Tolnai Népújság, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-11 / 85. szám
10. oldal - Tolnai Népújság ERRŐL - ARRÓL 2000. Április 11., szombat Kalendárium Sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő LEÓ és SZANISZLÓ nevű kedves olvasóinkat. Latin eredetű név, jelentése: oroszlán. Védőszentje: Nagy Szent Leó pápa, egyháztanító (+461). A katolikus liturgikus naptárban Szent Szaniszló püspök és vértanú emlékezete, akit Boleszláv lengyel király misemondás közben végeztetett ki (+1079). HAJDAN: Április 11-én 125 éve, 1875-ben a szekszárdi műkedvelők a Garay-szoboralap javára a Már alszik és A regény vége című vígjátékot adták elő. 100 éve, 1900-ban tartották a tolnai selyemgyár géppróbáját mintegy száz érdeklődő előtt; Bezerédj Pál, a létesítő kormánybiztos elmondta, hogy 240.000 koronába került a gyár, amelyhez Tolna 46.000 koronával és húszezer téglával járult hozzá. 90 éve, 1910-ben lesújtó véleményt mondott Tamási ásott kútjainak vizéről a járási orvos: az emberek megbetegednek tőle, az állatok nem isszák meg, még a szappant sem oldja, a javasolt ártézi kutat pedig a képviselő-testület elutasította. A NAPI IGÉK: Katolikus: Zsolt. 101. Jn. 8,21-30. Református: Dán. 2,1-23. Lk. 22,31-38. Evangélikus: 4Móz. 21,4-9. Jn. 17,20- 23. Ortodox: 2Tim. 2,1-10. Jn. 15,17-16,2. A NAP KÉL 6.03 órakor, nyugszik 19.28 órakor. A Hold kél 11.09 órakor, nyugszik 2.06 órakor. VÍZÁLLÁSOK a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 408 cm, Paks 602 cm, Dombon 655 cm, Árvízkapu 1031 cm. A Sió Palánknál 482 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) TRAFFIPAX: 6-tól 14 óráig: 6-os főút paksi és dunaföldvári szakaszán. 20-tól 04 óráig: 6-os főút szekszárdi szakaszán, Tolna belterületén. ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ Szekszárdon: Mauthner Ilona. Tel: 511- 527. fax: 511-500. Bonyhád: Hangyái János 455-239. 06/20/9669- 185. Dombóvár: Glaub Róbert 460-618, és 06/20/9860-530. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/510-790,06/20/9687-292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Mit főzzek ma? Rizses zúza. Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg csirke-, pulykavagy libazúza,1 nagy fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 sárgarépa, 25 dkg rizs, 5 ek. olaj, 1 kk. pirospaprika,csipet majoránna, 1 csokor petrezselyem. A zúzákat megtisztítjuk, kockára , vágjuk, alaposan megmossuk, majd lecsepegtetjük. A hagymát, fokhagymát, sárgarépát megtisztítjuk. A hagymát, fokhagymát apróra vágjuk, a sárgarépát felka- rikázzuk. A rizst átválogatjuk, megmossuk. A kuktából kivesszük a pároló betétet, beleöntjük az olajat, felforrósítjuk, és üvegesre pirítjuk benne a hagymát.Hozzáadjuk a zúzát, a fokhagymát és a sárgarépát. Megszórjuk pirospaprikával, sóval, őrölt borssal,a majoránnával, kb. fél dl vizet öntünk alá, jól összekeverjük, és pár percig forraljuk. Ezután hozzátesszük a rizst, és felöntjük dupla mennyiségű forró vízzel mint a rizs mennyisége. Összekeverjük, rázárjuk a kukta fedelét, és a sípolástól számított kb. 20- 25 percig főzzük. A kuktát hideg vízzel lehűtjük vagy- hagyjuk addig hűlni, amíg a nyomás megszűnik benne. A tetejét megszórjuk petrezselyemmel. Munka: kb. 20 perc. Fogyasztható