Tolnai Népújság, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-25 / 121. szám
Hmmi 2000. Május 25., csütörtök S P...0 B T. Tolnai Népújság - 9. oldal Négy góllal debütált az olimpiai csapat Gellei Imre szeretné minél több vidéki városban megmutatni fiait Első bemutató mérkőzésén tegnap Pakson lépett pályára a magyar olimpiai válogatott. A Gellei Imre irányította együttes sikeresen debütált, hiszen négy gólt lőtt az NB III-as PSE gárdájának. Labdarúgás Miután az előző garnitúrának nem sikerült kivívnia az olimpiai részvételt, kézen fekvő volt a fiatalítás. A szakvezető személye is változott, Tomyi Barnabás után Gellei Imre kapott megbízást a 2004-es ötkarikás játékokra készülő együttes felkészítésére. A Vasas korábbi trénere tegnap első alkalommal találkozott csapatával, amelynek tagjait kollégái, a PNB-s junior és ifjúsági gárdák szakvezetői ajánlására válogatta be. A meghívót kapott 18 fős társaságban több olyan nevet is találhattunk, melyek fel-feltűntek már élvonalbeli pontvadászatban szereplő felnőtt együttesekben is. Itt van mindjárt a PMFC kapusa, Sólyom Csaba, akiért már bejelentkezett az FTC, vagy éppen a zöld-fehérek egyik nagy tehetsége, Halgas Tibor, aki klubtársával, Sallai Györggyel együtt szerdán éppen a fakóban futballozott, így nem lehetett ott a Duna-parti mérkőzésen. Az ismertebb hiányzók névsorát gyarapította a debreceni Bajzáth Péter is, aki sérülése miatt nem léphetett pályára Pakson.- Egyelőre az ismerkedés, a kiválasztás időszakát éljük - mondta a találkozó előtt Gellei Imre. - Szeretnénk a csapatunkat minél több vidéki városba elvinni, megismertetni és megkedvelteim fiataljainkat az emberekkel. Az olimpiai torna selejtezőinek sorsolását csak jövőre tartják, így még van időnk megkeresni a megfelelő játékosokat. A legoptimálisabb az lenne, ha minden poszton két-három labdarúgóval számolhatnék. Ehhez persze az is kellene, hogy kiválasztottjaink minél több játéklehetőséghez jussanak klubjuknál, és a külföldön profiskodók - így a pillanatnyilag is kerettag, Bécsben futballozó Nagy Balázs és Hegedűs Gergely mellett Szabics Imre és Hajnal Tamás - is minél több összetartáson tudjanak részt venni. Gellei Imre a debütálással kapcsolatban mindössze annyit jegyzett meg: reméli, hogy alakuló együttese méltó ellenfele lesz a paksiaknak. A szövetségi edzőnek nem volt oka aggodalomra, fiai már az első félidőben eldöntötték a mérkőzést... fekete Paksi SE-Magyar olimpiai válogatott 0-4 (0-4) Paks, 300 néző. V: Makai, Sóthy. Paks: Kovácsevics (Licker)- Borsi (Aradi), Jenei (Prantner), Magócs- Wolf, Szilágyi (Szabó), Benedeczki, Taba, Mersich- Fejes, Osztermájer. Edző: Patkós István. Olimpiai válogatott: Sólyom- Nagy, Tejnóra, Horváth, Fabró (Helgert)- Torghelle, Kozma (Károlyi), Gaál (Geri)- Fekete Zs., Kovacsics, Hegedűs. Szövetségi edző: Gellei Imre. A 10. percben Gaál labdát szerzett a felezővonalnál, majd hosz- szan indította Hegedűst, s a csatár beadását Fekete 12 méterről a kapu bal oldalába fejelte. 0-1. A 15. percben Fekete ugrott ki a védők közül, 16 méteres lövését Kovácsevics kiütötte, a kipattanót Hegedűs 10 méterről a hálóba lőtte. 