Tolnai Népújság, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-21 / 143. szám
2000. JÚNIUS 21., SZERDA Tolnai Népújság - 7. oldal Tolnai Népújság AutÓDiac Fej fej mellett a középosztályban Bemutatjuk a Mazda 626-os 2.0i GT-t és a Honda Accord 2.0i ES-t Az elmúlt évtizedekben a japán autógyártók nemcsak saját hazájukban, hanem az amerikai kontinensen és Európában is igen komoly elismerést vívtak ki maguknak. Ez különösen igaz a közép-, illetve a felső-középkategóriájú személyautókra, ezen belül is a Mazda 626-osra és a Honda Accordra. Az első 626-os Mazda 1979-ben gördült ki a gyár kapuján, és nem sokkal később, 1981-ben bemutatkozott a vetélytárs Honda Accord is. Azóta természetesen mindkét modellt többször áttervezték, korszerűsítették, ennek köszönhetően a jelenlegi 626-os már az ötödik, míg az Accord a hatodik generációt képviseli a két márka történetében. Érdekesség, hogy eddig közel azonos hosszúságú pályafutásuk sikerességét másnak köszönheti a Honda, és másnak a Mazda járműve. Míg az utóbbi márka főként megbízhatóságával (a 626- ost többször is megválasztották a legmegbízhatóbb személygépkocsinak Európában), addig a versenysportban is kiemelkedően szereplő Honda a dinamikusabb, sportosabb autózást kedvelők köréből gyűjtötte híveit. Mostam bemutatónk főszereplői, a legutolsó nemzedékhez tartozó Mazda 626-os 2.0i GT és a Honda Accord 2.0i ES, azaz a két gyár legjobban felszerelt felső-középkategóriájú modelljei szinte mindent megőriztek az elődök jó tulajdonságaiból: tartós műszaki megoldások, átlag feletti komfort, A Honda Accord 2.01 ES és a Mazda 626 2.0ÍGT a két gyár legjobban felszerelt felső-középkategóriás modellje figyelemre méltó menetdinamikával párosítva. A 626-os jelenleg háromféle - egy turbódízel és két benzines - motorral kapható Magyarországon, ezek közül a kétliteres, 16 szelepes, 136 lóerős erőforrást építik a legerősebb változatba. A Honda palettáján szereplő kétliteres, 16 szelepes, változó szelepvezérlésű (VTEC) motor már 147 lóerővel dicsekedhet, ám ennél a típusnál nem ez a motor jelenti a csúcsot, hanem 2,2 literes, 212 lovas erőforrás. Az Accord 11 lóerős fölénye ellenére mégis a 626-os éri el hamarabb a 100 kilométer/órás sebességet, hiszen mindössze 9,6 másodpercre van szüksége ehhez a mutatványhoz, szemben a Honda 10,1 másodperces eredményével (a leggyorsabb Accord 7,2 másodperc alatt sprintéi 100-ra.) Ebben a kategóriában már elvárható, hogy automata sebesség- váltóval is kínálják a gyártók a termékeiket, így mind a Honda, mind a Mazda rendelkezik ilyen változattal. Az Accord automata váltója ráadásul kétféle üzemmódban is használható, hiszen a fokozatok közötti kapcsolgatást rábízhatjuk az automatikára, de ha dinamikusabban kívánunk autózni, átválthatunk a szekvenciális üzemmódra is. Természetesen ilyenkor sincs szükség kuplungpedálra. A 626-ost és az Accordot is háromféle - négyajtós, ötajtós és kombikarosszériával forgalmazzák, amelyek nagysága, kényelme, felszereltsége szinte teljesen megegyezik mindkét márkánál. A vezető- és utasoldali légzsákok oldallégzsákokkal kiegészítve, a blokkolásgátló, az automata klímaberendezés ma már éppúgy hozzátartozik a felső-középkategória csúcsmodelljeinek felszereltségéhez, mint az elektromos működtetésű ablakemelők és tükrök, a központi zár, vagy a sebességtartó berendezés (tempómat). A belső tér kihasználásában a Mazda legújabb 626-osa némi előnyre tesz szert vetélytársával szemben, amit elsősorban a lehajtható támlájú jobb első ülésnek köszönhet. Ez a fotel ugyanis pillanatok alatt pohártartókkal is ellátott kis asztallá alakítható át. A Honda viszont elektromos működtetésű tetőablakkal kényezteti az Accord ES-ben helyet foglalókat. Az utastér komfortjához persze más is hozzátartozik, így például a motor- és a futóműzajok minél tökéletesebb kizárása. Ebben a tekintetben is dicséret illeti mindkét autót, ám az Accord egy picivel most jobban vizsgázik. A két autó hosszúsága (459 centiméter) teljesen azonos, ennek ellenére a Mazda nagyobb, 500 literes csomagtartóval rendelkezik, míg a Honda poggyásztárolójának 425 literes befogadóképessége némileg elmarad a kategória átlagától, a hátsó ülések elő- redöntésével azonban mindkét autóban közel egyforma rakodóteret alakíthatunk ki. SEBESTYÉN KÁLMÁN _______________MAZDA 626 2.01 GT HONDA ACCORD 2.01 ES Motor: elöl keresztben beépített soros, négyhengeres benzin-motor, hengerenként négy szeleppel Hengerűrtartalom (cm3): 1991 1973 Legnagyobb teljesítmény (kw(LE)/ford.): 100(136)/5800 108(147)/6000 Legnagyobb nyomaték (Nm/ford.): 178/4500 184/4800 Legnagyobb