Tolnai Népújság, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-21 / 143. szám
12. oldal - Tolnai Népújság ERRŐL - ARRÓL 2000. Június 21., Szerda HMtiM __________________Kalendárium__________________ Sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő ALAJOS és LEILA nevű kedves olvasóinkat. Germán eredetű név, jelentése: bölcs. A katolikus liturgikus naptárban Gonzága Szent Alajos, aki mint jezsuita növendék a pestises betegek ápolása közben halt meg 1591-ben. Az ortodox és a görög katolikus naptárban Tarzoszi Szent Juliánosz vértanú emlékezete. HAJDAN: Június 21-én 180 éve, 1820-ban született Dunaföld- várott Pados János '48-as tábori pap, orvos, több jeles irodalmi fordítás és önálló mű szerzője. 120 éve, 1880-ban a szekszárdi kórház irgalmas nővéreinek főnöknőjét, Kruse Amáliát kísérték utolsó útjára, a sírnál „a felvirágzott ifjúság letépte virágékeit” és könnyek között a koporsóra szórta. 115 éve, 1885-ben a Vasárnapi Újságban Herman Ottó Ősi elemek a magyar népies halászeszközökben című cikkében említi, hogy I. István király a bakony- béli apácáknak egy madocsai halásztanyát is adott. 65 éve, 1935- ben elhunyt Brandeiszné Frey Melanie bonyhádi költőnő, aki 4000 verset írt és halála évében kitüntette a Petőfi Társaság. A NAPI IGÉK: Katolikus: Zsolt. 30. Mt. 6,1-6.16-19. Református: Józs. 14. Jn. 1,19-34. Evangélikus: Ef. 4,1-6. lKor. 12,12-26. Ortodox: ApCsel. 23,1-11. Jn. 16,15-23. A NAP KÉL 4.47 órakor, nyugszik 20.45 órakor. A Hold kél 23.47 órakor, nyugszik 8.46 órakor. VÍZÁLLÁSOK a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 126 cm, Paks 278 cm, Dombori 303 cm, Árvízkapu 676 cm. A Sió Palánknál 213 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ SZEKSZÁRDON: Mauthner Ilona. Tel: 511-527. fax: 511-500. Bonyhád: Hangyái János, 455-239 és 06/20/9669-185. Dombóvár: Glaub Róbert, 460-618 és 06/20/ 9860-530. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/510-790 és 06/20/9687-292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. A kalmár meg a múmia A jordániai Irbidben bizánci időkből származó múmiát találtak egy kereskedőnél. A kalmár 350 ezer amerikai dollárért próbálta titokban értékesíteni az ókori tetemet. Egy „füles” nyomán házkutatást tartó rendőrök őrizetbe vették a múmiakufárt, és elkobozták a kifogástalan állapotban lévő, halotti lepelbe burkolt, konzervált testet. A rendőrség megállapította, hogy a múmia 25-30 éves lehetett, amikor konzerválták - vagyis 1700 évvel ezelőtt. Letartóztattak ugyanakkor más kereskedőket is, akik három bizánci mozaikot készültek eladni. HungaroLADA márkakereskedései HungaroLADA Gubacsi szerviz 1215 Budapest Védgát u. 5-7. 277-4332 Hefter Autójavító Kft. 1191 Budapest Jósika u. 5. 282-3123 Autóház Gold-Car 1144 Budapest Fogarasi u. 195-197. 383-81-31 Bécsi Autóház 5630 Békés Cseresznye u. 8 66/417-009 GAZImpex 2040 Budaörs Sport u. 6. 23/417-777 Ceglédi Autójavító 2700 Cegléd Kosárhegyi u. 2. 53/310-022 Autószerviz Kft. 6640 Csongrád Zrínyi M. u. 19. 63/482-555 Mogép Kit. 4031 Debrecen Bartók Béla u. 46. 52/454-118 Sípos György Autószerviz 3000 Hatvan Bercsényi u. 76. 20/9423808 Park Autójavító BL 7400 Kaposvár Szent Imre u. 14. 20/3222781 Illyés Autóház Kft. 3535 Miskolc Erdő u. 8. 