Tolnai Népújság, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-28 / 99. szám

Tolnai Népújság - 7. oldal Hl 2000. Áprius 28., Péntek SPORT Kosárlabdázók diákolimpiái döntője Tizenhat középiskolás csapat küzd az aranyéremért Dunapart-kupa harmadszor Szlovák és román kerekeseket is várnak Az Illyés Gyula Gimnázium első alkalommal nyerte el a Magyar Diáksport Szövet­ség pályázatán az V. kor- csoportos lány és fiú diák­olimpiái döntőjének rende­zési jogát. Kosárlabda- Nagy izgalommal készülünk a fináléra, szeretnénk jó házigaz­dái lenni a rendezvénynek - mondta érdeklődésünkre dr. Berta Bálint, a gimnázium igazgatója. - A város önkormányzatának, va­lamint jó néhány helyi cégnek és vállalkozásnak köszönhetően si­került előteremteni a döntő lebo­nyolításához szükséges 1.3 millió forintot. Péntek délután tartjuk a torna technikai értekezletét, ahol a sorsolást is megejtjük. Az ünne­pi megnyitó este nyolc órakor kezdődik az 516-os számú Ipari Szakképző Intézet és Szakközép- iskola sportcsarnokában, ahol a csapatokat és edzőiket a helyi ze­neiskola fúvósegyüttesének mű­sora után a város vezetői köszön­tik. A csoportmérkőzésekre szombaton és vasárnap kerül sor, a torna helyosztóit és döntőit pe­dig hétfő délelőtt rendezzük. A lányoknál egy-egy pécsi, za­laegerszegi, miskolci, kecskemé­ti, debreceni gárda, valamint a szekszárdi Bezerédj István Keres­kedelmi Szakközépiskola csapa­ta mérkőzik meg egymással az Uniwatt Kft. kupájáért az 516-os .számú Ipari Szakképző Intézet és Szakközépiskola sportcsarnoká­ban. A fiúk mezőnyében székes- fehérvári, szombathelyi, buda­pesti, szerencsi, kecskeméti, deb­receni és nagykőrösi együttesek mellett a dombóvári Illyés Gyula Gimnázium középiskolásai lép­nek pályára a Rutin Kft. által fel­ajánlott díszes serlegéért a DVMSE Gyenis Antal utcai sport- csarnokában. A házigazda Illyés csapatát irányító testnevelő taná­rok - Németh József és Kovács László - elsősorban Krasznai Ti­bortól, Beák Gábortól, Madarász Andrástól, valamint Kun Ger­gelytől várnak jó játékot és ered­ményes szereplést. Az országos döntő versenybí­róságának elnöki tisztét az egy­kori Európa-bajnok magyar vá­logatott tagja, Zsíros Tibor tölti be. A DVMSE-csarnokban hétfő délelőtt 11 órakor kezdődik a lá­nyok fináléja, majd a két legjobb fiúcsapat lép parkettre, hogy megmérkőzzék az aranyéremért. Az izgalmasnak ígérkező mécs­esekre, valamint az azt követő eredményhirdetésre és díjátadás­ra Dombóvárra várják Szlatényi Györgyöt, a Magyar Diáksport Szövetség főtitkárát és Horváth Frigyest, a Magyar Kosárlabdá­zók Országos Szövetségének fő­titkárát is. ___________________________GLAUB S zombaton és vasárnap Pak­son harmadik alkalommal rendezik meg a Dunapart- kupa három szakaszos nem­zetközi országúti versenyt. Kerékpár Két esztendeje - a korábbi szek­szárdi többszakaszos idénynyitók utódaként - hívták életre az atom­városban a Dunapart-kupát. A si­keres debütálás után tavaly is szín­vonalas versenyt láthatott a nagy­érdemű - különösen az első napi két szakasz hozott nagy csatát -, így mi sem természetesebb, hogy a Szekszárdi KSE az idén is megren­dezi viadalát. Szombat délelőtt a Paks-Nagy- dorog-Kajdacs-Kölesd-Szedres-Pa ks útvonalon egy 80 km-es ország­úti szakasz, délután pedig egy 44 km-es kritériumverseny vár a részt­vevőkre. Mindkét etap a Művelődé­si