Tolnai Népújság, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-27 / 148. szám
SPORT Tolnai Népújság - 9. oldal ■I 2000. Június 27., Kedd Taktikai fegyelemből jeles A helyszínen tizenötezren, a tévé készülékek előtt további százezrek szorítottak péntek éjjel Kalocsai Zoltánért, a szekszárdi Unió Box Team öklözőjéért. A népszerű „Kacsa” fantasztikusan bokszolt, mégsem tudta elhódítani a világbajnoki címet az örmény Crigorjantól. Kíváncsiak voltunk, hogyan látták az ütközetet a szakemberek. Profi ökölvívás Rácz György, Kalocsai edzője több nagy csatára, közte négy címmérkőzésre készítette fel tanítványát.- A taktikánk egyszerű volt: Kacsának nem volt szabad hagynia kibontakozni a világbajnokot. Állandóan „tapadnia” kellett Grigorjanra, hátrálásra kényszerítve, lehetőleg sorozatokat ütve kihúzni a címvédő „méregfogát”. Kalocsai maximálisan betartotta a megbeszélteket, igyekezett közel maradni az örményhez, így nem érvényesülhetett ellenfele technikai fölénye. ban legjobbként jegyzett köny- nyűsúlyú öklöző, és néhány hatalmas ütéssel rövidre zárta a mérkőzést. Különösen bosszantó, hogy - információink szerint - a 12. menet előtt a találkozó mindhárom bírájánál pár ponttal még Kacsa vezetett... A csúcsra jutni nem csak az öklözőnek és mesterének jelent óriási dicsőséget. Rácz Félix, az Unió Box Team menedzsere is arról álmodik, hogy egyszer világbajnok kerül ki a kicsiny szekszárdi edzőteremből. Péntek este szomorúan vette tudomásul Kalocsai vereségét, ám mint mondja, az élet nem áll meg.- A „szakemberek” szerint Kalocsai az utolsó lehetőségét szalasztotta el péntek éjjel.- Annyi bizonyos, hogy a több címmérkőzést vívott bokszodnak egyre nehezebb újabb tétmeccset összehozni - mondja Rácz Félix -, a Grigorjan elleni világbajnoki ütközetet közel hét hónapos szervezés előzte meg. Jómagam már a Billy Schwer elleni Európa-bajnoki összecsapás után sem voltam biztos benne, hogy Kacsa még egyszer világRácz György csak dicsérni tudta tanítványa, Kalocsai Zoltán produkcióját- Sokan a világbajnok gyors sikerére tippeltek. Mikor érezte úgy, hogy végig mehet a mérkőzés?- Miután nagyobb tempót diktált, végig irányította az összecsapást, Kacsa hamarabb érkezett el a holtponthoz. Ezen az ötödik menetben gyorsan át is esett, s a folytatásban is többet ütött. Hogy mégsem a tizenkettedik három perc után hirdettek győztest, annak több oka is volt. Zoli nem fogott ki igazán jó napot, így bár a szíve rendületlenül hajtotta előre akkor is, amikor már nagyon fáradt volt, az ütéseiben nem volt elég erő ahhoz, hogy egy tiszta találattal megrendítse Grigorjant. Az utolsó menet elején azután egy bekapott ütés nyomán a hasonló előzmények után egy héttel korábban felragasztott fogkorona egyik fele behajlott, s a nyelvét irritálva kizökkentette a ritmusból, elvonta a figyelmét. Ezt használta ki rutinosan a világ- szervezetek összesített rangsorábajnoki címért bunyózhat, azután kis híján harmadikra sikerült neki a trónfosztás. A találkozót követően beszélgettem az Universum Box Promotion vezetőivel egy esetleges visszavágó lehetőségéről, s a németek nem vetették el az ötletet.- Hogyan alakul az uniós bokszolok nyári programja?