46/371-012 VAGÉP Rt. 4401 Nyíregyháza Lujza u. 9. 42/460-000 Mischl Autóház 7628 Pécs Komlói u. 125. 72/240-657 Autófer Rt. 6725 Szeged Vásárhelyi P. u. 4. Pf 62/466-180 Volker Autóház Kft. 9700 Szombathely Körmendi u. 92. 94/330-805 M1 Autójav. és Kér. Kft 2800 Tatabánya Felső Gattai u. 40. 34/310-351 Postaautó Kft. Veszprémi Kir. 8202 Veszprém Házgyári u. 4. 88/328-106 Friedrich Autóház Kft. 8900 Zalaegerszeg Rákóczi üt 43. 92/311-460 Központi értékesítés-szerviz: HungaroLADA Gubacsi szerviz 1215 Budapest, Védgát u. 5-7. Tel.: 277-4332 JAPÁN, TOKIÓ. Bemutatták Tokióban a Kodak új professzionális digitális fénykpezőgépét, a DCS620x-et, amelynek képminősége sokkal jobb mint az eddigi ilyen kameráké. Az elkészített 1728x1152 pixeles felvételeket el lehet menteni TIFF-RAW, TIFF-RGB és JPG formátumban. ■ A zenetanulás okosítja a gyereket A komputertomográffal lehetővé vált az emberi agy lefényképezése. így az is kiderült, hogy azoknak a gyerekeknek az agya, akikkel sokat és intenzíven foglalkoznak, aktívabban fejlődik. Akiket egész kicsi kortól lelkileg is gondoznak, azoknál egy egész életre kiható pozitív eredmény regisztrálható. A szakemberek szerint a szülőket következetesebben elő kell készíteni a kisbabák nevelésére, akik mindenekelőtt jótékony csöndet, szép szavakat és közös játékot igényelnek. Előfordult, hogy a szülőknek Mozart CD-ket osztottak ki, mert a zene kimutathatóan különösen előnyös hatást gyakorol az agyra annak korai fejlődési szakaszában. Ennek mérhető eredményei az érettségi táján mutatkoznak majd meg. Ezért minden gyerek tanuljon zenét - elsősorban zongorát - az általános iskolában. Nem zongoraművészeket kell képezni, hanem a zene révén hozzájárulni a gyerekek szellemi fejlődésének kiteljesedéséhez. Harrison Ford repülőbalesete Szerencsés kimenetelű balesetet szenvedett repülőgépével Harrison Ford amerikai filmszínész egy nehéznek ígérkező landolás közben. A világhírű színész egymotoros Beech 36TC típusú repülőjén vasárnap a nebraskai Lincoln repülőterén szállt le, amikor egy erős szélroham oldalba kapta és letaszította a betonpályáról az éppen földet érő gépet. A repülő végül a leszálló pálya melletti füves területen állt. Az ijedtség azonban nagyobbnak bizonyult a bajnál: sem Fordnak, sem utasának nem esett baja, és a repülőgépben is csak kisebb károk keletkeztek - közölték a helyi hatóságok Amatőr festők a Babitsban Amatőr festők kiállítása nyílt meg tegnap a szekszárdi Babits Mihály művelődési ház márványtermében. A tárlatot a Magyar Művelődési Intézet, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Humán Szolgálatok Központja és a művelődési ház szervezte meg. A XVII. Országos Képző- és Ipar- művészeti Tárlat megyei bemutatóját Kovács Ferenc festőművész nyitotta meg. A kiállítást július 9- ig naponta 10 és 18 óra között lehet megtekinteni. Képünkön E. Nagy Márta: Bárka című festménye. FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Másszon a múzeumba! Valóra válik Reinhold Messner, az 55 esztendős dél-tiroli alpinista-rekorder nagy álma. Irányításával megnyílik ugyanis Európa legmagasabban fekvő hegyi múzeuma Belluno északolasz város közelében, a 2.180 méter magas Monte Ritén. Az első látogatók