Tolnai Népújság, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-26 / 122. szám
4. oldal - Tolnai Népújság TOLNAI TÁJAK 2000. Május 26., Péntek dm VÖLGYSÉGJÁRÓ KÖZÖSSÉGI házat avatnak május 28-án, vasárnap délelőtt 11 órakor Bonyhádon. A katolikus egyházközség és a Pór Apát Alapítvány közös beruházásában készült épületet Mayer Mihály, megyéspüspök áldja meg. ELMARAD a millennium. Bonyhádon nem tartják meg június 5-én a millengiumi ünnepséget. Ezt a dátumot - Bonyhád mezővárossá nyilvánításának évfordulóját - még tavaly év végén határozták meg, s akkor még nem volt tudható, hogy épp erre a napra esik majd az államfő választása. Sok résztvevőnek, köztük a millenniumi zászlót átadó miniszternek és a parlamenti képviselőknek ütközne a két program, ezért döntöttek úgy, hogy a millenniumi napot máskor tartják meg. Az új dátumról később határoznak. DÖNTŐBE Utazók. Az I. Országos Ének- és Tánczenei Verseny döntőjébe jutott a Bonyhádi Utazók együttes. Öt kategóriában mintegy százötvenen vettek részt a válogató versenyeken. A bonyhádi Utazók Együttes - Keserű Sándor (Alex], Gál Laura (Lola), Fertőné Kecskés Angéla (Angie) és Ferencz Zsolt (Fözsó) - csoportos ének kategóriában ma ott lesznek a budapesti C2 discoban a legjobb hat között. NAGY GÁSPÁR lesz a bonyhádi Városi Könyvtár vendége. Az érdeklődők május 29-én, 15 órától találkozhatnak a költővel. TÁBORTŰZ és disco várja a gyerekeket május 27-én, szombaton este Lengyelen. Vasárnap délután négy órától tomabemu- tatót tartanak. Ezt követően ügyességi játékok és foci szerepel a programban. EGÉSZSÉGMEGŐRZÉS idős korban - időskori szívbetegségek - ezzel a címmel tart előadást dr. bajusz Viktor a Városi Nyugdíjas Klubban május 30- án, 16 órától. HÁZI HORGÁSZVERSENYT rendez a bonyhádi Városi Horgászegyesület május 27-én. Reggel hatra várják az egyesület tagjait és jogi tagjait a Szecska-tónál. Az eredményhirdetés után, 11 órától halászléfőzö versenyt is tartanak. KULTÚRÁVAL a Nyugat'kapujában elnevezésű millenniumi rendezvénysorozat keretében Bonyhádon tartják a modern tánc- és mozgásművészeti versenyt. A megyei fordulón - amely holnap, 15 órakor kezdődik a városi művelődési központban - paksi, szekszárdi, bonyhádi, dombóvári, duna- földvári, tánccsoportok és aerobic klubok vesznek részt. Mucsiban is fellobbant a láng Századrangú állampolgárokat csináltak a kistelepüléseken élőkből Az ünnepségen ott volt a falu apraja és nagyja Nem tudtuk átlépni többszörösen hátrányos múltunkat - mondotta ünnepi beszédében Binder Kornél polgármester azon az ünnepségen, amelyen felavatták a falu gázhálózatát. A szerdán nem sokkal déli 12 óra előtt fellobbanó gázlángot tapssal fogadták a falu lakói. Mucsi Az ünnepségen Binder Kornél a szervezés nehézségeiről is beszélt. A csekély számú jelentkező - minden negyedik család igényelte a gázt - miatt a falut, néhány más településsel együtt, a második ütembe sorolták be. Fogyott a türelem, ráadásul a beruházással kapcsolatban szárnyra kaptak utóbb alaptalannak tűnő híresztelések is. Nem csoda, ha az elmúlt egy esztendő kételyekkel teli volt. A hálózat végül elkészült, ösz- szesen negyvenkét családi házban, két üzletben, a polgármesteri hivatalban és az óvodában fűt- hetnek, főzhetnek korszerűbb módon. Igaz, az intézményeknél és sok egyéni igénylőnél még csak a csonk van meg, és további erőfeszítések szükségesek ahhoz, hogy a gáz valóban fellobbanjon. A polgármester mégis nagy dolognak tartja, hogy a programnak ez a szakasza végre lezárult. Nagy dolog ez egy olyan faluban, ahol a hivatalos munkanélküliségi ráta negyven százalék. A mintegy tizenhétmilliós beruházást 4,9 millióval támogatta a megyei területfejlesztési tanács. Az önkormányzat a saját rész kifizetéséhez négymillió forint hitelt vett fel. Családonként 120 ezer forintot kell fizetni a rácsatlakozásért, amelyből 18 ezer forintot az igénylők közműfejlesztési támogatás címén visszakaptak. A váltáshoz a családok három-öt éves futamidőre hitelt is vehettek fel.