- Kacsa most egy hónapos pihenőt kapott - a továbbiakban döntő lesz, hogy az európai szövetség ranglistáján milyen változást hozott a Grigorjan elleni csata -, de a többiek is jól megérdemelt szabadságukat töltik. Természetesen teljesen nyáron sem állunk le, szeretnénk ugyanis az ősszel az EBU 2. helyén álló szuperharmat súlyú Koczák Sándornak, vagy a WBO és a WBU világ- szervezeteknél interkontinentális bajnoki címmel büszkélkedő Gálfi Andrásnak egy címmérkőzést tető alá hozni. ___________________________________[FEKETE! A világbajnok útban az Eb-cím felé Kluivertet nemzeti hősként ünnepük, Pikszi Sztojkouics lehet Boskov utódja A vasárnap késő este, lapzártánk után befejeződött Fran- ciaország-Spanyol- ország mérkőzéssel lezárultak az Európa-bajnokság negyeddöntőinek küzdelmei. A világbajnok gallok szerencsés, de megérdemelt győzelmet arattak az utolsó percben büntetőt hibázó ibériaiak ellen. Az Európa-bajnokság utolsó negyeddöntőjén nagy csatát vívott egymással a spanyol és a francia válogatott, miként képünkön Raul (10) és Henry is fotó, epa Labdarúgás Franciaország- Spanyolország 2-1 (2-1) Bruges, 30 ezer néző. V: Collina (olasz). Franciaország: Bar- thez- Thuram, Blanc, De-sailly, Lizarazu- Deschamps, Vieira- Djorkaeff, Zidane, Dugarry- Henry (Anelka, 82.). Szövetségi kapitány: Rogere Lemerre. Spanyolország: Cani- zares- Michel Salgado, Abelar- do, Paco, Aranzabal- Helguera (Gerard, 77.), Guardiola, Muni- tis (Etxeberria, 73.), Mendieta (Urzaiz, 57.)- Raul, Alfonso. Szövetségi kapitány: Jósé Antonio Camacho. A 33. percben Zidane 23 méteres szabadrúgása a jobb felső sarokban kötött ki. 0-1. Öt perccel később Thuram buktatta Muni- tist a büntetőterületen belül. A megítélt tizenegyest Mendieta laposan a bal sarokba lőtte. 1-1. A 44. percben Vieira labdájával Djorkaeff lépett ki a jobb oldalon, és 14 méterről a rövid felső sarokba bombázott. 2-1. A 90. percben Thuram fejelte hátra a labdát, melyet Barthez vetődve igyekezett benn tartani a pályán. A kapusról kiperdülő labdára Ábelardo lecsapott, majd Barthezzel ütközve a földre huppant. Ez is 11-es! A büntetőt Raul a jobb felső sarok fölé lőtte. Nagy iramú, kemény küzdelmet hozott az első játékrész. A csapatok felváltva alakították ki helyzeteiket. A franciák veszélyesebben támadtak, és megérdemelten vezettek 45 perc után. A második félidőben a világbajnok visszavett az iramból, átengedte a kezdeményezést a spanyoloknak. A fegyelmezetten, jól védekező francia csapat ellen azonban az ibériai válogatott nem tudott mit kezdeni. Az utolsó percben szerencsés - de jogos - büntetőt kaptak a spanyolok, Raul azonban nem élt a lehetőséggel, így a mérkőzés összképe alapján a franciák megérdemelten jutottak tovább.- A spanyolok nagyon jól játszottak, de mi is. Nehéz mérkőzés volt, melyen megérdemelt győzelmet arattunk - összegezte röviden a látottakat Roger Lemerre, a francia szövetségi kapitány. Jósé Antonio Camacho, a spanyol válogatott szövetségi kapitánya védelmébe vette a sorsdöntő büntetőt kihagyó Rault.- Csak az hibázhat, aki egy ilyen éles helyzetben vállalja a felelősséget - mondta Camacho. - Raul tette a dolgát, és rontott. Van ilyen, csak éppen pokoli nehéz elfelejteni. Ez a labdarúgás, ez a szép benne, még akkor is, ha ezúttal a szerencse az ellenfél pártján volt. Mi hazautazunk, ők maradnak. Franciaország nem véletlenül lett világbajnok, nagyszerű együttes. Camacho kijelentette, senki sem tehet szemrehányást csapatának, a spanyol gárda megtette a magáét és becsületes harcban, egy jobb válogatottal szemben vérzett el. Kluivert nemzeti hős, Pikszi Boskov helyén? A