Tolnai Népújság, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-01 / 77. szám

4. oldal - Tolnai Népújság TOLNAI TÁJAK 2000. Áprius 1., Szombat Sikerrecept: jó sok buli? Az új gyermek-polgármester fizika órán is „bevethető’ Gimnazista után egy általános iskolás diákot választott gyermek-polgármesterré a helyi fiatalság a második tolnai gyermek- és ifjúsági önkormányzati választáson. Azonosság viszont, hogy ezúttal is egy bájos lánykára voksoltak a legtöbben.- Mit gondolsz, mivel fogtad meg a választókat?- Azt hiszem, azért választottak engem a legtöbben, mert nagyon sokan ismernek, nemcsak a saját iskolámban. Sokat köszönhetek a nővéremnek is, aki tagja volt a korábbi ifjúsági önkormányzati képviselőtestületnek, és általa a gimnáziumban is tudták, hogy ki vagyok, és sokan rám is szavaztak.- Az azért nem mindegy, hogy miként ismernek.- Nem vagyok visszahúzódó típus. Szeretek minél több dolgot kipróbálni. Ot éve vagyok a diáktanács tagja. Szeretek szervezni, mindenhez hozzá szoktam szólni. Például ma is mondták az osztályban, hogy valakinek „el kéne húznia” a fizika órát, és az egyik osztálytársam egyből rám gondolt... Rossz tulajdonságom, hogy elég hamar felkapom a vizet, hamar megsértődök. Amikor ideges vagyok, akkor mindent „kiadok” magamból. Néha szoktam káromkodni is, de erről próbálok leszokni. Viszont hamar békülök. Nagyon bánt, ha valakivel „össze vagyok veszve”.- Mennyire volt fontos számodra, hogy megválasszanak?- Nagyon szerettem volna. Arra azért gondoltam, hogy a gimnazista fiúk megelőzhetnek, és tény­leg elég szoros volt a verseny, mert csak öt szavazaton múlott a győzelmem.- Nővéred példája alapján mi tűnt vonzónak az ifjúsági önkormányzati munkában?- Nagyon jól összetartottak. Sok helyre eljutot­tak, és szerették azt, amit csináltak. A nővérem sok barátot is szerzett ezáltal.- Mennyire néznek rád másképpen a tár­said, mióta polgármester vagy?- A fiatalok a bulik szempontjából néznek rám másképp: „megtámadnak”, hogy mikor és hol lesz már buli.- Ezek szerint akkor leszel népszerű pol­gármester, hajó sok bulit szervezel.- Lesz buli is, hiszen azt is nagyon szeretik a fiatalok. De ez a dolog nem csak ebből áll. Folytatni szeretném a korábbi önkormányzat jó kezdeményezéseit, például a Thelena Fesztivállal kapcsolatban. Sportversenyeket, iskolák közötti vetélkedőket szeretnék szervezni.. Minél több olyan programra is szükség van, ame­lyek révén a gyerekek jobban tudnak tájékozódni a világban. Jó lenne tréningeket összehozni, híres embereket' meghívni. De jónak tartanám a faültetést is, például a mi iskolánk udvarán.- A választások során egyértelműen kiderült, hogy akik nem Tolnán járnak iskolába, vagy már dolgoznak, szinte egyáltalán nem érdeklődnek az ifi-önkormányzat iránt. Mit szólsz ehhez?- Mi az egész tolnai ifjúság számára szeretnénk programokat szervezni. Ez a feladatunk.- Mennyire érdekel az országos és a helyi politika?- Azt azért nem mondanám, hogy teljes mérték­ben nem érdekel. Néha belepillantgatok, mi is folyik.- Nem érzed magad túl fiatalnak ehhez a tiszt­séghez?- Hát egy kicsit fura. Majd meglátjuk, befolyásol­ja-e ez a munkámat. -s­Az ifi önkormányzat új képviselői a héten tették le esküjüket FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Rendőr-őrs „Falugyűlés” az utcán A szülők nem nyugodtak bele a testület döntésébe Hír-forrás TELEHÁZ asszisztens áll mun­kába április 1-től Kölesden. A munkaügyi központ pályázatán elnyerhető támogatás révén a - Kölesdi Közéleti Egyesület által működtetett művelődési házban helyet kapott - teleház új, koráb­ban regisztrált munkanélküli munkatársának a nem. regiszt­rált, „kallódó” munkanélküliek felderítése és