Tolnai Népújság, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-06 / 81. szám

4. oldal - Tolnai Népújság TOLNAI TÁJAK 2000. Április 6., Csütörtök Új név, mai és régi diákok Tízéves a biritói szakmunkásképző Két napos rendezvénnyel ünnepli jövő hétvégén fenn­állásának tizedik évforduló­ját a biritói szakmunkás­képző iskola - a PASZI -, mely április elsejétől I. Ist­ván nevét viseli. Paks - Birito Tíz évvel ezelőtt, 1990. szeptem­ber elején nyitotta meg kapuit a 661. számú Szakmunkásképző Is­kola, kőműves, épületasztalos, ács-állványozó és nőiruha-készítő szakemberek képzését felvállalva. A létszámnövekedés miatt hama­rosan kinőtte a Kossuth Lajos ut­cai épületet, így került jelenlegi helyére, a biritói Klein-birtokra. Az évek során bővült a szakmakí­nálat is, immár fodrász, festő-má- zoló és tapétázó, gáz- és készülék­szerelő illetve kárpitos bizonyít­ványt is szerezhetnek itt a fiata­lok. A biritói évek alatt több mint „Borkóstoló” Másodízben kerül a TelePaks képernyőjére az a közéleti műsor, amelyben újságírók faggatják Bor Im­re polgármestert. Paks Április 7-én, pénteken délután hat órai kezdettel láthatják a né­zők az egy órás közéleti műsort, amely most másodízben kerül képernyőre és a városi tévé tervei szerint havonta jelentkezik. Az áprilisi „kiadásban” csak úgy, AZ ATOMERŐMŰ csapata nyer­te az első alkalommal kiírt TEIT Kupa kispályás teremfoci tornát. A Gerjenben rendezett dunántúli selejtező csoport fordulóiról rend­szeresen beszámoltunk, innen az Atomerőmű és a Gerjen került a hét végén Géderlakon tartott dön­tőbe. A harmadik helyért a Gerjen a házigazda Géderlakkal játszott, sorra kihagyva helyzeteit és ez a „futball törvénykönyve” szerint 6- 3 arányú vereséget, ezzel a negye­dik helyet „eredményezte”. A döntőben az Atomerőmű ellenfe­le a Kalocsa gárdája volt, a paksi­ak győzelme nem volt kétséges, bár volt néhány nehéz pillanatuk, végül 10-8 arányban diadalmas­kodva elnyerték a kupát. AZ ALISCA-GEMENC a bajnok. Véget ért a gerjeni teremfoci baj­nokság, az Álisca az utolsó mécs­esét is megnyerte, míg nagy ve- télytársa, a Bulls kikapott a bronzérmes Bab Lencsétől. A gólkirályt is a bajnok adta, Lo­vász Barna 105 találattal fejezte be a sorozatot. Eredmények: El- dorádó - Ragoncsa-autó 19-2, Bab Lencse - Gerjen Bulls 4-3, hatszáz szakember került ki az in­tézményből, köztük néhányan a szakma kiváló tanulójaként orszá­gos versenyen elért jó helyezéssel öregbítették az iskola hírnevét és kapták meg már tavasszal a szak­munkás bizonyítványt. Több évig tartó tanakodás után a nevelőtestület megkérdezve a diákok véleményét is úgy döntött, fel kívánja venni az államalapító nevét. S mivel az elmúlt héten a képviselő-testület áldása is meg­született, április elsejétől az inté­zet I. István Szakképző Iskolaként került bejegyzésre. Ünnepélyes névadót szeptemberre, a tanév­nyitóra terveznek, a tizedik szüle­tésnapot viszont jövő hétvégén tartják meg. A kétnapos program­ban számos verseny, vetélkedő és bemutató szerepel, tartanak fóru­mot is a szakképzés jelenlegi helyzetéről és zárásként bált. Erre az alkalomra természetesen régi diákjaikat is visszavárják. vt a képernyőn mint márciusban, négy újságíró - Kovács Tibor a TelePaks, Miklós Imre a Paksi Hírnök főszerkesz­tői, Vida Tünde, a Fortuna Rádió riportere és Rákosi Gusztáv, a Tolnai Népújság munkatársa - faggatja a város első emberét, la­za beszélgetés keretében idősze­rű témákról. A pénteki egy órá­ban szó lesz a Dunacenter beton­üzemének eladásáról, a foglal­koztatás helyzetéről, a közelmúlt külföldi utazásainak hozadékai- ról, a Paksi SE személyi változá- sairól és az ESZI jövőjéről. ■ Vörös Ördögök - Kárász 14-5, Alisca - Fortuna 18-5. A bajnok­ság végeredménye: 1. Alisca 34, 2. Gerjen Bulls 32, 3. Bab Lencse 27,4. Eldorádó 21,5. Vörös Ördö­gök 17, 6. Fortuna 14, 7. Atomix 13, 8. Kairó 13, 9. Kárász 6, 10. Ragoncsa-autó 3 ponttal. A GERJENI Genye Laura nyerte az általános iskolások mezei futó bajnokságát az első korcsoport­ban. Társai is kitettek magukért, hisz a gerjeni csapat - Genye La­ura, Kiss Helena, Hajnes Nóra, Szebényi Anita és Engert