Tolnai Népújság, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-12 / 110. szám
2. oldal - Tolnai Népújság KÖR KÉP 2000. Május 12., péntek Átalakítják a kormányt Több tárcát is érint a KHVM felosztása Budapest A kormányzati rendszer szerkezetének átalakítása a KHVM-en kívül érinti még a gazdasági, a szociális és családügyi, valamint az egészségügyi tárcát is - jelentette ki csütörtökön Budapesten Orbán Viktor miniszterelnök. Hangsúlyozta: Katona Kálmán esetében nem személyi, hanem szerkezeti döntést hozott. Megerősítette: a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium átalakítása után lesz egy Közlekedési és Vízügyi Minisztérium, s másutt létrejön egy új informatikai, távközlési, audiovizuális iparággal is foglalkozó részleg. A szocialista frakció kezdeményezni fogja egy infrastruktúra és informatikai állandó bizottság felállítását a parlamentben - jelentette be Molnár; Gyula az MSZP frakciójának helyettes vezetője csütörtökön. Pártja azt szeretné, ha az információs társadalom ügyét a NATO, illetve az EU-csatlakozáshoz hasonló fontosságú témaként kezelné a magyar belpolitika. Az MSZP úgy látja: ha az információs robbanás motiválta társadalmi, gazdasági átalakulás folyamatában Magyarország ütemet veszít, akkor versenyképesség tekintetében óriási lesz a lemaradása az e téren fejlett orszá- gokhoz képest. ______________■ R ajtra kész az Aurul A helyiek nem hisznek a környezetszennyezőknek Nagybánya Újraindítanák az Aurul vállalatot. A tiszai ciánszeny- nyezésért felelős cég el akarja érni, hogy újra termelhessen, de a helybéliek nagyon bizalmatlanok, ezért lakossági fórumot szerveztek. Az Aurul képviselője szerint cége befejezte a bozintai tó gátjának megemelését, és kérte, hogy a vállalat kapja meg a működési engedélyt, mert a leállás nagy veszteségeket okoz, 1500 embernek pedig nincs munkája. Nagybozinta és a többi környékbeli község lakói viszont nem hisznek az Aurul biztosítékaiban, és a már tavaly történt kisebb balesetekre hivatkoznak. A lakosok szerint az Aurul működése óta egyre gyakoribbak a születési rendellenességek, amikor létrehozták a vállalatot, nem informálták az embereket a lehetséges veszélyekről, csak a várható nyereségről. A környékbeliek szerint a szeny- nyezett terület nagysága a megállapítottnál jóval nagyobb. loan Gherhes, a megyei környezetvédelmi igazgatóság vezetője bejelentette: ha egy szak- bizottság mindent rendben talál, júniusban megkapja az engedélyt az újraindításra. A megye prefektusa, Gheorghe Mihai Bárlea, aki először kérdőjelezte meg nyilvánosan a ciánszeny- nyezés magyarországi hatásairól szóló híreket, most az ENSZ-jelentésről is azt állította, hogy eltúlozta a következményeket. Macedónia nyitott Szkopje üdvözli hazánk balkáni politikáját Budapest A magyar-macedón szabadkereskedelmi megállapodást célzó tárgyalások haladéktalan megkezdését, valamint a CEFTA Macedóniával történő kibővítését kezdeményezi a magyar tárgyaló fél. Ez derült ki Orbán Viktor miniszterelnök és Ljubcso Geor- gievszki macedón kormányfő megbeszélése után. Az első hivatalos kétoldalú kormányfői találkozót követően Ljubcso Georgievszki kiemelte: a magyar tapasztalatok segíthetnek Macedóniának integrációs csatlakozási folyamat során. Hozzátette: üdvözli Magyarország balkáni politikáját. A két kormányfő elhatározta, hogy felkéri a külgazdaságért felelős miniszterét a szabadkereskedelmi megállapodás gyors megkötését ígérő tárgyalások megindítására. Ami a CEFTA-t illeti, Georgievszki jelezte: támogatja a szervezet kibővítésére vonatkozó magyar elképzelést, s országa szeretne új tagként belépni. A macedón vendég magyar üzletemberekkel is találkozott. Ebből az alkalomból kiemelte: azok a vállalkozások, amelyek a Macedón Köztársaság területén fektetnek be, az egész balkáni piacon jelen tudnak lenni. Ljubcso Georgievszki hozzáfűzte: kormánya liberális feltételeket teremt a külföldi befektetőknek. A kivételes eljárás a megoldás A jövő héten tárgyal a külügyi bizottság a