0-2. A 22. percben Osztermájer előtt adódott szépítési lehetőség, de öt méterről a védőkbe lőtt. A 34. percben Fekete jól ugratta ki középen Hegedűst, s az Austria Wien légiósa a kirn o z d u 1 ó Kovácsevics mellett 12 méterről a jobb sarokba gurított. 0-3. A 37. percben Hegedűs pontos középre gurítá- sát a jó ütemben érkező Torghelle hat méterről pofozta a hálóba. 0-4. Szünet után, a 75. percben Geri szöktette Torghellét a jobb oldalon, de Licker remek kivetődéssel elcsípte a labdát a válogatott csatára elől. Egy perccel később Taba 22 méteres nagy erejű lövését védte Sólyom. A 88. percben Geri sorra cselezte ki a hazai védőket, de Benedeczki az utolsó pillanatban szögletre szerelt. Jó első félidei játék után'a második negyvenöt percben esett az iram. Jók: Benedeczki, Mersich, illetve Tejnóra, Torghelle, Fekete, Hegedűs. Gellei Imre: - Örömmel jöttünk Paksra, hogy az újjá szervezett olimpiai válogatott első bemutató mérkőzésén népszerűsítsük a fiatalokat. Örülök, hogy akik meghívást kaptak bizonyították, hogy nem véletlenül kerültek kiválasztásra. Kívánom, hogy a paksiak a következő bajnoki idényben is jól szerepeljenek, mert ez a város megérdemel egy magasabb osztályú csapatot. ZERZA JÓZSEF Nagyarányú tolnai siker Szekszárdon A hazaiak két embernyi előnyt adtak harcos vendégeiknek A két szomszédvár összecsapása mindig nagy presztízzsel bír, ám a körülmények alakulása folytán az idei Szekszárd AC-Fatron AC Tolna párharc - a női NB I 5. helyéért - különösen nagy csatát ígért. Asztalitenisz Szekszárd AC- Fastron AC Tolna 4:10 Wirth Gabriella megbetegedésével a feltörekvő tolnaiak esélyei a folytatásban már nem tudott újítani. Az egyesek során Larisa Stan- cu gyorsan szépített, ám Nagy hiába vezetett az első játszma feléig, 0:2 lett Bolvári Katalin javára. A bajnoki küzdelmekbe csak a hajrában bekapcsolódó Pata Erika magabiztos győzelemmel nyitott, míg a másik asztalon Majzik érvényesítette a papírformát. A nap legnívósabb mérkőzésének a Stancu-dr. Bolvári párharc ígérkezett, ám a SZAC román légiósa csak egy fél szett erejéig bizonyult a remeklő doktornő méltó ellenfelének. A Majzik (balról), dr. Bolvárl duó sikere kellő önbizalmat adott a tolnaiaknak fotó; gottvald karol hatalmasat nőttek. A Szuperligában remeklő, ám az utóbbi hetekben sok sebből vérző szekszárdiakra az idény egyik legnehezebb feladata várt: legjobbjuk távollétében legyőzni a nagy skalpra áhítozó vendégeket. A párosban a Nagy Dorottya és a beugró Somogyi Gabriella alkotta hazai duónak nem volt esélye a Lippai Zsuzsa-Wittinger Judit kettőssel szemben. Nemúgy Stancuéknak Bolváriék ellen. A kiélezett első szettben azonban a házigazdák kettőse alulmaradt, s A nap meccsét a két ifjú amazon, Nagy Dorottya és Wittinger Judit vívta. A végsőkig kiélezett, háromszettes csatájuk közben Pata higgadt játékkal Majzikot verte, Somogyit pedig Lippai Zsuzsa intézte el (3:6). Az ifirangadó idegi terheit jobban viselő Wittinger győztes poénja után a tolnaiak összesítésben már 7:4-re vezettek. A teremben ülők - beleértve Sáth Sándort, a hazaiak szakmai igazgatóját is - a realitásokat figyelembe véve 7:10-es vagy 8:10-es végeredményre tippeltek. Stancu hozta is a kötelezőt Wittinger ellen, ám Nagy a második szettben összeomlott, s kikapott a korábban igen idegesen ping-pongozó Majzik Zsuzsától, így Németh Zoltán tanítványainak csak két győzelem hiányzott a végső sikerhez. 