Ház elől indul 11, illetve 17 (hala­dók és serdülők: 15) órakor. Az or­szágúti befutóját (ugyanitt) várha­tóan 13 órakor, míg a Paks utcáin lebonyolításra kerülő 40 körös kri­térium finisét 18 órakor tekinthetik meg az érdeklődők. Összetett végeredményt a vasár­napi, 10 órakor rajtoló 126 km-es, Paks-Nagydorog-Gyönk-Hőgyész- Kölesd-Paks zárószakasz után hir­detnek. A mezőnyben - a ferenc­városiakat kivéve - valamennyi hazai klub képviselteti magát, és az idén is várható szlovák és román kerekesek érkezése. A szekszárdiak haladó és serdülő csapattal képvi­seltetik magukat a harmadik Duna- part-kupán. ________________■ V árakozó állásponton A Ferro sorsa most már az ellenfelek kezében A női NB I utolsó két fordu­lójában a Ferropatent- Szekszárd SE a Dunaferr, majd Győr ellen lép pályá­ra. Bár nem ezeken a mér­kőzéseken, izgulni való így is maradt: elég lesz-e a Mar­calival szemben megszer­zett ötpontos előny? Kézilabda Dunaferr SE-Ferropatent-Szek- szárd SE: péntek, 17 óra. Elena Sklar: - A Békéscsaba elleni győ­zelem élet-halál kérdés volt szá­munkra. Büszke vagyok a csapa­tomra, a második félidőben hát­rányból sikerült fordítanunk. Több sebből vérzünk, hiszen a közelmúltban műtéten átesett Csendes, és az Achilles-ín bántal- makkal bajlódó Sajó is fájdalmak­kal küszködve játszott szerdán, de nem nélkülözhettem őket. Va­lószínű viszont, hogy a Dunaferr ellen mindkettőjük pihenőt kap. A bajnokság utolsó két fordulójá­ban az esélytelenek nyugalmával lépünk pályára a bajnoki ezüstért vetélkedő két együttes ellen. Ne­héz lesz motiválni idegileg és fizi­kailag is kimerült csapatomat, de a megalázó vereséget mindenkép­pen szeretnénk elkerülni. Egyéb­ként pedig a sorsunk most már el­lenfeleink, a Marcali, a Spartacus, a Békéscsaba és a Comexi kezé­ben van. A várakozás elég idegőr­lő, lehet, hogy pénteken már oko­sabbak leszünk... (Pénteken este rendezik a Spartacus-Marcali ösz- szecsapást, és fővárosi sikereseién a szekszárdiak már biztosan bent­maradnának az NB I-ben - A SZerZŐ.). ___________________ FEKETE S opronban a „szerelvény” Megtöri-e a DVMSE a SMAFC sorozatát? A férfi NB 1 9-16. helyért zajló rájátszásában az utób­bi két mérkőzését megnye­rő, lendületben lévő dombó­váriak ma a hazai környe­zetben félelmetes soproniak vendégeként lépnek pályá­ra. Kosárlabda Soproni MAFC-Dombóvári VMSE: péntek, 17.30 óra. Bálind József: - Javuló játékkal nyertünk a Nyíregyháza ellen. Az első félidőben még görcsösen, a másodikban felszabadultabban kosárlabdáztunk. Hasonlóan produkcióra - kemény védeke­zésre, türelmes támadásvezetés­re és jó dobóteljesítményre - lesz szükségünk a Hűség Városában, hogy a hazai környezetben az idén minden A-csoportos ellenfe­lét megadásra készetető SMAFC ellen győzelmi esélyeink legye­nek. Panta a nyírségiek ellen kéz­sérülést szenvedett, játéka kérdé­ses. A szombaton kiállított Shand eltiltása miatt idegenlégiósaink közül ezúttal Gavrilovics kap bi­zalmat. ■ Papírforma-borító atomosok Albacomp-siker a paksi nemzetközi tornán Négy csapat részvételével és az PA Rt. támogatásával rendeztek a húsvéti ünne­pekben háromnapos nem­zetközi férfi junior tornát Pakson, az ESZI-csarnok- ban. Kosárlabda A viadalon az Atomerőmű SE csapatán kívül a székesfehérvári Albacomp-UPC, a jugoszláv KK Spartak Subotica és a litván Kau­nas gárdájának szereplése