Tolnai Népújság, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-22 / 95. szám

4. oldal - Tolnai Népújság MEGYEI TÜKÖR 2000. Április 22., Szombat HM Német nemzetiségi nyelvoktatás A szakkör iránt gyenge az érdeklődés Több évtizede, 1957-től folya­matosan van német nyelvok­tatás Bátaszéken, az általá­nos iskolában. A hatvanas években csatlakozó óraként, később és jelenleg is a közis­mereti tantár­gyak közé sorol­va jelenik meg a nyelvtanulás. Bátaszék Kemény Lajostól, a bátaszéki Kani­zsai Dorottya Ál­talános Iskola és Zeneiskola igaz­gatójától a jelenlegi lehetőségek­ről érdeklődtünk.- Átlag 100 gyerek iratkozik be egy tanévben - mondta az igazga­tó. - Ebből nemzetiségi osztály­ba annyian jelentkeznek, hogy évente egy osztályt tudunk indí­tani, általában magas létszám­mal. Az idegen nyelv oktatás az első évfolyamokon két óra, a nyolcadik osztályban három, a nemzetiségi osztályban pedig | öt óra hetente. A kettő között f alapvető különbség, hogy a nemzetiségi oktatást beiratko- I záskor a szülő választja. A nemzetiségi osztályban tanu­ló gyerekek annyiban élvez­nek előnyt a többivel szem­ben, hogy középiskolába ke­rülve nagyobb esélyük van a sikeres nyelvvizsgára.- A német nemzetiségi nyelv oktatásáért az intézmény kap-e többlet támogatást?- A speciális oktatási forma ál­tal kötelezettséget vállalunk arra, hogy a minisztérium által kiadott tantervet és tankönyveket alkal­mazzuk. Ez a feltétele a nemzeti­ségi fejkvótának is.- Tanórákon kívül van-e lehető­ség a nyelvtanulásra szakköri ke­retek között?- A szakkörök száma az oktatás szegénysége miatt alacsony. Bátaszéken a 850 tanulóból jelen­leg 305 gyerek nemzetiségi osztá­lyokba jár. Azok, akik a heti öt, vagy még magasabb óraszámban tanulják a nyelvet, nem igénylik a külön foglalkozást. Alsó és felső ta­gozatban angol szakkör, és német haladó heti egy-egy órában műkö­dik. Ma már a rajz- és testnevelés­tagozatokat is nyelvvel ajánljuk, így ezeknek a gyerekeknek is lehe­tőségük van délutánonként több- letórában nyelvet tanulni, ipéterii Lelki kulcs: az egészség nyitja „Csúnya” szó is felidézhet gyógyító boldogságélményt Tudományos alapo­kon nyugvó tapaszta­lat szerint a képzelet útján felidézett öröm­élmény nyugtatja a szervezetet, amelyben ilyenkor gyógyító fo­lyamatok indulnak el. Újabb tapasztalatok alapján azonban szak­emberek azt állítják: nem min­den „pozitív gondolat” gyógyít Egy új, szuggesztión alapuló program, a Jelki kulcsokat” használja fel a gyógyítás, vagy egyéb, az emberi életminősé­get javító célok érdekében. A módszer lényege, hogy csak „testre szabott” szavakkal, monda­tokkal - „lelki kulcsokkal” - lehet örömélményt felidézni. Egy példa: a „kutya” szóról, - ko­rábbi élményei alapján - az egyik embernek a kölyökkutyák bájos esetlensége, míg egy másiknak esetleg egy brutális pitbull-támadás juthat eszébe. Míg előb­bi kellemes, boldog ér­zést vált ki, aminek nyomában „gyógyító vegyületek” öntik el az illető testét, utóbbi szo­rongást, stresszt okoz. Holott ugyanarról a szóról beszélünk. Ugyanígy a társadalmilag elfoga­dott „pozitív gondolatokhoz” - pl. szeretet, család, béke, pénz, stb. - egyes embereknek negatív élmé­nyeik is kötődhetnek. Ha viszont ezek az emberek ilyen szavakkal „programozzák” magukat, a folya­matos stressz egyre rosszabb álla­potba hozza őket. Mindez fordítva is igaz, állítják az új módszer kidol­gozói: a többség számára „csúnya” szavakhoz (pl. „műtét”) is kötőd­hetnek az egyén számára (pl. egy sebész esetében) kellemes emlé­kek, amelyek felidézése jótékony hatással van a szervezetére. Ezen pozitív testi folyamatok kiváltásá­hoz kell tehát minden embernek a neki megfelelő kulcsszavakat meg­találnia és használnia. A program tulajdonképpen erről szól. Az e té­mával foglalkozó szakemberek azt mondják: a lelki kulcs módszer nem valami misztikus varázslat, az eddigi tapasztalatok alapján azon­ban igen eredményes. A módszer­ről április 27-én, csütörtökön 17 órától a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Házban dr. Damói Ti- bor, idegsebész tart előadást. ■ Terv szerinti beíratás Egyre kevesebb első osztály indul Az „élet” úgy hozta, hogy a tolnai általános iskolák szeptemberben induló el­ső osztályaiba történő beíratás során a szülők és a város elképzelései szerencsésen egybeestek. Ettől függetlenül Tolnán idén mindössze négy ön­kormányzati első osztály indul. Tolna Idén 115 tolnai gyermek lép(ett) tanköteles korba. Kö­zülük viszonylag sokan, 24- en maradnak még egy évig óvodában, 1 gyerek kijelölt iskolában, 1 pedig Szekszár- don kezdi meg tanulmányait. A 89 tolnai elsős közül 9-en a katolikus iskolába, az önkor­mányzati iskolák közül a Szé­chenyibe 21-en, a Wosinsky- be 45-en, az I. Istvánba 14-en iratkoztak be. Szerencsés kö­rülmény, hogy a szülői elkép­zelések (szabad iskolaválasz­tás) lényegében megegyeztek a körzetenkénti megosztás­sal, így fel sem merült, hogy esetleg valamelyik kisdiákot más iskolába kell átirányíta­ni, mint ahová jelentkezett. (Emiatt tulaj­donképpen nem igazán volt tétje a legutóbbi képviselőtes­tületi vitának arról, hogy a testület, vagy a beíratások, azaz a szülők akarata határozza-e meg in­kább az önkormányzati isko­lákban indítható első osztá­lyok számát.) Nagyobb jelentőségű volt az az eszmecsere, amely a csök­kenő iskolai gyermeklétszám­ról, a demográfiai kilátások­ról szólt. Figyelemre méltó, hogy míg a tolnai városi álta­lános iskolákban két éve még 6 első osztály (és egy 0. osz­tály) kezdett, tavaly már csak öt, idén pedig csupán négy első osztály indulhat. Ezen a helyzeten egyébként az sem változtatna, ha a 24 óvodá­ban maradó iskoláskorú kö­zül jóval többen kezdték vol­na meg már az idén tanulmá­nyaikat, hiszen a meglehető­sen kis létszámú leendő első osztályok „elbírtak” volna to­vábbi tanulókat is. ■ Vegyük például a Mazda 323-at... 323 Sedan l.3i 2 899 000 Ft ...200 ezerrel olcsóbban! A Mazda 323 Sedan biztonságos és elegáns autó. A kiemelkedő biztonságról a magas aktív és passzív biztonsági felszereltség, a könnyebb elérhetőségről 200 000 forint kedvezmény gondoskodik minden modell esetében. A 323 1.3 Sedan most 2 899 000 forint, az 1.5 Sedan Comfort pedig 3 499 000 forint. A dízelkedvelők a 323 2.0 DiTD modellhez juthatnak hozzá 200 000 forinttal olcsóbban. Minden Mazda modellre 3 év vagy 100 000 km garanciát vállalunk HILCZ ÉS FIA 7122 Kakasd, Kossuth u. 8/0 Tel./Fax: 06-74-431-908, 06-74-431-825 mazda@hilcz.hu www.mazda.hu Mazda info: 06-80-323-626 Még szép, hogy Mazda