tájékoztatása lesz a fő feladata. A TOLNAI Kertbarát Kör immár XXIV. borversenyére kerül sor április 4-én, kedden délután a tolnai művelődési házban. A bormintákat hétfőn 9-18 óráig és kedden délelőtt lehet leadni a helyszínen. A millenniumi bor­megmérettetés bíráló bizottsá­gának elnöke Módos Ernő lesz. A TOLNAI óvodai behatásokra a jövő héten hétfőtől péntekig (nap­közben) kerül sor helyben, azaz mindegyik tolna-mözsi oviban. A BOGYISZLÓN (is) élő, Po­zsonyban született Somogyi Julius a közelmúltban tette le a magyarországi állampolgársági esküt. A Bogyiszlóhoz immár 20 éve kötődő üzletember a jeles esemény örömére a helyi község­házán fogadást adott a képvise­lőknek és a hivatal dolgozóinak. A NAGYCSALÁDOSOK Tolnai Egyesülete ma, azaz szombaton budapesti kiránduláson vesz részt, négy busznyi küldöttséggel. A sokgyermekesek meglátogatják az Országházat, majd a Ferihegyi repülőteret járják körbe belülről. ELÉGEDETT a falu körzeti megbízottjának tevékenységé­vel a medinai képviselőtestület - hangzott el az eheti testületi ülé­sen. A község közbiztonsága el­fogadható, kirívó bűncselekmé­nyekre nem került sor tavaly. Ugyanakkor megfogalmazódott, hogy Medinán is szükség lenne a polgárőrség megalakítására. A TOLNA Városi Bringások és Barátaik (TOVÁBB) Szabadidős Társaság március elején részt vett a HovaTovább nevű televízi­ós vetélkedő felvételén. A műsort - amelyből többek között kide­rül, ki nyerte az egymillió forin­tos díjat - holnap, azaz vasárnap 21 órától vetítik az MTV 1-en. ROMA munkanélküliek köz­hasznú foglalkoztatása kezdődik hétfőn Tolnán, a helyi munka­ügyi kirendeltség, a települési és a roma kisebbségi önkormány­zat megállapodása alapján. „Első körben” 15 személyt foglalkoz­tatnak, 3 hónapon keresztül. A FÁCÁNKERTI Nyugdíjas Klub jótékonysági estet rendez jövő szombaton, április 8-án, 19 órától a helyi művelődési ház­ban. Zene: Atkári Lajos. Min­denkit szeretettel várnak. TETTENÉRÉS. Teherautóval ment lopni két faddi illető egy he­lyi Dózsa György utcai házhoz, ahonnan építőanyagot szerettek volna eltulajdonítani. A faddi pol­gárőrök azonban észrevették az elkövetőket, értesítették a tolnai rendőröket, akik meghiúsították a tolvajok tervét. MÉLY ÁLOM. Nyitva maradt egy faddi ház ajtaja az egyik éjszaka. Ezt kihasználva valaki besurrant az épületbe, és mobiltelefont, va­lamint 30 ezer forintot vitt el, töb­bek között abból a szobából is, ahol a sértett aludt. GÁZ VOLT. A tolnai, 6-os út mel­letti autógáz állomás gázpalack tárolóját, ismeretlenek felfeszítet­ték, és onnan 11 tele palackot el­vittek. KAPÓS a műanya. A faddi va­dásztársaság fácántelepéről mű­anyákat és hatókat vittek el isme­retlenek, akik a helyszínen talált kulccsal mentek be a létesítmény­be. BIKASÉTÁLTATÁS. A tolnai me zőgazdasági szövetkezet fácán­kerti szarvasmarha telepéről az egyik éjjel két darab növendék bi­kát loptak el úgy, hogy az éjjeliőr nem vett észre semmit. A nyomok alapján az elkövetők az elkötött állatokkal átsétáltak a közeli szán­táson, majd kocsiba terelték a zsákmányt, és eltűntek. JÖN A MELEG? A tolnai OTP fi­ók klímaberendezésének külső részét szerelték le ismeretlenek, sokak által ismeretlen célból. ■ Fácánkerti szülők tovább­ra is szeretnék elérni, hogy maradjon meg a he­lyi iskola felső tagozata. Az általuk kezdeménye­zett falugyűlésre azonban ezen a héten nem kerülhe­tett sor. Fácánkert A helyi iskolába járó gyerekek szülei nem törődtek bele, hogy a képviselőtestület márciusi dönté­se alapján megszűnik az iskola felső tagozata, a gyerekeket pe­dig - egy Tolnával megkötött is­kolafenntartó társulási megálla­podás alapján - egy ottani iskola fogadja szeptembertől. A döntés után