Ágota összeállításban - bronzéremmel térhetett haza Szekszárdról. Az ifjú bajnoknő a rajt-cél győzel­met aratott. Elmondta, nagyon el­fáradt a végére, csak a célban hit­te el a sikert. Fájlalja, hogy ebben a korcsoportban nem rendeznek országos versenyt, mert szívesen megmérné magát nagyobb me­zőnyben is. Edzője, Magó Zsu­zsanna szerint Laura remek adottságú, jól tűri a fizikai terhe­lést, becsülettel készült, ennek köszönhető a fantasztikus ered­mény, és a többiek teljesítményé- ről is elégedetten szólt. _______■ Ka pufa Végkielégítés vagy munkahely? Munkaügyi vita a tulajdonosváltás előtt Elkelt a Dunacenter betonüzeme - mint azt a Népújság is hírül adta. A város képviselő-testülete döntését követően a cég szakszervezeti bizottsága és üzemi tanácsa találkozót kért Bor Imre polgármestertől, hogy tájékozódjanak a munkavállalók jövőjéről és elmondhassák véleményüket, megvédhessék jogaikat. Paks A szakszervezet nem mendemondák alapján kívánta a helyzetet megítélni - mondta megk­eresésünkre Vidáné Mezei Julianna, az érdekképviselet titkára - ezért kértek találkozót a polgármestertől. A hétfői megbeszélés során kiderült, a betonüzem eladása után szervezeti átalakulás lesz a Dunacenternél, több kft-re bon­tják a céget, amelyeket majd újabb pályázatokon kíván értékesíteni az önkormányzat. Az érdekképviseletek hangsúlyozták Nincs ok félelemre Kovács Sándor, az Aranynád Kft. tulajdonosa nem tárgyalt ajánlata során a munkaviszonyok jog­folytonosságáról, nem is ígéri azt. - Jó szakembereknek tartom a betonüzem dolgozóit - mondta. - Minden bizonnyal meg tudnak felelni majd a követelményeknek. A feltételek természetesen megváltoz­nak, az eddiginél szervezettebb munkára lesz szükség, ugyanakkor ehhez a feltételeket is meg fogom teremteni. Új technológiai eszközöket szerzett be, így már a tulajdonosváltás pil­lanatában is könnyebb lesz a fizikai munka, létszámcsökkentés pedig szóba sem kerülhet, sőt már az induláskor öt új munkahely lesz, hiszen termékbővítést tervez Kovács Sándor. Aki becsülettel dolgozik, a cég érdekeinek figyelembevételével, annak nincs mitől félnie - mondta az Aranynád tulajdonosa. eddig is biztosított, például az Építők boltja eladásánál, a betonüzem esetében is kikötik, ez a dolgozók további foglalkoz­tatása. Ez megjelent a vevő, az Aranynád Kft. pályázatában is, sőt új tevékenységeket is tervez, amelyek esetleg további munkahelyeket is jelen­tenek. A jogfolytonosság tekintetében kizárt - mondta a polgármester - hogy az új tulajdonos az előzőleg itt eltöltött éveket a maga számára kötelezően elismerné, az ezzel járó előnyöket biztosítaná. A célkitűzés, a Dunacenternél létező közel háromszáz munkahely megtartása meg­valósult, ezért viszont áldozatokat kell hoznia az önkormányzatnak (hiszen a visszavásárlás ára, a működési hitelre fordított mintegy kétszázmillió forint teljes egészében nem fog megtérülni) de a munkahelyük megtartása érdekében a dolgozóknak is le kell mondaniuk szerzett jogaik egy részéről. Természetesen ez mindenkinek saját döntése kell legyen - hangsúlyozta a pol­gármester. - Aki nem kíván élni az Aranynád Kft-hez történő átlépéssel, annak más munkahelyet ajánlanak fel a Dunacenternél vagy ha ezt nem tudják biztosítani, akkor jogosult lesz a végkielégítésre. A Dunacenternél elmaradt béremelésre vonatkozóan Bor Imre a következőket mondta: tavaly májusban egy csőd szélén álló céget vásárolt vissza az önkor­mányzat a munkahelyek megtartása érdekében, azóta a cég működik, ez fontosabb, mint a béremelés, amelyre egyébként az eredmények ismeretében majd sor kerülhet. RÁKOSI GUSZTÁV (ezzel egyetértett Kállai István, az MSZOSZ megyei képviseletének szakértője is, aki tanácsaival segíti a munkavállalókat) nem szándékoz­nak a tulajdonost illető kérdésekbe beavatkozni, csupán a törvényben és a kollektív szerződésben meghatáro­zott jogaikhoz ragaszkod­nak. Ezek közül leg­fontosabb a végkielégítés, munkaviszonyuk folyam­atossága, bár más kifogá­saik is vannak, elmaradt például a béremelés. A megbeszélésen a betonüzem dolgozói azt kérték a polgármestertől, fizessék ki végkielégítésüket, majd utána ők