Tolnai Népújság, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-02 / 128. szám
2. oldal - Tolnai Népújság KORKÉP 2000. Június 2., Péntek Kitörési kísérlet Az MDF társakat keres Budapest Ma ünnepélyes keretek között emlékeznek meg az Országgyűlésben az Antall József vezette MDF-es kormány megalakulásának tizedik évfordulójáról. Az akkori nagy gyűjtőpárt mostanára összezsugorodott, harmadik koalíciós tagként a mérleg szerepét tölti be a parlamentben, hiszen frakciójának szavazatai nélkül nincs meg a kormánytöbbség a feles törvényekhez sem. Ebből a helyzetből erőt merítve keresi a demokrata fórum az önálló megmaradás lehetőségét. A Fidesz és a Független Kisgazdapárt között megindult a harc a Magyar Demokrata Fórum kádereiért és szavazóbázisáért, ezért az MDF két dolgot tehet: vagy hagyja magát bedarálni, vagy új, koalíción kívüli szövetséges (eke)t keres - mondja Simon János politológus. Szerinte az MDF számára létkérdés, hogy kitörjön a kormánykoalícióban mostanában neki jutó elszigetelt szerepből, mert csakis így tudja visszaszerezni „elcsábított” választóit. Mivel az utolsó szakadáskor számos fiatal párttag az MDNP-be igazolt át, kézenfekvő, hogy újra egymásra találjanak a régi elvbarátok. Az MDF nemcsak a politikai körforgásba visszavágyó Néppárt, hanem a Vállalkozók Pártjának szimpatizánsait is holdudvarába szeretné vonni, de a három párt egyelőre nemigen lép unióra egymással. Simon úgy véli: a helyi alapszervezetek viszonylag gyorsan egymásra találnak majd, ám a hogyan tovább még bizonytalan. Lehet, hogy laza választási szövetségben, közös jelöltekkel, közös plakátokkal és programokkal indul majd harcba a három párt a voksokért, s a teljes összeolvadást későbbre halasztják. Már csak azért is, mert a fórumosok- nak nagy érvágás lenne a kormányzati szereppel összefüggő nyilvánosság elvesztése, vagyis pillanatnyilag még szükségük van a koalícióra. A politológus ugyanakkor elképzelhetőnek tartja, hogy a külső szövetségesekkel ápolt kapcsolat megszilárdulásával párhuzamosan, mondjuk egy évvel a választások előtt, az MDF mégis kiugrik a koalícióból. Simon szerint ellenzéki oldalon az SZDSZ ugyanúgy nem találja önmagát, mint az MDF, ráadásul nekik nincs olyan népszerű vezetőjük ebben a pillanatban, mint amilyen a fórumosok- nak Dávid Ibolya. TAKÁCS MARIANN Készül a sporttörvény Budapest Nemrég készült el annak a jogszabálynak a tervezete, amely az élversenyzőktől a futballhuligánokig mindenkit érint majd, aki kapcsolatba kerül a sporttal. Parlamenti tárgyalása azonban várhatóan csak szeptemberben kezdődhet el, mert előtte széles körű egyeztetés folyik a részletekről. Az Ifjúsági és Sportminisztérium munkatársai szerint a sport nem egyszerűen csak a szórakozás vagy a szabadidő eltöltésének egy formája, hanem közvetetten rendkívül nagy szerepe van még a gazdasági helyzet alakulásában is. Kimutatták ugyanis, hogy egy egészségesebb, kevesebbet betegeskedő közösség sokkal jobb eredményeket tud elérni a termelésben is. Az új törvény tervezete ezért a tömegsportot szeretné a leginkább támogatni. A jogszabály az ép emberekével mindenben egyenrangú módon kezeli sérült illetve fogyatékos polgártársaink sporttevékenységét, kiemelve, hogy számukra még nagyobb a jelentősége annak, ha rendszeresen edzhetnek, versenyezhetnek. A szabadidős tevékenységek mellett a javaslat kiemelten kezeli a siralmas állapotban lévő iskolai és egyetemi sport fejlesztését. Az utóbbi években ugyanis több felsőoktatási intézményben - köztük orvosegyetemeken - megszüntették a testnevelési tanszékeket. A sporttörvény most kötelezni akarja az egyetemeket és a főiskolákat, hogy biztosítsák hallgatóiknak a rendszeres testedzés feltételeit. A versenysportról szóló fejezet pedig tisztázná, hogy ki számít profi sportolónak. A visszaélések megakadályozása céljából külön jogszabály foglakozna a doppingolással és a focipályák hangulatát egyre többször elrontó huliganizmussal is. Deutsch Tamás miniszter bejelentette, hogy a jövő hónap végéig kiírják a különböző sportlétesítmények beléptető rendszerének kialakításához szükséges közbeszerzési pályázatot. A 100 milliós nagyságrendű költségeket az állami tulajdonú pályáknál a központi költségvetés állja, míg önkormányzati ingatlanok esetében közös lesz a finanszírozás. Tallinn Magyarország erkölcsi kötelessége, hogy támogassa Észtország csatlakozását az Észak-atlanti Védelmi Szövetséghez - jelentette ki látogatásának második, befejező napján újságírók előtt a magyar kormányfő. Ha Magyarországot a rendszer- változás óta úgy emlegetik, mint az egyik legsikeresebben fejlődő kelet-közép-európai országot, akkor az észtországi változások még inkább rászolgálnak arra, hogy sikertörténetként emlegessék - jelentette ki a miniszterelnök. 1993-ban ellenzéki politikusként tett első útja óta Orbán Viktor azért jött, másodízben immár kormányfőként a balti államba, hogy meggyőződjék Észtország előrehaladásáról. Szerinte sok párhuzamosság is felfedezhető hazánk és Észtország között. Utóbbi szintén szovjet megszállás alatt állt, ám Magyarországgal szemben önálló állami létéről is le kellett mondania. A mag^ir-észt tárgyalások középpontjában az állt, miként kellene a két országnak közösen felAz észt kormányfő az alkalmi idegenvezető szerepében FOTÓ: FEB/EPA készülnie az Európai Unióhoz történő csatlakozáshoz. Szóba került, hogy közvetlen légi járatot indítsanak Budapest és Tallinn között, ami fellendíthetné a két ország közötti turizmust. Még az idén elfogadják a szabadkereskedelmi megállapodást és a kettős adóztatás mellőzéséről szóló törvényt. „Van élet az Európai Unión kívül is” - mondta sajtótájékoztatóján Orbán Viktor, arra utalva, hogy a bebocsátásra váró országoknak erősíteniük kell az együttműködésüket. Mart Laar kiemelte, hogy kedvező tapasztalatokat gyűjtöttek a katonai együttműködésben, és ez segíti a balti ország felkészülését a NA- TO-tagságra. Orbán Viktort jó személyes kapcsolat fűzi az észt miniszterelnökhöz, aki egyszer már betöltötte a kormányfői posztot. A magyar politikushoz hasonlóan a rendszerváltozás előtt részt vett az ország polgári demokráciájának megteremtéséért vívott küzdelemben, és könyvet írt Észtország függetlenségi háborújáról. TORONYI ATTILA Bili Clinton bátorságra buzdít Madeleine Albright amerikai külügyminiszter a jövő héten a Közel-Keletre utazik, hogy előrelépésre késztesse az izraeli és a palesztin vezetőket a békemegállapodás elérésében - jelentette be Bili Clinton amerikai elnök, miután találkozott Ehud Barak izraeli miniszterelnökkel. Lisszabon Az amerikai elnök „igazi bátorságra és előrelátásra” buzdította a palesztin és az izraeli vezetést, hogy eljussanak a palesztin állam jellegéről és határairól szóló végleges megállapodás alapjait rögzítő keretegyezményig. Hozzátette, hogy Washingtonban hamarosan találkozik Jasszer Arafat palesztin vezetővel. Clinton dicsérte, és „nagyon bátornak” nevezte Barakot az izraeli hadsereg dél-libanoni kivoClinton elnök dicsérte Barak bátorságát FOTÓ: FEB/REUTERS nulásával