hétfői holland lapok elragadtatással írtak a labdarúgó válogatott gólzáporos győzelméről a Jugoszlávia elleni Eb-negyed- döntőben, Patrick Kluivertet pedig nemzeti hőssé kiáltották ki. A De Volkskrant szerint a Barcelona csatára futballtörténelmet írt, és tökéletesen mindegy, hogy ő lőtte-e a harmadik gólt, vagy a jugoszláv védő vétett öngólt, a lényegen ez már mit sem változtatott. „Az Európa-bajnokságok történetében soha ilyen jól még nem játszott a holland válogatott. Kluivert három - esetleg négy - gólt lőtt a jugoszlávoknak, akiket valósággal lesöpörtünk a gyepről” - írta a Hét Finanieele Dagbad című gazdasági napilap, amely csak a legritkább esetben szokott foglalkozni sporttal. Jugoszlávia kiesése a labdarúgó Európa-bajnokság negyeddöntőjében valószínűleg azt jelenti, hogy távozik a válogatott éléről a 69 éves Vujadin Boskov, akinek lejár a szerződése. Az elsőszámú jelölt a megüresedő szövetségi kapitányi posztra Drágán Sztojkovic. A 35 éves játékos Japánban, a Nagoya Grampus Eight csapatánál profiskodik, de Miljan Miljanics, a jugoszláv szövetség elnöke kijelentette: „Ha Drágán kapitány akar lenni, akkor hazahozzuk.” A „Pikszi” becenéven ismert középpályás reálisan értékelte csapata és saját teljesítményét a 6-1-re elvesztett mérkőzés után.- Nem tudtuk megismételni a csoporttalálkozók során nyújtott játékunkat. A csatárok alig kaptak használható'labdákat. Nékem sem ment a játék, ez nem az én napom volt. A további menetrend Tegnap elkészítették az elődöntők sorsolását, pontosabban azt, hogy melyik csapat számít pályaválasztónak. A szerdai (Brüsszel, 20.45) találkozón Portugália szerepelhet „hazai” szerelésében Franciaország ellen, míg a csütörtöki elődöntőben (Amszterdam, 18) ez a szerep az olaszoknak jutott, így ők választhatnak, hogy milyen mezben lépnek pályára, és a házigazda hollandok játszanak - elvileg - idegenben. Bodrogi László: kettőből kettő Az olasz Mapei Quick- Stepben profiskodó Bodrogi László a csütörtöki időfu- tam után vasárnap az országúti magyar bajnokságot is megnyerte. Kerékpár A versenyt Pécsett, egy 10.8 Jones körpályán rendezték. A 76 fős mezőnynek összesen 183.6 km-t kellett teljesítenie. A győzelmet, akár csak az egyenkénti indítású időfutam bajnokságon Bodrogi László szerezte meg, aki az utolsó körben megszökött Sipőcz Dávid mellől, és mintegy' 300 méterrel elsőként hajtott át a célvonalon. A sokáig vezető Si- pőczöt a hajrában többen is megfogták, remek hajrájának köszönhetően az ezüstérem a defekt miatt az utolsó helyről felkapaszkodó Steig Csabának jutott. Eredmények, férfiak (183.6 km): 1. Bodrogi László 4:27.30 óra, 2. Steig Csaba (Postás- Matáv) 14 mp hátrány, 3. Sipőcz Dávid (Grassi Mapei) azonos idővel. Nők (80,4 km): 1. Jéger Veronika 2:23.29 óra, 2. Vajda Márta (mindkettő Postás-Matáv) azonos idővel, 3. Fülöp Andrea (Sze- gedi KSC) ai. __________ ■ G erd Midiért szeretik az égiek Szerencsés kimenetelű repülőgép-balesetet szenvedett Gerd Müller, a német labdarúgó-válogatott egykori sztárjai'-'/ »Minenninv c Darlington A „nemzet bombázója” golfozni indult barátaival, s előtte egy körre kibérelt egy kisrepülőgépet, melynek a leszálláskor leszakadt a bal futóműve. Az 54 éves egykori kiválóság és barátai sértetlenül szálltak ki a felborult gépből.