eldöntenék, kívánnak-e az új tulaj­donosnál, az Aranynád Kft-nél dolgozni. Megkerestük Bor Imrét is, aki az üggyel kapcsolatban elmondta: azt a garanciát, amelyet az önkormányzat leiekcsere Bár nem tartozik a munkaügyi vitához, többekben felmerült, vajon előnyös üzletet kötött-e az önkormányzat a betonüzem eladásával, elsősorban az ötvenkilenc millió forintos vételár egyik eleme, a telekcsere miatt. Mint megírtuk, a vételár egy részét - huszonkilenc millió forintot - nem készpénzben fizet az Aranynád, hanem a 37 ezer négyzetméteres terület fejében egy másik ipari telket ajánlott fel, ez 15 ezer négyzetméter. Erről Bor Imre polgármester a következőket mondta: Annak fényében, hogy anno (még az előző ciklusban - a szerk.) 130 millióért eladta az önkormányzat az egész Dunacentert, most mi csaknem feléért eladtuk a betonüzemet, az dicséretes dolog. A két telek értékének meghatározását a képviselő-testület döntése értelmében egy független értékbecslővel kell megvizsgáltatni, e szerint kell majd a telkek értékét a szerződés megkötésekor figyelembe venni. Mindaddig úgy gondolom, hogy ez jó üzlet, míg valaki nem hoz olyan vevőt, aki ötvenkilenc milliónál többet fizet, hiszen a pályázatok során mások jóval alacsonyabb árakat ajánlottak. Lehet arról beszélni, men­nyit ér a betonüzem, ha azon az „elvi” áron nem kell senkinek. Viszály a Diófa-csapáson A gazdáknak is kell keres­ni a megoldást Úgy tűnik, nyitott kapu­kat dönget a panaszos, hiszen valamennyi érin­tett hajlandó megoldást keresni. Az ügy mond­hatnánk, vihar egy po­hár vízben, csak hát a víz jóval több egy po- hárnyinál. PUSZTAHENCSE A Diófa-csapás mellett talál­ható többek földje. Megyesi István panasza szerint a leg­magasabban fekvő föld - egykor kaszáló volt - tulaj­donosa egy ekefordulással átszántotta az utat, ezzel megeresztve a felgyülemlett belvizet hét másik gazda szántójára. Az övében búza és árpa van vetve, az alsó szomszédok őszi szántást nem végeztek, így neki a legnagyobb a kára. Megke­reste már a polgármester aszszonyt, Lengyel Jánosnét, akinek ugyancsak van itt földje, tenne valamit az ügy megoldása érdeké­ben. Kártérítésre egyelőre nem gondolt, pedig oda a vetés, a műtrágya, a vegy­szerek - mondja Megyesi István. Koch Ádám, a volt kaszáló tulajdonosa szerint viszont nem ő okozta a problémát. Korábban volt itt árok, el­folyt a víz - mondja - igaz, nem volt ennyi csapadék. De most sem lenne semmi gond, csak a híd tönkre­ment, felújítani pedig az ön- kormányzatnak kellene, mint azt szakemberek is megerősítették. Ehelyett vi­szont az utóbbi években fel- töltötték az utat, ami fokozta a bajt, a belvíz magasságát. Segítségét is felajánlotta az önkormányzatnak, hiszen valamennyi gazda érdeke, hogy a teljes terület vízelve­zetése megoldódjon. Lengyel Jánosné polgármes­ter számára sem ismeretlen a gond, ám mint mondja, el­ső a faluban álló épületek körül a vízelevezetés. Ez azonban nem jelentheti a megoldás halogatását, hi­szen a gazdák érdeke is fon­tos. A község költségvetés­ének nehézségei azonban realitások, éppen ezért ös­szefogásra van szükség, hi­szen két árrész megépítése is szükség; a területen, ami nem olcsó mulatság. Hogy ez ne csak szólam marad­jon, péntek délután hat órá­ra tanácskozásra kérte az érintetteket és biztos abban, hogy megtalálják a kiutat. RÁKOSI GARAZS ÉS ZÖLDSÉGTÁROLÓ épül Pakson a lakótelepen, az ASE csarnokkal szemben található Idősek Szociális Otthona udvarán, a város önkormányzatának finanszírozásában. _________________■ A Tolnai Kedves Népújságba Régi PASZI-s DIÁKOK! hirdetéseit feladhatja Pakson Iskolánk idén ünnepli 10 éves jubileumát. Ebből az alkalomból kétnapos rendezvénysorozatot szervezünk (április 13-14.), melynek fináléjaként 2000. április 14-én 17 órakor kerül sor a gálaestre és a szülők-nevelők-diákok báljára. Szeretettel vár benneteket az alma mater. a Városháza információs Hozzátok el barátaitokat is! Nosztalgiázzunk együtt! szolgálatánál, a hivatal ügyfélfogadási idejében! a 661. sz. Szakmunkásképző Iskola tantestülete és diákjai •7926* i t i i Műszak a betonüzemben - váltás előtt

Next

/
Thumbnails
Contents