Tolnai Népújság, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-13 / 87. szám
I 2000. Április 13., csütörtök HAZA Ü K Ö R Árcsökkenés: mihez képest? Magyarországon is liberalizálják az árampiacot Budapest Még csak hatéves a villamos energia termeléséről, szállításáról és szolgáltatásáról szóló törvény, de a gazdasági fejlődés és az európai elvárások máris szétfeszítették kereteit, újat kell alkotni. Az Ország- gyűlésben Glattfelder Béla, a Gazdasági Minisztérium államtitkára ismertette az új törvénytervezetet. Az első években még csak az úgynevezett nagyfogyasztók köthetnek szerződést a számukra legkedvezőbb villamosenergiaszolgáltatóval, de később még az is bekövetkezhet, hogy a háziasszonyok válogathatnak a kegyeikért versengő (és ezért az áramot „olcsón” kínáló) villamos cégek között. Hálózat azonban csak egy lesz, az tehát nem fordulhat elő, hogy különböző vállalatok oszlopai és huzaljai párhuzamosan futnak az utcákon. A Magyar Villamos Művek monopolhelyzetét felváltó versenyhelyzettől azt lehet remélni, hogy a villanyáram ára csökkenni fog. Az államtitkár és később több felszólaló is nyomatékkai hangsúlyozta azonban, hogy ez az árcsökkenés ahhoz az árhoz képest fog bekövetkezni, ahová emelkedett volna a villanyszámlánk - versenypiac nélkül. Éppen ezért a gazdasági miniszter szociális tarifát vezet be, hogy a rászoruló százezrek is ki tudják fizetni az áramszámlájukat. Folytatódott a magzati élet védelméről szóló törvény vitája is. Kósáné Kovács Magda (MSZP) a terhességmegszakítást kérő nőt védte, akinek erkölcsi megítélése nem az Országgyűlés dolga, és akinek az önrendelkezési joga nem csorbítható. Lezsák Sándor (MDF) a huszadik század szégyenfoltjának, nagyipari népirtásnak nevezte az elmúlt ötven évben Magyarországon elvégzett hétmillió művi abortuszt. A Kádár-korszak hibájául rótta fel, hogy az átkódolt fejekben természetessé tette az életellenes álláspontot. T. Asztalos Ildikó (SZDSZ) nemzetközi példákon mutatta be, hogy az abortuszok száma nem a törvénytől, hanem a lakosság kulturális színvonalától és fogamzásgátlási ismereteitől függ. Pusztai Erzsébet államtitkár példákkal és számadatokkal azt bizonyította, hogy nincs egyenes összefüggés az abortuszok tiltása vagy engedése és a születésszám között. s. á. Az iskolák választhatnak Drágább tankönyv, nagyobb támogatás Budapest Az oktatási tárca számítása szerint idén átlagosan 7,8 százalékkal emelkedik a legnépszerűbb ezer tankönyv ára. A tankönyvjegyzéken összesen 5151 darab kiadvány szerepel 181 kiadó gondozásában. 1999- ben 6,7 milliárd forint értékben vásároltak a szülők tankönyveket. A szülők szeptemberenként egyre nagyobb összeget kénytelenek kiadni iskoláskorú gyermekük tankönyveire. Egy-egy könyvcsomag 3-4 ezer, de akár 8-9 ezer forintba is kerülhet. A valóban széles választékot nyújtó tankönyv- piac kiadványai között nem egyszerű eligazodni. A pedagógusokat rendszeresen bombázzák ajánlataikkal a különféle kiadók. Az iskolák számára némi támpontot jelent az Oktatási Minisztérium (OM) által évről évre kiadott tankönyvjegyzék, amely jelenleg 5151 kiadványt tartalmaz - nyilatkozta lapunknak Gál Ferenc, a minisztérium tankönyvirodájának vezetője. Az iskolák keze nincs megkötve, választhatnak tankönyvet e listán nem szereplő könyvek közül is, de ahhoz a költségvetés nem