már 2002 tavaszán onnan gyönyörködhetnek a Dolomitok pazar látványában. Az épülő múzeum attrakciói közt lesznek olyan tárgyak, amelyeket Messner a világ 14, nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsának megmászásáról hozott magával. A hírneves alpinista elmondta, hogy tevékenysége nagy részét ezentúl ilyen és hasonló projekteknek akarja szentelni. A Cadore helység közelében létesülő Nemzetközi Hegyi Múzeum építési költségeit átszámítva hatmillió márkára becsü- lik- jelentette a dpa. ________■ Ol vastam - Láttam - Hallottam VENTER MARIANNA Buksi és Rezső Nem igaz, hogy a hűség nem kifizetődő tulajdonság! Legalább is, ha kutyákról van szó. Egyszer már írtunk Buksiról, „aki” egy vállalat dolgozóinak kedvence, önkéntes alapon őrzi a portát tisztes kom ellenére és szépen kihízott a táplálékon, amit „munkaadói” visznek neki. Buksit egyszer már megkísérelték eltávolítani posztjáról, de a dolgozók aláírást gyűjtöttek, s Buksit visszahelyezték „állásába". Nemrégiben ismét próbálkozás történt Buksi kényszemyugdí- jazására, el is szállították a menhelyre, ahol az eb búskomorságba esett, nem evett, nem ivott. Újabb dolgozói kampány tört ki, sal3 éves, ám lankadatlan Buksi újra elfoglalhatta őrhelyét. Buksi egyik „kollégája”, Rezső, aki szintén önkéntes alapon szegődött egy cég őrzésére, egy szép napon - talán egy csinos kutyahölgy hatására - elbitangolt, s nem sikerült visszatalálnia A taxisok kérték az állatmenhely segítségét, megsajnálták az elveszetten tébláboló Rezsőt. A kutyát beszállították, s két nap múlva már érte is jött a cégtulajdonos, aki nagyon örült, hogy megkerült az elveszettnek hitt „vállalati eb”. Gavalléros borravalóval honorálta a menhely, mint átmeneti szállás munkáját, s boldogan fuvarozta vissza Rezsőt. Mint e két eset is igazolja, létezik még igazi emberség. Még ha jelen esetben állatokra irányult is. BÍRÓSÁGON- Mit tud felhozni a mentségére?- kérdi a bíró a vádlottól.- Tisztelt bíró úr, az a helyzet, hogy én a hölgyet akartam megszöktetni, de a nagy sietségben csak a hozományt találtam meg. MÁS EZ A VALLOMÁS- Vádlott, miért ad elő nekem ma a tegnapitól teljesen eltérő történetet?- Azért, bíró úr, mert a tegnapit nem hitte el... yiSSZAESŐ Újabb büntetéséből kiszabadul a notórius bűnöző. Barátja, aki erről nem tud, meg akarja látogatni a börtönben.- Elkésett - mondja neki a börtönparancsnok -, mert éppen most szabadult. De ha akarja, megvárhatja. VASÚTI GENGSZTEREK Álarcos gengszterek rontanak be egy vasúti kocsiba:- Kezeket föl! Pénzt vagy életet!- Végtelenül sajnálom, rabló urak - mondja egy utas -, de egy vasam sincs, teljesen le vagyok égve!- Na ne mondja! Akkor mitől reszket annyira?- Azt hittem, a kalauz jön... SZEMREHÁNYÁS Kovácsné szemrehányóan mondja a férjének:- Te Benő, nem vetted észre, hogy az estélyen csupa butaságot beszéltél össze-vissza?-Én?- Igen, te... Most már csak abban reménykedhetek, hogy nem vették észre, hogy teljesen józan voltál. OLAJSZINT Bemegy Czinege az autósboltba:- Kérek egy új olajszintmérőt! De hosszabbat!- Hosszabbat! Hogyhogy?- Tudja, a régi már nem ér bele az olajba. HOL LAKIK... A harangozó hajnaltájt részegen botorkál haza. Útközben megkérdezi a bakteri:- Hé, te, nem tudod, hol lakik a harangozó? A bakter felnevet:- De hiszen maga a harangozó!