A képen látható autó illusztráció. ______________________________Hirdetés______________________________ S zemétszállítás: hogy tiszta legyen a kép Miért van szükség Szekszár- don a köztisztasági rendelet megváltoztatására? Mi ennek a lényege? Mit jelent ez kö­vetkezményeiben a megye- székhely lakossága, polgárai számára? A jövőben kinek lesz drágább - avagy olcsóbb - és miért a szemétszállítási díj? S mit jelent mindez a szolgáltatást végző szekszár­di Héliosz Kft. számára? So­kakat foglalkoztató kérdések, melyekre Kalmár Zoltán, a kft. ügyvezető igazgatója vá­laszol. Mi számít helyiségnek?- Az 1995-ös, jelenleg is érvé­nyes, s ez év július elsejéig élő köz- tisztasági rendelet lényegében azt tartalmazza, hogy a kötelező sze­métszállítás díjtételének megállapí­tásakor a helyiségek számát kell fi­gyelembe venni. Ez egyaránt vonat­kozik a kertes családi házakra, illet­ve a társas házakra.- Nem mindenki előtt köztu­dott, hogy voltaképpen mi is szá­mít helyiségnek?- Nos, nemcsak a lakószoba, ha­nem az előszoba, a konyha, a kam­ra, a fürdőszoba, a garázs és más melléképület is a helyiség kategóri­ába tartozik.- Miért fontos ennék tisztázása?- Azért, mert ennek ismeretében könnyen belátható, hogy bizonyos előzetes kritikák nem állják meg a helyüket. Azaz, egy négy-öt szobás, kertes családi ház a jelenlegi rend­szer szerint rendelkezhet akár tíz-ti- zenkét helyiséggel is, s akkor még nem is számoltunk a garázzsal. Egyébként nem szabad elfelejteni, hogy a hulladékot nem a szobák, hanem az azokban élő emberek „termelik”.-S ezt veszi figyelembe az új ta­rifa rendszer is?- Pontosan ez a lényege az új rendszernek. Az eddigi szisztéma szerint - hogy érzékletes példákat említsek - egy sok helyiséges lakás­ban élő kisnyugdíjas többet fizetett a szemétszállításért, mint az a né­pes család, melynek tagjai esetleg kis lakásban élnek. Pedig nyilván­való, hogy hol képződik több ház­tartási hulladék.- S ezen a helyzeten kíván vál­toztatni a Héliosz Kft. ?- Európában - legalábbis tőlünk Nyugatra - mindenhol mérik vala­milyen módon a keletkező hulladé­kot. Ezt a megoldást nem mi, azaz nem a Héliosz Kft. találta ki jobb el­foglaltság hiányában. A magyar Al­kotmánybíróság határozata értel­mében ezen a most érvényben lé­vő, ám nem eurokomform módon működő rendszeren mindenkép­pen változtatnunk kell. Nem hi­szem, hogy szükséges különöseb­ben hangsúlyozni, hogy minden szinten a nyugathoz, az Európai Unióhoz szeretnénk csatlakozni. Ha pedig ez így van, s tudjuk, hogy így van, akkor azt hiszem, természetes, hogy valamennyi vonatkozásban eurokomformnak kell lennünk. Hulladék, átlagon felül- A méréssel a mérhetőséggel mennyiben van összefüggésben az átlagnak számított, napi 4 U- ter/fő hulladék mennyiség?- Ez a 4 liter/fő/nap valóban a minimálisan keletkező hulladék mennyiséget jelenti. Ez sem a Héli­osz Kft. találmánya: ez egy olyan át­lag, mely az országban, évek óta fo­lyamatosan végrehajtott számítások alapján mutatható ki. Valóban ezt a képletet, ezt a bűvös négyes számot alkalmazzuk mi is. Lehet, hogy ez most különös, szokatlan, de csak azért, mert eddig ez nem volt napi­renden. Holott azon sem csodálko­zik senki, hogy a közlekedést KRESZ-táblák szabályozzák. Társa­dalomban élünk, be kell tartani a törvényeket, alkalmazkodnunk kell egymáshoz saját érdekünkben is. A KRESZ betartása kötelező, ugyanez vonatkozik a hulladék szállításra is. Ennek a szolgáltatásnak az igénybe vétele is kötelező, hiszen olyasmi nem létezik, hogy valaki nem „ter­mel” szemetet.