Tolnai Népújság, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-13 / 111. szám
m 2000. Május 13., Szombat MEGY El TÜKÖR Tolnai Népújság - 3. oldal Mondom a magamét VENTER MARIANNA Lefelé a lejtőn Sokan és jogosan emlegették, emlegetik fel az előző rendszer egyik jellemző hibájaként, hogy a „közös tulajdon" az mindenkié és senkié sem volt ugyebár, így aztán bocsánatos bűnnek számított azt itt-ott megkurtítani. Mindenki azt vitt haza a munkahelyéről, amit akart, vagy amit tudott. Számos anekdota keringett a köztudatban e témában, például a földmozgató brigád, melynek tagjai minden nap új talicskát toltak hazafelé, vagy a szövőnő, aki bon- bonosdobozban hordta haza a méregdrága, platina ötvözetből készült alkatrészeket. (Hogy ezt aztán később mire használhatta, az rejtély.) Megszűnt a közös, befellegzett a munkahelyi szarkáknak is. De nehogy azt gondolja bárki is, hogy a lopások száma is csökkent. Sőt! Az a helyzet, hogy ami nincs lebetonozva, annak bizony lába kél. S újkeletű „anekdoták" is akadnak szépszámmal. Néhány ízelítőül: Mindenszentekkor pillanatragasztóval rögzítik a mécseseket, az építőbrigád minden este polaroid géppel lefényképezi az elvégzett munkát, hogy igazolni tudják: ők beszerelték a mosdót, a kádat, lerakták a csempét, a linóleumot, megvoltak még az ajtók-ablakok is, mert reggelre lehet, hogy eltűnnek. A kórházban látogatás előtt a személyzet leszereli a mosdókban a kilincseket és kicsavarja a villanykörtéket, mert nem biztos, hogy látogatás után is megtalálják őket. A kórház különben is kedvelt terepe a tolvajoknak, amíg a beteg ember pihen, vagy vizsgálatra megy, addig eltűnik pénze, ruhája, táskája. A tévében mutattak egy üresen álló családi házat, amit apránként szabályosan lebontanak a tolvajok. A tulajdonos nem tudja őriztetni, de most már lakni sem lehetne benne, mert több millióba kerülne a felújítás, helyreállítás. A legszomorúbb történet itt esett meg, a megyeszékhelyen. Egy idős, beteg vidéki néni rosszul lett az utcán. Amíg a falhoz támaszkodva próbálta összeszedni magát, ahelyett, hogy segítettek volna neki, ellopták a táskáját. Kérem szépen, juthatunk még ennél is mélyebbre? Vándorkiállítás zsarukról Paksra érkezett a tamamérai múzeum Mintegy másfél évszázad rendőr és csendőr egyenruháit, egyéb relikviáit mutatja be az a kiállítás, amelyet tegnap nyitottak meg a paksi kapitányságon. Paks A Heves megyei Tarnamérán létrehozott Rendőrmúzeum rendszeresen járja az ország településeit vándorkiállításaival. Tavaly Bölcskén, az idén a paksi rendőr- kapitányság épületében mutatkozott be a vándorkiállítások egyike. Régi egyenruhákat, fegyvereket, jelvényeket, s más dokumentumokat láthattunk a tegnap délelőtti megnyitón, melyen dr. Gulyás István nyugdíjas állatorvos, a múzeum létrehozója mondott köszöntőt. Történelmi visz- szatekintése némiképp hosszasra és szubjektívre sikerült, majd Köllő Imre alezredes, a paksi kapitányság vezetője köszöntötte a megjelenteket és elmondta, hogy a tárlat mintegy másfél hónapig lesz látható és arra szívesen látnak minden érdeklődőt, iskolai csoportokat, egyéb civil szervezeteket, természetesen előzetes bejelentés alapján. ■ GYŐZTEK AZ IREGSZEMCSEIEK A Dombóvári VMSE sporttelepén a tanulásban akadályozott diákok megyei kispályás labdarúgó bajnokságát az iregszemcsei speciális oktatási intézmény csapata nyerte a házigazda Móra Ferenc iskola együttese és a szekszárdi gárda előtt. A gólkirályi címet a tornagyőztes csapat csatára, Orsós János érdemelte ki hat találattal. A legjobb kapusnak az iregszemcsei Berki Csabát, a legügyesebb mezőnyjátékosnak pedig