Tolnai Népújság, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-18 / 115. szám

4. oldal - Tolnai Népújság T 0 LNA I TÁJAK 2000. Május 18., csütörtök Fesztivál pünkösdkor Kevesebb támogatás, drágább jegyek A szép leányok már döntöt­tek, tizenöten kívánnak a zsűri és a közönség elé lép­ni június 11-én, az ASE csarnokban a királynői ko­ronáért. Pünkösdkor újra lesz Tavaszi fesztivál, szép­ségversennyel. Paks Pedig az előjelek nem voltak biztatóak, nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy jóval kevesebb pénzből kell megrendezni a sörfesztivál néven közismert eseményt, mint az előző évek­ben. Az önkormányzat és a má­sik hagyományos támogató, az atomerőmű takarékossága elle­nére sem marad el a fesztivál, az idén újra a művelődési köz­pont lesz a rendező. (Az utolsó három évben vállalkozók szer­vezték a fesztivált.) A szoro­sabb keretek ellenére is színvo­nalas műsorral várjuk a közön­séget - mondta Darócziné Szá­lai Edit, a VMK igazgatója. A program már szinte percre pon­tosan összeállt, mint eddig min­den évben, most is a pünkösdöt megelőző pénteken - idén ez június 9. lesz - délután az ün­nepélyes polgármesteri sörcsa­polással nyit a fesztivál, a hely­szín is a szokásos, az ASE csar­nok és környéke. Nem hiányoznak a műso­rokból egyetlen este sem a sztárok, eljön például a VIP együttes, Janicsák István, a Ve­resegyházi Asszonykórussal, Fenyő Miki és a Jampik, a Dá- ridóból ismert mókamester, Csocsesz és Mikó István. Az is természetes, hogy a szerencsé­re szép számú és jó hírű helyi együttesek is színesítik a vá­lasztékot. A „csúcspont” ha­gyományosan a vasárnap esti szépségverseny, úgy tűnik ez is változatlanul kellemes szó­rakozást hoz majd, hiszen a nevezési határidőig tizenöt csinos hölgy jelentette be, pá­lyázik a koronára. A „kiegészí­tő” műsorok sorából kiemelke­dik az autó-kiállítás és egy ínyenceknek való program - igaz, ez potom ötezer forintért - királyi lakoma a XV. század­ból, Faddi Varga János mester­szakács remek és bőséges me­nüsorával. Ha már az áraknál tartunk: a belépők kissé drágábbak lesz­nek a megszokottnál, a cseké­lyebb támogatás miatt. Péntek­re hatszáz, szombatra nyolc­száz, vasárnapra ezerkétszáz forintért válthatjuk meg a je­gyeket, egy csomagban, mind­három napra viszont kedvez­ményesen, kétezerért. RG Elmenni vagy maradni? Erdélyi művészek kiállítása Miklós János két ex librise fotói gottvald károly Paks Egyszerre, pontosabban egymást követően nyílott meg a művelődé­si központban két erdélyi művész kiállítása. A könyvtár galériáján Miklós János grafikus ex librisei láthatók (a latin kifejezés a könyv borítójának belső lapjára ragasz­ható, a tulajdonos nevét jelző könyvjegyet jelenti), az emeleti kis kiállító teremben Szuhai Sán­dor barlangfotói. Mint a grafikus tárlatának megnyitóján, Pálmai István, a város képviselő-testülete oktatási, kulturális és sportbizott­ságának elnöke mondta, a kiállí­tás képei az erdélyi magyarok di­lemmájáról beszélnek: elmenni vagy maradni? A realista művész megoldotta a kérdést, művei a szülőföldről szólnak, eljuttatva annak üzenetét Európába. RG Tolna megye az Árpád-korban Millenniumi kiállítás a Városi Múzeumban A millenniumi emlékzászló átadását követő­en dr. Dávid Ibolya jelenlétében nyílt meg a paksi Városi Múzeum új időszaki kiállítása, a „Középkori hétköznapok”, mely a maga ne­mében egyedülálló, hiszen olyan anyagot mu­tat be, amely másutt még nem volt látható. Paks A novemberig látogatható tárlatot férjével dr. Várady Zoltán kandidátus, középkortörténész- szel, a paksi Városi Múzeum igazgatója V. Péterfi Zsuzsanna rendezte.