Ez a nap egyébként a kilencvenes években volt ideje Argentínában az újságírók napja, befejezni, és 1997-ben kezdhette •_____________________ S JÓ TANÁCS Bogyó úr panaszkodik.- Nem tudok aludni a papagájomtól. Egész éjjel az ajtónyikorgást utánozza. Mit csináljak vele?- Olajozd meg! ÖRDÖG- Mondd Giziké, milyen férjjel áldott meg az Isten? - Rosszal?- Olyan, mint az ördög.- Szarva is van?- Még nincs, de majd lesz! BOLDOGSÁG- Tudja, hogy a méhek a legboldogabb házasok?- Miért?- Mert mindig a mézesheteiket élik! LEBUKÁS- Apa, a kocsmában fociznak?- Nem! - Miért kisfiam?- Mert anyu azt mondta, hogy a meccsre mentél, de a kocsmából jöttél ki! KÖTELESSÉGTUDAT- Béla, miért dolgozol annyit?- Mert tudom, hogy mivel tartozom az utókornak.- Szent ég, már annak is tartozol?! SKÓT LOTTÓZÓ- Nagyon peches vagyok - panaszkodik Gregor barátjának.- Miért, hiszen most nyertél félmilliót a lottón.- Igen, de kár volt két szelvényt kitöltenem, hisz csak az egyikkel nyertem! AUTÓSZERELŐNÉL Kovácsné bemegy a gumishoz:- Kérek szépen egy autógumit, mert durrdefektet kaptam.- Máris, asszonyom - mondja az autószerelő, majd halkan odasúgja az inasának:- Látod, nem hiába tettünk tegnap szeget az útra. ÖSSZEHASONLÍTÁS- Az anyósom emlékeztet a kedvenc lapomra!- Olyan érdekeseket közöl?- Nem, de mindennap megjelenik! ■ Egy (vizes) éj Velencében München WÜRZ-NAP LOVAGOKKAL. Történelmi keretet adott a tamási Würz Ádám Általános Iskola hagyományos diáknapjának, amelyet tegnap rendeztek a város főterén. A gyerekek ötven helyszínen állhatták ki a hét próbát, amely után a királyi pár a fiúkat lovaggá ütötte, a lányokat udvarhölggyé fogadta a végére felépült várban. Az uralkodók udvartartását a tantestület adta. Az iskolai nap megnyitóján a búcsúzó diákok feltűzték az iskola jelvényét az elsősök gallérjára, ezzel iskolai polgárokká avatva őket. ■ Túlságosan is élethűre sikeredett csütörtök este a keringőkirály, az ifjabb Johann Strauss Egy éj Velencében című népszerű operettjének estje a müncheni Gärtnerplatz Theaterban. Az történt ugyanis, hogy a tűzcsapoknak néhány perccel az előadás kezdete előtt elvégzett rutinszerű ellenőrzése során működésbe léptek a fecskendők és valóságos Canale Grande-t varázsoltak az előszínpadra és a zenekari árokra. Áz előadás elmaradt, mert a zenészek lázas igyekezetük ellenére sem tudták használhatóvá tenni átnedvesedett hangszereiket. A nézők azonban a nyári melegben vidáman fogadták az özönvizet: megtapsolták az el sem kezdődött előadást - jelentette a dpa. . 4. V A www.atreitor.lw Olvastam - Láttam - Hallottam VENTER MARIANNA Vevők és eladók Ismerősöm egy rokon hölgy társaságában betért egy ajándéktárgyakat árusító üzletbe. Nézelődtek, s felkeltette figyelmüket az üzlet eldugott sarkában álldogáló váza. Az árát tudakolták, mert az sehol sem volt látható. Az eladónak nem kis munkájába került a vázát kiszabadítani a sarokból, s megtalálta az árát is, igen logikusan, a váza aljára írva. Végül mégsem vették meg a vázát ismerősömék, elköszöntek, kimentek a boltból. Az üzlet előtt elsétálva még tisztán hallották, ahogy az eladó fennhangon emlegeti az ilyen vevők - hogy is fogalmazzunk finoman - ledér életmódot folytató nőnemű felmenőjét. Az ügynek több tanulsága is van: ne álljon boltosnak az, aki ki nem állhalja a vevőket. Ha kényszerből árusít, akkor tanuljon meg viselkedni. Mert maga ellen dolgozik, aki a mai, egyre szegényebb világban nem becsüli, hanem „kiutálja” a vevőket. Nem árt ugyanis, ha eláruljuk: nem mindenki emeli fel a hangját, ha úgy érzi, nem megfelelően bántak vele egy üzletben. Egyszerűen csak soha többé nem teszi be oda a lábát. Cserélje Samsungra! Mindegy, hogy milyen csatornán, de nem mindegy, hogy milyen TV készülékén nézi a lahdarúgó EB-t! Július 2-ig tartó akciónk keretében lehetősége nyílik bármilyen márkájú televízió készülékét Újra cserélni. Régi, * megunt esetleg üzemképtelen TV készülékéért új Samsung TV Ja vásárlása esetén az alábbi kedvezményeket adjuk: 37 cm-es képátmérőjű TV készülék vásárlása esetén 2000 Ft 51 cm-es képátmérőjű TV készülék vásárlása esetén 3000 Ft 55 cm-es képátmérőjű TV készülék vásárlása esetén 5000 Ft 63 cm-es vagy nagyobb képátmérőjű TV készülék vásárlása esetén 10000 Ft «//) sum DIGIT«/ Várható időjárás; Tolna megye # á ö párás ködös 0 0 0 zápor 0 0 0 havas eső hózápor havazás Ma szinte zavartalan napsütésre számíthatunk, igazi nyári időnk lesz. Csak legfeljebb néha képződik kevés felhő. Csapadék nem várható. Mérsékelt, sokfelé gyenge marad a déli, délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28,29 fok körül alakul. Készítette: Közlekedásmeteorológía Országszerte jók lesznek a közlekedés időjárási feltételei, száraz utakra, jó látási viszonyokra számíthatunk. Hungária Biztosító Ht. TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 511-510 Telefax: 511- 500. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326- 480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kfl Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 795,- Ft, negyedévre 2385,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon, rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer - Budapest Kiadói Kft., Axel Springer - Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Főnyeremény egy KARIB-TENGERI álomutazái Ismét Szerencseóra a Vasárnap Reggelben! Telefonáljon és nyerje meg álmai nyaralását! SZERENCSEÓRA t* • Is») • • T®. ® • ? I jj, ^ flO i V /10 7 ' L 8 4 / \ « 4 / \ 8 .4 .7,5/ \7 , 5 ® « 9-21 óráig telefonálhat Júniusban négy héten át a Vasárnap Reggel új nyereményjátéka.