a dombóvári Takács Gábort választották a testnevelő tanárok. Érettségi utáni továbbtanulási lehetőségek a dombóvári Apáczai Csere János Szakközépiskola és Kollégiumban z 2000/2001 tanévtől beinduló nappali !iiyyzm'j3 üi\J uzbtmü itapzaaait: Kötöttpályás motor és erőátviteli berendezés szerelő mmmmm Kötöttpályás járművillamossági szerelő Vasútüzemvitel-ellátó **■*■* Közlekedésgépészeti technikus, vasútgépész képzési idő: 2 tanév képzési idő: 2 tanév képzési idő: 2 tanév képzési idő: 1 tanév Gyakorlati képzés a MÁV Rt. dombóvári tanműhelyében és munkahelyein. A MÁV minden vasúti tagozaton tanuló hallgatóval tanulmányi szerződést köt, jó tanulmányi eredmény esetén ösztöndíj szerződést biztosít. Pénzügyi ügyintéző Szállítmányozási ügyintéző Gazdasági informatikus l,ll Postai moduláris képzés képzési idő: 1 tanév képzési idő: 1 tanév képzési idő: 2, ill. 1,5 tanév képzési idő: 2 tanév Az oktatás formája: iskolarendszerű szakképzés, nappali tagozatos formában. Igény szerint kollégiumi elhelyezést biztosítunk. Kollégiumi térítési díj 2000-ben 242,-Ft/fő/nap Felvételi követelmény:- középiskolai érettségi, max 22 éves életkor (ez egy évvel meghosszabbítható, ha a tanuló az általános iskola első évfolyamán a tanulmányait a hetedik életévében kezdte meg.)- orvosi alkalmasság A közlekedésgépészeti tenhnikus, vasútgépész szakon kötött- pályás motor és erőátviteli berendezés szerelő, vagy járművillamossági szerelő szakirányú végzettség. A képzés egy főre jutó költsége: a második szakmai végzettség megszerzéséig ingyenes. A képzés indítása: 2000. szeptember első tanítási napja. Információt ad: Visnyei Tiborné iskolatitkár Apáczai Csere János Szakközépiskola és Kollégium Dombóvár, Arany János tér 21. Telefon: 74/465-331/111 ? Jelentkezés: az iskola titkárságán átvett jelentkezési lapon. Jelentkezési határidő: 2000. augusztus 1-ig (folyamatosan) Értesítés a felvételről: 2000. augusztus 15-ig Beiratkozás (felvétel esetén): augusztus 28-án. Az utolsó ballagás a „lilában” Valamennyien helytálltak a tanulásban A szekszárdi Balassa János Szakképző Iskola és Kollégium végzős diákjai tegnap délelőtt búcsúztak el intézményüktől, közismert nevén a lilától. Ez a ballagás egyúttal az utolsó is volt, hiszen jövőre már a dr. Kelemen Endre nevét viselő iskola fogadja a diákokat. Szekszárd A szakmunkások szakközépiskolájának intenzív nappali tagozata, két osztály, összesen hatvankét fiatal köszönt el a megszokott tantermektől, a nevelőktől és a diáktársaktól. Belánszky Judit igazgató ünnepi beszédében egyebek mellett annak a hálának a fontosságát emelte ki, mellyel valamennyi tanuló tartozik szüleinek. Ugyanis a 12. A és 12. B. osztályosok nem hagyományos formában, hanem emelt szinten végezték el azt a két évet, mely lehetőséget ad az érettségire. A diákok valamennyien megállták a helyüket, sokan továbbtanulnak, elsősorban műszaki képzést és diplomát adó főiskolákon, egyetemeken. Az igazgatónő azt is elmondta: visszavárják egykori tanulóikat, még akkor is, ha jövőre már nem ebben, hanem egy másik épületben működik tovább - megváltozott formában - az intézmény. FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY „Madarak és fák napja” Természetkedvelő diákok vetélkednek A helyi Herman Ottó Oktatóközpont negyedik alkalommal rendezi meg a hét végén a „Madarak és fák napja” vetélkedő országos döntőjét. Dombóvár A Molnár György Általános Iskolában tegnap délután az oktatási intézmény diákjainak műsora után Nagy Sándor, a verseny főszervezője köszöntötte azt a negyvenkét tanulót, akik a megmérettetésre nevezett 1920 gyerek közül a területi selejtezőkön kivívták az országos döntőben való indulás jogát. A Tiszaújvárosból, Miskolcról, Gyömöréből, Székesfehérvárról, Tiszapüspökiből, Balmazújvárosból, Répcelakról, Szarvasról, Tokodaltáróról, Csátaljáról, Pécsről, Felsőnyékről, Keszthelyről érkezett és a helyi gyerekeket Tóth Attila polgármester is üdvözölte.