Tolnai Népújság, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-25 / 96. szám
4. oldal - Tolnai Népújság TOLNAI TÁJAK 2000. ÁPRILIS 25., KEDD II Civil támogatások Ki mennyit kapott? Elosztották a civil szervezeteknek járó támogatási keretet múlt heti ülésükön a város képviselői. A kétmillió forintból tizennyolcán részesültek, közöttük két önkormányzati intézmény. Tamási Harmincnégy szervezet (alapítvány, egyesület, szakszervezet, szövetség, médium, kulturális, gyermekcsoport) összesen 6,449 millió forintra nyújtott be igényt, végül tizennyolcnak ítélt oda általában jóval kisebb összegű támogatást az önkormányzat. Az ülésen egyébként a tizenhat képviselőből tizenegy volt jelen, hárman tartózkodtak a szavazásnál. A pénzügyi bizottság négy esetben változtatott kis mértékben a polgármester által javasolt összegeken, a testület ennek megfelelően fogadta el a határozatot. Támogatást kaptak tehát (zárójelben a kért összeg): Tolna Megyei Diáksport Tanács 10 ezer forint a tamási diákolimpiái sportolók díjazására (nem jelölt meg összeget), Tamási TV 700 ezer forint, havi két magazinműsor készítéséhez (1 millió 287 ezer), Köz- tisztviselők Szakszervezete 30 ezer forint (100 ezer), Tamási Nagycsaládosok Egyesülete 30 ezer forint (130 ezer), Pári Ifjúsági és Nemzetiségi Egyesület 100 ezer forint (410 ezer), Tamási Helytörténeti Alapítvány 30 ezer forint helytörténeti anyagra és a henyei feltáráshoz (50 ezer), Ifjú Muzsikusokért Alapítvány 80 ezer forint (500 ezer), Magyar Madártani Egyesület helyi csoportja 90 ezer forint a pacsmagi épületekre (436 ezer), Rászoruló Gyermekekért Alapítvány 30 ezer forint (100 ezer), Tamási Város- környék Közbiztonságáért Alapítvány 30 ezer forint (100 ezer), 680. sz. Vas Gereben Cserkész- csapat 25 ezer forint erdővásárláshoz (645 ezer), Würtz Ádám Általános Iskola 15 ezer forint szavalóverseny díjaira (30 ezer), Keresztény Értelmiségiek Tamási Csoportja 20 ezer forint (145 ezer), Tamási Fúvós Egylet 500 ezer forint hangszerekre, német- országi fellépéshez (700 ezer), Tehetségért és Képességfejlesztésért Alapítvány Iglice népdalkor 35 ezer forint (50 ezer), A Cappella Kamarakórusért Alapítvány 30 ezer forint (100 ezer), 2. Számú Általános Iskola 200 ezer forint a Tófesztiválhoz (200 ezer), Pro Cultura Humana Vegyeskórusért Alapítvány 30 ezer forint (150 ezer), a Karitász tamási csoportja 15 ezer forint (nem jelölt meg összeget). Nem jutott támogatás többek közt a Tamási Nyugdíjasok Egyesületének, amely 150 ezer forintot kért a 75 éven felüli egyesületi tagok karácsonyi csomagjaihoz, a Kossuth Horgász Egyesületnek, amely az árvízkárok helyreállítására pályázott. Szintén az elutasítás sorsára jutott a Tolna Megye 104 Mentőalapítvány, a Magyar Antfasiszták és Ellenállók Szövetségének tamási szervezete, valamint a Független Női Szövetség Tolna Megyei Szervezete. 2000 Ozorán Évfordulós programok Március 7-én emlékfa ültetéssel kezdődött és az Ily- lyés-hagyatékból rendezendő kiállítással zárul a községben a millenniumi megemlékezés éves programja. Ozora A tizenkét rendezvényből álló sorozat fővédnöke dr. Dávid Ibolya igazságügy-miniszter, aki két ízben személyesen is részt vesz a programon. Ő adja át a község millenniumi zászlaját az állam alapítás ünnepe előtt, mely alkalomból találkoznak az Ozoráról elszármazottak is. Ismét megrendezik a fafaragó tábort,' melyben a millenniumi ligetben felállítandó oszlopcsoport készül. A program: Április 22: Ozorai Pipo nyomában - gyalogtúra a Cserháti Baráti Társasággal. Május 1: Millenniumi majális, versenyek, vetélkedők, „Fut a falu 2000”. Május 5: Szavalóverseny diákoknak. A zsűri elnöke: Bánffy György színművész. Július 17: Roma kisebbségi országos fórum. Vendég: dr. Dávid Ibolya, igazságügy-miniszter, Hende Csaba politika államtitkár. Július 23-29: Millenniumi fafaragó tábor Cs. Kiss Ernő tatai fafaragó művész vezetésével. Július 29: Millenniumi ügetés oszlopcsoport felavatása Kop- pánné dr. Kertész Margit ország- gyűlési képviselő és Mayer Mihály megyéspüspök részvételével. Augusztus 19: Ozoráról elszármazottak találkozója. Millenniumi zászlóátadás, a felújított