kb. 1 óra múlva. Egy adag: 2679 kJ/638 kcal. ■ Lopják a kerti törpét! Vasárnapra virradóan eltűnt mintegy húsz hosszú sapkás kerti törpe a párizsi Bois de Boulogne Bagatelle kastélyában megnyílt kerti törpe kiállításról. Hivatalos bejelentés szerint az „eltüntetést” a „Kerti Törpék Fel- szabadítási Frontja” (KTFF) elnevezésű szervezet vállalta magára. Közleményében a KTFF „a csúf kiállítás azonnali bezárását és a még fogva tartott - szám szerint mintegy kétezer - kerti törpe haladéktalan szabadon engedését” követelte. A szervezet azt állítja, hogy „a kerti törpék nevetségessé tétele ellen” harcol - jelentette a dpa. ____________________■ Ho roszkóp BAK (XII. 22. -1. 20.) Ne min dig azt bántsa, akit szeret, legyen kicsit türelmesebb. VÍZÖNTŐ (I. 21. - II. 20.) Pénz ügyeiben sikerekre számíthat. Legyen kezdeményezőbb a partnerével. HALAK (II. 21.- III. 20.) Munkájával kapcsolatban váratlan pozitív fordulatra számíthat. Ne bonyolódjon ma pénzügyekbe. KOS (III. 21. - IV. 20.) A Nap állása gondjai megoldását segíti. Csupa jó vár ma önre, használja ki a kedvező helyzetet. BIKA IV. 21. - V. 20.) Használja az eszét, csak múló hangulatról van szó. IKREK. (V. 21.- VI. 21.) Semmi különös nem történik ma önnel. Apróbb bosszúságokat leszámítva csendes lesz a napja. RÁK (VI. 22. - VII. 22.) Tárgya lások bonyolítására nagyon is alkalmas a mai nap. Érzelmileg kiegyensúlyozott, „fel van dobva”. OROSZLÁN (VII. 23. - Vili. 23.) Csúcsformában van, hiszen az elmúlt időszakban sok dicséretet kapott. SZŰZ (Vili. 24. - IX. 23.) Nagy élvezettel viszonyul az élethez és látszólag örömmel próbálja ki az új lehetőségeit. Legyen kicsit visszafogottabb, ne hogy pórul járjon. MERLEG (IX. 24. - X. 23.) Ma a hatósággal gyűlhet meg a baja, esetleg egy baleset szemtanúja lesz. Ha vizsgázni készül, készüljön fel a kudarcra is. SKORPIÓ (X. 24. -XI. 22.) Anya gi helyzete javulása, és partner- kapcsolata rendeződése várható. Alkalma nyílik arra, hogy a tartozását rendezze. NYILAS (XI. 23 - XII. 21.) So kát dolgozik és emiatt ingerlékeny. A régi, megszokott nyugalma most cserben hagyta. Legyen kicsit megértőbb a munkatársaival szemben, eddig ön vállalt kevesebbet. Megkezdődtek a Dombodba tartó földgáz-vezeték építésének munkálatai. A csővezeték lefektetése lényegében a nagyszabású dombon kikötői beruházást végrehajtó Rodexco Kft. (gáz) energia igényének köszönhető. Ennek kielégítése révén viszont a népszerű üdülőtelep és a falu ingatlanjai is hozzájuthatnak ezen korszerű energiahordozóhoz, ami többek között megteremti a nyaralóházak téliesíté- sének feltételeit is. Az igények felmérése jelenleg is folyik, a nagyobb létesítmények már korábban jelezték, hogy rácsatlakoznának a hálózatra. A Dombon felé tartó vezeték a Gerjen-Fadd térségében található fogadóállomástól indul, a Faddot ellátó ágtól elkülönülve. Nyomvonala a holtág partján halad az üdülőterületig, onnan kezdve pedig a közúttal párhuzamos. A munkálatokat még a nyári szezon kezdete előtt szeretnék befejezni. FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Lottónyeremények Az ötös lottón nem volt telitalá- latos szelvény. A négyesek 839 ezer 176, a hármasok 9 ezer 245, a kettesek pedig 534 forintot érnek. * Nem volt telitalálat a hatos