Tolnai Népújság, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-03 / 78. szám
2. oldal - Tolnai Népújság VILÁG TÜKÖR 2000. ÁPRILIS 3., HÉTFŐ Kohl 7Ö éves Ma ünnepli 70. születésnapját az NSZK történetének hatodik kancellárja. Helmut Kohl 16 éven át irányította hazája sorsát; az ő kormányzása alatt ment végbe a két német állam egyesülése. 29 évesen már képviselő volt a mainzi tartományi gyűlésben, tíz évvel később az NSZK legfiatalabb tartományi miniszterelnöke ugyanitt, 1976-ban a bonni ellenzék padsorait koptató uniópártok (CDU, CSU) frakcióelnökének posztját szerezte meg, s bár azt jósolták; soha nem lesz kancellár. Igaz, nem választás, hanem a Helmut Schmidt kabinetjét cserbenhagyó FDP elpártolása nyomán. A sikeres politikus most mégis magányosan ünnepel, amit annak a vesszőfutásnak köszönhet, amelyre tavaly november óta kényszerül. Az általa 25 éven át vezetett CDU titkos külföldi bankszámlái, a törvénybe ütköző adományok, a hamis pénzügyi beszámolók történetének legsúlyosabb válságába döntötték a konzervatív pártot, amelyet anyagi csőd is fenyeget. _________________■ M űanyag harckocsi London A legújabb brit harckocsi műanyagból készült. Úgy néz ki, mint egy óriási játékszer, ám távolról sem az. Az acéllal megerősített különleges műanyag óriási előnye, hogy a csak 25 tonnát nyomó tank repülőgépen szállítható, így távoli céloknál is gyorsan bevethető. A koszovói háborúban hetekig tartott, amíg a britek 68 tonnás harckocsijai hajókon megérkeztek. A műanyag ugyanakkor megvédi a harcjármű utasait a közepes kaliberű fegyverek lövedékeitől is, s testének anyaga csökkenti a tűzveszélyt. A műanyagot egyúttal az acélnál kevésbé észlelik a radarok. ifebi Emmy-díjas vetélkedő Los Angeles Folytatja győztes menetelését a „Legyen ön is milliomos” játék. A vetélkedőt eredetileg a britek találták ki, s levédették, ezért teljesen azonos módon játsszák a világ számos televíziójában, így nálunk is. A siker mindenütt hasonlóan átütő. Amerikában nemcsak az eddigi legnagyobb nézettséggel büszkélkedhet a főidőben (tartósan közel 30 millió néző!), hanem elnyerte az Emmy-díjat is Los Angelesben, lekörözve például az ugyancsak „globalizált” és nálunk is népszerű Szerencsekereket. ■ OLAJKÓSTOLÓ. Megtartotta a régi-grúz hagyományt az államfő: Eduard Sevardnadze belekortyolt a kőolajba Taribanában. A fővárostól, Tbiliszitől hetven kilométerre a napokban új lelőhelyet tártak föl a bányászok. _____________________ fotó: feb/reuters H arcok a hegyekben ENSZ-diplomata a csecsen menekülttáborban A szövetségi légierő vasárnap több tucat bevetésben támadta a Csecsenföld déli hegyvidékén lévő muzulmán állásokat elsősorban ott, ahol múlt héten tőrbe csaltak egy orosz belügyi konvojt, s legalább harminc rendőr esett el a csatában. Oroszországi Föderáció Groznijban és más csecsen településeken a hét végén tartott ellenőrzések során több titkos fegyverraktárt fedeztek fel az orosz erők. így például egy muzulmán temetőben a friss sírhantok szolgáltak rejtekhelyül, s a föld alól előkerült fegyverekkel egy egész szakaszt fel lehetett volna fegyverezni. Illetékesek elismerték, hogy Csecsenföldön egyre szaporodnak a diverzáns akciók. A tavasz beköszöntével kizöldellő növényzet egyre jobb rejtekhelyei nyújt a szakadár fegyvereseknek, akik nem csak a déli hegyekben harcolnak a szövetségi erők ellen. Vasárnapra virradóra grá- nátvetős támadás ért egy grozniji ellenőrzőpontot, s északon gépfegyveres támadást intéztek egy rendőrposzt ellen. Cservlonaja rendező pályaudvar környékén pedig taposóaknák robbantak az orosz ellenőrzőpontok körzetében, de nem követeltek áldozatokat. Az ENSZ emberi jogi főbiztosa a hét végén azt követelte, hogy kezdjenek nemzetközi vizsgálatot az emberi jogok csecsenföldi megsértésének feltárására. Mary Robinson, aki meglátogatott egy ingusföldi csecsen menekülttábort, hangsúlyozta: fontosnak tartja az erőszakos cselekményeidről szóló vádak kivizsgálását. Hangoztatta: a menekülttábor lakóinak elbeszélései azt a benyomást keltik, hogy az orosz katonák szervezett túlkapásokat hajtottak végre. Nem vonta kétségbe ugyanakkor, hogy a csecsen lázadók is vétkesek erőszakos cselekményekben, s azt sem, hogy az oroszoknak jogában áll harcolni a terrorizmus ellen. ■ Újabb csillagháborús tervek A minap rakéta emelkedett a magasba az Egyesült Államok nyugati partvidékéről, és repült a Csendes-óceán irányába. Indítását észlelték a csaknem nyolcezer kilométer távolságra lévő, a Marshall-szigeteken telepített rakétabázison. Washington Az elhárítás - másodpercekkel az észlelést követően - fellőtte az „ellenrakétát”. Több mint 22 ezer kilométeres sebességgel száguldott célpontja felé, és a számító- géprendszer pontosan irányította. 