- A jövőben az állampolgárok választhatnak a szeméttárolók kö­zül, űrméretre való tekintettel...- Ez is része az új szemétszállítá­si koncepciónak. A Héliosz Kft., mint szolgáltató, valóban lehetősé­get biztosít arra, hogy ki, müyen hulladék gyűjtő edényt tartson a há­zánál. Jelenleg általában a hagyo­mányos, 110 literes szeméttároló kuka a leggyakoribb.- S ide kapcsolódik az is, hogy július elsejétől kérni lehet, hogy a Héliosz Kft. milyen gyakran ürítse ki ezeket a szeméttároló edénye­ket.- Ezt a változtatást - s ezt névvel ellátott levelekkel is igazolhatom - nagyon sokan üdvözölték. Ugyan­akkor az is igaz, hogy nem kevesen találkoztak szembe egy düemmával is. Azaz, van, aki azt mondja: én ed­dig hetente kétszer kértem szemét- szállítást, ennyi pénzért, most pe­dig hetente egy szállításért a koráb­binál többet fizetek.- Tehát ilyesmi valóban létezik?- Igen, de ez nem általános, ez az eset csak adott családra, adott épü­letre vonatkozik. Sajnos, be kell lát­ni, hogy ahol eddig heti két szállítás esetén is kevesebb volt a tarifa, mint most egy szállítanál, ott az érintett család helyett eddig mások fizették meg a különbözetett Ez nyilván nem maradhat így. A rendszervál­tást követően is kénytelenek vol­tunk szembesülni azzal, hogy sok minden, ami addig majdnem in­gyen volt, az hirtelen megdrágult. A legjobb példa erre az olcsó víz: szin­te sokkolt bennünket, hogy bizony az ivóvíznek is ára van. Azután idő­vel megértettük, hogy mindenek ára van. Csak azt mondhatom, hogy nem lehet ez másképp a szemét- szállítás esetében sem. Ezzel nem az előző menedzsmentet kívánom bírálni: ám az akkori működés a mai viszonyokat tekintve már nem tartható. A köztisztaság, a hulladék szállítás mind nagyobb fontossággal bír, divatos idegen szóval élve prio­ritást, előnyt élvez. Tároló, EU-segítséggel- Még akkor is, ha jelenleg nem megoldott Szekszárdion a hulladék megnyugtató elhelyezése.- Valóban nem az. Leegyszerűsít­ve eddig az történt, s ma is az törté­nik, hogy a kukás autók összeszed­ték a szemetet, s azt kiborították a város határában található telepen. Ez persze nem hulladék gazdálko­dás. Nem is beszélve arról, hogy ko­moly környezeti veszélynek va­gyunk kitéve, s ezt a veszélyt meg kell előzni.-S ez csak egy megfelelő hulla­déktároló megépítésével lehetsé­ges.- A Héliosz Kft. éppen erre törek­szik, méghozzá úgy, hogy a szüksé­ges költségeket - így a begyűjtés, el­szállítás, továbbkezelés költségeit - ne az állampolgárok, a megyeszék­hely polgárainak zsebéből kelljen kihúzni. Egy új, eurokomform hul­ladéktároló a jelenlegi számítások szerint úgy 1 milliárd forintba, a je­lenleg létező tároló hatástalanítása pedig 300 millió forintba kerülne.- Honnan lehetne ennyi pénzt előteremteni?