Tolnai Népújság, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-03 / 102. szám
I 2000. Május 3., szerda HAZAI TÜKÖR Tolnai Népújság - 5. oldal Orbán-Torgyán pókerjátszma Elvileg hét államfőj elölt is lehet Budapest Torgyán József nem „ingyen” utasította vissza a köztársasági elnöki posztra való jelölést, ám hogy milyen nyereséggel száll majd ki az Orbán Viktorral folytatott pókerjátszmából, az az új jelölt személyétől függ - vélekedik Ágh Attila. Miután a kisgazdapárt múlt szombati nagygyűlésén Torgyán József egyelőre visszautasította a neki nagy többséggel felkínált államfőjelöltséget, a Fidesz várakozó álláspontra helyezkedett, míg az MDF úgy vélekedik: nem egy vagy két párt belügye, hogy ki lesz az államfő. Az MSZP elnöke, Kovács László hatpárti egyeztetést sürget a nagy horderejű ügyben, amiről Torgyán hallani sem akar. Az SZDSZ is a lehető legszélesebb támogatást élvező jelöltben gondolkodik, a MIÉP álláspontja pedig az, hogy ne politikust jelöljenek. Ágh Attila politológus szerint al már jó ideje zajló Orbán- Torgyán pókerjátszmában dől majd el, hogy ki lesz a befutó. Torgyán doktor alighanem megkéri „rugalmassága” árát - tette hozzá -, bár visszalépéséért cserébe aligha sikerül megszereznie pártjának a belügyminiszteri széket. Valószínűleg azért nem, mert a miniszter- elnök is tisztában volt azzal, hogy az FKGP elnökének nem sok esélye lett volna a honatyák többségi szavazatának elnyerésére. Ágh úgy véli: a kisgazdák Németh Jánosért, az Alkotmánybíróság elnökéért cserébe is csak morzsákat kapnának, hiszen Némethet mindenfajta kisgazdaáldozat nélkül is szinte biztosan, már az első körben megválasztaná a T. Ház. Az önjelölt Szabó János ezzel szemben minimális támogatásra számíthatna. Mivel a koalíciós szerződés nem fogalmazza meg egyértelműen, hogy ki számít kisgazda jelöltnek, elvileg igen széles a paletta. Figyelembe véve, hogy a hivatalos jelöléshez legalább 50 képviselő aláírása szükséges, akár hét nevet is szavazásra tehetnek fel. A legfeljebb háromnapos procedúrát legkésőbb július 3-áig be kell fejezni. _____________________________TAKÁCS MARIANN N épbetegség az allergia Ma még nem lehet meggyógyítani a betegeket Budapest - EM Évente 10-15 százalékkal növekszik az allergiás betegek száma. Mivel már jelenleg is a lakosság egy- harmada szenved a kór valamelyik fajtájától, a jövőbeni kilátások rendkívül aggasztóak. Dr. Gógl Árpád egészségügyi miniszter az allergia-világnap alkalmából arra hívta fel. a figyelmet, hogy a betegség terjedését elsősorban a környezetszennyezés visszaszorításával lehetne csökkenteni. A szaktárca vezetője felhívással fordult a települési ön- kormányzatokhoz, szorgalmazva a legfőbb allergén, a parlagfű elleni védekezést. Az allergiát persze nem csak a gyomok elszaporodása váltja ki az arra hajlamos emberekből. Főként a városlakók legyengült immunrendszerét teszi próbára az egyre nagyobb méreteket öltő por-, kéndioxid-, ólom- és nitrogénoxid-szennyezés. Dr. Nékám Kristóf profesz- szor, a Magyar Allergológiai és Klinikai' Immunológiai Társaság elnöke lapunknak elmondta, hogy az allergiás megbetegedések jelenleg még nem gyógyíthatók, csak azok kellemetlen tüneteit lehet megszüntetni az allergének távoltartásával, illetve a megfelelő gyógyszeres kezeléssel. A géntechnika fejlődésével ugyanakkor reményt lát arra, hogy a betegek többségénél kimutatható örökletes tényezőket ki lehessen küszöbölni. A professzor szerint ez a beavatkozás nem klónozást jelentene, csupán azt, hogy a hibásan működő immunrendszert visszatereljék a normál kerékvágásba. Az allergia ugyanis nem más, mint a szervezet védekező rendszerének kóros túlműködése. Az egészségre ártalmatlan anyagokkal, például egyes virágporokkal szemben is olyan válasz- reakciókat produkál a beteg, mintha az káros lenne. Azokban a szervekben vagy szövetekben, ahol az allergiás folyamat zajlik vérbőség, gyulladás, ödéma, duzzanat, fájdalom jelentkezik. Többnyire a szemen, az orron, a bőrön