státustörvényről Nagy a tétje annak, hogy a parlament külügyi bizottsága milyen eredményre jut jövő heti tárgyalásai során. Közel ötmillió, határainkon kívül élő magyart és természetesen a hazai lakosság helyzetét is nagyban érinti a státustörvény megalkotása, amelynek alapelveiről most születhet meg a döntés. Budapest Míg a határon túliak egyértelműen azt szeretnék, ha ak eddigieknél szorosabban kötődhetnének az anyaországhoz, addig számos itthoni politikai erő óvatosságra int az új szabályok megalkotásával kapcsolatban. Kiskapuk híján nehéz helyzetbe kerülnének uniós csatlakozásunk után a magyar állampolgársággal nem rendelkező magyarok, az Európa Unióba való felvételünk után ugyanis előttük is bezárulhat a schengeni „vasfüggöny”. Ez azt jelentheti, hogy a jövőben csak külön beutazási engedéllyel jöhetnének és a kishatárforgalom is megszűnne. Az uniónak ugyanis mi leszünk a keleti határa, a gazdagabb országok pedig éppen a keletről jövő beutazók ittmaradásától félnek a legjobban. Ezért a jelenleginél jóval szigorúbb idegenrendészeti törvény megalkotását várják tőlünk. Nem ütközne azonban az Európai Unió jogszabályaival, ha a Kárpát-medence más országaiban élő magyarok vízumkérelmét kivételes eljárásban bírálnák el. Ám ha nem sikerül egy olyan törvényt megalkotni, amely megnyugtatja a többi közösségbeli államot, hogy a hozzánk jövő magyarok nem mennek túl országunk határain, akkor félő, hogy romlani fognak beutazási és munkavállalási lehetőségeik. A kinti magyarok helyzetét jól példázza az erdélyi Székelyudvarhely lakóinak élete. Az élénk gazdaságú kisvárosban szinte csak magyarok laknak a romániai átlaghoz képest meglehetősen magas színvonalon. A település vállalkozóinak nagy része üzleti kapcsolatban áll Magyarországgal, de sokan jönnek át hozzánk kétkezi munkát végezni is. Fordított irányban is hasznos lehetne az együttműködés, mert a környék kiváló turisztikai adottságokkal rendelkezik. A közös nyelv és kultúra révén kialakuló, egyre szorosabb kapcsolatok ellenére a helyiek furcsa átmeneti állapotban érzik magukat Románia és Magyarország között. Ahogyan egy udvarhelyi fiatal értelmiségi fogalmazott: számukra sokkal inkább Budapest jelenti a fővárost, mint Bukarest, mégis idegenül érzik magukat nálunk, mert megtűrt vendégként kezelik őket. iwj Tervezhető katonai karrier Automatizmusok helyett a képzéstől függ az előmenetel Az elképzelések szerint talán már jövőre tervezhetővé válik a hivatásos állomány katonai karrierje a Magyar Honvédségnél, ha az idei év elejére elkészült humánpolitikai stratégiához szükséges törvénymódosításokról dönt a parlament. Budapest A rövidesen kezdődő haderő-átalakításhoz kapcsolódó koncepció lényege, hogy az általános esélyegyenlőség helyett végre versenyhelyzetet teremtenek a hivatásos tiszthelyettesek és tisztek között. Megszűnik az automatizmus és a soronkívüliség az előléptetéseknél, és mindenkinek részt kell vennie a beosztásával járó, meghatározott időtartamú továbbképzésben. Erdélyi Lajos dandártábornok, a Honvédelmi Minisztérium távozó szóvivője kérdésünkre megerősítette: a kiválasztást, a képzést, a továbbképzést, a karriermodellt, a szociálpolitikát, de még az üdültetés körülményeit is érinti a változás. A tervek szerint az új humánpolitikai stratégia a beléptetéstől kezdve a nyugdíjazásig - esetleg még azon túl is - figyelemmel kíséri a hivatásos katonák sorsát. A NATO-tagságból eredően a jövőben a külszolgálat is fontos jelentőséggel bír majd, egy idő után akadálya lehet a szakmai előmenetelnek, ha valaki nem szolgált még külföldön. Az úgynevezett „felfelé vagy kifelé” elv értelmében a beosztások és a rendfokozatok hierarchiája egymásra épül, aki az előléptetések és magasabb beosztások előtti kötelező képzéseken nem szerepel sikerrel, nem maradhat a katonai pályán. A honvédség új nómenklatúrája is elkészült, így ha az Országgyűlés még a nyári szünet előtt megadja a felhatalmazást a haderő-átalakítás megkezdéséhez, akkor a humánstratégia részeként