Tolnai Népújság, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-13 / 87. szám
2. oldal - Tolnai Népújság VILÁG TÜKÖR 2000. ÁPRILIS 13., CSÜTÖRTÖK Kivándorolnának a szlovákok Pozsony Eredménytelen tárgyalások Rendezés vagy konfrontáció a Közel-Keleten A szlovák lakosság jelentős része komolyan foglalkozik az emigráció gondolatával. Egy kutatóintézet felméréséből kiderül: a 18-30 év közöttiek egynegyede fontolgatja a kivándorlást, ennek indokaként a rossz gazdasági helyzetet nevezték meg. Az okok között a második helyen a demokrácia alacsony szintje szerepel, az ország nemzetközi elismertségének hiánya pedig a harmadikon. A vizsgálat azt is megmutatta, hogy nemcsak a fiatalok foglalkoznak a kivándorlás gondolatával; az összes megkérdezett 13 százaléka véli úgy, hogy a bűnözés növekedése, a romakérdés, a szociális és a gazdasági helyzet romlása miatt hagyná el szülőhazáját. ■ Új tengeri átjáró Hamarosan új útvonal nyílhat Európa és a Csendes-óceán között. A rövidebb út nem technikai újításnak, hanem a globális felmelegedésnek köszönhető. Az északkeleti átjárót mostanáig jég torlaszolta el, az utóbbi húsz év egyenletes felmelegedése azonban ezt annyira elvékonyította, hogy az az útvonal egy évtizeden belül hajózhatóvá válik. A változás komoly megtakarítást jelent majd azoknak a társaságoknak, amelyek Európa és a Távol-Kelet vagy Észak-Ameri- ka nyugati partja között folytatnak kereskedelmet. Londonból például ma még 20 300 kilométert kell hajózni Japánig a Szue- zi-csatomán keresztül, ami 30 napot vesz igénybe. Ugyanez a távolság az északkeleti átjárón 13 ezer kilométer lesz, és mind- össze 22 napig tart majd. ■ Meghiúsult gyermekrablás Bécs Sikerült megakadályozni, hogy egy amerikai férfi magával vigye a tengerentúlra magyar származású gyermekét, akit a bíróság a válóper során az anyának ítélt. A nő először az osztrák hatóságokat riasztotta, miután rájött, hogy volt férje kiderítette: a fiú Sopronban, a nagypapánál van. Ausztriából értesítették a magyar rendőröket, akik azonban a megadott címen csak az idős ember holttestét találták meg, a gyereket már nem. A nagypapa szíve valószínűleg nem bírta az izgalmakat. Közben az apa Velencébe ment, majd ott felszállt egy Amerikába tartó gépre, amely megállt Párizsban. így a francia rendőrség le tudta kapcsolni a férfit, és a gyereket azóta már visszaszolgáltatta az anyának. _________ mr B efejezte Clinton elnökkel folytatott megbeszéléseit és hazautazott Barak izraeli miniszterelnök. A találkozó nem hozott semmilyen konkrét eredményt. Washington Az amerikai elnök és az izraeli kormányfő találkozójának középpontjában több téma is szerepelt. Ezek között kiemelt figyelmet szenteltek az izrae- li-szíriai tárgyalások ügyének, és tárgyaltak arról, hogy Izrael AWACS radarrepülőgépeket akar eladni Kínának - az Egyesült Államok rosszallása ellenére. Szó esett a libanoni kivonulásról, amelyet június végéig hajtanak végre, illetve a palesztin-izraeli végső rendezés keretegyezményéről, amelyet eredetileg május 13-áig kellene tető alá hozni. Izrael azonban továbbra sem hajlandó megosztani a Jeruzsálem feletti szuverenitást, és abba sem egyezik bele, hogy az 1948-ban otthonukat elvesztett palesztin menekültek visszatérjenek Izraelbe. Az izraeli kormány ugyanakkor rugalmasságot tanúsít a főváros környéki arab falvak kérdésében, és hajlandó azokat átengedni a palesztin autonómiának. Emellett Izrael kész átadni a Jordán folyó nyugati partjának tíz százalékát, és beleegyezik egy olyan részleges elvi megállapodásba, amely elismeri a Az Izraeli kormányfő az amerikai elnöknél fotó: feb/reuters palesztin államot a gázai övezetben és a