Tolnai Népújság, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-15 / 89. szám
2. oldal - Tolnai Népújság V I L Á G TÜKÖR 2000. Április 15., szombat ■■■ Orbán Viktor Bukarestben Kevesebb atomtöltet Leszerelés mellett döntött az orosz duma Magyarország abban érdekelt, hogy a lehető legjobb együttműködést valósítsa meg Romániával - mondta Orbán Viktor. A kormányfő első hivatalos bukaresti látogatásának témái között környezetvédelmi kérdések szerepeltek, szóba került a Romániában élő magyarság és egyházaik helyzete is. Bukarest - Tudósítónktól A plenáris megbeszélések utáni sajtóértekezleten mindkét kormányfő részletesen beszélt a gazdasági együttműködésről, valamint a környezetszennyezésekről. Orbán Viktor ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy ezt a kérdést csak jogi úton lehet rendezni. Magyarországot kár érte, és valakinek ezt fedeznie kell - mondotta. Szeretnénk, ha a már két éve aláírt kétoldalú környezetvédelmi megállapodást a román parlament is ratifikálná. A magyar kormányfő átfogó környezetvédelmi program kidolgozását javasolta, mely a további katasztrófákat megelőzendő intézkedéseket tartalmazna. Felvetette, szülessen átfogó szerződés Romániával, valamint a többi szomszédos országgal a veszélyforrások kötelező moni- torizálásáról. lsarescu román miniszterelnök elmondta, kormánya felkérte a helyi hatóságokat, hogy forduljanak bírósághoz a károkozó és a kártérítés megállapítása ügyében. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez ügyben nemzetközileg vitatott az államok felelőssége. Románia egyébként világbanki és uniós segítséget kért az ottani környezet- védelem javításához. A két ország kormányfője egyetértett abban, hogy új határátkelőkre van szükség, és ezek felállításához minden feltétel adott. Orbán Viktor elmondta, hogy jegyzéket nyújtott át a magyar fél igényéről a Csíkszeredái és a Constantái képviselet megnyitására. „Egy-egy konzulátus megnyitásához Orbán Viktor román vendéglátójával, Mugur Isarescuval két fél kell, az egyik már megvan” - fogalmazott a magyar kormányfő. A Csíkszeredái főkonzulátussal kapcsolatban Mugur lsarescu szerint abban született egyetértés, hogy a döntést elhalasztják. A román miniszterelnök a választási évre és a lehetséges belpolitikai hatásokra hivatkozott. Kérdésre válaszolva a magyar miniszterelnök kijelentette: a két ország alap- szerződése nem terjed ki minden fontos témakörre, de nem is ez az egyetlen megállapodás a két ország között. Már aláírásakor, ellenzéki politikusként is az volt a véleménye, hogy számos fontos probléma nem szerepel benne, ám ettől még be kell tartani. A magyar kormány mindamellett a felmerülő, konkrét problémákat kívánja a román partnerrel közösen orvosolni, így például a csupán lábjegyzetben megemlített egyházi ingatlanok visszaadásának ügyét is. Orbán Viktor és Mugur lsarescu a tárgyalások után rövid beszédet mondott a Román Kereskedelmi Kamara székhelyén rendezett magyar-román gazdasági fórumon. A magyar kormányfő a kétoldalú gazdasági kapcsolatok területei közül kiemelte a turizmus fejlesztésének lehetőségeit. Hangsúlyozta: a szomszédos országok közül Magyarország Románia legjelentősebb gazdasági partnere, és azt a meggyőződését han- fotó: feb/reuters goztatta, hogy bár a kereskedelmi forgalom tavaly kis mértékben visszaesett, a trend az egészséges növekedést mutatja. Szóba került a