4:8. A Somo- gyi-dr. Bolvári meccs kimenetele nem lehetett kérdéses, így Pata és Lippai „asszóját” figyelte mindenki. Az első szettet 19-re nyerő tolnai asztaliteniszező a második játszmában nem jutott szóhoz, ám a hajrára ismét felpörgött, s két vállra fektette az addig kiegyensúlyozottnak tűnő szekszárdi ellenfelét. A vége tíz-négy a Fastron javára! A Wirthet nélkülöző házigazdák az ifjúsági válogatott Nagy Dorottya betűjét nem tudták elviselni. A harcos felfogásban játszó tolnaiak meglepően nagyarányú, de megérdemelt győzelmet arattak, „helyzetbe” hozva magukat a visszavágóra. Eredmények, párosok: Stancu, Pata-dr. Bolvári, Majzik 0:2 (-19, -9), Nagy D„ Somogyi-Lippai, Wittinger 0:2 (-5, -9). Egyéni: Stancu-Lippai 2:0 (6, 9), Nagy D.-dr. Bolvári 0:2 (-17, -11), Pata-Wittinger 2:0 (8, 11), Somogyi-Majzik 0:2 (-11, -16), Stancu-dr. Bolvári 0:2 (-14, —11), Nagy D.-Wittinger 1:2 (-13, 21, -18), Pata-Majzik 2:0 (9, 13), Somogyi-Lippai 0:2 (-11, -9), Stancu-Wittinger 2:0 (12, 11), Nagy D.-Májzik 1:2 (13, -12, -17), Pata-Lippai 1:2 (-19,12, -11), So- mogyi-dr. Bolvári 0:2 (-5, -9). IFJ. TESZLER VENDEL Hazai pályán erős férfiak Kézilabda Megyei bajnokság, férfiak: Tolnatej-Gyönk 41-21 (18-8). Hengereltek a jól játszó szekszárdiak. Ld: Acsádi 8, Kovács 7, Buri 6, ill. Ányos 6, Kilvinger 5. Ifi: 32-26. Hőgyész-Tolnatej 28-13 (14-10). A tartalékos vendégek erejéből ennyire futotta. Ld: Győri 6, Kristóf 5, Bősz 5, ill. Klein 6, Kovács 3. D unaf öld vár-Dombó vár 27-13 (14—5). Bajnokhoz méltó földvári teljesítmény. Ld: Vajai 9, Czobor 6, Weisz 5, ill. Glaub 3. Ifi: 23-23. Tolnatej-Dombóvár 28-19 (12-7). A Miskolczi kapus vezérelte szekszárdiak fölényes győzelme. Ld: Acsádi 7, Klein 6, ill. Forgács 6, Pajcsics 3. Ifi: 32-29. Női felnőtt: Hőgyész-Német kér 17-23 (8-13). Megérdemelt vendéggyőzelem. Ld: György 9, Banai 3, Kerekes 3, ill. Vitéz 8, Fülöp 6, Berényi 4. Női ifi: UKSE I-UKSE II 19-13, Dombóvár-UKSE II 12-22. Weiszék érmei Rádiós tájfutás A budapesti Apex SE hétvégi versenyén, Örkény térségében homokos, bozótos síkon teljesítették a távokat a résztvevők. A viszonylag könnyebb terep több kategóriában is szoros küzdelmet eredményezett, a szekszárdi Rádióklub versenyzői közül Weisz Csilla például másodpercekkel maradt el az első helyezettől. A szekszárdiak eredményei: N 14: 1. Weisz Andrea. F 14: 5. Győri Balázs, 6. Weisz András, N 18: 2. Weisz Csilla, F 40: 4. Weisz László. ■ Tárgyalásban a szekszárdiak Orosz irányítóval erősödött a KSC kerete Hajdúságban nyílik a bronzmargaréta Bajnok a címvédő Megvédve elsőségét az Albacomp nyerte a férfi bajnokságot, miután a döntő hatodik mérkőzésén, idegenben legyőzte a Szolnokot. Kosárlabda A hazai pályán játszó szolnokiak „bénultan” kezdtek, az első öt percben alig találtak a kosárba. Az Albacomp hamar jelentős előnyre tett szert, amit a szünetig meg is őrzött. A második játékrész elején lendületesen és agresszíven kosaraztak a vendéglátók, akik ekkor meg is közelítették ellenfelüket. A vezetést azonban nem tudták átvenni, sőt a hajrában újra a fehérváriak húztak el. Szolnoki Olaj KK-Alba- comp-UPC 