225 km magasságban sikerült megsemmisítenie a „támadó” rakétát, mielőtt az megközelíthette volna célpontját. Az amerikai kísérlet az elsők egyike volt a sorban. A cél, hogy 2005-re készen álljon az a rakétaelhárító gyűrű, amellyel meg lehet akadályozni, hogy kiszámíthatatlan rendszerek, vagy éppen terrorista csoportok rakétatámadást intézzenek az USA ellen. A veszély ugyanis valós. Tíz évvel a hidegháború befejezése után mintegy 25 ország rendelkezik atomfegyverrel és hordozó- rakétákkal, illetve készíti elő azok telepítését. A CIA szerint az észak-koreaiak a következő öt éven belül képesek lehetnek arra, hogy rakétáikkal elérjék az USA területét. Az sem elképzelhetetlen, hogy Oszama bin Laden, a hírhedt milliomos arab terrorista hajókról kisméretű atomfegyvereket lőjön ki New Yorkra vagy Los Angelesre. E helyzetben az amerikaiak nem látnak más lehetőséget, mint hogy elővegyék Reagan elnök hajdani „csillagháborús” terveit, s azokat módosítva, rakétaelhárító rendszerrel biztosítsák az országot. A 6,6 milliárd dolláros programot csak Moszkva kifogásolja, nem is alaptalanul. Az USA az egyoldalú rakétavédelem kiépítésével ugyanis megszegi a még a hetvenes években kötött egyezményt, amelyben a két akkori nagyhatalom megegyezett, hogy e téren is egyensúlyt teremtenek. Miután azonban ez a katonai egyensúly a múlté, Washington már nem látott okot a további önkorlátozásra. _________________________(FMJ ____________________Rólunk írják____________________ F BI-irodák Kelet-Európábán London A prágai, budapesti és varsói FBI-irodák felállításának terve felháborodást váltott ki a helyi rendőrségek soraiban - írja a The Sunday Telegraph. Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda az év végéig három új irodát nyit Kelet-Európábán, húsz tisztet küld a térségbe, akik „figyelemmel kísérik” kelet-európai kollégáik munkáját, és tanácsokat adnak nekik a bűnüldözés elleni harcban. Ez az egyik brit lap szerint „felbosszantotta” a kelet-európaiakat. A The Sunday Telegraph azt írja: „Washington régóta a pénzmosással, kábítószer- és embercsempészettel foglalkozó orosz gengszterek menedékhelyeként tartja számon Kelet-Európát. Az új stratégia, amelyet a helyi kormányok lelkesen támogatnak, az eddigi legagresszívabb fellépés e bűnbandák ellen”. A brit lap szerint az amerikai nagykövetségek mindent megtesznek, hogy tisztázzák az ügynökök jogköreit hangsúlyozva, hogy nem áll jogukban letartóztatásokat eszközölni, önállóan ügynököket beszervezni és működtetni, sem pedig hírszerzői tevékenységet folytatni. „Budapesten azonban, ahol az FBI iskolája már évek óta működik, gyanakvással kezelik ezeket a kijelentéseket. A magyarországi szervezett bűnözést kutató egyik elemző a lapban úgy vélekedik: sok jel utal arra, hogy a magyar titkosszolgálati tisztek körében némi sértődöttség ta- pasztalható. __■ ___________________Hírek röviden___________________ M agyar export Amerikába Az Egyesült Államokban olyan munkacsoportot állítanak fel, amely segíti a magyar élelmiszerek piacra jutását. Az amerikai tárgyalásairól tegnap visszatért földművelésügyi államtitkár, Tamás Károly elmondta: a két szakminisztérium ezentúl közvetlenül is kapcsolatban áll majd az élelmiszerügyek intézésében. Sikerült megállapodni arról, hogy a jövőben meggyorsítják a magyar élelmiszerek beviteli eljárását, így rövidesen a többszörösére emelkedhet hazánk élelmiszerexportja. A szaktárca elsősorban a magyar borok, a gyulai kolbász és a téliszalámi kivitelét, továbbá a kacsa- és libamájexportot kívánja növelni. Áremelések Romániában Bukarest 19 százalékos általános forgalmi adót vezetett be a villany-, a fűtés-, a víz- és földgázszolgáltatásokra. A nemzeti olajtársaság pedig bejelentette, hogy hamarosan 27 százalékkal emeli a benzin árát. A havi átlagbér Romániában alig 180 német márkának felel meg. Legalizált feketepénzek Leonyid Kucsma rendeletet írt alá a magánszemélyek adózatlan jövedelmeinek legalizálásáról. Az elnöki ukáz célja a beruházási