életbe léphet a megújult katonai besorolás is. A Magyar Honvédség szóvivői posztját az elmúlt év januárjáig betöltő Sajner Gyula ezredes neve is felvetődött a Honvédelmi Minisztérium szóvivőjének utódjaként. Sajner Gyulát eredetileg 1998. január 1-jétől 1999 júliusáig nevezték ki a Magyar Honvédség szóvivői posztjára, azonban e minőségében csak az elmúlt év januárjáig tevékenykedett, mert attól kezdve a vezérkar sajtónyilvánossági munkáját már a Honvédelmi Minisztérium sajtófőosztálya és szóvivője látta el. Mintegy 6100 fiatal szerelt le tegnap, miután befejezte kilenc hónapos sorkatonai szolgálatát - közölte a Magyar Honvédség hadkiegészítő csoportfőnöke. Nagy Attila ezredes elmondta, hogy a fiatalok mintegy 90 százaléka kap leszerelési segélyt, amely a honvéd alapilletmény - jelenleg 4223 forint - másfélszeresétől ötszöröséig terjedő összeg lehet. A segély megítélésében a parancsnokok döntöttek, figyelembe véve a katonák családi és szociális helyzetét. v. r. Még a laktanyában, de már civilben fotó: feb/diósi imre BOJKOTTÁLNI fogják a HZDS képviselői mindaddig a szlovák parlament munkáját, amíg Szlovákiában „véget nem vetnek a rendőrállamnak”, s amíg . az ellenzék nem kap garanciákat arra, hogy Szlovákia jogállamnak tekinthető - közölte csütörtökön Rudolf Schuster államfővel Vladimír Meciar volt kormányfő, a HZDS elnöke. ELUTASÍTOTTA Igor Ivanov orosz külügyminiszter csütörtökön Strasbourgban bármiféle egyoldalú csecsenföldi orosz tűzszünet lehetőségét. Az Európai Unió külügyminiszterei csütörtökön felszólították Moszkvát, hogy tegyen határozott lépéseket a csecsenföldi válság békés megoldására. KRAGUJEVACBAN csaknem tizenötezer ember vett részt szerda este egy ellenzéki tüntetésen - jelentették csütörtökön belgrádi rádiók. Az erőszakellenes jelszóval meghirdetett megmozdulást az Otpor (Ellenállás) nevű ellenzéki diákmozgalom és szerb ellenzéki pártok szervezték. MEGSZŰNT a sztrájk, ismét működnek az olasz töltőállomások, miután a háromoldalú egyeztető tárgyalások sikerre vezettek. Az egyezség lehetővé teszi az Európában egyedülállóan magas olaszországi üzem- anyagárak csökkentését. ÖNFELÁLDOZÓ MUNKA. A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium (KHVM) számára az elmúlt két esztendő legnagyobb és legveszélyesebb feladatát az április elején kialakult rendkívüli tiszai árhullám elleni védekezés jelentette. A víz másfél millió embert, 402 települést és csaknem 3000 milliárd forintnyi nemzetgazdasági értéket veszélyeztetett - mondta Hajós Béla, a KHVM helyettes vízügyi államtitkára csütörtökön. TILTAKOZIK A MEDOSZ. A Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (MEDOSZ) nem ért egyet a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) által készített,s a szövetkezetek üzletrészeiről szóló törvénytervezettel - jelentette be tegnap az ügyvivői testület. Álláspontjuk szerint a törvény hatályba lépése esetén az agrár- szövetkezetek alkalmazottjainak tízezrei veszítenék el munkahelyüket. VIZSGÁLAT. Jövőre minden járulékfizető, csaknem négymillió ember kap értesítést az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóságtól (ONYF) a 2000. évben befizetett járulék összegéről - közölte Mészáros József megbízott főigazgató. Szökésben a Whiskys (15.) Napszemüvegben napozott Május 17-én kezdődik a Whiskys néven elhíresiilt rabló bírósági tárgyalása. Ambrus Attila most másodszor van lakat alatt. Hat évig tartó bankrablás-sorozat, majd lebukás után tavaly júliusban sikerült megszöknie. Két ismert újságíró, Gyuricza Péter és Kardos Ernő kinyomozta a Whiskys szökésének és egyik legnagyobb rablásának körülményeit, találkozott bújtatóival és barátnőivel, áldozataival és őreivel. Lapunk a megjelenés előtt álló könyvből közöl exkluzív részleteket. A Whiskys szökése után a rendőrségi kommandó több helyszínre kivonult, de egészen október végéig minden akció vakrepülés volt. Ambrusnak még nyomát sem találták a titkosszolgálati módszerekkel felderített címeken. Állítólag csak az