nyugati part 60 százalékán. Bár a washingtoni tanácskozás nem hozott előrehaladást, fehér házi hírek szerint Clinton bíztatónak nevezte azokat a jeleket, amelyek a palesztin ügyben „új lendületre” utalnak. A kérdés most már csak az, folytatódnak-e a békekísérletek, lesz- e hármas csúcs Arafattal együtt április végén, vagy pedig a térség ismét az erőszakos konfrontáció színtere lesz-e. ■ Táblák Haider ellen Szenvedélyes hangú beszédben érvelt az Európai Unió keleti bővítése mellett, és megerősítette annak támogatását hazája részéről Thomas Klestil osztrák államfő. Brüsszel-Strasbourg A köztársasági elnök a testület Strasbourgban folyó plenáris ülésén szólalt fel tegnap, s egyebek között leszögezte: nem mutat semmi jel arra, hogy Ausztria távolodna a parlamenti demokráciától vagy a demokratikus értékektől. Bécs elkötelezett az uniós alapértékek iránt, s az osztrákok négyötöde az uniós tagság híve. Klestil azt kérte az Uniótól: ítélje meg tárgyilagosan Ausztria helyzetét. Béccsel szemben a tizennégy másik EU-tagállam a kapcsolatok kétoldalú befagyasztásával járó szankciókat tart érvényben. Nem érvényes ugyanakkor a távolság- tartás az uniós együttműködésre: az EU-szervek munkájában Ausztria teljes értékűen vesz részt. Az EU bővítéséről szólva Klestil részletesen ecsetelte annak fontosságát mindkét érintett fél számára. Rámutatott azokra a tapasztalatokra, amelyekkel hazája rendelkezik a térség országait illetően. „Ausztriának kiemelt érdeke fűződik a bővítéshez mind politikai, mind gazdasági okokból már csak azért is, mert nem kívánja örökké az EU peremét alkotni” - hangoztatta. „A világháború óta Ausztria számos alkalommal látványosan segített a külföldieken. Ötvenhatban magyar, hatvannyolcban csehszlovák, az elmúlt években balkáni menekülteket fogadott be tömegesen, miközben szép számmal érkeztek orosz zsidók is az országba. Ma 800 ezer külföldi él Ausztriában, és új osztrák generációk nőttek fel, amelyek nem Klestil a bővítés mellett akarják az idegengyűlöletet és a rasszizmust” - mondta Klestil. Miközben az osztrák államfő a beszédét mondta, a parlamenti közgyűlés delegátusainak egy csoportja „Nem Haiderre!” feliratú táblákat tartott a magasba. Tegnap az európai népek közösségének másik fővárosában, Brüsszelben is heves reakciót váltott ki az Osztrák Szabadságpárt vezető személyisége. Hatalmas feszültség közepette, erős rendőri készültség mellett várták Haidert a régiók tanácsának brüsszeli ülésére. Az Európa Parlamentnek ez a szerve többnyire a közérdeklődéstől távol tanácskozik. Szerdán azonban mind a nemzetközi sajtó, mind az emberi jogi szervezetek képviselői Brüsszel belvárosában tolongtak, az osztrák szélsőjobb politikus miatt. Jörg Haider egy hónappal ezelőtt az európai tiltakozás miatt már lemondott egy bizottsági ülést. Ugyanakkor ő régebben tagja e testületnek, mint Karintia tartomány kormányzója. Erre hivatkozott most a régiók tanácsa elnöke is, mondván, az üléseken minden megvá- lasztott tag részt vehet. _______■ A z Európa Parlament képviselői nemet mondanak Haiderre FOTÓK: FEB/REUTERS Vádol a román prefektus Marosvásárhely A magyar kormányfő bukaresti látogatása előtt egyre idegesebb a légkör Romániában. A máramarosi prefektus bírálja az ország vezetőit, amiért nem perelték be Magyarországot a neki felróható balesetek miatt. Mihai Barlea kormánymegbízott, aki a ciánszennyezés után a román politikusok közül elsőként állította, hogy Magyarország eltúlozza a mérgezés következményeit, újból megerősítette álláspontját. Ugyanakkor elismerte, hogy környezetvédelmi alapon azonnal be lehetne zárni minden román bányát, de ez szociális okok miatt nem