- A rendszerváltás előtti évtizedekben tönkretették a kistelepüléseket - mondotta beszédében Baksa János, Miszla polgármestere, a megyei önkormányzat területfejlesztési bizottságának elnöke. Emlékeztetett, hogy a körzetesítések során számos településen megszűnt az iskola, elvándorolt a fiatalság. Mint mondotta, a kistelepülésen élőkből századrangú állampolgárokat csináltak. Reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a jelenlegi kormány azért is tevékenykedik, hogy a kistelepülésen élők ledolgozhas- sák hátrányukat. _________-hájT isztújítás az öregdiákoknál Örökös diákká fogadták legidősebb BÖSZ-ösöket Tisztújító közgyűlést tartott szombaton a Bonyhádi Öregdiákok Szövetsége. A szervezet elnökévé újraválasztották Schwarcz Tibort. Bonyhád Az elnökség tagjai: Jakab Tamás, dr. Hegedűs Éva, dr. Mőcsényi Mihály, dr. Mess Béla, dr. Uhrin János, Pogonyi Pál, Lafferthon Emőné, Lőrinci Andrásné. A szervezet örökös elnöke dr. Kós Árpád, örökös elnökségi tag dr Kolta László. A Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium mindenkori igazgatója is tagja az elnökségnek. A közgyűlés két diákot részesített kitüntetésben: elismerték Bruncvik Dániel és Jung János kimagasló tanulmányi munkáját. A közgyűlésen műsort adtak a városi zeneiskola gimnazista növendékei. Az iskola tanulói bemutatták a Pálos László szerkesztette Vörösmarty emlékműsort. A rendezvényen köszöntötték az 50, 55, 60 és 65 évvel ezelőtt végzett diákokat, valamint egy’ hetven és egy hetvenkét éve érettségizett tanulót. Idén először az alma mater örökös tanulójává fogadták az ötven éve vagy régebben maturált öregdiákokat. Ez azt jelenti, hogy Ők az intézményt bármikor szabadon látogathatják, a kollégiumban ingyenes szállást kaphatnak, illetve az iskola éttermében önköltséges áron étkezhetnek. Ónodi Szabolcs igazgató reményét fejezte ki, hogy az örökös diákok szellemi tőkéjüket az iskola javá- ra fordítják. ______________-hájH uszonöt éves a rettenbachi óvoda Gyümölcsöző együttműködés a gyermekek érdekében Oroszki István polgármester vezetésével küldöttség látogatott az elmúlt hét végén Deggendorfba, ahol a rettenbachi városrész óvodája ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. Deggendorf Az útról Zsák Antalné megbízott óvodavezetőt kérdeztük, aki érdeklődésünkre elmondta, hogy a bonyhádi és a németországi óvoda között öt évvel ezelőtt kezdődött a kapcsolat. A két intézmény együttműködéséről Oroszki István polgármester és Dieter Görlicz kötött együttműködési megállapodást. Ennek lényege, hogy a német óvoda segíti az itteni német nemzetiségi óvodát, mégpedig úgy, hogy a bonyhádi pedagógusok hospitálhatnak Rettenbachban, az ottani óvónők pedig néhány hétig a bonyhádi óvodában foglalkozásokat tartanak. Jelenleg is két bonyhádi óvónő - Peitlerné Ferencz Erzsébet és Bányai Jánosné - tartózkodik háromhetes tanulmányúton Németországban. Az ünnepségre - ahol a gyermekeké volt a főszerep - hivatalos meghívó érkezett Deggendorfból. A küldöttség tagja volt