pír, váladékozás, égő viszketés figyelhető meg. Az allergiás reakció legsúlyosabb formája a légutak beszűkülésével járó asztma. Pás Péter, az Asztmások és Allergiás Betegek Országos Szövetségének elnöke a világnap kapcsán arra figyelmeztetett, hogy a baj terjedésével egyre többen veszíthetik el a munkahelyüket. NÉMETH ZSUZSA Polt Péter a legfőbb ügyész Árvízi kárenyhítés a tavalyi módon, helyreállítás központi pénzekből is Az eskütételek napja volt tegnap a parlamentben. Az Országgyűlés titkos szavazással megválasztotta Polt Pétert a Magyar Köztársaság legfőbb ügyészévé, akinek ezt követően az eskütételére is sor került. Budapest - Országház A köztársasági elnök május 3-ától kinevezte Demeter Ervint a nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő miniszterré, aki szintén letette a parlament előtt a miniszteri esküt. Elfoglalta képviselői helyét a legutóbbi időszaki választáson mandátumot szerzett 'Lengyel János (FKGP) és Molnár Albert (MSZP) is, miután letették képviselői esküjüket. Az SZDSZ aláírásgyűjtő akciója sikeres volt. Áder János házelnök bejelentette: a „Javasoljuk, hogy a kötelező sorkatonai szolgálatot 2002-től önkéntes és hivatásos hadsereg váltsa fel” témát az Országgyűlés megtárgyalja és szavaz majd róla, mivel az érvényes aláírások száma meghaladja az országos népi Lengyel János és Molnár Albert leteszi az esküt kezdeményezéshez meghatározott számot. Az azonnali kérdések órájában Orbán Viktor miniszterelnök elmondta, hogy az árvízi károkat a tavalyihoz hasonló módon fogják enyhíteni. A gátakat, a védműveket és a közlekedési utakat a központi költségvetésből állítják helyre. Azoknak a tulajdo- i nosoknak, akiknek a Dr. Polt Péter (45 éves) házát a védekezés miatt mKKBfrj 1980 ELTE Állam- és Jogtudományi kellett elbontani, szin- Kar - jogi diploma tén teljes térítést adnak. t 1982 bírói-ügyészi szakvizsga Ott, ahol nem a közvet- ^ 1995-től az emberi jogok len védekezés miatt érte _ országgyűlési biztosának az embereket kár, vagy- általános helyettese is az épületeket a víz 2000. május 2-ától legfőbb ügyész rombolta le, és nem volt biztosításuk, az állam a fele kárt tudja állni, a másik felét adományokból, civil szervezetektől remélik. Szóba került a Miniszterelnöki Hivatal budavári elhelyezése is. Orbán Viktor arról tájékoztatta a kérdezőt, hogy az 1944-45-ben súlyos háborús károkat szenvedett Sándor-palotát 2002 márciusára történeti hitelességgel helyreállítják, augusztus végéig megtekintheti majd a nagyközönség, 2002. szeptember elsejétől pedig az új miniszterelnökség rendelkezésére fog állni, amely, ha akarja, beköltözhet. Az egyik szocialista képviselő azt vetette a kormányfő szemére, hogy a lakosság legalsó és legfelső egytizede között nyolcszoros a jövedelFOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE mi különbség, ami túl sok. Orbán Viktor azt kérte, hogy szavazzanak igennel 2001-től a 40 ezer, 2002-től az 50 ezer forintos minimálbérre, akkor majd csökken a különbség. Késő délutántól éjszakába nyúlóan - lapzártánk után - több szavazás is szerepelt a napirenden. Zárószavazással várhatóan törvény születik többek között a növényvédelemről és a vízi közlekedésről, valamint a vámtörvény módosítását is elfogadják. Délelőtt a felsőházi ülésteremben ünnepi ülésen emlékeztek meg a képviselők az első szabadon választott országgyűlés alakuló ülésének 10. évfordulójáról. Senki nincs még házi őrizetben Sem pénzt, sem technikai eszközöket nem kaptak a rendőrök Magyarországon ma senki nincs házi őrizetben, bár március eleje óta a bíróságok már elrendelhetik ennek a különleges büntetésnek valamelyik formáját is. A rendőrség azonban még nem készült fel a feladatra. Budapest A házi őrizet bizonyos tekintetben rosszabb helyzetbe hozza a vádlottat, mint az előzetes letartóztatás, mert ennek ideje nem számít bele a később kiszabott szabadságvesztés idejébe.. A bíróság elrendelheti, hogy a vádlott saját lakását csak a rendőrség által megjelölt időben és útvonalon