- Úgy tűnik igen büszke érré a kiállításra. Mi­től olyan különleges? Olyan anyagot sikerült összegyűjtenünk, amit eddig még egyetlen kiállításon sem láthattak így együtt, sőt a tárgyak java­részét külön-külön sem. A Tolna megyei leletanyag ebből a kor­ból elég szegényes, tervszerűen eddig még nem kutatták ezt az időszakot. Maguk, az ebből a korból származó tárgyak sem igazán látványosak. így hát, amikor eldöntöttük, hogy a mil­lennium alkalmából ezt a kiállí­Névjegy Váradyné Péterfi Zsuzsanna Született: Szekszárd, 1957. november 29. Végzettsége: ELTE BTK régész - történész Munkahelyei: 1982-1994 Wosinszky Mór Megyei Múzeum 1994-1996 Paksi Városi Múzeum 1996-1998 Városi Művelődési Központ Paks 1998-tól a Városi Múzeum igazgatója Férjezett, két gyermeke - egy fia és egy lá­nya van tást rendezzük meg, már tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz.- Hogyan láttak hozzá?- Rengeteg szakirodalmat kellett átböngész­nünk, hogy felkutassuk, hol vannak ilyen lele­tek. Katalógusok és fotók ezreit néztük át. Szá­mos telefon, utazás kellett ahhoz, hogy elhoz­hassuk a kiválasztott tárgyakat. Rengetegen se­gítettek, szeretnék is köszönetét mondani min­denkinek. A Váralja-Várfő lakótornyos vára le­letanyagából dr. Miklós Zsuzsannának köszön­hetően tudtunk ízelítőt adni, a vár makettjét Bencze Barnabás paksi tanár készítette, a ciká- dori - Bátaszék melletti - dokumentumokat dr. Valter Ilona bocsátotta rendelkezésünkre. Kap­tunk műtárgyakat a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeumtól, kiválasztásukhoz dr. Gaál Makett a kiállításon fotói gottvald károly Atüla igazgató és Vizi Márta régész nyújtott je­lentős segítséget, de látható néhány szórvány­lelet Szécsi Attila bölcskei magángyűjteményé­ből is.- Összeállt mégis a tárlat és igen mutatós lett.- Magunk sem akartuk elhinni, hogy ennyi min­den összegyűlt és igazán büszkék vagyunk rá. A múzeum valamennyi dolgozója hozzájárult a ki­állítás létrejöttéhez, különösen az utolsó hét fini­sében, amikor a titkárnőtől kezdve a múzeumpe­dagóguson és a néprajzoson át mindenki ezen dolgozott. Magunk tapétáztuk az új saroktárló­kat, egyszóval nagyon sok ember értő segítségé­vel sikerült az ünnephez méltóképpen hozzájá­rulnunk.- A kiállítás végeztével minden visszakerül a raktárakba? Nem sajnálja?- A tárlat itt novemberig látható, én ennek na­gyon örülök. Eddig még nem került szóba, hogy máshol bemutatnák, a megyei múzeum is nagy ki­állításra készül a millennium jegyében. Az idősza­ki tárlatoknak pedig ez a sorsuk, a tárgyak vissza­kerülnek a raktárakba. Felmerült, hogy legalább egy katalógust írhatnánk belőle, de ez még csak halvány ötlet. VIDA TÜNDE Halnevelőt szeretnének a pecások Védekeznek a rapsicok ellen Akit nem érint meg a pecá- zás szeretete, az el sem tud­ja képzelni, milyen is a hal­ra várva a vízparton ücsö­rögni, lesben állni, a kellő pillanatban berántani. Van aki számára ez a szenvedély jelenti az életörömöt. Ilye­nek a Nagydorog és Vidéke Horgászegyesület tagjai is, akik 2,5 hektáros tavon pe- cázhatnak, kellemes termé­szeti környezetben. Nagydorog A Bikácshoz közeli Kistápé határá­ban lévő tóba rendszeresen telepíte­nek halakat. Az egyesület hetven fel­nőtt és több, mint harminc gyermek tagot számlál. A Nagydorogot kör­nyező településekről ide járnak hor­gászni. Számukra a hobbi, a kikap­csolódás összekapcsolódott a horgá­szattal. Mint azt az egyesület elnöke, lett lépniük. Mára minden tag be van Bartha Gergely elmondta, a nyár fo- osztva és folyamatos őrzéssel bizto­samén szeremének kialakítani egy sítják a területet. Ezen