történhet meg. A prefektus ezután a román vezetésen kérte számon, hogy miért nem kezdeményezett pert Magyarország ellen az általa okozott környezetvédelmi kockázatok miatt. A kormánymegbízott azt is kifogásolta, hogy miközben a ciánügyben megszólalt a magyar miniszterelnök is, addig Románia Barlea kérése ellenére sem hozott nyilvánosságra hivatalos álláspontot. „A román államnak megvannak a jogi eszközei arra, hogy mindkét ország számára kártérítést csikarjon ki az ausztrál cégtől, de az ügy nemzetközivé tétele káros, mert bizalmatlanná válnak a külföldi befektetők Romániával szemben” - mondta a máramarosi prefektus. A Ziua című román lap szerint beadta felmondását és távozott az országból az Aurul vállalat baleset után kinevezett ideiglenes igazgatója. Az elmúlt napokban a cég engedélyt kért tevékenysége újraindítására, de a román hatóságok ezt addig nem hagyják jóvá, amíg a nemzetközi szakértői csoport jelentése el nem készül. ____________________Hírek röviden____________________ Az államfő Japánban Hivatalos látogatásának harmadik napján magyar-japán üzleti fórumot nyitott meg Oszakában Göncz Árpád. A köztársasági elnök nyitotta meg a Magyar Hét programsorozatát is, amelyen a magyar nép- és színházművészet, valamint a könyvkiadás mutatkozik be. NATO-hadgyakorlat Magyarországon Április 25-én Várpalota térségében hadgyakorlat kezdődik 2200 NATO-katona részvételével - jelentették be tegnap Budapesten. Az éleslövészettel összekötött művelet költségeit a tagállamok állják. Ukrajnában népszavazás lesz Április 16-án arról döntenek az ukránok, feloszlassák-e a döntésképtelen parlamentet, korlátozzák-e a képviselők mentelmi jogát és létszámát, s kétkamarás legyen-e a parlament. A hazánkban tartózkodó ukrán állampolgárok a nagykövetségen adhatják le voksukat. A duma válasza az ET-nek Az orosz törvényhozás mindaddig nem hajlandó együttműködni az Európa Tanáccsal, amíg a parlamenti közgyűlés vissza nem vonja a Moszkvával szembeni megkülönböztető intézkedéseket - határozott tegnap a testület. A magyar kormányfő ajánlata Orbán Viktor egy német lapnak adott interjúban azt javasolta a NATO-tagjelölt országoknak, hogy az etnikai tisztogatások megelőzése céljából NATO-kisebbségnek tekintsék a Vajdaságban élő magyarokat. Kábítószercsempészeket lepleztek le Bécsben magyar közreműködéssel őrizetbe vették egy nemzetközi csempészbanda két vezetőjét - közölték tegnap az osztrák fővárosban. A török és bosnyák férfit azt követően tartóztatták le, hogy Szolnokon hétfőre virradó éjjel elfogtak egy heroinszállítmányt. Tévénézési szokások A magyar tévénézők biztosan őrzik első helyüket az európai mezőnyben - derül ki egy nemzetközi felmérés adataiból. Az Eurodata szerint tavaly a magyarok naponta 232 percet töltöttek a képernyő előtt, s ezzel mindenkit megelőztek a kontinensen. Utánunk az olaszok következnek 225 perccel, majd a britek 219 perccel. Világszinten Észak-Amerika vezet 236 tévézéssel töltött perccel. Európában a „tv-fogyasztás” általánosságban nőtt annak ellenére, hogy tavaly nem volt Világkupa-effektus. Holtponton a kisfiú ügye Szerdán nem mehetett vissza Kubába Elian, a hetek óta az Egyesült Államokban élő hatéves hajótörött gyerek, mert floridai rokonai nem vitték Washintonba. ■ Törvény a villamos energiáról Braun Márton volt a FIDESZ MPP vezérszónoka Dr. Braun Márton, Szekszárd országgyűlési képviselője volt a villamos energia liberalizációjáról is szóló törvény-tervezet vitájának vezérszónoka a FIDESZ MPP részéről. Alábbiakban a plenáris ülésen elhangzott beszédéből idézünk részleteket. A magyar villamos energia szektor működésének újragondolása szükségessé vált, hiszen a