még Horváth Klári, a nemzetiségi tagóvoda vezetője. Az óvodában működik egy úgynevezett integratív csoport, amelyben a fogyatékos gyermekek együtt vannak ép társaikkal. A közös foglalkozás a tapasztalatok szerint igen jó hatással van a kicsikre. -c-s Taroltak a teveliek Levelező versenyek a Városi’Könyvtárban A héten zárult a Városi Könyvtár két levelező versenye. A negyedikeseknek több fordulón keresztül fejtörőket kellett megoldaniuk, a hatodikosok pedig földrajzi kérdésekre válaszoltak. Bonyhád A fejtörő játékra huszonöt csoport jelentkezett. A hétfői döntőn győzelmet a teveli csapat (Asztalos Ágnes, Erős Petra, Núr Tamás) szerezte meg a bonyhádi Vörösmarty (Csullag Judit, Mihalik Anna, Sturm Anita) és a pörbölyi iskola (Nemes Zsolt, kelemen Alex, Csepella Szilvia) előtt. Negyedik helyen a Vörösmarty iskola második csapata, ötödiken az izményi fejtörők csapata végzett. Tizenhárom iskola vett részt a könyvtár földrajz versenyében. A legjobbak kedden mérték össze tudásukat. Az első helyet itt is a teveliek (Sántha Tibor, Takács Kitti és Karika Xénia) szerezték meg. A második helyen a bonyhádi Széchenyi István Általános Iskola triója - Molnár Délia, Tiszberger Rita és Heidinger Bettina végzett - végzett. Harmadikak lettek a „Sivatagi busmanok” azaz a bonyhádi II. Számú Általános Iskola tanulói: János Tivadar, Papp Krisztián és Fábián Széchenyi és Európa A bonyhádiak elhozták a mohácsi vándorkupát Mennyire aktuálisak Széchenyi alkotásai, mit mondanak gondolatai a mának? Ezekre a kérdésekre is keresték a választ a Széchenyi és Európa elnevezésű mohácsi vetélkedőn, amelyen a bonyhádi Széchenyi István Általános Iskola diákjai megszerezték a vándorkupát. Mohács Az Euronapok alkalmából megrendezett vetélkedőre a mohácsi csapatok mellett a bonyhádi Széchenyi István Általános Iskola két triója kapott meghívást. A döntőt több fordulós levelező versenyt előzte meg. A hetedikes diákokat - Chlebovics Koméit, Fridrich Balázst, Schultheisz Tamást, Stallenberger Ádámot, Bokor Pétert és Murgács Miklóst - Nagyné Friedrich Valéria tanárnő készítette fel. A zsűri munkájában részt vett Dudás Olga, a Széchenyi iskola tanára, a Széchenyi Kör vezetőségi tagja. A diákok jutalma egy budapesti út lesz, ellátogatnak a Hadtörténeti múzeumba és - Potápi Árpád képviselő meghívására - a Parlamentbe. Bemutatkozott a Perczel DSE Két év munkájáról adott számot a szülőknek, a város és a sportélet vezetőinek a bonyhádi Perczel DSE torna szakosztályának gárdája. A Széchenyi iskola tornatermében ötven tornászpalánta - köztük egyetlen fiú - mutatta be, hogyan zajlik egy edzés, milyen gyakorlatokat tanultak a különböző szereken. A szépszámú érdeklődőt vonzó sportprogram után a vendégek és a vezetők a szakosztály jövőjéről beszélgettek. __________ - maréP ünkösdre készülnek Hazavárják a Mányokról elszármazottakat » A völgységi települések már most lázasan készülnek a Pünkösdre. Nagymányokon ekkor adják át a millenniumi zászlót és találkoznak egymással a település mai és egykori lakói. Bonyhádon német nemzetiségi napot és felvidéki találkozót tartanak. Nagymányok-Bonyhád Nagymányokon a rendezvénysorozatot június 10-én, szombaton tíz órakor nyitja meg Teleki István polgármester. Tárlat nyílik Szirmayné Bayer Erzsébet festményeiből. Délután a mai Nagy-mányokot mutatják be az onnan elszármazottaknak, a vendégek megtekinthetik a helyi állandó kiállításokat. A tervek szerint délután négykor kezdődnek az öregdiákok osztálytalálkozói. Ekkor adnak randevút