aláírásgyűjtésbe kezdtek egy - e hét csütörtöki - falugyű­lés összehívására. Az ívet, ame­lyet hetvenen írták alá, hétfőn ad­ták le a polgármesteri hivatalba. Mint később kiderült, az akció formailag nem volt szabályos, ezért a képviselőtestület - amely jogosult a falugyűlés összehívá­sára - nem hív(hat)ta össze a csütörtöki fórumot. Sok szülő erről csak csütörtö­kön délután értesült, így mintegy 25-en mégis összejöttek, jobb hí­ján a művelődési ház előtt, az ut­cán. Invitálták a polgármestert is, ám ő azt mondta, hogy az egyik szülő - a háta mögött - durván megsértette őt, ezért nem hajlan­dó részt venni a nem hivatalos A műszaki igazgatási társulás megszűnése mellett foglalt ál­lást a gesztor, Szedres képvi­selőtestülete legutóbbi üléséit. Szedres Május 1-jétől a Héliosz Kft. végzi a szemétszállítást a község­ben. (Eddig egy helyi vállalkozó biztosította ezt a szolgáltatást.) Megszűnik az öt település által (Szedres, Medina, Kölesd, Kistor­más, Tengelic) 1993-ban létreho­szülői fórumon. A jelen lévő szü­lők - akiknek képviselői a köz- igazgatási hivatalban is tájéko­zódtak az üggyel kapcsolatban - elmondták: kifogásolják, hogy a képviselőtestület az iskoláról ho­zott döntése előtt nem vélemé­nyeztette a tervezetet a diákön­kormányzattal, a roma kisebbsé­gi önkormányzattal és a közal­kalmazotti tanáccsal sem, ami véleményük szerint jogszabály- ellenes. Azt is elfogadhatatlannak tart­ják, hogy a testület nem is kere­sett döntési alternatívát, holott lenne más lehetőség is, mintha felső tagozat megszüntetése. Ők a legjobb megoldásnak a jelenle­gi helyzet fenntartását látják, de véleményük szerint olyan társu­lási lehetőségek is léteznek, ame­lyek révén a felső tagozat hely­ben maradhatna. (A gyerekek ér­dekében ezt utóbbi feltételt tart­ják a legfontosabbnak.) A polgármesterrel egyébként megállapodtak abban, hogy hét­főn este három fős szülői kül­döttség ül le tárgyalni a község vezetőjével a felső tagozatról. Ha ez nem hoz a szülők számára megfelelő eredményt, akkor is­mét aláírásgyűjtés kezdődik egy falugyűlés összehívása érdeké­ben, amelynek révén a szülők azt szeretnék elérni, hogy a testület vonja vissza, de legalábbis tár­gyalja újra az iskola ügyét. zott műszaki igazgatási társulás. A települések úgy ítélték meg, hogy az ilyen jellegű hatósági fel­adatok oly mértékben csökken­tek, hogy e célból nincs szükség egy főfogk'kozású személy al­kalmazása A. jövőben a jegy­zők fogják ellátni ezeket a felada­tokat (is). A szedresi testület úgy dön­tött, hogy a jövő héten rendkívü­li ülésen tárgyalják a helyi vállal­kozó orvossal kötött szerződés felülvizsgálatát. _____________■-ES­N incs több bo? Mint ismeretes, a héten újabb bombariadó volt a tolnai Wosinsky iskolában, amelynek tettesét bravúros gyorsasággal, egy órán belül felderítették a tolnai rendőrök. Az eset kapcsán több olyan - köztük rendőri - vélemény fogalmazódott meg, melyek szerint elképzelhető, hogy az újabb fenyegetés egy lapunkban megjelent újságcikk „hatására” történt. Ezen burkolt szemrehányások kapcsán arra szeretnénk emlékeztetni: az elmúlt szombaton arról írtunk, hogy valószínűleg nem fog kiderülni, ki volt a január 22-i fenyegető, mivel a rendőrségnek - két hónapon keresztüli erőfeszítése ellenére - nem sik­erült megtalálnia az akkori elkövetőt, és az ügyet lezárták. A fenti vélekedés logikája alapján egyébként a mostani háromne­gyed óra alatti felderítésről beszámoló újságcikk után azt kellene feltételezni, hogy ezentúl már soha nem kerül sor bombariadóra. Erre azért talán mégse vegyünk mérget, mindenesetre: úgy legyen! -s­Új szemétszállító a faluban Felülvizsgálják a vállalkozó orvossal kötött szerződést