- A huszonnegyedik órában vagyunk! A felnövekvő nemzedéknek a mostaninál sokkal több figyelmet kell fordítania a természet és a környezet védelmére - mondta a város önkormányzatának vezetője. A Magyar Madártani Egyesület ügyvezető igazgatójának, Fidlóczky Józsefnek a megnyitója után a diákok megkezdték a vetélkedést. A döntő résztvevői többek között Kaán Károly és Herman Ottó munkásságáról, valamint madár- és növényismeretükről adnak számot. Este Palkó Sándor, a Balatonfelvidéki Nemzeti Park ornitológusa tartott előadást a Kis-Balaton természeti értékeiről. Ma autóbuszra száll a finálé tizennégy csapata. A tanulók és kísérőik előbb Marcaliban megnézik a parti fecske-telepet, majd Balatonszentgyörgy mellett a nedves rétek fokozottan védett növényeivel ismerkednek, később az inámpusztai madárgyűrűző központba látogatnak, végül pedig felkeresik a Kis-Balatont. Ott záródik a vetélkedő: a kirándulás során látottakból és a hallottakból vizsgáznak majd a gyerekek.-GRA házigazdák az alkalomhoz illő műsorral kedveskedtek fotó: gottvald Nemzetiségi nap, bemutatókkal Egyszerre kulturális és közösségi rendezvény A bonyhádi Vörösmarty Mihály Általános Iskola három éve minden esztendőben megtartja - német - Nemzetiségi Napját. A rendezvény egyszerre kulturális, illetve közösségi program. táncok. Emellett számos alkalom adódott a játékra is: a legkisebbek a kézműves szobákban barkácsolással tölthették az időt, avagy megtekinthették - a megérkező szülőkkel, meghívottakkal együtt - az intézmény előterében rendezett nemzetiségi kiállítást. A napot a késő délutáni és esti órák- ban egy közös bál zárta. szá Hírek POLGÁRMESTERI eskü. Má jus 15-én, hétfőn este 7 órakor teszi le az esküt a múlt vasárnap megválasztott mucsfai polgár- mester. Sinn János hat jelölt közül nagy fölénnyel lett a falu vezetője. NAGY MAGYAR prédikátorok. Május 14-én, vasárnap 17 órai kezdettel Szekszárdon, a Bezerédj utcai Református Közösségi Házban dr. Hegedűs Lóránt' harminc évvel ezelőtt hangszalagra rögzített prédikációját hallgathatják meg az érdeklődők. A Dunamelléld Református Egyházkerület elnöke a nagy tékozlóról tart igehirdetést. ISPOTÁLY címmel lapot jelentetett meg belső használatra a Tolna Megyei Önkormányzat Kórháza. A házilag készülő, havonta 400 példányban megjelenő lapban az egészségügyi intézmény dolgozói kapnak tájékoztatást a kórház dolgairól, az őket érintő kérdésekről. A lap felelős kiadója dr. Muth Lajos főigazgató, a szerkesztő Csuma Judit. STEKLY ZSUZSA Kiskunhalason. A Bonyhádon élő Stekly Zsuzsa tűzzománc képeiből nyílik kiállítás május 15-én, hétfőn 17 órakor Kiskunhalason, a Városi Könyvtárban. A tárlat - melynek darabjait dr. Várnai László alpolgármester ajánlja az érdeklődők figyelmébe - május 27-ig vendégeskedik aBács-Kis- kun megyei településen. MILLENNIUMI tábort szervez a Gyermekvilág Műhely Egyesület és a bonyhádi művelődési központ Bodajkon. A június 30. és július 9. között megrendezésre kerülő programról a művelődési házban adnak részletes felvilágosítást. EBTARTÁSI rendeletet hozott a hőgyészi önkormányzat. A rendelet megalkotását az tette szükségessé, hogy az utóbbi időben kóbor kutyák tűntek fel a nagyközségben. Az ebrendelet megalkotása előtt kikérték dr. Birinyi Ferenc helyi állatorvos