egymásnak a 35,40,45 és 50 évvel ezelőtt a mányoki iskolában végzett diákok. Az este közös vacsorával, műsorral és mulatsággal telik. Vasárnap délelőtt ünnepi szentmisével és kegyeleti megemlékezéssel, délután millenniumi emlékünnepséggel folytatódik a program. A fél kettőkor kezdődő ünnepségen Kömyei László, a közoktatási minisztérium helyettes államtitkára adja át a millenniumi zászlót, amelyet az egyházak képviselői megáldanak. Ezt követően utcai felvonulás indul a sportcsarnokhoz, a menet élén lovas bandérium halad. A művelődési házban kulturális műsor kezdődik helyi, izményi és decsi hagyományőrzőkkel, valamint a nagymányoki ifjúsági fúvós zenekar közreműködésével. Ez a nap is bállal zárul, a harmadik napon, június 12-én pedig sportversenyeket és bemutatókat rendeznek. Bonyhádon június 11-én, vasárnap zenés-táncos felvonulással kezdődik a program. A Kränzlein együttes, a Malom Óvoda táncosai, a zengővárkonyi hagyomány- őrzők és a hochheimi (Németország) Karneval Tánccsoport a Városi Könyvtártól a művelődési központig vonul, majd a városi zeneiskola fúvós zenekarával közösen fellép a fél négykor kezdődő pünkösdölőn a művelődési központ szabadtéri színpadán. Május 12-én"találkozót tartanak a felvidékieknek. A Felvidékiek Egyesületének rendezvénye délelőtt fél 11-kor kezdődik a mű- velődési központban. . ■ Fa ága, rügyével A Kárpát-medencei Magyar Népmesemondók találkozójának rangos zsűrije elismeréssel szólt a Tolna megyei résztvevők produkcióiról. Különösen a lengyeli hagyományőrzők műsora nyerte el a bíráló bizottság tetszését. Gödöllő Az elmúlt hét végén tartották Gödöllőn a Kárpát-medencei Magyar mesemondók 2. Találkozóját. A programot a Szent István Egyetem, a helyi művelődési központ és a városi könyvtár rendezte. A tolnai résztvevők produkcióit nagy tetszés övezte - tudtuk meg Fiilop Attilánétól, a városi könyvtár igazgatóhelyettesétől, a program egyik főszervezőjétől. A találkozó célja - erre utal a rendezvény címe is -, hogy az idősebb mesemondók együtt szerepeljenek azokkal, akiknek átörökítik hagyományaikat. Ötvennégy hazai és harminchat határon túli mesemondó vett részt a versenyben. A legidősebb a 89 éves keményfai Gál Sándor, a legfiatalabb az ötesztendős Kmppa Kira Mária volt. A legnépesebb produkciót egy érdi család mutatta be: papa, mama és hat gyermeke szerepelt együtt a színpadon. A zsűri elnöke Győri Nagy Sándor a Szent István Egyetem tanára, tagjai Kriza Ildikó (MTA), Balázs Géza (ELTE), Glossemé Szabó Gyöngyi, a gödöllői könyvtár igazgatója, Rippey Márta tanár és Fauszt Dezsőné óvónő volt. A bíráló bizottság elismerően beszélt a lengyeli együttes produkciójáról, különösen nagyra értékelték, hogy a különböző generációk együtt szereplése segít megtartani a fiatalokban a származástudatot. A lengyeli hagyományőrzők közül két felnőtt - Fábián Andrásné és Kovács Ferencné - és négy gyermek - Nagy Melinda, Szabó Lídia, Fábián Éva, Lőrincz Diána - szerepelt: bukovinai népdalokat és meséket adtak elő. A kakasdi Sebestyén Ádám Hagyományőrző Együttesből Fábián Nikolett, Kasler Tünde, Müller Józsefné, Sebestyén István és Varga János lépett fel. Cikóról Keresztes Antalné és Keresztes Viktor mondott mesét, Tolnáról pedig Kerékgyártó Lászlóné lépett színpadra. Valamennyi Tolna megyei szereplő fellépését ajándékkal jutalmazták. Hasonlóan elismerésben részesült a kilenc esztendős csernakeresztúri (Erdély) Kelemen Ildikó, aki szintén bukovinai népmesével vett részt a találkozón. ______ HANGYÁL i t 4