- Azt tudom, hogy én vagyok a harangozó, csak azt nem tu- dom, hogy hol lakom. _______■ Ho roszkóp BAK (XII. 22 -1. 20.) Hamaro san találkozni fog élete nagy szerelmével. VÍZÖNTŐ (I. 21 - II. 20.) Amit nagyon akar, azt véghez is viszi. Váratlanul segítőkre is lel. HALAK (II. 21 - III. 20) Ne me rüljön el a fantáziálásban, inkább lépjen a tettek mezejére. KOS (III. 21. - IV. 20.) Konokul tartson ki a tervei mellett, a siker nem várat sokáig magára. BIKA IV. 21 - V. 20.) Nem elég csak méltatlankodni, a pozitív megközelítés csodát tehet. IKREK (V.21.- VI. 21.) Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát. A hibát saját magában keresse. RÁK (VI. 22 - VII. 22.) Minél többet alszik, annál kedvetlenebb. Inkább mozogjon. OROSZLÁN (VII. 23. - Vili. 23.) Ne hagyja magát kizsákmányolni. Álljon a sarkára és pihenjen. SZŰZ (Vili. 24 - IX. 23.) Ne merüljön el a részletekben, in: kább gondolja át a hosszú távú tennivalókat. MÉRLEG IX. 24 - X. 23.) Egy kis flört, könnyedség előbbre viheti a dolgokat, vagy legalább szórakoztatja. SKORPIÓ (X. 24 - XI. 22.) Ha kedvesen közelít az emberekhez, lehet, hogy hasonlóval viszonozzák. NYILAS (XI. 23 - XII. 21.) Választania kell, hogy merre induljon tovább, de jól fontolja meg a döntést. Gólya, gólya, gilice... A délkelet-lengyelországi Przemysl környékén idén szokatlanul harciassá váltak a gólyák. Stubnóban, ahol több tucatnyi fészkel belőlük, mind gyakoribb, hogy megtámadják a gazdaságok csirkeudvarait, és csibéket, kiskacsákat, kislibákat, sőt kispulykákat ragadnak el. A helybeliek szerint eddig több százat. A gólyák nem félnek a gazdáktól, csőrükkel feléjük vágnak, ha azok védeni próbálják a baromfit. Viselkedésük az ornitológusok szerint az idei rendkívüli aszállyal, a hagyományos „gólyatáplálék” megcsappanásával magyarázható. Oly nagy az élelemszűke gólyáéknál, hogy sok esetben saját fiókáik közül is kidobálnak egyet-kettőt a fészekből, és csak annyit tartanak meg belőlük, amennyit ösztönük sugallata szerint táplálni képesek.____________■ Várható időjárás: Tolna megye * (£$ ö derült napos felhős 4Ük c£b párás ködös borult # # <£> zápor zivatar esős <£> # & havas eső hózápor havazás Kánikula, sok napsütés, hamisítatlan június végi idő várható ma. A délnyugat felől érkező levegő nagyon száraz, ezért egész nap szinte sehol sem lesz felhő az égen. Gyakran megélénkül a déli szél. A legmagasabb hőmérséklet 33, 34 fok körül várható. Készítette: Közlekedésmeteorológia Melegfronti hatás várható. Ennek következtében, valamint a nagy meleg miatt sokaknál csökken a reakcióidő. Hungária Biztosító Rt TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő:helyettes: GYUR1CZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 5I1- 510 Telefax: 5H-514. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS- M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469- 98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 795,- Ft, negyedévre 2385,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon, rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer - Budapest Kiadói Kft., Axel Springer - Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. t /