58-73 (25-42). Bajnok: az Albacomp, 4-2-es összesítéssel _________________ A bajnokságban kilencedik, a Magyar Kupában negyedik helyen végzett KSC Szekszárd női együttesének vezetői szeretnék, ha a következő idényben csapatuk nem maradna le a nyolc közé jutásról, sőt „egy-két hellyel” merészebb álmokat is szövögetnek. Kosárlabda A változatlanul Újhelyi Gábor irányította csapat április elejétől már csak edz, így mint Fajszi Lajos, az egyesület elnöke elmondta idejében megkezdődhettek a tárgyalások. A légiósok közül a vezetés csak a fehérorosz Natal- ja Kravcsukot marasztalta, a bosnyák Selma Hadzsimehmedovicsot már szezon közben ha- zaküldték, s a bajnokság végén honfitársa, Nura Imamovics talpára is útilaput kötöttek. A fennmaradó két külföldi hely közül eddig egyet sikerült betölteniük. Az Uralmas Jekaty- erinburgban nevelkedett Anna Bulatova a Gloria Moszkva csapatától érkezett, a 27 éves, 172 cm magas irányító tavaly novemberben tagja volt hazája bő válogatott keretének. Harmadik légiósként egy centert szeretne igazolni a KSC, a három-négy jelölt egyike a korábban Zalaegerszegen és Sopronban is megfordult román Laura Nitulescu. A keret előző idényben Szekszárdon játszó tagjai közül Hambrik-Csorvásy Helga, Bihari Ildikó, Tóth Zsuzsa és Lódi Eszter újabb egy évre elkötelezte magát a jövő hét végén kitörő nyári szünet előtt, Madaras Judittal, Veres Judittal és Russai Petrával még folynak a tárgyalások. Ha velük szintén megegyeznek, akkor is további három honi játékos leigazolását tervezik a szekszárdiak ütőképes keretük kialakítása érdekében. Nagyobb érvágást csupán Császár Andrea távozása jelent, a felnőtt válogatottban is bemutatkozott, napokban érettségiző 18 éves center az amerikai egyetemi bajnokságban folytatja pályafutását. A sajátnevelésű fiatalok közül így Hambrik-Csorvásy mellett Hegyi Zsuzsa marad a keret tagja. ______________________________________(TESZLER) H armadik helyezettként zárta a női NB I-es terembajnokság 1999/2000-es szezonját a Varga Trans-Fer Margaréta Tolna együttese. Labdarúgás A nemrég befejeződött négyes rájátszást követően a tolnai hölgyek az elmúlt vasárnap Berety- tyóújfaluban léptek pályára a bronzéremért, s két drámai mérkőzést követően büntetőkkel nyertek a hazai pálya előnyét élvező hajdúságiak ellen. A tét rányomta bélyegét az összecsapásokra, folyamatos, látványos játék egyik találkozón sem alakult ki, mindkét mérkőzésen a küzdőszellem dominált. Az első találkozón a vendégek kevés helyzetükből egyet értékesítve kerültek lépéselőnybe, ám a visszavágón némi meglepetésre a hazaiak felé billent a mérleg nyelve. A 2 x 5 perces hosszabbítás sem hozott gólt, így büntetőrúgásokra került sor, s ebben a tolnaiak bizonyultak jobbnak. Török Bálint együttese a bronzérem megszerzésével felülmúlta tavalyi negyedik helyezését, s ha ez a tendencia folytatódik, jövőre az ezüst, két év múlva pedig a hőn áhított bajnoki trófea kerülhet Tolnára. Eredmények: Berettyóújfa- lu-Varga Trans-Fer Margaréta Tolna 0-1 (0-0). G: Nagy A., Berettyóújfalu-Varga Trans-Fer Margaréta Tolna 1-0 (1-0), büntetőrúgásokkal: 1-3. Az agresszíven támadó fehérmezes ötkarikás válogatott a mérkőzés elején meglepte a paksiakat fotó: gottvald károly