Tolnai Népújság, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-19 / 116. szám
Vasárnap is házhoz megyünk! m 1 • \t/ /• / ^ Hallotta, hogy a lOMaMBpUJSdg már vasárnap reggel a postaládájában lehet? Önnek nem kell mást tenni, mint a 74/511-503-as telefonszámon havi 200 Ft-ért megrendelni lapunkat, majd választani egy ajándékkönyvet az itt látható kosárból, és vasárnap már csak a postaládáig kell elsétálnia! Lapozzon a 3. oldalra! 2000. május 19., péntek Ára 49 Ft. Előfizetve 31 Ft. XI. évfolyam, 116. szám KÖRKÉP Koszorúérműtét dobogó szíven 2. oldal MEGYEI TŰKOR Katasztrófa- védelmi verseny Váralján 3. oldal SPORT Mámoros török ünnep 7. oldal A DOMBÓVÁRI Jóléti Szolgálat Alapítvány, a település önkormányzatának egészségügyi, szociális és foglalkoztatási bizottsága szombat reggel nyolc órára a művelődési ház előtti térre várja a helyi civil szervezetek tagjait, valamint az oktatási intézmények diákjait, akik a város központjának szépítésében - padok festésével, virágok ültetésével, közterületek takarításával - vehetnek részt. TOLNA. A közvilágítás rekonstrukciójának kérdése is szerepel a tolnai településfejlesztési bizottság mai, pénteki ülésén. Ugyancsak ma ülésezik az ügyrendi és jogi bizottság, megvitatva a következő képviselőtestületi ülésre kerülő témákat. BONYHÁD. Súlyos sérüléses balesetet történt tegnap reggel a 6-os főközlekedési úton. Bony- hád térségében 6 óra 12-kor egy Peugeot mikrobusz a menetirány szerinti jobb oldali árokba borult. Az autóban három személy volt, a baleset következtében az egyik utas úgy beszorult, hogy csak a szekszárdi tűzoltók tudták kimenteni. A súlyos sérülést szenvedett utast a mentő kórházba szállította. A másik utas könnyebb sérüléseket szenvedett. Az anyagi kár 2 millió 150 ezer forint. Négyezer év egy nyomvonalban Tolna megye a rézkortól a XVII. századig Gótikus kereszt a XIII-XIV. századból Ha nem is aranyból vannak, mégis kincset érnek azok a leletek, melyeket tegnap mutatott be a szekszárdi Wosinsky Mór Múzeum az érdeklődőknek. A látogatók az elmúlt tíz évben a megyében előkerült tárgyi emlékek legjelentősebb darabjaival ismerkedhettek meg. Szekszárd A Tolna megye évszázadai a régészet tükrében elnevezést viselő kiállítás gerincét azok az anyagok adják, melyek az S9-es gyorsforgalmi út szelvényének feltárása, a gázvezetékek fektetése, illetve az úgynevezett tervásatások idején kerültek elő a földből. így elsősorban Szekszárd és Mözs (az egykori lese), továbbá Győré, Báta, valamint Decs (a törökkorban elpusztult Ete mezőváros) területéről származnak a különböző leletek. Dr. Miklós Zsuzsa, Geréné Vizi Márta és Odor János Gábor régészek munkáját áttekintve a tárlatot megnyitó Tímár László, Tolna Megye Közgyűlésének alelnöke joggal hangsúlyozta: ha megnézzük a földműves kultúra használati tárgyait, a kézművesek eszközeit és a napvilágra került értékes díszítéseket, büszkék lehetünk arra a virágzó kultúrára és társadalomra, ami Tolna megyét jellemezte egészen a török hódoltságig. Dr. Gaál Attila, a múzeum igazgatója lapunknak elmondta: az elmúlt tíz évben a korábbi időkhöz képest jóval nagyobb területeket sikerült feltárni, s nemcsak szeleteiben, hanem a maga teljességében. A térbeli és időbeli gazdagságra jellemző, hogy az S9-es gyorsforgalmi út kutatott szelvénye a rézkortól a XVII. századig - ösz- szesen négyezer évről van szó - tartalmazott régészeti emlékeket. Dr. Gaál Attila kiváltképp örömmel szólt Ete mezőváros feltárásáról: amit pályakezdő régészként elkezdett, azt most lelkes kollégái példaértékű módon megvalósították.-SZÁKályhacsempék és korsók Ete mezővárosból fotó: gottvald károly Közösségi célú beruházások Támogatják a hátai szennyvízhálózat kiépítését is ŐCSÉNY Szekszárd Megyei jogú Város és Városkörnyéki Önkormányzatok Területfejlesztési Társulásának Tanácsa Őcsényben megtartott ülésén áttekintette a megyei terület- fejlesztési tanács által kiírt kistérségi pályázatokat. A területfejlesztési tanács támogatásával szinte a kistérség valamennyi településén megvalósulhat közösségi célú beruházás vagy felújítás. Jelentős támogatást kapott Szedres és térsége, valamint Báta a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítésére, továbbá Bátaszék a kövesdi út építésére, Tolna az ipari park megvalósítására, a balatonszepezdi ifjúsági tábor épületeinek felújítására, és Murga község útépítésre kapott támogatást. Ebben a végső döntést a Tolna megyei Területfejlesztési Tanács mondja majd ki. A betegség miatt távollévő Szulimán Ferenc elnök helyett a tanács az elnöki teendőkkel dr. Balás Andrást, a szekszárdi közgyűlés polgári frakciójának vezetőjét bízta meg. Az ülésen a áttekintették a 2001-től megvalósuló hosszú távú elképzeléseket és fejlesztéseket, melyben kiemelt feladatként szerepel a Szekszárd térségi szilárd hulladék-lerakóhely megépítése, valamint idegenforgalmi, turisztikai, fejlesztések tér- ségi megvalósítása. ___________pt E st az