október 18-i OTP-s rablás után figyeltek fel egy K. Domonkos nevű emberre, aki a Nagy Lajos és az Erzsébet királyné úti kereszteződésben az élelmiszerbolt feletti lakás második emeletén lakott. A rendőrök szerint a férfi rendre hatalmas élelmiszercsomagokkal felpakolva érkezett az épülethez, rövid ideig az egyik lakásban tartózkodott és máris távozott. K. Domonkosról kiderítették, hogy évekkel ezelőtt telepedett át Romániából és talán még odaátról ismerhette Ambrust. K Domonkost a rendőrség kérdőre vonta, s ő beismerte, hogy Ambrust rejtegeti a lakásban; állítólag soha nem kapta meg a rendőrség által ígért 5 miihó forintos „vérdíjat”.A Whiskys egykori lakóhelyeként szolgáló épületben ma is ott a trafik, ahonnan a cigarettát vette K Domonkos, vagy ki tudja, talán a bujkáló bankrabló is. Az eladónő a bennfentesek mosolyával közli:- Uram én annyi rendőrt még soha életemben nem láttam, még a civil ruhásokról is ordított, hogy nyomozók. Körbe vették az épületet, innen még egy légy sem repülhetett volna ki - mondja fölényesen. - Mintha háború készült volna - közli suttogva a trafikos. A Nagy Lajos Király út 191. számú ház kapuja zárva. (Ez az egykori rejtekhely pontos címe.) Am amikor a házban lévő fogászati rendelőbe páciens érkezik, bárki besurranhat a lépcsőházba. Míg a liftet keressük, egy idős asszony büszkén közli: ő az erkélyen még napozni is látta a Whiskyst.- Valami nagyon gyanús volt körülötte, uram! Nagyon gyanús volt, hogy napszemüvegben napozott ! - Lehet, hogy gatya sem volt rajta, uram. Csodálkozik, hogy nem néztem meg alaposabban? Egy lakásból edénycsörgés hallatszik. Elszántan becsengetünk, az ajtó kinyílik, sőt, be is tessékelnek.- Uraim ez nagyon nagy sokk volt a háznak. Nem könnyű kiheverni...- Ön ismerte ezt a K. Domonkost?- Igen jött minden hónapban és fizette a közös költséget. Olyan negyven év körüli ember...- És nem tűnt fel, hogy Domonkos nem lakik itt, legfeljebb néha- néha megfordul errefelé némi élelemmel?- Hozta a nagy szatyrokat, tele kajával. De én ezt nem figyeltem, csak ha néha összefutottunk a lépcsőházban, akkor láttam...- Szóval semmi gyanús nem volt...- De így utólag volt egy nagyon izgalmas történet. Szeptember vége felé volt, mikor kipróbálták a fűtést. Én tudtam, hogy a II. emelet 12-es lakásban még a nyár elején tönkrement a radiátor és eláztak. Felmentem, hogy szóljak a próbafűtés miatt...- És kijött valaki?- Csöngettem. Nem jött ki senki. Pedig bent meg égett a villany. Este volt, kint sötét. Éreztem, hogy van ott valaki. Volt is, mert egy idő után lekapcsolta a világítást. Álldogáltam az ajtó előtt, aztán elmentem, gondoltam megzavartam valamiben, - fürdésben, vagy valami női ügy van a dologban... mi közöm hozzá. Gondoltam, majd szólok később.- Mikor tudta meg, hogy itt valami nincs rendben ?- Előző nap kijött egy férfi és egy női rendőr, civilben voltak. Igazolványt is mutattak, de én őszintén szólva meg sem néztem.... Arról kérdezősködtek, hogy kik laknak a házban. El is vitték az épület műszaki rajzát. Azt mondták, hogy innen, ebből az épületből kurvákat futtatnak és azt szeretnék megtudni, ki lehet az. Meg hogy esetleg itt kupleráj is lehet. Még gondolkodtunk is, ugyan ki lehet az?- Nem is sejtette, kit keresnek?- Nem, de ez szerintem érthető. Képzelje, ha megmondják az igazat, hogy az Ambrus Attilát keresik, honnan tudhatták volna, hogy én szimpatizálok-e vele, vagy sem? Hogy leadom-e neki a drótot vagy sem?... Ezt előre nem tudhatták. Mindenesetre amikor eljött az este, elvitték a folyosók kulcsát is. Tudja, a körfolyosókról nyílnak a lakások... Aztán a férjem meg már csak arra lett figyelmes, hogy nagy csend lett, lezárták a forgámat is. Gyorsan kiszáadtam a boltba, s látom, hogy minden oszlopná áll váaki, néhol ketten is. Bőrkabátban, farmerban, mobiltelefonát mindenki. Rettentő furcsa volt az egész, az arcukon látszott, hogy készülnek váamire. A férjem mondta is, biztosan jó nagy háat foghattak. (Következik: Rabló-pandúr játék az élet) 4 k «