tervezett Budapest-Bukarest autópálya, amely az európai, úgynevezett négyes folyosót követi. A nyomvonalról még folynak a viták - mondotta a román miniszterelnök -, nem döntötték például el, hogy a Nagylak-Bukarest- Constanta pályának lesz-e leágazása a tervezett román-bolgár Duna-hídhoz. Orbán Viktor ezt követően látogatást tett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség bukaresti székházában, ahol találkozott a szövetség vezetőivel. Markó Béla, az RMDSZ elnöke a megbeszélésen sajnálatosnak és elfogadhatatlannak nevezte, hogy a román kormány folytatja elődjei időhúzásos politikáját, miszerint választási évben alapvető kérdésekhez nem nyúlnak. A magyar kormányfő találkozott Constantinescu elnökkel, este a romániai magyar egyházak vezetőivel tárgyalt, majd megnyitotta a bukaresti Magyar Gasztronómiai Napokat. szalóky eszter Hírek röviden Jelentés Magyarországról Az olajárak és a központilag szabályozott árak növekedése miatt Magyarország tavaly csekély haladást ért el az infláció csökkentésében, míg a makrogazdasági környezet és a pénzügyi teljesítmény jelentősen javult az év második felében - állapítja meg az a helyzetjelentés, amelyet az Európai Bizottság tett közzé pénteken Brüsszelben. Légitámadások Csecsenföldön Az orosz légierő folytatta támadásait a csecsen állások ellen, miközben a kaukázusi köztársaságba látogatott az összeurópai biztonsági szervezet küldöttsége, amelyet az EBESZ soros elnöke, az osztrák külügyminiszter vezet. Az orosz titkosszolgálat különleges csoportjának egyébként sikerült elfognia a csecsen elnök egyik bizalmasát. Apti Batalov tábornokot Moszkvába vitték, ahol eljárás indult ellene háborús bűnök miatt. Kevés a békefenntartó? A NATO további három és fél ezer katonát kért a koszovói békeerőkbe, az Egyesült Államok azonban valószínűleg nem vezényel újabb alakulatokat a dél-szerbiai tartományba. Kenneth Bacon, a washingtoni védelmi minisztérium szóvivője elmondta: az új egységekre nem az amerikai felügyelet alatt álló övezetben lenne szükség. Elián Miamiban maradt Nem zárult le tegnap a hatéves kubai menekült, Elián Gonzalez ügye, sőt egy amerikai bíró olyan végzést hozott, hogy a kisfiút nem szabad elvinni az Egyesült Államokból addig, amíg a másodfokú bíróság nem foglalt állást. A kormányzat ennek ellenére akár rendőri erővel is átadhatná a gyermeket az apának, erre azonban aligha kerül sor. Segítség a károsultaknak A kárpátaljai megyei közigazgatás nagy mennyiségű palackozott ivóvizet küld a magyarországi árvízkárosultaknak. A tízkamionnyi, mintegy 130 ezer másfél literes palack ásványvízből álló humanitárius segélyszállítmány egyik felét Nyíregyházára, a másik felét pedig Miskolcra szállítják. A Kárpátaljáról szombaton útnak indítandó humanitárius segély elosztásáról a két magyarországi megye katasztrófavédelmi igazgatóságai gondoskodnak. Ellenzékiek tüntetése Belgrádban több tízezer ember részvételével pénteken megkezdődött az egyesült ellenzék tüntetése. A belgrádi független rádiók eltérő, 50-100 ezres adatokat közöltek a tiltakozó megmozdulás helyszínén, a fővárosi Köztársaság téren összegyűlt tömeg létszámáról. A követelések között szerepel a választások mielőbbi megtartása. Feláll a szlovák házelnök? A szlovák külügyminiszter furcsának találná, ha a Mikulás Dzurinda miniszterelnök elleni bizalmi szavazáson a kormányfő ellen szavazó baloldali