kapcsolatban. Gadi Baltianszki, az izraeli miniszterelnök szóvivője mindössze annyit közölt, hogy Madeleine Albright érkezése hétfőre várható, s külön-külön fog tárgyalni Arafattal és Barakkal. H a új lendületet kap a közel-kele ti békefolyamat, teljesülhet a lemondott Ezer Weizman posztjára pályázó Simon Peresz nagy álma: államfőként az ő nevéhez fűződhet a rendezés végrehajtása. Mivel a zsidó államban hazánkhoz hasonlóan szintén a parlament dönt a köztársasági elnök személyéről, minden esélye megvan, hogy Ehud Barak támogatásával legyőzze az ellenzék jelöltjét, Mose Katcav volt közlekedési minisztert. Tizenegy esztendősen, 1934- ben vándorolt be Lengyelországból Palesztinába. Egészen fiatalon Ben Gurion motoros futárjaként teljesített A tárgyaló szolgálatot, majd az illegális fegyveres erő, a Hagana utánpótlásával foglalkozott. Amikor ezért a britek rövid időre bebörtönözték, eredeti nevét, a Perskyt - fogságában tett fogadalmához híven - Pereszre változtatta, az első szabad lény után, amelyet a börtönkapun kilépve megpillantott. A Peresz keselyűt jelent. Több mint négy évtizede képviselő, háromszor volt kormányfő, s nehéz volna felsorolni, hány tárcát vállalt a különböző kormányokban. Nem kevésszer állt tehát előtérben, mégis igazi háttérembernek tartják, aki nem magával ragadó szónok, de ragyogó szervezőképességgel rendelkezik, s hazájának talán legkiválóbb tárgyalója. Rendkívüli szerepe volt az entebbei túszszabadítás előkészítésében is, jóllehet soha nem került ezzel kapcsolatosan a nyilvánosság reflektorfényébe. Igazi sikere az oslói tárgyalások sorozata volt, amikor a palesztinokkal való békés együttműködés lehetőségeinek felkutatását vállalta. Peresz és az azóta elhunyt Husszein jordániai király ugyanannak a londoni fogorvosnak volt a kezeltje, s a látszólag rutinutak nemcsak - vagy nem elsősorban - egészségügyi célokat szolgáltak. RÉTI ERVIN KOALÍCIÓS VITA. Kisgazda politikusok megdöbbentőnek nevezték a jövő évi költségvetés tervezésével kapcsolatos kormányzati elképzeléseket, különösen pedig azt, hogy a tervekről határozott kérésük ellenére sem egyeztet velük a Fidesz. Bánk Attila frakcióvezető és Csúcs László, az FKGP gazdasági szakértője kilátásba helyezte, hogy ha továbbra is ilyen stílusban folyik a költség- vetés előkészítése, akkor azt a kisgazdák nem szavazzák meg. ÖNKORMÁNYZATOK. A szó dalisták a demokratikus jogállam alapintézményének tartják az önkormányzatokat - hangoztatták az MSZP vezető politikusai a Baloldali Önkormányzatok Közösségének tegnapi csepeli találkozóján. Kovács László pártelnök kifejtette, hogy a 2002. évi választási kampányban fontos szerepet kapnak majd azok az MSZP-s polgármesterek, akik vonzó példát tudtak felmutatni a településükön. ÁRFÓRUM. Közúti fuvarozással foglalkozó szervezetek, valamint az autóklub és a motoros szövetség részvételével megalakult az üzemanyag-ár- fórum. Tagjai elfogadhatatlannak tartják azt az álláspontot, hogy a jelenlegi keretek között nincs hatékony megoldás az üzemanyagok árcsökkentésének kikényszerítésére. A Gazdasági Versenyhivatal ugyanakkor nem lát kivetnivalót a Mól árképzésében. EU-REFORM. Elvi megállapodás jött létre Párizs és Berlin között az Európai Unió intézményi reformjáról - jelentette csütörtökön megjelent számában német forrásra hivatkozva a párizsi Le Monde. A két meghatározó súlyú EU-tagállam egyezségének célja az, hogy együttesen gyakoroljanak nyomást a többi 13 tagállamra a bővítés előtt álló unió belső reformjának elfogadásával kapcsolatban