sebesség (km/h): 208 210 Gyorsulás 0-100 km/h-ra (s): 9,6 10,1 Fogyasztás város/városon kívül (1/100 km): _____________________6,5/10,8___________6,9/11,4 Hí rek Új német sztrádák A jó minőségű német Autobahn- hálózat idén tovább bővül. A Keleti-tengerhez, a Rostockba vezető sztrádán kívül vadonatúj szakaszokon közlekedhetnek Garmisch-Partenkirchen, Pas- sau és Regensburg környékén is az autósok, motorosok. Lipcse- Magdeburg, valamint Halle- Magdeburg között is korszerű és ingyenes sztráda várja 2000 novemberétől a közlekedőket. Rába-fejlesztés A Rába Rt. a termékfejlesztés teljes folyamatát számítógépesíti egymillió dollár értékben. A beruházás megtérülése kevesebb lesz mint három év, és a fejlesztés révén a futóműtervezés ideje 22-26 százalékkal csökken. Jön az új Corsa Az Opel Corsa új változata az őszi, berlini Nemzetközi Autókiállítás egyik sztárjának ígérkezik. A konstruktőrök szerint, az eddigi modelleknél takarékosabb és komfortosabb villámemblémás autó karosszériája teljes ónbevonatot kap, és az át- rozsdásodás elleni garancia 12 éve szól majd. Az 58 LE-s (43 kW) és 92 (kW) közötti erőforrásokkal piacra kerülő, 21. századi Corsa alapára várhatóan 2,5 millió forint körül lesz. Mozgássérültek napja Tegnap a Magyar Autóklub újpesti centrumában rendezték a mozgássérültek napját. Pintér József, az Autóklub budapesti szervezési vezetője elmondta, külön ügyességi pályát építettek a mozgássérültek részére, akik a biztonságtechnikai pályát is ingyen kipróbálhatták. Az XM-et felváltó új csúcsmodellt évi 30.000-es darabszámban, tehát viszonylag szerény mennyiségben szándékozik gyártani a Citroen. A hagyományos kényelmet négy személyre tervezett, rendkívül tágas utastér, valamint az elmaradhatatlan hidropneumatikus rugózás biztosítja. A kép szerint a különleges formaterv is adott. Az autóba V6-OS, sőt V8-as motort is beépítenek majd. ■ 2003-ban jön a nagy Citroen Roller a divat Játékszer volt a roller, ma praktikus közlekedési eszköz. Visszatért és hódít a roller. Míg a 80- as években a yuppie-k Mercedeseikkel büszkélkedtek, ma az ő köreikben is a roller a menő. Ahogy egyre nagyobb a közlekedési káosz a világ nagyobb városaiban, ahogy lassan ugyan, de polgárjogot nyer az ökológia, úgy változnak a helyváltoztatási szokások is. A divat az Egyesült Államokból indult el egy évvel ezelőtt, és hamar átvették az európai és az ázsiai országokban is. A mai roller természetesen fejlettebb változata kissé primitív ősének. Könnyűfémből készült, mindössze 2.5 kilogramm. Egy kis ügyességgel és jó reflexekkel óránkénti 20 kilométeres sebesség is kihozható belőle. Használat után olyan kicsire összehajtható, hogy - mint az esernyő - belefér egy táskába. Van már sportcélra tervezett is, amely elől két kerékkel rendelkezik és létezik robbanó-, illetve villany- motorral felszerelt roller is. A járatlan ember azt gondolhatná, hogy a roller a tinédzserek közlekedési eszköze. Nem így van. Berlinben komoly képviselők sem átallanak a kis kétkerekűre lépni, hogy kényelmesebbé és rövidebbé tegyék az utat munkahelyük labirintusaiban. Használják modem amerikai menedzserek is, hogy eljussanak irodáikba Seattle ipari zónáiban. _____■ . ..akkor egy Mercedes Vito ra van szüksége! Senkinek és semminek nem kell otthon maradnia, a Vito nyaraláskor és munkában is a család tagja! Már 3.990.000 Ft+áfa-tól! Két év, vagy 100.000 kilométer teljes körű garanciával! AUTÓCENTER C Kft. Pécs. Koksz utca 125. Tel.: 72/539-539, Fax: 72/539-540 Mercedes-Benz Kérjük, látogasson el hozzánk! Bemutatjuk a legújabb Peugeot márkakereskedést Dombóváron! A Peugeot elegáns, biztonságos és kényelmes. A legújabb Peugeot-márkakereskedés megnyitása pedig: izgalmas, érdekes, szórakoztató. Ha ellátogat megnyitó hétvégénkre, nemcsak a Peugeot-gépkoesikról és legújabb finanszírozási ajánlatainkról tudhat meg többet, hanem részt vehet alábbi programjainkon is. Egész hétvégén ■ Sorsolások, vetélkedők ■ Akár minden órában nyerhet egy Peugeot- órát vagy belépőjegyet a Taxi című film zártkörű vetítésére! ■ Tesztvezetés ■ Bármely autótípus ingyenes átvizsgálása ■ Kedvezményes olajcsere Peugeot-tulaj- donosoknak ■ Húsító italok és vendéglátás Június 23. 17 órától: Közönségtalálkozó ifj. Tóth Jánossal (Janika) és Tóth Imrével, a Peugeot 206 WRC pilótáival Június 24. 18 órától: Irigy Hónaljmirigy-koncert 20 órától: Vendégünk Szűcs Judit 21 órától: Utcabál a Zsűri együttessel 22 órától: A Pyro-Technic zenés tűzijátéka Június 25. 18 órától: Sorsolás. A födíj egy exkluzív Peugeot 406 egy teljes hétre! PEUGEOT AUTOSZIGET DOMBÓVÁR, GAGARIN U. 30. © (74) 566 000 Ár r