nyújt támogatást. Támogatásra az oktatási tárca ebben az évben a tavalyinál 32,5 százalékkal többet, 3,4 milliárd forintot fordít, tanulónként 2250 forintot. Az összeg fölött a tanintézetek szabadon rendelkezhetnek. Maguk dönthetik el, hogy az alsós vagy éppen a felsős tagozaton tanulókat támogatják, avagy szociális helyzet szerint válogatják ki a támogatottakat. Amennyiben egy pedagógus a tankönyvjegyzéken nem szereplő könyvek valamelyikéből szeretne tanítani, ahhoz minden esetben meg kell kérnie a szülők, valamint a diákönkormányzat egyetértését. A Tankönyves Vállalkozók testületének elnöke cáfolja, hogy idén 7,8 százalékkal emelkednének az árak. Koller Lászlóné elmondása szerint a tankönyvárak soha nem követték a hivatalos infláció mértékét, a növekedés tavaly például mindössze 2 százalék volt. (Tavaly eltörölték a tankönyvek 12 százalékos áfáját, ez tette lehetővé a tankönyvárak szinten tartását.) Az elnöknő szerint szeptemberben ennél minden bizonnyal magasabb összegért vehető majd meg az oktatócsomag, hiszen az előállítási költségek, például a papír vagy az energiaárak is változtak. HORVÁTH MAGDOLNA A vályogházak összedőlnek Északon már lassan apadnak a folyók Jelenleg 2250 kilométer hosszban védekeznek az árvíz ellen, a gátakon majdnem 12 ezer ember dolgozik, a védekezés napi költsége pedig már meghaladja a 270 millió forintot. Tetőzött a Tisza Tokajnál, az új rekord 928 centiméter, ami 54 centivel múlja fölül az eddigi legmagasabb szintet. Katona Kálmán árvízvédelmi kormánybiztos és Peter Tufo, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete tegnap Tokajban tájékozódott az árvízi helyzetről. Torgyán József vidékfejlesztési miniszter is felkereste a legveszélyeztetettebb folyó menü településeket Szabolcs-Szatmár- Bereg megyében. A gátakon szerdán már majdnem 12 ezer ember védekezett, köztük 800 katona erősítette a töltéseket. Tegnaptól háromezer hivatásos, szerződéses és sorkatona áll készenlétben, hogy ha szükséges, részt vegyen az árvíz elleni küzdelemben. Szabó János honvédelmi miniszter a teljes katonai műszaki bázist is felajánlotta a mentéshez. Bodrog menti településeken már apad a víz, de a vályogházak több faluban nem bírják a víz nyomását, és düle- deznek, vagy már össze is dőltek. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ az árvízi védekezéshez és a helyreállítási munkákhoz rendkívüli közhasznú foglalkoztatási programokat indított. Tokaj és Sátoraljaújhely térségében 7,2 millió forintot fordíthatnak arra, hogy 220 munkást foglalkoztathassanak az árvízi védekezésnél. A bérek 90 százalékát a munkaügyi központ állja, a többit az érintett ön- kormányzatok fizetik. A MÁV dolgozói éjjel-nappal felügyelik a veszélyeztetett 223 kilométer hosszú vasúti pályát, ahol szükséges, zúzott kővel erősítik meg a töltés oldalát. A vonatok továbbra is 10-20-40 kilométeres óránkénti sebességgel haladnak, késésekre számítani kell. A Fekete- és a Fehér-Körös gyorsan apad, és a Kettős-Körösön is felgyorsult a vízszintcsök- kenés. A belvízzel elöntött területek nagysága jelenleg 260 ezer hektár, ebből 164 ezer hektár a vetés-szántó. A belvíz elleni védekezésben 1600-an vesznek részt, a védekezés napi költsége 50 millió forint. Követésre méltó kezdeményezés Kaposvár 50 millió forintot ajánl fel az árvíz elleni védekezésre. Ezt Szita Károly, a város polgármestere jelentette be szerdán.