véleményét. VÉRADÁS. Győrében önkéntes véradás lesz május 16-án kedden délelőtt 9.30-tól 16 óráig a kultúrházban, melyre várják az izményieket is. KORMÁNYOSOK. A Magyar Gyermek- és Ifjúsági Flottilla a múlt hét végén a Csepel-szige- ten tartotta országos továbbképzését. A rendezvényen a szekszárdi Clark Ádám Flottilla négy tagja - Szabó Szilvia, Fodor Zsolt, Bónus Ákos és Gaál Ariel - sikeres kormányosi vizsgát tett, az ezt tanúsító okleveleket Varga János országos flottaparancsnok adta át. Családi elsősegélynyújtás és táboroztatás Millenniumi év a Vöröskeresztnél Millenniumi évet tartott 1999. május 8-a és 2000. május 8-a között a Magyar Vöröskereszt. Az egyéves rendezvénysorozat az elmúlt hétvégén Ópusztaszeren zárult.- Mi történt ez idő alatt, mitől volt különleges ez az időszak? -, kérdeztük Martin Jánost, a Vöröskereszt Tolna Megyei Szervezetének titkárát.- Az ezeréves magyar államiságra emlékezve a Vöröskereszt a millennium jegyében szervezett alapfeladataihoz kapcsolódó különböző szakmai programokat. A sort a bala- tonfenyvesi júniusi tanácskozás nyitotta meg, ahol az egészségkárosodott gyerekek üdültetése, az ezzel kapcsolatban jelentkező problémák szerepeltek napirenden. Volt miről beszélni, hiszen a szervezet 20 éve vállalta fel ezt a feladatot és azóta végzi. Tolna megyében évente két- három alkalommal rendezünk kirándulást mozgás-, hallás-, látássérült fiataloknak és hozzátartozóiknak, akik nagyon hálásak ezért. Emellett természetesen szervez a Vöröskereszt az egészséges fiataloknak és az ifjú vöröskeresztes aktivistáknak is tábort. A tavaly augusztus 10-15-e közötti kápolnásnyéki országos táborozáson például négy Tolna megyei ifjú vett részt. Emellett két fiatalnak nyűt lehetősége arra, hogy elutazzon az augusztusban Luxemburgban megrendezett Nemzetközi Vöröskeresztes táborba.- Mi fért még a millenniumi évi programok közé?- A Vöröskereszt egyik kiemelt feladata a szociálisan hátrányos helyzetű emberekkel való törődés. A szociális munka elméleti kérdéseiről szeptemberben Nyíregyházán tanácskoztunk, a házi szakápolói szolgálat működésének tapasztalatait áprilisban Móron beszéltük meg. Tanácskoztunk az állam és civil szervezetek összefogásának, együttműködésének szükségességéről a hajléktalanság problémakörével kapcsolatban Budapesten. De nagyon tanulságos és érdekes volt a különleges mentésekben résztvevő speciális, kutyás mentőszolgálat képviselőinek előadása vagy osztrák kollégáiknak, a grazi katasztrófaelhárítóknak a beszámolója.- Ez mind nagyon szép, de Tolna megyére nem a lavinák és bánya- omlások jellemzőek.- Volt olyan konferenciánk is, amely a megyénkre jellemző, nálunk jól hasznosítható témát taglalt, a családi elsősegélynyújtást. Ez különösen fontos azokban az aprófalvakban, amelyek távol esnek a hétvégi orvosi ügyeleti szolgálat székhelyétől. Éppen ezért az ilyen településeken elsősegélynyújtó tanfolyamokat célszerű szervezni.- Mivel zárult a jubileumi év?- Ópusztaszeren május 6-án nagyszabású országos rendezvényünk volt, melyen Tolna megyéből 260-an vettek részt bonyhádi, dombóvári, paksi, szekszárdi szervezeteinkből. Az összejövetelen kitüntetéseket adtak át a vöröskeresztes aktivistáknak, köztük Günther Lönhardtnak, aki tíz éve szervezi nagy kitartással a Németországból Tolna megyébe irányuló, a Vöröske- resztnek szánt adományokat, fké á A Bonyhád A kétnyelvű osztályok tanulói ezt az alkalmat használhatják fel annak bemutatására, hogy meddig is jutottak el a német kultúra és nyelv elsajátításában. Ennek megfelelően tegnap az iskolában egymást követték a verses, zenés programok, a német nemzetiségi