árvízkárosultakért Műsoros estet rendeznek Szekszárdon a Babits Mihály Művelődési Ház színháztermében május 27-én, szombaton 20 órakor az árvíz- és belvízkárosultak megsegítésére. Szekszárd A Villás Alapítvány, a Magyar Polgármesterek Egyesülete és a Nemzeti Konzervatív Fórum által szervezett program Tolna megyei eseményeiről Koppáné dr. Kertész Margit fővédnök, országgyűlési képviselő, házigazdaként Kocsis Imre Antal szekszárdi polgármester, a főtámogató, a Magyar Polgármester havilap képviseletében pedig Perutek János tartott tegnap sajtótájékoztatót. A rendezvénysorozat egy évig tart, az első előadás május 12-én Gödöllőn, a polgármesterek találkozóján volt, a szekszárdi műsoros est a második lesz a sorban. Az előadásra jegyeket az önkormányzatok 5 ezer, magánszemélyek 1 ezer forintért vásárolhatnak. A bevételt a bel- és árvízkárosultak megsegítésére fordítják. Tolna megyében az így befolyt összeget gyarapítja a Koppánné dr. Kertész Margit által a Széchenyi Alapítványtól kapott 650 ezer forint és a Szálkán a Művészetért Alapítvány által felajánlott tájkép. A 45 ezer forint kikiáltási árú kép Bányai Béla festőművész alkotása és a szálkai templomot ábrázolja. A bevételeket egy őcsényi ház újjáépítésére, illetve a belvízkárt szenvedett szálkai általános iskola felújítására szánják, hangzott el. A május utolsó szombatján Tolna megyében megrendezésre kerülő esten helyi együttesek, énekesek, szólisták adnak műsort. A konferanszié szerepét Usztics Mátyás tölti be. Aki teheti, nézze meg a műsort! F. KOVÁTS BIZOTTSÁGI ÜLÉS. A dombóvári képviselőtestület jogi és javadalmazási bizottságának tagjai következő ülésüket hétfő délután két órától tartják a városházán, ahol többek közt az önkormányzat szociális rendeletéinek módosításáról, a polgármesteri hivatal adóügyi feladatokat ellátó dolgozóinak anyagi érdekeltségi rendszeréről, valamint a mezőőri állás létesítéséről tárgyalnak. _______________■ J ÁRŐRKUTYÁK versenye. Járőrkutyák mutatták be tegnap Szekszárdon, miként sikerült gazdáiknak az állatok kiképzése. A versenyben első lett Bati József főtörzsőrmester (Bonyhád) Szívós nevű német juhász kutyája 295 ponttal. Második Dávid József főtörzszászlós (Bonyhád), Rest nevű kutyája, ugyancsak 295 ponttal. Harmadik helyezést ért el Miklós József zászlós Norma nevű y■ i+tt yit ?7 - n u-.t-v' •.--k<Kftn)énnvel ■ A minisztérium újabb levele A megye döntését a kormányzati törekvésekkel ellentétesnek tartják Lapunk még május 9-én kérdésekkel fordult a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz. Azt tudakoltuk - akkor még a politikai államtitkári állásfoglalás előtt -, mennyire komoly a tárca szándéka a lengyeli iskola átvételére. Kérdésünkre - május 15-i keltezéssel - tegnap reggel érkezett meg dr. Marton István főosztályvezető válasza. Budapest-Bonyhád A főosztályvezető egyebek mellett leírja: A magyar mezőgazdaság és a vidéki térségek fejlődése érdekében a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium megkülönböztetett figyelmet fordít az oktatásra, szakképzésre. Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy valamennyi régióban, kistérségben az ott élő, mezőgazdasággal foglalkozó lakosságnak és azon belül is a mezőgazdaság iránt érdeklődést mutató, azt hivatásának választó ifjúságnak, lehetősége legyen az agrárszakképzésbe bekapcsolódni, szakmai és általános műveltségi színvonalát emelni. Ennek megfelelő kormányzati törekvésekkel ellentétesnek tartjuk az olyan helyi elképzeléseket, amelyek a színvonalas oktatóképző tevékenységet folytató, jelentős hagyományokkal rendelkező szakképző iskolák zavartalan működésének elősegítése, lehetőség szerinti fejlesztése helyett azok megszüntetését célozzák meg. A szakemberképzés jelentőségét felismerve számos iskolafenntartó - az ismert pénzügyi gondok ellenére is - a hosszabb távú érdekeket helyezi előtérbe és igyekszik, olykor áldozatok árán is, a korszerű szakképzés feltételeit fenntartani, fejleszteni. Az agrárképzést folytató intézmények esetében a fenntartási gondok enyhítését kívánja a tárca segíteni azzal a kezdeményezéssel, amelynek értelmében a 2000. évi agrártámogatások pályázati rendszerében a gyakorlati oktatóhelyek anyagi támogatást kaphatnak. Tolna megyei adatok elemzése alapján a mezőgazdasági vállalkozók, termelők számára nyújtott képzési ajánlatot bővíteni szükséges. Az Apponyi Sándor Szakképző Iskola és Kollégium működését a régió szakember utánpótlása érdekében ezért hosszabb távon is szükségesnek tartjuk. Dr. Tollár Tibor alelnök urat tájékoztattuk arról, hogy az iskolát legkésőbb 2001. június 30-i határidővel a minisztérium központi fenntartásba kívánja venni. Bízunk abban, hogy a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése támogatja és elősegíti az iskola további működését. A közgyűlés döntése azóta ismert: az iskolát bezárják, igaz, folytatódik az aláírásgyűjtés a téma újratárgyalása érdekében. Á < t 977086560305000116