- Kaposvár csakúgy mint tavaly, most is segít azoknak a településeknek, amelyeket árvíz fenyeget - mondta munkatársunknak Szita Károly. Hozzátette: akkor 52 millió forint került az árvízkárosultak számlájára. Sajnos most sokkal rosszabb a helyzet, soha nem látott árviz fenyegeti a Tisza menti településeket. Kaposvár, vállalkozóinak bevonásával, ezért ajánlotta fel segítségét, és bízik abban, hogy kezdeményezése követőkre talál. Szita Károly hangsúlyozta: nem az önkormányzat pénzét juttatják el a károsultakhoz. Kaposvár az elmúlt években gazdaságilag megerősödött, jelentősen gyarapodott, hasonlóan az ország több városához. Aki megteheti, annak ilyen helyzetben adni emberbaráti kötelesség. Az 50 millió forintot a helyi vállalkozók önzetlenül ajánlották fel a bajba jutottaknak. Semmis az elsőfokú ítélet Tocsik Márta ügyében új eljárásról döntött a Legfelsőbb Bíróság A Legfelsőbb Bíróság tegnapi döntésével hatályon kívül helyezte a Tocsik Mártával, illetve nyolc vádlott-társával szemben tavaly februárban hozott - többségében felmentő - elsőfokú ítéletet, s új eljárás lefolytatására utasította a Fővárosi Bíróságot. Budapest A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a Tocsik-ügyet első fokon tárgyaló tanács egy sor büntetőeljárási rendelkezésnek nem tett eleget. Lényeges tényeket nem vett figyelembe, bizonyos tanúvallomásokat „elnagyoltan” kezelt, esetleges kulcsszereplőket meg sem hallgatott. Egyebek mellett nem tisztázódott például, hogy tett-e bármiféle erőfeszítést a jogásznő a 804 milliós sikerdíjért cserébe. Tocsik Márta és ügyvédje az ítélet kihirdetését követően az újságírói kérdéseket elhárítva, szinte rohanva távozott a teremből, így nem sikerült megtudni, mire számítanak ezután. Az új eljárás nyilvánvalóan új megvilágításba helyezi az ÁPV Rt. volt vezérkarából kikerült vádlottak szerepét is - derült ki a másodfokú ítéletből, bár Bánáti János, Szokai Imre ex-igaz- gatósági elnök védője másként látja. Lapunknak elmondta: szerinte az igazgatósági tagok felmentése később is bizonyosra vehető. Magyarázatul hozzátette, hogy a testület elé mindig jól előkészített anyagok kerültek, egyébként lehetetlen lett volna egy-egy ülésen negyven napirendről dönteniük. Bánáti nem hiszi, hogy még ítéletre várva... fotó, feb/diósi imre az idén újabb tárgyalásra kerülne sor. Az ismételt elsőfokú ítéletre szerinte egy-másfél, a másodfokra két évet kell majd várni. Arra a kérdésünkre, hogy ezek szerint hanyag munkát végzett-e az első fokon eljáró bírói tanács, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság főtitkára igennel válaszolt. Hozzátette: igen ritka az ilyen súlyú tévedés. Évente az ítéleteknek csak 20 százalékát fellebbezik meg, arra meg még ritkábban akad példa, hogy másodfokon hatályon kívül helyezzék a teljes ítéletet. Mint megtudtuk, a hibát elkövető bírót nem szokták felelősségre vonni, mert egy szövevényes ügyben benne rejlik a tévedés lehetősége is. Dr. Simics Iván ügyvéd szerint a kilenc vádlott közül azok, akiket az eljárás végén esetleg felmentenek majd, sokmilliós vagyoni és nem vagyoni kártérítésért perelhetik az államot - sikerrel. Elég lesz a várhatóan négy-öt évig kiesett munkabérre, jutalomra, illetve az erkölcsi meg- hurcolásra hivatkozniuk. takács mariann