kormánykoalíció párt elnöke, a parlament házelnöke a történtek után megőrizné a tisztségét. Eduard Kukán - mint mondta - „nagyon csodálkozna”, ha a politikus a tisztségében maradna. Egy kormányfő Boszniában Bosznia-Hercegovina egy lépéssel közelebb került az ország felvételéhez az Európa Tanácsba. Új törvény lépett ugyanis érvénybe: ezt követően Boszniának és Hercegovinának csak egy miniszterelnöke lesz, akinek nemzetisége nem egyezhet meg a kollektív állami vezetés elnökének nemzetiségével. Üzenet Brüsszelnek Ausztria mindaddig fenntartások nélkül közreműködik a közösséggel, amíg onnan megkapja a szükséges információkat - jelentette ki Álbert Rohan. A külügyi államtitkár szerint viszont az ország nem tűri el, ha azt tapasz- talja, hogy igyekeznek megalázni. ________■ Mo szkva Az orosz alsóház ratifikálta a START-2 orosz-amerikai szerződést, amelynek értelmében 2007 végéig az Egyesült Államok és Oroszország nukleáris arzenálja egyaránt 3-3,5 ezer robbanótöltetre csökken. A 450 tagú állami dumában 288 képviselő szavazott a START-2 elfogadása mellett, 131 - elsősorban a kommunista frakció - ellene, s négy honatya tartózkodott. A zárt ülésen jelen volt Vlagyimir Putyin ügyvezető államfő, kormányfő is, aki fel is szólalt a par- A kommunisták pénteken lamentben. Az orosz alsóház el- több száz fős tüntetést szervez- söprő többséggel, 413 igen szava- tek az orosz alsóház előtt, a zattal megszavazta a rakétáéi- START-2 ellen tiltakozva, amely hárító rendszerek korlátozásáról szerintük aláássa Oroszország kötött ABM-szerződés kiegészítő biztonságát. A tüntetők érvei sze- dokumentumait is. rint az orosz nehézrakéták leszeA Borisz Jelcin orosz és George, relése kényes helyzetbe hozza Bush amerikai elnökök által Moszkvát, míg Washington - 1993. január 3-án Moszkvában amelynek a tengeralattjárókra tealáírt START-2-t 1996-ban ratifi- lepített rakétáit kell jelentős mér- kálta az amerikai szenátus, míg tékben csökkenteni - sokkal ked- az orosz alsóház 1995 óta előbb vezőbb feltételeket alkudott ki az iraki válság, majd a Jugoszlá- magának, s adott esetben gyor- via elleni NATO-akció miatt, de san felfejlesztheti atomarzenál- nem kis részben belpolitikai ját. Az orosz baloldalnak aggá- megfontolásokból, húzta-halasz- lyai vannak a rakétaelhárító tóttá a ratifikációs vitát. A kom- rendszerek korlátozásáról kötött munista parlamenti túlsúly azon- ABM-szerződés kapcsán is. ban elkopott az orosz alsóházban A START-2 ratifikálásának hí- a decemberi parlamenti választá- vei szerint viszont Oroszország sok nyomán, s a dumában a gazdasági lehetőségei amúgy sem Kreml-párti erők jutottak mégha- teszik lehetővé a hatalmas nukle- tározó ' szerephez. Vlagyimir áris arzenál fenntartását, s ezért Putyin megválasztott orosz elnök mielőbb neki kell látni a robbanó- a szavazással bel- és külpolitikai töltetek számát 1500 darabra korsikereket is elkönyvelhet, s or- látozó START-3 szerződés előké- szág-világ előtt bizonyította, szítésének, ennek azonban előfel- hogy a törvényhozásban megfe- tétele a START-2 ratifikálása, lelő támogatással rendelkezik. __________________________1 B erlusconi kampányhajója Róma talvitákra került sor. Mindezt a — médiacár birodalmához tartozó televíziós csatornák is közvetítették. Természetesen a felhajtáshoz tartoztak a hajó felett Forza Italia zászlókkal szálló kis repülőgépek és helikopterek, illetve