hagyhatja el reggel 8 és este tíz között. A bíróság dönthet úgy is, hogy adott időközönként köteles a helyileg illetékes rendőrségen jelentkezni, de házi őrizetnek számít az is, ha a rendőrség karra vagy lábra szerelt, eltávolíthatatlan műszer segítségével követi a vádlottat. Az ellenőrzés lehet folyamatos, állíthatnak állandó őrszemélyzetet, de akár a járőrök is ellenőrizhetnek meghatározott időközönként. A házi őrizet módjáról a bíróság dönt, a végrehajtás a rendőrség feladata lesz. Nagy Sándor, az ORFK munkatársa elmondta: eddig e célra sem pénzt, sem technikai eszközt nem kaptak, ezért az új feladatot a belső erők átcsoportosításával kell majd megoldaniuk. A házi őrizet fajtái közül a rendőrség számára az lenne a legkedvezőbb, ha a terhelt meghatározott időnként köteles lenne a rendőrségen jelentkezni. Nagy Sándor szerint ugyanis egy luxusvillát csak több rendőrrel lehetne figyelni, a technikai követés is drága. Az ORFK szakemberei jelenleg vizsgálják a külföldi mintákat, megnézik, hol lehet olcsó eszközöket vásárolni, a beszerzésre tendert írnak ki. Jelenleg senki nincs még házi őrizetben, bár a bíróság ezt elrendelte egy sokvádlottas kábítószerügy vádlottjaival kapcsolatban. A bíróság azonban már az első napon rájött, hogy lehetetlen helyzetbe hozta a rendőrséget, ezért a döntést visszavonták. F. E. Szökésben a Whiskys 7. A csillagok állása szerint ‘ Május 17-ikén kezdődik a Whiskys néven elhíresült rabló bírósági tárgyalása. Ambrus Attila most másodszor van lakat alatt. Hat évig tartó bankrablás-sorozat, majd lebukás után tavaly júliusban sikerült megszöknie. Két ismert újságíró, Gyuricza Péter és Kardos Ernő kinyomozta a Whiskys szökésének és egyik legnagyobb rablásának körülményeit, találkozott bújtatóival és barátnőivel, áldozataival és őreivel. Lapunk a megjelenés előtt álló könyvből közöl exkluzív részeket. Ha a szökés napját hivatásos asztrológussal akarja megterveztetni Ambrus, akkor sem tudott volna jobb időpontot választani, Ambrus Attila naplója ezért segítették az 1967. október 6-án született „bankszakembert”, hanem mert a csillagjóslás szerint a bolygók adott napi konstellációja a lehető legjobb volt a terv kivitelezéséhez. Erről Bakonyi János közgazdász-asztrológus beszélt.- A szökés előtt hatalmas feszültség halmozódott fel Ambrusban, ezt mutatja a horoszkóp - mondja Bakonyi, aki szerint a csillagok azt is elárulják, hogy az energiák fel- és elszabadulásnak a Whiskys esetében oka lehetett az emberölési kísérlettel való gyanúsítás is. Attila az emberölési kísérlet vádjától kiborult, és ez nála fokozott izgatottságban, elszánt tenni akarásban jelentkezett. Ezt csak fokozta a csillagok szerencsés konstellációja.- A csillagok arról is beszélnek, hogy a rab teljesen egyedül szökött meg, vagy azt is mutatják, hogy valaki fogta és vezette Ambrus kezét1- Mindenben csak egyedül magára számíthatott, már csak azért is, mert a napjegye Mérleg. Az ilyen típusú ember sem a korlátokat, sem a főnököt nem viseli jól, mert a határidőket, a ritmust ő maga szabja meg. Igaz, övé a felelősség is. Tehát ha teheti, egyedül dolgozik, és nemcsak azért, mert maximalista, de azért is, mért úgy érzi, hogy csak ő maga tudja elvégezni a feladatot. Társakkal ezért sem dolgozott rendszeresen, továbbá mert a titkolózásra való hajlama is erre sarkallta. Visszatérve a szökés napjára, Attila kaszkadőrt erényeket mutatatva szinte kámforrá válhatott, mert ezt születési jegye, és az adott napi konstelláció megengedte neki. Amikor először hallottam a Whiskys sikeres és nyomtalan rablásairól, azt mondtam, ez az ember zseni, vagy a rendőrség ennyire tehetetlen. Ezután kértem el ügyvédjétől a születési adatait, és készítettem el a horoszkópját. Sajnos a születés perce és másodperce nincs meg. Ezt remélem, sikerült másként pótolni. Mindenesetre az eredményt sokáig döbbenten néztem.- Nem látta, nem készítette még el sohasem bűnözők, bankrablók horoszkópját?