Tolnai Népújság - 5. oldal BENZINÁRCSÖKKENÉS. Pénteken egy forinttal csökkenti a motorbenzin árát a Mól Rt., míg a gázolaj ára változatlan marad. Erre azért van lehetőség, mert a nemzetközi piacokon már korábban megkezdődött a kőolajár csökkenése. Amennyiben a jelenlegi tendencia folytatódik, akkor napokon belül akár további jelentős árcsökkenést is végrehajt a társaság. KIADATÁS. A magyar igazságügy-miniszter engedélyezte Anatolij Bikov orosz üzletember kiadatását az orosz hatóságoknak. Az alumíniumbáróként is emlegetett Bikovot Oroszországban pénzmosással és emberölésben való közreműködéssel gyanúsítják. A magyar hatóságok ősszel Interpol-körözés alapján vették őrizetbe a röszkei határátkelőnél. Anatolij Bikov menekültkérelmet adott be a magyar hatóságoknak, ám ezt elutasították. HADERŐREFORM. Közeled tek az álláspontok a haderőreformról tartott hatpárti egyeztetésen: az MSZP és az SZDSZ több javaslatát is beépítik a Magyar Honvédség szervezeti átalakításával kapcsolatos ország- gyűlési határozatba. Juhász Ferenc szocialista képviselő az ülést követően elmondta: véleménye szerint jövő keddre már elfogadható állapotba kerülhet a haderő-átalakítással kapcsolatos normaszöveg. KERETTANTERV. Az Oktatási Minisztérium április 25-től postázza az oktatási intézményeknek a kerettantervekkel kapcsolatos vitaanyagot, a válaszokat június közepéig várja. Májusban lát napvilágot a kerettantervek használatáról, illetve az óratervekről szóló miniszteri rendelet. Az egyes tantárgyak pontos tartalmát rögzítő jogszabály várhatóan augusztusra készül el. A BŰNÖZÉS ELLEN. A határ- rendészeti szervek nemzetközi együttműködésének a nemzetközi bűnözés, elsősorban a kábítószer- és az embercsempészet, a veszélyes sugárzó anyagok csempészésének visszaszorítását, valamint az egyes országok közötti gyorsabb határátlépést kell szolgálnia - hangsúlyozta szerdán Béndek József dandártábornok, a magyar határőrség parancsnoka. MOBILIZÁLT MŰVÉSZET. Új művészeti ösztöndíjat hoznak létre fiatal művészeknek - jelentette be tegnap Budapesten a Magyar Nemzeti Galéria és a Pannon GSM. A mobiltelefontársaság öt esztendeje támogatja képzőművészeti kiállítások rendezését, kiadványok megjelentetését, a galéria műtárgyvásárlásait, s hozzájárul az állagmeg- óvó munkák költségeihez. ■ Beszélgetőpartnerünk: dr. Simái Mihály A diplomata akadémikus A sikerektől megrészegülni, a kudarcoktól elkeseredni nem szabad. De lényeges, hogy a kudarcokból tanuljunk! - summázta életfilozófiáját dr. Simái Mihály akadémikus, közgazdász, aki a napokban ünnepelte 70. születésnapját. A közgazdász a Magyar ENSZ Társaság elnöke, az ENSZ Társaságok Világszövetségének örökös tiszteletbeli elnöke, az UNICEF magyar nemzeti bizottságának elnöke, és még számos tisztség, cím viselője A Széchenyi Emlékérem és a Közgazdász-díj birtokosa. Két évig dolgozott Washingtonban az amerikai kormány kutatóintézetében, négy évig vezette az ENSZ-egyetem kutatóintézetét. 1996-ban tért haza külföldről.- Professzor úr, ön hivatalosan felkért tanácsadója volt a ghánai és a japán kormánynak. Itthon egyetlen kormány sem kérte fel szakértőként. Fájlalja?- Egyáltalán nem. Ugyanis a legritkább esetben fordul elő, hogy a kormányok megfogadnák külső szakértők tanácsait; általában aszerint cselekednek szerte a világon, ahogyan azt saját elképzeléseik diktálják.