Szentháromság-szobor felavatása. Szeptember 30: Szüreti felvonulás. Október 8: az ozorai diadal ünnepe. A Pákozdtól Ozoráig emlékűt keretén belül huszárbandérium bemutatója. November 2: Illyés Gyula életművéből készülő állandó kiállí- tás az ozorai Pipo-várban. ■ Szoba-konyha igénylők várólistán - egymillió lakástámogatásra Szükséglakások: Kevés a szükséglakás Tamásiban, az ár- és belvíz miatt nőtt azoknak a száma, akiknek egy szoba-konyha kiutalása segítség lehet. A lakásfelújítási keretre idén huszonnégy igénylés érkezett, melyek közül tizenegy kapott pénzbeli támogatást. Tamási A város két épülettel rendelkezik, melyeket szükséglakásként tartanak nyilván: egy Páriban és egy Rácvölgyön áll. A Rácvölgy 5. számú ház kívülről takaros, egyedülálló nő kapta meg, aki már ötödik éve él ott. Az egyszoba- konyhás lakás berendezése egyszerű, víz egy kerti csapnál vehető, a WC ásott gödörrel az udvaron van, komfort-fokozata ennyiben ki is merül. Rokkant nyugdíjas lakója szeretné, ha végleg birtokon belülre kerülhetne, azaz megvehetné az épületet. Igaz, a tető beázik, a falak vizesek, máshová azonban, - állítja -, nem tud menni. A Páriban lévő régi parasztházban több, egy helyiségből álló szükséglakás van. Hasonló elhelyezésre tizenheten várnak 1997 óta, azóta egy család kapott csak szükséglakást. A várólistán lévő lakás nélküliek és életveszélyes lakásban élők számát gyarapította a tavalyi ár- és belvíz, de az elhelyezés sem tekinthető átmenetinek. Pfaff Károly, a szükséglakásokat kezelő ÉVŰ Kft. ügyvezetője érdeklődésünkre elmondta: megoldás lenne az is, ha rövidebb időtartamra, egy évre kapnák meg a kiutalást. Az ön- kormányzat most újabb házat vásárol e célra. A kft. kettőt tartott alkalmasnak: egy értényi és egy adorjáni házat, amelyek mindegyikéből legalább három lakást lehet kialakítani. A választást a képviselők azonban a polgármesterre bízták, mentesülve azon bonyodalmak alól, amelyet a falu közvéleménye esetleges negatív reakciója kivált. Nincsenek sokkal jobb helyzetben azok sem, akik lakásfelújításhoz kértek az önkormányzattól anyagi támogatást. A támogatottak kevés kivétellel külterületen, Páriban, Kosbán, Öreghenyén élő roma családok, 10-14 ezer forintos egy főre jutó jövedelemmel, amely általában rokkant nyugdíjból, munkanélküli járadékból, családi pótlékból és segélyekből áll, de azoknak sem magasabb jövedelmük, akik betanított munkásként dolgoznak. Van olyan cigánycsalád, amely két gyermeket taníttat. A megítélt összeg - felújításhoz legfeljebb 100 ezer forint adható - legtöbb esetben födémjavításra, aláfalazásra, vakolatjavításra elegendő, és tíz év alatt fizetendő vissza kamatmentesen. Évzáró a népfőiskolán Hat hallgatónak oklevél - a sorozat idén folytatódik Az üstököskutatás és az amatőr csillagászat rejtelmeibe tekinthettek be az érdeklődők április 19-én, szerdán a Tamási Népfőiskola legutolsó előadásán. A sorozat tíz darabja emellett a méhészet, a természetgyógyászat, matematika, és legfőképp a történelem egy- egy fejezetébe engedett bepillantást. Tamási Az üstökösök és az égbolt világa Pilisi Gergely szekszárdi gimnazista és Görgey Zoltán tamási Végh Magdolna és Vörös János okleveleikkel. amatőr csillagász előadásai nyomán tárult fel, a vizuális tapasztalatra vágyók csillagász távcsővel is megtekintették az esti horizonton fellelhető égitesteket. A rendezvénysorozat végig ebben az összeállításban zajlott: az Ifjú Tudor vetélkedő legjobb diákjai mellett felnőtt előadók léptek a hallgatóság elé. A párosítás szerencsésnek bizonyult - mondta Czink Judit, a népfőiskola vezetője, a szekszárdi Humán Szolgálatok Központjának szakreferense, s hozzátette: az Ifjú Tudorok felkészültsége meglepően magas szintű volt, a felnőttek pedig jól egészítették ki előadásaikat. A népfőiskola sorozat tehát sikeresnek mondható, bár a hallgatók létszáma viszonylag kicsi volt, aki azonban eljárt az előadásokra, jól érezte magát és változatos ismeretekkel gyarapodott. A Tamási Népfőiskola hat hűséges hallgatójának érdeklődését ismerte el oklevéllel. Az utolsó előadáson Vörös János és Végh Magdolna vette át az oklevelet. Végh Magdolna, aki egy