volt garancia a színvonalas mérkőzé­sekre, a jó szórakozásra. Az atomosok első mérkőzésü­kön - mint később kiderült ez a találkozó döntött a kupagyőztes kilétéről - az fehérváriakkal ke­rültek szembe, és hiába vezettek már 15 ponttal is a Lukács- Lőrincz-Kaveczky trió vezérelte paksiak, a fizikális különbség az összecsapás végéra1 kiütközött, az Albacomp a hajrában fordítani tudott. A következő hazai érdekeltsé­gű mérkőzésen az agresszív vé­dekezést nyújtó litván Kaunas biztos győzelmére tippeltek leg­többen, ám a Duna-partiak borí­tották a papírformát, és többek között a 35 pontig jutó Lőrincz eredményességének köszönhető­en megérdemelten győztek. Hal­mai Tibor együttese a hétfői záró összecsapáson is megilletődött- ség nélkül kosárlabdázott, és nagy csatában az esélyesebbnek tartott szabadkaiakat is megver­te, így végül a második helyen végzett. Eredmények: Albacomp­Atomerőmű SE 88-84, KK Spar- tak-Kaunas 76-66, ASE-Kaunas 82-73, Albacomp-S. Subotica 62-42, Albacomp-Kaunas 84-80, ASE-S. Subotica 70-66. Végeredmény: 1. Albacomp Székesfehérvár, 2. ASE Paks, 3. KK Spartak Subotica, 4. Kaunas. A legeredményesebb játékos­nak 67 pontjával Lukács Attila (ASE) bizonyult. A torna igazi hírverése volt a kosárlabdának, köszönet mind­azoknak, akik segítettek a meg­rendezésében! ■ Az északírek ellen még jók vagyunk Bicskei: alakul a csapat a vb-selejtezőkre INTERNATIONAL A könnyűipari termékek piacán Európa-szerte előkelő pozíciót betöltő cég magyarországi üzemei női fehérneműgyártással foglalkoznak. A termelés volumenét folyamatosan növelő cég új munkatársakat keres. Production Manager * Feladatait az igazgató közvetlen irányításával fogja végezni. Munkája szerves része lesz az éves tervek, hatékonysági mutatók betartása, a gyártásoldal felkészítése, jelentések, gépigények tervezése. Franciául vagy angolul társalgási szinten tudó, legalább 5 éves gyakor­latot szerzett, elsősorban textil­vagy ruhaipari mérnökök jelent­kezését várjuk. Számítástechnikai ismeret szükséges. Chantelle HR­Manager Főbb feladatai: munkaerő keresése, szerződéskötés, kapcso­lattartás, munkaerő- és bérpolitika, tréning, személyzeti adminisztráció, valamint statisztika elkészíttetése. * Felsőfokú végzettség, társalgási szintű francia- vagy angolnyelv­tudás és felhasználói szintű számítástechnikai ismeret alap- követelmény. Nemzetközi cégnél szerzett gyakor­lat előny. A magyar válogatott szerda este, lapzártánk után Hor­váth Ferenc góljával 1-0-ra nyert Belfastban az észak­írek ellen. Labdarúgás Bicskei Bertalan szövetségi kapitány szerint az Észak-íror- szág elleni mérkőzé­sen tovább tisztult a kép abban a tekintet­ben, hogy kikre számíthat az ősz­szel kezdődő világbajnoki selejte­ző sorozaton.- A kapusposzton és a véde­lemben már korábban is megvol­tak a jelöltjeim, az északírek ellen pályára lépők ezúttal is igazolták beválogatásuk jogosságát mondta a kapitány csütörtökön délelőtt. - Nagyon örülök neki, hogy a csatárposzton Preisinger és Horváth Ferenc is remek telje­sítményt nyújtott, ha őszig mást nem találok, őket nyugodtan be merem vet­ni az olaszok elleni, szep­tember másodikai vb-se- lejtezőn. A belfasti találkozót a kapitány úgy értékelte, hogy az első 25 percben csapata kicsit bátortala­nul, visszafogottan játszott, játé­kosai csak biztonsági megoldáso­kat választottak.