túlmenően es- nevelőtavat, ahová főként anyapon- te bevilágítják a tó környékét, tyokat telepítenek. Itt nevelődnének A horgászattal foglalkozók rend- a kishalak is, addig, amíg az ivarérett szeresen megmérettetnek, hiszen a kort el nem érik. A konkrét elképze- horgászversenyeken ott vannak, lések már megvannak, a vízügyi tér- több-kevesebb eredménnyel. A vezés és a megvalósítás még hátra. Jelenleg a ta­gok által kedvelt és gyak­ran látogatott tóban a pon­tyon kívül található még csuka, süllő, amur, kárász, keszeg is. Éves szinten kö­zel 600 ezer forintért tele­pítenek (megközelítőleg 15 mázsa) halat, azért, hogy a horgászok ne csak a botot fogják a parton, de örömüket leljék a hobbijukban. Saj- márciusi horgászbálról senki sem nos a rapsicokkal akadnak gondok, szokott lemondani. Nagyon jó mu- a korábbi években rendszeresen le- latság minden évben - mondta halászták a tavakat, ez ellen fel kel- Bartha Gergely. ___________ge __________Hírek__________ E MLÉKMŰ AVATÁS. Az 1887. június 18-án, Paks közelében be­következett biskói komptragédia áldozatainak emlékére készült homokkő szobrot a Paksi Atom­erőmű Rt. megújíttatta. A régi, Jézust ábrázoló szobor annyira megrongálódott, hogy újra kel­lett önteni, a munkát Farkas Pál szekszárdi szobrászművész ké­szítette el az erőműben keletke­zett hulladék bronzból. Az em­lékmű ünnepélyes felszentelése június 16-án, pénteken délelőtt 11 órakor lesz az ASE vízisport­telepe előtti téren, a szertartást dr. Paskai László bíboros-prímás végzi. Az ünnepség helyszínére az atomerőmű buszjáratokat in­dít a Jézus szíve és a Szentlélek templomoktól, 10 óra 15 perckor. KÖNYVBEMUTATÓ. Tüskés Tibor irodalomtörténész, a So­mogy című folyóirat főszerkesz­tője találkozik május 30-án, 11 órakor a paksi Vak Bottyán Gim­náziumban a középiskola tanára­ival és diákjaival. Ez alkalommal bemutatja Az exponált idő című új könyvét is, amelyben a XX. századi magyar alkotókról (Bá­lint Endre, Bertók László, Borsos Miklós, Csorba Győző, Illyés Gyula, Nagy László, Németh László, Püinszky János, Veres Péter, Weöres Sándor és még so­kak) írott kisesszéit, vallomásait teszi közzé. A könyv érdekessé­ge, hogy a benne található száz fotót is a szerző készítette. HANGVERSENY. A Magyar Rádió Gyermekkórusa ad kon­certet május 26-án, pénteken 19 órakor a paksi Vak Bottyán Gim­názium díszudvarán. A műsor­ban egyebek között Bartók, Ko­dály művek szerepelnek, vezé­nyel Thész Gabriella és Nemes László Norbert, zongorán köz­reműködik Gács Anikó. A STRABAG Rt. FRISSBETON TELEPE felvételt hirdet 1 fő gépkezelői munkakör betöltésére. Telephely: Paks Atomerőmű beruházási terület. Előnyt jelent:- gépkezelői jogosítvány,- alapfokú számítógépes ismeret. Jelentkezés: fényképes önéletrajzzal. 2000. május 31-ig: Paks, 7032 Pf. 18. címre. Érdeklődni: 75/507-693, 507-683 telefonon. Nem létező munkakörbe kellene visszahelyezni A polgármester asszony válasza Lassan egy hónapja annak, hogy „Ajándékforintok - utazásra Még a segély sem jár” című írásunkban beszá­moltunk a Madocsán főisko­lás lányát egyedül nevelő Tarczal Andrásné sorsáról. Az elhangzottakkal kapcso­latosan megkérdeztük Gelencsérné Tolnai Klárát, Madocsa polgármesterét, ő azonban a bírósági ítélet kézhezvételéig nem kívánt nyilatkozni. Madocsa- Április 28-án kaptam kézhez a másodfokú bírósági ítéletet, mely helyt adott Tarczalné jogorvoslati kérelmének, s visszahelyezi őt ko­rábbi állásába - állapítja meg a tényt Gelencsérné Tolnai Klára. - Egyben kötelezi az önkormányza­tot a munkabér és a perköltség kifi­zetésére. A szóban forgó összeg nagysága négyszázezer forint felett, van. A polgármester szerint Tarczal­né nem a tényekre támaszkodott, mikor a sajtónak nyilatkozott.