biztosító- társaságnál dolgozik, elmondta magáról: szinte minden ismeretre nyitott, nagyobbik fiának történelmi tanulmányaiban éppen egy itt hallott előadás alapján tudott segíteni. Az Ifjú Tudorok vetélkedője egyébként a hamarosan ismét kezdődik, melyre öt témakörben negyvenhárom középiskolás jelentkezett. Ízelítő az előadások tematikájából: temetkezési szokások, boszorkányperek, népviseletek, egy diák pedig Adolf Hitler a szerelem és a szexualitás tükré- ben címmel referál majd. __________________■ Hí rek ÚT WURZENBE. Négy napos látogatásra utazik a németországi Wurzenbe a tamási német kisebbségi önkormányzat öt tagja. A testület programjában iskola- és gyár- látogatás szerepel, és fogadja a tamási német képviselőket Wurzen polgármestere. Az út fő célja testvérkapcsolat előkészítése. ÁLLÁSAJÁNLAT. A Tolna Me gyei Munkaügyi Központ tamási kirendeltségén keresnek: Tamásiba egy eladót, egy lakatost, egy hegesztőt, Hőgyészre húsz varrónőt és húsz betanított varrónőt, Belecskára, Felsőnyékre tizenöt varrónőt és tizenöt betanított varrónőt, Szakályba két, juhsajtot készítő juhászt, Iregszemcsére két mezőgazdasági technikust, vagy mérnököt. Tamási körzetén kívül ápolónőket, a Videoton Holding Iregszemcséről, Mag- yarkesziből és Nagyszokolyból betanított munkásokat vesz fel, keresnek továbbá egy tehergépkocsi-vezetőt, kereskedőket, két, iskolai taneszközök piackutatását, javítását végző szakembert. MÓDOSÍTOTTÁK Tamásiban a szociális ellátásokról szóló rendeletet. A rendelet hatálya kiterjed a városban életvitelszerűen tartózkodó hajléktalanokra is. A rendszeres szociális segélyben az a munkanélküli részesülhet, aki elfogadja az önkormányzat vagy a munkaügyi kirendeltség által felajánlott munkát. Lőtéravató A térség polgármesterei előtt értékelte az elmúlt évet a tamási rendőrkapitányság vezetője. Tamási Az évi rendszerességgel megrendezett találkozón szó esett a bűn- megelőzésről, az idős korúak védelméről, a kábítószerhasználat terjedéséről. Értékelték az önkormányzatok és a körzeti megbízottak közti kapcsolatot. Kovács Zoltán kapitányságvezető a polgárőrségek újjáélesztéséhez kért segítséget az önkormányzatoktól. Április 26-án, szerdán délelőtt felújított lőteret adnak át Tamásiban, a Gyulaj Rt.-hez tartozó területen, és várhatóan ekkor adják át rendeltetésének az új iregszemcsei körzeti megbízotti irodát. A városi rendőrkapitányságon délután ün- nepi állománygyűlést tartanak. ■ Hirdetésfelvétel Lászlóné Fülöp Zsuzsa, Tamási, Páva út 2 , telefon: 06-30-247- 8046. Tamási, Tolnatourist, Szabadság út 43. telefon/fax: 471-941. Bosnyák József Tamási: 06-30- 460-727. Gyászközlemények: Pan-Hol Bt., Tamási Aradi u. 19. Szabó Gyuláné, Hőgyész, Zrínyi u. 3. 488-378. ■ Röviden IFJÚSÁGI REFERENS alkal- mazásához pályázik 2000-2001- re az Ifjúsági és Sportminisztériumhoz a tamási önkormányzat. A nemrég megalakult városi diákönkormányzat működésére 60 ezer forintot különített el a város a tavaly e célra nyert 480 ezer forintból. FOGADÓÓRÁK. Április 27-én, csütörtökön hivatali munkaidőben tartja következő fogadóóráját Cserháti Péter, Simontomya polgármestere. Hajdics József, Tamási polgármestere április 27- én, csütörtökön 8 és 12 óra között, dr. Schutzbach Ferenc jegyző április 26-án, szerdán 8 és 12 óra között tartja fogadóóráit. FELSŐNYÉKEN elfogadta az önkormányzat a község környezetvédelmi alapjáról szóló rendeletet. ■ Tamási Az olvasók hozták össze a tamási Könnyű László Városi Könyvtár múlt héten nyílt kiállításának anyagát: mintegy ötven mai és az utóbbi két és fél évszázadban kiadott Biblia, imádságos könyv láthatóm vitrinek alatt. A legrégibb darab egy 1768-ban megjelent latin nyelvű kiadás, Biblia Sacra Vulgate Editions, de hasonmás és újranyomott kiadásban az első teljes magyar nyelvű Biblia, Károli Gáspár fordítása, a Vizsolyi biblia is megtalálható a gyűjteményben, s hogy még egy hasonmást említsünk, a Káldi-kódex 1925-ös reprintje látható. A kiállítás szerdáig tekinthető meg, amikor Tamási testvérvárosa, Stollberg mutatkozik be a könyvtár közönségének. 1 Tamási, Rácvölgy 5: az egyik szükséglakás A Könyvek könyve a századok tükrében