a kísérő motorcsónakok is. Mégsem ment minden menetrendszerűen, a látványos akcióhoz, hogy az olasz lapokat idéz- A politikus négyszázmillió forint- zük, látványos balszerencse- nak megfelelő összegért, tíz nap- sorozat társul. Amikor a hajó ra kibérelte az egyik legnagyobb Livornóból Nápolyba tartott, olasz luxus utasszállítót, hogy az Berlusconi súlyos influenzával itáliai csizmát megkerülve, gyű- fertőződött meg és 39 fokos lázléseket, rendezvényeket tartson zal ágynak dőlt. A gépezet ugyan minden fontos kikötőben. A fe- működött tovább, de a főnök hi- délzeten 120 tagú zenekar hívta ányzott. Utána Paolo Bonaiuto fel magára a figyelmet, majd 100 sajtófőnök roppant öss*ze. Majd kampánymenedzser és 60 újság- Catania és Messina között a hajót író kezdett választási agitációba. az utóbbi évvel legsúlyosabb ten- Ahol kikötöttek, több, egyenként geri vihara tette próbára. De hogy kétezer-négyszáz főből álló cső- végül is révbe ért-e a hajó, ezt portokat hívtak a hajóra, ahol a majd csak a választások eredmé- zenei program mellett rövid be- nyei mutatják meg. szédek hangzottak el, kerekasz- _______________________irétii H elyhatósági választásokat tartanak vasárnap Olaszországban. Silvio Berlusconi exminiszter- elnök és pártja igen sajátos, „imbolygó,, kampányt folytatott: egy hajón toborozta választóit. Putyin érvel fotó: feb/reuters ^Ballagás Esküvő ELEGÁNSÁN MINDEN ÁL KALO Mii A SZEKSZARD * * O* C O.eTt'i' y Széchenyi u. 61. divathoz—Tel.:74/315-51 3 kedvezményt kapsz! Most féláron tanulhatsz egy hónapig - gyorsan és könnyedén-, ha 2000. 04. 26-ig beiratkozol a májusi kezdő angol nyelvtanfolyamra. A nyelvtanulás ma jó befektetés. Akár jobb állásod is lehet. Ha most elkezded, jövő Húsvétra már középfokú nyelvtudásod lesz. Próbáld ki iskolánkat féláron! Egy évben csak egyszer van Húsvét. Legyél az elsők között! További részletek a királyi akcióról: LIQHTHQUSE Nyelviskola Szekszárd, Rákóczi u. 10. Tel.: 414-693 A Főiskolával szemben -a megszűnt LITE helyén. *8378* ÉRTÉKESÍTÉS A PLAKÉSZ KFT. megvételre ajánlja a Paks, Kölesdi u. 104. szám alatti ingatlanját, amelyen az alábbiakban felsorolt épületek találhatók:- 1 db 18 m x 36 m-es alapterületű csarnoképület, belmagasság 4 m-1 db 3 m x 8 m-es pince- 1 db 6 m x 18 m-es féltetős, könnyűszerkezetű épület- 1 db 9 m x 12 m-es szoc. épület (tartózkodó, melegedő, zuhanyzók, WC-k - női, férfi)- víz és energia betáp a területre megoldott, az összterület 10.378 m2 bekerített, és az Ipari Park-tói 200 m-re van. Érdeklődni lehet: 06-75/310-858 vagy 313-365 telefonon, illetve a helyszínen megtekinthető. •84S1• fST'l OVI-Ház Kreatív Játékbolt S Szekszárd, Tinódi út 3. (főiskola melletti üzletsor) ■ képességfejlesztő, konstrukciós játékok - fa-, műanyag kreatív eszközök- szerepjáték kellékek, bábok - sporteszközök- szakkönyvek - fejlesztő feladatlapok- íemészetes alapanyagú játékok - udvari fajátékok- faautók, építőkockák óriási választékban Nyitva tartás: hétfőtől-péntekig 9-17 óráig, szombaton 9-12 óráig. Telefon: 74/319-955. Óvónők és népi iparművészek az óvodások, óvodák szolgálatában. DQAAINÓ USZODATECHNIKA Gondoljon már most a nyárra! Úszómedencék, kerti- és szobai szökőkutak, szaunák, hidro-masszázs kádak, vízkezelő szerek és tartozékok teljes választéka. DQAftlNÖ Uszoda- és Szabadidőtechnika Szekszárd, Rákóczi u. 15. Tel./fax: 06-74/311-224, 412-234 1 4 A