- Az előző önkormányzat 1997. október 22-ével nevezte ki Tarczal Andrásnét a művelődési ház gond­nokává. A gondnoki állásról min­denképpen tudni kell, hogy az csak Eszter alkalmazási okiratán szere­pelt, ő azonban gondnoki feladatot sosem látott el. Úgymond kulcsos ember volt, aki nyitotta-zárta az épületet és takarított is. A megbíza­tása 1998. november 5-ig szólt. Az interjúban Eszter megemlítette, hogy a könyvtárosi feladatot is ő lát­ta el. Valójában 1997. október else­jétől a lánya, Tarczal Zita dolgozott ott előbb megbízási díj ellenében, majd 1998 novemberétől főállás­ban egészen 1999. szeptember 4-ig. Ma a művelődési ház tisztaságáért egy közmunkás takarítónő felel, a rendezvények megszervezése ön- kormányzati feladat, a polgári szol­gálatot ellátókat pedig magam irá­nyítom. A könyvtárosi munkát je­lenleg is főállásban végzik. A polgármester asszony úgy vé­li: szívességet tettek Tarczalnénak azzal, hogy a novemberben lejáró közalkalmazotti kinevezését öt hó­napon keresztül folyamatosan meghosszabbították. Mindezt azért tették, mert tudták: Tarczalné és lá­nya nehéz körülmények között él.- A meghosszabbítgatásba bele lehetett kötni. A lépésünkkel segíte­ni szerettünk volna Eszternek, hi­szen ekkortájt vonták meg tőle a 67 százalékos rokkantsági nyugdíjat. Ő ezt jogtalannak tartotta, és kérte, hogy állapítsuk meg számára az öt­ven százalékos rendszeres szociális járadékot. Mikor az április végén le­járó kinevezését hatodszorra már nem hosszabbítottuk meg, akkor Eszter is tudta, miért tesszük ezt. A szociális járadék folyósításának ugyanis az a feltétele, hogy az illető ne álljon munkaviszonyban. Ha ugyanis van munkája, nem kaphat­na szociális járadékot. A szerződés meg nem hosszabbításával tehát az önkormányzat semmiféle emberte­lenséget nem követett el! Azzal kapcsolatosan, hogy Tar­czal Andrásnét a bíróság visszahe­lyezte állásába, a polgármester azt mondta: a költségvetés összeállítá­sakor az önkormányzat úgy dön­tött, hogy a feladatok ellátására a meglévő személyzet is elegendő. A korábban is csak papíron meglévő gondnoki állás pedig nem létezik, így odahelyezni senkit nem lehet. A polgármester asszony rendkí­vül sérelmesnek tarja Tarczalné testület felé tanúsított magatartá­sát. Mondja is: Ez a viselkedés nem méltó egy közalkalmazotthoz, már ha Eszter annak tartja magát, majd hozzáteszi: „Tarczal Andrásnénak nem csak a helyi vezetést kellene felelőssé tenni életének alakulása miatt. Ami pedig az elutasított se­gélykérelmet ületi: Mivel május­ban fizettük ki Eszter munkabérét és a bent maradt szabadságát, úgy ítéltük meg, hogy a kérelmező ak­kor nem szorult rá a segélyre. Fél év elteltével viszont, mikor félő volt, hogy kikapcsolják Eszternél az áramot, a testület szociális köl­csönt adott neki. Ez kamatmentes támogatás, amit azonban a követ­kező hónaptól - decembertől - Esz­ternek el kellett volna kezdenie tör­lesztenie.” A képviselők azonban úgy döntöttek, hogy a körülmé­nyekre tekintettel azt Tarczalné ne azonnal, csak januártól kezdje meg visszafizetni. Ő azonban mind a mai napig ennek nem tett eleget. A segélykérelem elutasítása miatt is bírósághoz fordult az érintett, amely testület ez ügyben új eljárás­ra kérte fel a helyhatóságot. Gelencsérné szerint azért, mert nem kellő részletességgel indokol­ták meg annak idején döntésüket. A Tarczalné által kifogásolt környe­zettanulmányt az új eljárás része­ként készítették el. -sí i 1 4

Next

/
Thumbnails
Contents