magyar gazdaság az Európai Unióhoz történő csatlakozás küszöbén új kihívásokkal néz szembe. Az Európai Parlament és a Tanács a villamos energia piac belső szabályairól szóló 92/96 irányelve értelmében a tagállamok legalább az irányelv által meghatározott ütemű és mértékű fokozatos piacnyitást kötelesek végrehajtani. Az új törvény célként jelöli meg a villamos energia versenypiac kialakítását, melynek megvalósítása nem egy lépésben, hanem - összhangban az Uniós irányelvvel - fokozatosan történik. A javaslat sajátossága, hogy képes a fokozatosan bővülő versenypiac és az ezzel arányosan visszaszoruló közüzemi szolgáltatás párhuzamos kezelésére. A törvény a bevezetőjében célként határozza meg a fogyasztók biztonságos, megfelelő minőségű és alacsony költségű ellátását, a környezetvédelmi követelmények betartását, a villamos energia versenypiac kiépítését és a hatékonyság növelését. Az energiaszektor a nemzet- gazdaság kiemelt területe. Helyzete, hatékonysága hatással van az egész gazdaságra, de az állampolgárok életkörülményeire is. Csak egy átgondolt energiapolitika szolgálhatja a lakosság érdekeit. A társadalomnak, illetve gazdaságnak alapvető érdeke, hogy a villamos energiához a lehető legalacsonyabb áron férjen hozzá, úgy, hogy ellátás-biztonsági érdekei ne sérüljenek. Az Unióban a piac első megnyitását 1999. február 27-én kellett végrehajtani. A tagországok tapasztalatai kedvezőek, hiszen a villamos-energia ára mindenütt esett. A Magyarországon megtermelt energia ára azonban mintegy 2/3-a, a fele az európai átlagnak. Uniós csaüakozásunk, vagyis kapcsolódásunk az egységes európai piachoz mindenképpen árkiegyenlítődéssel jár majd. A magyar piac előzetes és fokozatos megnyitása azonban - a kialakuló versenyhelyzet következtében - ármérséklő hatású lehet, és reményeink szerint kiegyenlítheti az egyébként meglévő áremelési kényszert. A verseny mértékét tehát olyan módon kell meghatározni, hogy azokon a területeken, ahol az ellátás piaci körülmények között olcsóbb, ott a piac legyen liberalizált, míg ahol a közüzemi szolgáltatás valósítható meg alacsony költségen, ott továbbra is maradjon fenn a szabályozott piac. Az ellátás biztonsága, a szociális szempontból elérhető energiaárak fenntartása mellett fokozott figyelmet kell fordítanunk a környezetvédelmi szempontokra is. Mindezeket figyelembe véve állami szerepvállalásra az energia szektorban még hosszú távon szükség lesz. A villamos energiáról szóló törvénnyel az energia- szektor alaptörvényét alkotjuk meg. Azt a keretet, amely - reményeink szerint - hosszú távon meghatározza majd a magyar energiapolitikát. A törvényjavaslat előkészítése széleskörű szakmai és érdekképviseleti egyeztetéssel történt. Az érintett érdekképviseleti szervezetek és vállalkozások észrevételeinek alapos mérlegelésével alakult ki a végleges javaslat, amely alkalmas arra, hogy meg- alapozza az iparág jövőjét. ■ Bliccelő first lady Jegy nélkül utazott a vonaton Cherie Blair, a brit miniszterelnök felesége. A bliccelő first lady esete természetesen kellő nyilvánosságot kapott, annak ellenére, hogy a felkapott ügyvédnő önként beismerte a kihágást, és a tízfontos bírságot is azonnal kifizette. Cherie Blair Londonból Lutonba utazott. A járatra a Blackfriars-i állomáson ugrott fel. A kocsiban azonban hamar kiderült, hogy nincs elég készpénze a jegyre, a hitelkártyával pedig már nem maradt idő bíbelődni. Az ügy soha nem derült volna ki, mivel nem akadt össze az ellenőrrel. Blairné azonban törvénytisztelő állampolgár, ezért Lutonban maga jelentette, hogy ingyen utazott, és annak rendje-módja szerint kifizette a bírságot és a teljes útiköltséget. k l 7