Körjegyzőség alakult Az intézmény vezetője dr. Varga Katalin A héten megalakult a Sióagárd-Fácánkerti körjegy­zőség. Az intézmény révén - jövőre - évi kb. 4 millió fo­rintos állami támogatásra számíthat a két település. Sióagárd, Fácánkert Együttes ülést tartott a héten a sióagárdi és a fácánkerti képvise­lőtestület a fácánkerti egykori Kunffy-kastélyban, ahol a közsé­gek vezetői döntöttek a körjegy­zőség megalakításáról. A kör­jegyző dr. Varga Katalin lett, aki hétfőtől szerdáig Sióagárdon, csütörtökön és pénteken a fácán­kerti községházán dolgozik. A körjegyzőségek megalakítá- * sát az állam támogatja, a két köz­ség esetében ez összesen mintegy 4 mülió forintos dotációt jelent, amit a lakosság létszámának ará­nyában 63-37 %-os arányban kap Sióagárd, illetve Fácánkert. Ehhez a támogatáshoz azonban csak jö­vőre juthatnak hozzá a községek, mivel mostani döntésük anyagi „vonzata” nem szerepel az idei ál­lami költségvetésben. Az együttes ülés után a fácán- kerti döntéshozók elbúcsúztat­ták nyugdíjas jegyzőjüket, az ed­dig közmegelégedésre dolgozó, köztisztelet övezte Toronyi Ist­vánt, aki jelezte, hogy az ő jegy- zősége idején megkezdett ügye­ket végig szeretné vinni. A testület módosította a köz­ség költségvetését. A képviselők tartalékoltak pénzt a megszünte­tendő iskolai felső tagozat tanára­inak végkielégítésére, illetve pá­lyázatok „saját erejének” biz­tosítására. -TS­. Kóstoltatni kell a jó bort Munkamegosztás a hegyközségi tanácsban A megnövekedett feladatok indokolták, hogy a Tolnai Borvi­dék Hegyközségi Tanácsának élén immár külön személy töltse be az elnöki és a titkári posztot. Tolnai Borvidék A két éve létrejött Tolnai Borvi dék Hegyközségi Tanácsá­nak elnöki és titkári felada­tait eddig Steitz János látta el, aki a Tolnai Borút Egye­sület menedzseri funkció­ját is betöltötte. Az egyes hegyközségekre háruló egyre növekedő feladatok a hegyközségi tanácsra is több munkát rónak. Ezért volt szükség arra, hogy külön válasszák a szervezési, (titkári) feladatokat, illetve a borvidék szakmai (elnöki) képviseletét. Míg előbbi posztot továbbra is Steitz János, utóbbit Schmidt Győző, a Danubiana Bt. ügyve­zető igazgatója tölti be a jövőben. Schmidt Győző lapunknak elmond­ta: a hegyközségek alapvető, ugyanak­kor legnehezebb feladata az adat­szolgáltatás, az ad­minisztratív teen­dők ellátása. Véleménye szerint azonban ez mindaddig másodla­gos marad, amíg a hegybírók tár­sadalmi munkában végzik mun­kájukat, amely pedig lényegé­ben falugazdászi tevékenység­nek felel meg. A hegyközségi tanácsnak mindenesetre arra kell töreked- .nie, hogy a hegyközsé­geknél e munka által megteremtsék a szilárd alapokat, és csak ezt követően kerülhet sor a borvidék ismertségé­nek javítására. Eszkö­zökben, azaz pénzben azonban nem dúskál­nak, a tagdíjakon kívül az állami pályázatok okos felhasználásával lehet eredményt elérni. Az elnök szerint a Tolnai Bor­vidék ismertségét a borút kiala­kításával, borversenyeken való részvétellel, a szakmán belüli el­fogadtatással lehet megalapozni, ezt követően lehet megcélozni a nagyközönséget. Ugyanakkor úgy véli, az elismertséget nem a borvidék egésze, hanem egy- egy, az adott borvidékről szár­mazó, garantáltan folyamatos minőséget „hozó”, márkanévvel bíró bor hozhat. Emellett figyelembe kell venni azt is, hogy - főként külföldön - nem a ter­mőhely, hanem a fajta számít elsősorban. A bor megismertetéséhez azonban az is kevés, ha a palack a boltokba ke­rül. Hogy vásároljanak is belőle, ahhoz szemé­lyes kapcsolatot kell létrehozni a bor és a re­ménybeli vevő között, azaz meg kell kóstoltatni vele az adott italt, és így meggyőzni a vásár­lásról.

Next

/
Thumbnails
Contents