az év végén esedékes nizzai csúcson. GYILKOSSÁG. Ismeretlen tettes szerda este Podgoricában agyonlőtte Milo Djukanovics montenegrói államfő biztonsági ügyekben illetékes tanácsadóját. Jugoszlávia kisebbik tagköztársaságában először gyilkoltak meg magas rangú hivatalos személyt. ROBBANÁS. Terrorcselekmény gyanújával kezdett vizsgálatot a Scotland Yard csütörtökön Londonban, miután éjjel pokolgép robbant a brit főváros egyik hídján. A detonáció a híd gyalogosjárdáját szakította fel, de áldozatokat nem követelt. Tolnatej Rt.: a lista első helyén Elismerő oklevél a közönségtől és szakmától Érdekes és kellemes helyszínen, a Dunán ringatózó, Zsófia főhercegnő nevű hajón adtak egymásnak találkozót nemrég a Tej Világnapja alkalmából az ágazat legismertebb hazai képviselői. A kiállítással egybekötött fővárosi rendezvényen tizenkét tejfeldolgozó vállalat mutatta be termékeit, s ezzel együtt természetesen önmagát is. Szekszárd __ Sz űkebb pátriánkat a szekszárdi székhelyű Tolnatej Rt. képviselte a találkozón, pontosabban nemcsak képviselte, hanem - az itt elért kiváló eredményeivel - tovább öregbítette jó hírét. Az rt. két elismerő oklevélben is részesült, s túlzás nélkül állítható, hogy mindkettő a legjelentősebb a maga kategóriájában.- Az egyik oklevéllel a közönség díjazott bennünket - tudtuk meg Koller Ferenc elnök-vezérigazgatótól. - A tizenkét kiállító standja közül - az előzetes szavazás alapján - a mi standunkat tartották a legszebbnek a jelenlévők. Marketing osztályunk munkája elnyerte mindenki egyöntetű tetszését. A másik, jelentőségét tekintve <s RT zó lista egyébként olyan (cég) neveket is tartalmaz, melyek a televíziós reklámokból is jól ismertek. A sorrend azonban önmagáért beszél: az első hekiváltképp fontos oklevél magát a Tolnatej Rt.-t, a tavalyi tevékenységet minősíti, méghozzá a lehető legmagasabb szinten.- A Tejtermék Tanács a múlt esztendő elején vezette be azt a monitoring (figyelő) rendszert, mely alapján a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet mintegy nyolcvan hazai tejfeldolgozó cég termékeit vizsgálja, meghatározott gyakorisággal, adott minták alapján - folytatta Koller Ferenc. - A nemrég lezárult összesítésből kiderült, hogy a legkevesebb kifogás, valamennyi feldolgozó közül, a Tolnatej Rt.-nél fordult elő. A részletes értékelést tartalmalyen a Tolnatej Rt. található...- Ezek az elismerések, az oklevelek - melyeket egyébként Torgyán József földművelési és vidékfejlesztési miniszter nyújtott át - számomra azt jelzik: valóban úgy dolgozunk, úgy tevékenykedünk, ahogy azt megköveteli az ISO 9002. számú nemzetközi szabványnak való megfelelés, az általunk elért minősítés. S még megnyugtatóbb, hogy ezt nemcsak én gondolom így: mint most bebizonyosodott, így látja ezt a közönség, s így látja ezt a szakma is. S minden alkalommal így látják ezt a fogyasztók is, amikor termékeinket megvásárolják. (11022) MEGRENDELOLEVEL T/ / • / epujsag előfizetésére Megrendelő neve: . címe: . Fenti címre 240,- Ft-os havidíj megfizetésével megrendelem a Tolnai Népújság Vasárnap Reggelt. Kérjük a megrendelőlevelet helyezze borítékba és küldje be a Kiadó címére: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3., vagy hívjon bennünket a 74/511-503-es telefonon. Valamennyi Tolnai Népújság Vasárnap Reggelt megrendelő a Tolnai Népújság Kalendárium 2000 vagy a Receptlexikon 2000 kiadványunkat kapja ajándékba. • k é / % _____________________Munkatársunk helyszíni jelentése_____________________ K özös észt-magyar érdekek