- Itt nem ez a lényeg, hanem PATKÁNYVESZÉLY. Az árvíz sújtotta területeken a víz levonulása után a patkányok jelentik a legnagyobb gondot. Számos területen elszaporodtak ezek a fertőzést terjesztő rágcsálók. Ahol észreveszik, hogy vonulnak a patkányok, jelenteni kell az önkormányzatnak, a Tisztiorvosi Szolgálat ellenőrzi a patkányirtás hatékonyságát is. A tisztiorvosok eddig több ezer védőoltást adtak be, tífusz és tetanusz ellen immunizálták a veszélyeztetetteket. Oltóanyagból továbbra sincs hiány. IMÁZSPÉNZEK. A szocialisták azt javasolják, hogy a kormány a Magyar Turizmus Részvénytársaság javára csoportosítsa át az eredetileg az országimázs- központnak elkülönített 4 milliárd 300 millió forint felét. Katona Béla parlamenti képviselő úgy véli: az országkép alakításáért már eddig is a Magyar Turizmus Rt. tett a legtöbbet, ezért jobban tudná felhasználni a pénzt. HALTELEPÍTÉS. Feloldotta a haltelepítési tilalmat a Tisza- szamosi kormánybiztosi iroda, ezért a Tápéi Tisza Halászati Szövetkezet tegnap el is kezdte a haltelepítést. Félmillió forint értékben 100 ezer előnevelt csukát engedtek a folyóba. A halakat a Gyomai Halászati Szövetkezet bocsátotta a tápéi halászok rendelkezésére. FKGP. Országosan is meghatározó erővé kell szervezni a Független Kisgazdapártot - mondta Balogh Gyula, a párt hét végén megválasztott szervező főtitkára. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisgazdaelnök beszámolója szerint megyéjében másfél, két év alatt 1700-ról 12 ezerre nőtt a párttagok száma, négy polgár- mester helyett ma már 59, kisgazdapárthoz tartozó polgármester tevékenykedik a megyében. ÁREMELÉS. Csütörtökön négy forinttal emelkedik a benzin ára, míg a gázolajé egy forinttal lesz magasabb - jelentette be a Mól Rt. kedden. Az árváltozást a kőolaj jegyzésárának emelkedésével és a dollár forinthoz viszonyított erősödésével magyarázza az olajtársaság. Az áremelést követően a 91-es motorbenzin ára 226,50 forint, a 95-ösé 229,50 forint, a 98-asé 238,50 forint, míg a dízelé 204,50 forint lesz. Az egyes töltőállomásokon az árak eltérhetnek a listaártól. BÍRÁLAT. Viniczai Tibor, az MDF elnökségi tagja nyilatkozatában bírálta Gémesi György lépését, hogy lemondott a pártban viselt alelnöki tisztségéről. Az MDF nem létező baloldali irányultságát belülről sugallni komoly helyzetelemzési hiba. A politikus szerint Gémesi György a párt belső ügyeiről rosszat, rossz időben nyilatkozott. ■ az, hogy ugyan a Whiskys Mérleg jegyű, ami kiegyensúlyozott, békés, igazságra törekvő és kicsit hedonista embert feltételez, de emellett legalább ekkora hatást gyakorol a személyiségére az aprólékos, elszánt, makacs, kitartó, precíz és megbízható Szűz hatása. Nem is beszélve a dinamikus, energiával teli, kreatív, időnként kiszámíthatatlan, szélsőséges Skorpió befolyásáról, ami alapján nyugodtan elmondhatjuk, hogy a szent életre vagy a bűnözésre való hajlam is, tehát a két szélsőség egyaránt jelen lehet Attila személyiségében. Erre a hármas konstellációra mondtam én, hogy hihetetlenül gazdag, alkotó egyéniséget teremthet, kimagasló képességekkel, hatalmas én-erőkkel. Ezért Ambrus az asztrológiai képlete szerint uralkodó alkat, roppant logikus gondolkodással, kíváncsisággal. (Következik: Úticél: a banánköztársaság) mint 1999. július 10-ét, azon belül is a tényleges szökés reggelét. Ugyanis ekkor - legalábbis a csillagok állása szerint - Ambrus Attila fizikai és szellemi teljesítményének csúcsain járt. Ha élvonalbeli magasugró lett volna, minden bizonnyal világrekordot dönt, sakkozóként legerősebb ellenfelét is képes lett volna a parti feladására kényszeríteni, vagy ha bokszoló, hát kiütéssel szerez világbajnoki címet. Minthogy asztrológus nem volt a közelben, Ambrus csak a megérzéseire hallgathatott. De nemcsak a bolygók energiáira számíthatott, hanem arra is, hogy a rendőrök - szombat lévén - már a hét végére készültek. Az addig példás magaviseletű rab, csakúgy, mint korábban, ezúttal is készségesen teljesítette aznapi kötelességeit. A csillagok azonban nem