- Müller első kérdése az volt, hogy ugye nem törtek össze a golfütői - mondta a repülőtér munkatársa. - Amikor kihoztuk a sértetlen ütőkét,r iflégRökíflhte a segítségünket, kibérelt egy au- tót, és elment golfozni. _____■ T otónyeremények A 25. hét totónyereményei a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 1 darab, nyereménye 3.253.210 forint. 13 találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 684.886 forint. 12 találatos szelvény 69 darab, nyereményük egyenként 22.333 forint. 11 találatos szelvény 890 darab, nyereményük egyenként 1731 forint. 10 találatos szelvény 6721 darab, nyereményük egyenként 382 forint._______■ D ienes-bronz Diáksport Marosi Katalin túl az első körön Az elmúlt hétvégén Budapesten rendezték a kosárlabda diákolimpia országos döntőjét. A III. kor- csoportos lányok mezőnyében a szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola KSC-s játékosokra épülő együttese Szabó Debóra és Gaál Zsófia kiemelkedő teljesítményével bronzérmet szerzett. Eredményeik, csoportmecs- csek: Szekszárd-Debrecen 48- 74 (22-52). Ld: Szabó (24), Gaál (9). Szekszárd-Miskolc 57-52 (29-29). Ld: Szabó (25), Steiner (14). Szekszárd-Szolnok 67-51 (32-20). Ld: Szabó (24), Gaál (21). Elődöntő Szekszárd-Sopron 41-59 (14-34). Ld: Szabó (16), Orgován (11). A 3. helyért: Szekszárd-Bu- dapest 60-51 (32-24). Ld: Szabó (18), Gaál (18), Steiner (8). Edző: Badics Natália. ■ Sikerrel vette a női egyes első fordulóját Marosi Katalin. Tenisz A világranglista 108. helyén álló magyar játékos háromjátszmás találkozón (3:6, 6:1, 6:2) legyőzte az orosz Alina Zsidkovát (93.), s pályafutása során először nyert mérkőzést Grand Slam-torna egyéni főtábláján. Marosi a második fordulóban a Mandula Petrát búcsúztató izraeli Anna Smash- nova (59.) ellen lép pályára. Visszalépett az indulástól Alex Corretja és Alberto Costa. A két spanyol az ATP-Race ranglistán a legjobb 16 között található, ezért ki kellett volna őket emelni. A szervezők azonban ezt nem tették meg, kizárólag a füves pályán nyújtott teljesítmények alapján készítették el a besorolást. ■ Az amerikai Serena Williams a svéd Carlsson ellen nyert két szettben fotói epa Évadzáró Margarétáéknál Szombaton, Tolnán a városi sportcsarnokban tartotta évadzáróját a Varga Trans- Fer Margaréta Tolna együttese. Női labdarúgás Simon Ferenc csapatvezető rövid nyitóbeszédét követően Simon Péter, az együttes elnökhelyettese számolt be a gárda elmúlt szezonban elért eredményeiről, majd Sallai József ismertette a nyolcadik alkalommal kiírt megyebajnokság végeredményét. A szövetség főtitkárától azt is megtudtuk, hogy az új szezon szeptember másodikán rajtol, és női vonalon is nagy átszervezések várhatók. A megyei szövetség terveiben szerepel, hogy két csoportban bonyolítja le a küzdelmeket. Ezt követően Rózsa Elek, a TMLSZ Női és Kispályás Bizottságának elnöke nyújtotta át a hölgyeknek az aranyérmeket. Miután a tolnai hölgyek sorozatban harmadszor - ezúttal is veretlenül - diadalmaskodtak a megyebajnokságban, így a vándorserleg is végérvényesen a birtokukba került. Ezt követően került sor az országos terembajnokságban begyűjtött bronzérmek átadására. A medálokat Krám Lehel, az MLSZ Női Versenybizottságának tagja akasztotta a lányok nyakába. Zárszóként Varga Gyula, az együttest névadó szponzora, a csapat elnöke megköszönte a lányok idei szereplését, majd nagy ováció közepette bejelentette: a jövőben is segíti az együttest, sőt előrelépés esetén ötven százalékkal megemeli a támogatás összegét. {RÓNAI)