légkör javítása, a vállalkozások fejlesztése, a pénzeszközöknek az árnyékgazdaságból való kivonása és a reálgazdaságba való átcsoportosítása. A rendelet egyszeri adóelengedést jelent, és nem vonatkozik azokra, akik ellen büntetőeljárás folyik. Horvát turistacsalogatás Kibővítette turisztikai kínálatát Horvátország, és a vendégek visszatérésére számít. Tavaly sok nyaralóvendég a koszovói konfliktus miatt maradt el. Az ország turisztikai ipara többek között a vízi sportokat űzőkre, a kempingező és fürdővendégekre, továbbá az isztriai falusi turizmusra épít. A németek számára a horvátok szerint az olcsó benzin is csalogató lehet. Beatles-emlékiratok Újra összeálltak a gombafejűek, ám nem zenélnek. írásra adták a fejüket, és ősszel piacra dobják közös önéletrajzukat. Sir Paul McCartney, George Harrison és Ringó Starr hat éven át dolgozott a Beatles-antológián, amely a legteljesebb és legőszintébb képet adja arról, miként uralta a világ legnépszerűbb együttese a hatvanas évek rock and roll-porondját, és mi okozta felbomlásukat. Az 1980-ban meggyilkolt John Lennont sem hagyták ki a közös műből, számos nyilatkozatát beleszőtték a történetbe. A Beatlesről az elmúlt 35 évben legalább 400 nem hivatalos életrajzi mű jelent meg. Álhírek április elsején Aleksander Kwasniewski veszi át az Európai Bizottság elnöki tisztét a betegsége miatt leköszönt Romano Proditól, Andrzej Wajda Oscar- díja hamisítvány, hamarosan minitalárban jelenhetnek meg a bíróságokon a női bírák, ügyészek és ügyvédek. A fenti hírek a lengyel sajtóban jelentek meg, sok olvasót becsapva valósághűségükkel. ■ Tovább háborog a tűzhányó Tokió A Japán északi részén, Hokkaido szigetén magasló Uszu tűzhányó vasárnap is füstöt és gőzt lövellt az ég felé, forró hamut és köveket okádott a levegőbe. A hegy gyomrából előtörő sötét felhő és a parázsló pernye olykor két-há- rom kilométeres magasságig is felemelkedett. A visszahulló zsarátnok megtelepszik a háztetőkön, villanyoszlopokon, vasúti síneken, tűzveszélyt idézve elő, és kárt okozva az építményekben és berendezésekben. Szakértők szerint a nem szűnő vulkanikus tevékenység a földkéreg újabb elmozdulását okozta, amit 37 földrengés is jelzett a nap folyamán, noha harmincötöt csupán a műszerek regisztrálták. A pénteki első kitörés óta már tíz új kráter keletkezett, lávaömlés azonban eddig nem történt. A hegy nem csillapuló háborgása újabb és még nagyobb kitörések rémével fenyegeti a környék lakosait. Havazik a vidéken, s egy lávakitörés megolvasztaná a fehér takarót, vízáradattal és sárlavinákkal is súlyosbítva a csapást. A hegy lábánál élő félszázezer ember még jó ideig bizonytalanságok közt kénytelen tölteni napjait. A polgári védelem eddig tizenhétezer embert tudott biztonságba helyezni. Vannak, akik már az ötödik éjszakát töltötték szükségszálláson, sport- csarnokok küzdőterén, iskolák tornatermében és más középületekben. Ötezer kitelepített- nek megengedték a hatóságok, hogy rövid időre hazamenjenek, szétnézzenek otthonukban, és magukhoz vegyék a sietős kitelepítéskor sorsukra hagyott értékeik közül a legdrágábbakat, illetve a jelen szorongatott helyzetben legszükségesebbeket ________________■ T üntetés EUánért Havanna A történet közismert: Elián és édesanyja több kubai állampolgárral együtt illegálisan az Egyesült Államokba akart menekülni, de a bárka, amellyel a sziget- országból útra keltek, elsüllyedt, és utasainak többsége - köztük az anya és Elián nevelőapja is - életét vesztette. A kisfiút az amerikai parti őrség kimentette, és Miamiban élő rokonaihoz vitte. A fiú Kubában élő apja azonban kezdettől fogva követelte Elián mielőbbi hazatérését a kommunista szigetországba. A hajótörést szenvedett hatéves kubai kisfiú Miamiban élő rokonai bejelentették: csak abban az esetben hajlandók Eliánt visszaadni Kubában élő apjának, ha az amerikai bevándorlási hivatal tisztviselői elviszik a gyereket otthonukból. Az amerikai igazságügyi minisztérium illetékesei közben kilátásba helyezték: esetleg a fiú apja maga jönne az Egyesült Államokba azért, hogy visszavigye a fiát. Raul Castro szombaton ötvenezer fős tömeg előtt mondott beszédében hangsúlyozta: az immár négy hónapja tartó „Elián-saga” még jobban összekovácsolta a kubaiakat, különös tekintettel a fiatal generá- ció tagjaira. __________■ E lián nyuszival csúszdázlk FOTÓ: FEB/REUTERS » ] * 4