- Jelenleg mivel foglalkozik?- A Közgazdaság-tudományi Egyetemen tanítok, és folytatom kutatómunkámat a Világgazdasági Kutató Intézetben. Ezenkívül részt veszek egy nemzetközi kutatási programban, amely azt vizsgálja, milyen hatással van a globális világban a tudomány és a technika fejlődése a kisebb országokra.- Izgalmas és aktuális téma. A világ közvéleménye meglehetősen megosztott a globalizációt illetően. Az olyan kis ország, mint Magyarország, egyáltalán labdába tud-e rúgni ebben a globalizálódó világban?- Különféle labdák vannak: kicsik, közepesek és nagyok. És a hasonlatoknál maradva: különféle bajnoksági csoportok is. Magyarország sem gazdaságilag, sem a lehetőségek tekintetében nincs olyan rossz helyzetben a kicsik között. Földrajzilag Európának azon a részén helyezkedik el, ahol átfogó, hosszan tartó gazdasági átalakulás megy végbe, amelynek előnyei tulajdonképpen adottak minden ország számára, amely az ebből adódó lehetőségeket felismeri. A rendszerváltásnak következ- ményeként-eredményeként a gazdaság nyitottabbá vált, bejöttek a nemzetközi nagyvállalatok, iparunk egy jelentős részét nem egészen tíz év alatt versenyképessé tették. Jelenleg egymil- liárd dolláros kereskedelmi többletet könyvelhetünk el a világ egyik legfejlettebb zónájával, az Európai Unió országaival való kereskedelemben. Az újabb kori történelemben nem volt rá példa, hogy ilyen aktívumot realizáljunk. Ha csak ezeket a tényezőket vesszük figyelembe - a „labdába rúgás” szempontjából -, nem rosszak a lehetőségeink. Az országnak inkább azon kell gondolkoznia, hogy a globalizáció közepette az adott körülmények között milyen feltételek mellett tudjuk a legnagyobb hasznot húzni, illetve a legkisebb kárt elszenvedni. ÚJVÁRI GIZELLA Zöld szám nőknek Budapest Népszerű a szociális zöld szám, amelyet elsősorban nők tárcsáznak fel - tájékoztatta lapunkat Forgó Györgyné, a Szociális és Családügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokkal foglalkozó főosztályának vezetője. A Nőképviseleti Titkárság telefonos jogtanácsadása tavaly startolt kísérleti jelleggel. A hívások azóta is folyamatosan sürgetik, hogy mielőbb érvényesüljenek i nőket és férfiakat egyformán megillető állampolgári jogok. Mindezek jegyében változatlanul azok jelentkezését várják a szakemberek, akiket nemük miatt hátrányos megkülönböztetés ért. Az ingyenes szolgálat munkanapokon 10- 15 óra között a 06-80-630-020-as, 15 és 20 óra között a 06-80-630- 070-es számon érhető el. Az ország valamennyi tájáról érkező hívások szerint ilyen útjelzőre nagy szüksége van a sovány pénztárcájúaknak. A jelentkezők konkrét esetek bejelentésével tudatják: a nők munkabére sok helyütt elmarad az azonos beosztásban, azonos gyakorlattal, végzettséggel rendelkező férfiakétól; a más-más nemhez tartozók elhelyezkedési lehetőségei jócskán eltérnek egymástól. Forgó Györgyné tájékoztatása szerint egyetlen esztendőben nevét és címét felfedve csaknem 20 ezer állampolgár fordul levélben vagy személyesen a minisztériumhoz kérdésével, kérésével, panaszával, avagy épp dicséretével. Közülük sokan a minisztérium munkajogászainak közbenjárásával tisztázzák amúgy kilátástalannak tűnő gondjaikat. A telefonos jogsegélyszolgálatnál titokban maradhat a panaszos neve. _______________________________________ICS. B. J.| í