- Az Európai Unió számunkra, mint csatlakozni kívánó ország szá­mára nagyon szigorú környezetvé­delmi feltételeket szab. Ugyanakkor bizonyos mértékig segítséget is nyújt, nem a két szép szemünkért, nem azért, mert mindenáron 1 mil­liárd 300 millió forintot kíván ne­künk adni. Hanem teszi ezt azért, mert az EU-nak is érdeke, hogy ne egy olyan ország csatlakozzon új tagállamként, ahol az egyik megye székhelyéről - némi túlzással élve - az embereket néhány éven belül evakuálni kell a mindent elárasztó szemét, a környezetszennyeződés miatt.- Mit kíván tőlünk a segítség fe­jében az EU?- Azt, hogy mi, mármint a Héli­osz Kft., mint szolgáltató, az európai mércéhez alkalmazkodva üzemel­jünk és szolgáltassunk. S - a kör itt zárul be - nem utolsósorban ezért van szükség nem később, hanem .most a mérhető szemétszállítás rendszerének bevezetésére. S ha ez megtörténik, akkor már mi is joggal mondhatjuk: az európai normák­nak, a világ fejlettebb részében meg­honosodott megoldásoknak megfe­lelően dolgozunk. Nem valamiféle megváltoztathatatlan átalány rend­szer konzerválására kell töreked­nünk: hanem éppenséggel egy át­látható, a fogyasztó és a szolgáltató részéről egyaránt ellenőrizhető, sza­bályozható formára. Amely eseté­ben az állampolgár tudja azt, hogy mikor fizet(het) kevesebbet, illetve mikor fizet(het) többet. Úgy érzem, ez a demokratikus, tisztességes rendszer, amit tőlünk joggal várnak, s amit mi is jogsai várhatunk ma­gunktól .(8914) Föld napi gála, diaporámával Nagyon sok módszere és eszköze lehet természet- védelemnek: ide tartozhat a zene, a vers és a rajz is. Ezt bizonyították tegnap azok a kisdiákok, akik a Föld napi gála alkalmából adtak egymásnak találko­zót Szekszárdon, a Babits Mihály Művelődési Ház­ban. Szekszárd Halmai Gábomé, az intézmény igazgatója - a Jeles Napok kör­nyezetvédelmi akciósorozat szervezője - köszöntőjében hangsúlyozta: a jelenlévő fia­talok bebizonyították, hogy valamennyien felelősnek érzik magukat a környezetért, a ter­mészetért. Ez tükröződött A csodálatos természet címet vi­selő, március végén megrende­zett szavalóversenyen, a Váro­sunk megbúvó értékei elneve­zésű műemléki pályázat alkal­mából, továbbá a most záruló plakátpályázat eredményeinek értékelésekor. A gálán most is elhangzott néhány szavalat, majd a résztvevők megtekint­hették a művelődési ház bé­lyeg szakköre által összeállí­tott, A természet bélyegeken elnevezésű kiállítást. A ren­dezvényt Szepes-szentgyörgyi Ádám hangulatos zenével alá­festett diaporáma bemutatója zárta, az egymásba áttűnő ké­pek természetesen a természe­tet mutatták be a közönség­nek. ___________________________________. -5ZÁ­A hely, ahol élünk Pakson találkoznak legkö­zelebb a honismeret Tolna megyei barátai. Tolna megye A Tolna Megyei Honismereti Egyesület Pakson tartja legkö­zelebbi találkozóját április 29- én szombaton. Á találkozóra nemcsak az egyesület tagjait, hanem érdeklődőket is várnak. A rendezvény címe: A hely, ahol élünk. A szakmai tanács­kozás keretében dr. Glósz Jó­zsef történész, kandidátus tart kiselőadást a helytörténetírás forrásairól és módszertanáról, dr. Gaál Zsuzsanna történész, muzeológus pedig a tervekről, a honismereti munka jövőjéről szól. Beszél a megyének azok­ról a fehér foltjairól, ahol még hiányzik a törekvés a helytörté­net feltárására. A szabadidős program ré­szeként a résztvevők megte­kintik a múzeumot, az atom­erőművet és a város más neve­zetességeit. i í

Next

/
Thumbnails
Contents