- Az első játékrész közepétől azonban a fiúk ráéreztek arra, hogy az ellenfél nem jobb náluk, ezután már folyamatosabb és ha­tékonyabb lett a játékunk. Fehér >- Ha jövőjét egy dinamikusan fejlődő nemzetközi vállalat munkatársaként képzeli el, úgy kérjük, magyar és idegen nyelvű, fényképes pályázatát a HILL International pécsi irodájának továbbítsa. HILL International 7623 Pécs, Semmelweis u. 1. ISO Registered Rrm: FS 37333 Tel./fax: (72) 332-179 http://www.hill.hu e-mail: pecs@hill.hu Preset number 11255 Ünnepi sportműsor Péntek Kézilabda: Női NB I: Duna- ferr-Ferropatent Szekszárd SE 17. Férfi megyebajnokság: Si- montornya-Gyönk 19.15. Kosárlabda: Férfi NB I: Ráját­szás a 9-16. helyért: Soproni MAFC-Dombóvári VMSE 17.30. Labdarúgás: Öregfiúk mér­kőzés: Bonyhád-Tolna 17. Szombat Kerékpár: Paks-Dunapart-kupa nemzetközi országúti verseny Pakson, 11 és 17. Kézilabda: Női NB I/B: The- lena Tolna-Esztergom 18. Tata- bánya-Cece-Simontornya 15. NB II, férfiak: Simontornyai TC-Mecseknádasd 18, Varga Trans-Fer UKSE Szekszárd-Fo- nyód 14. Férfi megyei bajnok­ság: Dunaföldvár-Hőgyész 17. Kosárlabda: Férfi NB I: Ráját­szás a 9-16. helyért: Nyíregy­háza-Atomerőmű SE 18. V. kor- csoportos diákolimpiái döntő Dombóvárott, az 516-os Ipari Is­kola tornacsarnokában és a DVMSE-csarnokban, 9. Labdarúgás: NB III: Szek­szárd-Paksi SE 16.30. Horváth Sport megyei I. osztály: Apar- hant-Őcsény 16.30. U-14, U-15: Atomerőmű SE-Marcali 11,13. Vasárnap Kerékpár: Paks-Dunapart-kupa Pakson, 10. Kézilabda: Női NB II: Ferro- patent-Szekszárd II-Terni Pécs- várad 15, Hévíz-Tamási KC 16. Kosárlabda: V. korcsoportos diákolimpiái döntő Dombóvá­rott, az 516-os Ipari Iskola torna- csarnokában és a DVMSE-csar­nokban, 9. Labdarúgás: NB III: Bony- hád Agraco FC-Dunaszent- györgy, Dombóvári FC-Aramis For Men-Kaposvölgye 16.30. Horváth Sport megyei I. osz­tály: Tamási-Nagydoibg, Báta- szék-Bölcske, Nagymányok-Te- vel, Decs-Zomba, Kajdacs-Du- naföldvár, Simontornya-Kakasd 16.30. Megyei II. osztály: Bátaapá- ti-Kisdorog, Csikóstőttős-Sió- agárd, Ozora-Cikó, Majos-Ma- gyarkeszi, Izmény-Váralja, Tol­na-Pincehely, Tengelic-Mucsfa, Hőgyész-Gyönk 16.30. Megyei III. osztály: Déli cso­port: Szálka-Bonyhádbörzsöny, Lengyel-Bonyhádvarasd, Fadd- Mórágy, Gerjen-Tolna II, Bo- gyiszló-Harc, Mőcsény-Báta 16.30. Északi csoport: Kölesd- Kocsola, Németkér-Tolnanéme- di, Iregszemcse-Nak, Puszta- hencse-Dalmand, Szakcs-Kéty, Dunaföldvári STE-Madocsa, Pálfa-Szedres 16. Teremfoci: Női NB I, zárófor­duló a tolnai városi sportcsar­nokban, 11. Hétfő Kosárlabda: V. korcsoportos di­ákolimpiái döntő Dombóvárott, döntők a DVMSE-csarnokban, 11 és 13. a Csabának és Pető Zoltánnak fel­váltva kellett volna a két szélen felfutnia, azonban Petőt a találko­zó elején megrágták, ezért ő nem tudta maradéktalanul végrehajta­ni a feladatát. Az utolsó 10 perc­ben az északírek magas embere­ket küldtek be, akik többször okoztak zavart a kapunk előtt, de a 90 perc összképe alapján, azt gondolom, megérdemelten győz­tünk. A magyar válogatott - amely az északírek elleni eddigi három fel­lépésén mindig nyerni tudott - idei harmadik mérkőzésén meg­szerezte első győzelmét, és 366 perc (!) után az első gólt is. Bics­kei Bertalan csapata legközelebb május 31-én, Győrött Szaúd-Ará- bia ellen lép pályára. ________________________■

Next

/
Thumbnails
Contents