lottón sem. Az egyetlen 5+1-es nyereménye 6 millió 851 ezer 167 forint. Az ötösökre 285 ezer 465, a négyesekre 4 ezer 193, a hármasokra pedig 706 forintot fizetnek. Emlékeztetőül a számok:^ AZ ÖTÖS LOTTÓ nyerőszámai: 15, 29, 37, 39, 55. Joker: 122459. A HATOS LOTTÓ nyerőszá mai: 1, 6, 20, 27, 33, 36. A pótszám: 19. Nő nyerte a pipamaratonit Első ízben nyerte Portugáliában a percen át füstölgött három mondja - máris ösztönösen és pipázók maratoni versenyét nő. A gramm pipadohánnyal, maga szenvedélyesen füstölög, anél- lisszaboni Casa Havanezában a mögé utasítva 49 vetélytársát és kül, hogy bármilyen idegen tech- pipázók klubja, a Cachimbo Club megdöntve az eddigi női pipázási nikát elsajátított volna a pipa által rendezett országos viadalon rekordot. Az ifjú hölgy csupán megtömése vagy a rágyújtás te- Maria Luisa Cruz egy óra és 12 egy esztendeje pipázik, de - mint rén - adta hírül az AFP. ______■ A kisfiú és a sör Meztelenkedés miatt három amerikai szövetségi államban betiltották azt a sört, amelynek címkéjén a híres brüsszeli vizelő kisfiú szobra, a Manneken Pis képe látható - jelentette a De Stan- daard című belga lap. Az ohiói, észak-karolinai és georgiai alkoholellenőrzési bizottságok arra hivatkoznak, hogy a területükön terjesztett szeszes italok címkéje nem ábrázolhat vulgáris vagy erotikus képeket. Úgy ítélték meg, hogy ebbe a kategóriába tartozik a kisdolgát meztelenül végző kisfiú is. A Manneken-Pis flamand név, szó szerint pisilő kisembert jelent. A belga főváros híres bronzszobra egy apró természetes forrás fölött emelkedik a brüsszeli főtér közelében. Az ohiói döntés élénk nemtetszést váltott ki a belga sörgyártók körében. Olvastam - Láttam - Hallottam VENTER MARIANNA Kezdjük kicsiben! Szatírok fenyegetik a nőket egyik városunkban - olvasom a minap. A tettesekről nincs személyleírás, áldozataik fejére ugyanis csuklyát húznak. A rendőrség persze igyekszik minden tőle telhetőt megtenni, de a siker esélye véletlenszerű. A polgárok azonban nem törődnek bele, hogy előbb-utóbb majd csak kézre kerül a tettes, a helyi klubba járó fiatalok valóságos ügyeleti rendszert alakítottak ki, addig is, míg elcsípik a tetteseket, minden hölgyet biztonsággal hazakísémek az urak. Dicséretre méltó a kezdeményezés, s megint csak annak az dolognak az erejére figyelmeztet, amiről annyit beszélünk, s mégis olyan kevés van belőle: az összefogásra. A politika folyton a nemzeti összefogást emlegeti, csak azt nem tudjuk, hogyan kell „nemzeti összefogni”, reméljük ez nem azt akarja jelenteni, hogy gondolkodás és egyetlen mukk nélkül teljesítsük az éppen aktuális kormány minden kívánságát. Szóval az átlagpolgár szemében az összefogás az olyan helyi dolgokkal kezdődik, mint a fenti biztonsági kíséret. Családi, közösségi, lakóhelyi, hivatali szinten kellene kezdenünk, egymásban nem az ellenérdekű felet, hanem a szövetségest látva. S akkor sikeresen vehetnénk fel a harcot a közömbösség, a lekezelő bánásmód, a tájékoztatás hiánya, egyszóval az intézményesített semmibe vétel ellen... Jancsi és Juliska friss házasok, ezért nem szívesen mennek el otthonról. Ezen az estén is Juliska főzött. Vacsora közben beszélgetnek:- Olyan jó látni, hogy olyan nagy étvággyal eszel - mondja Juliska. - Azt mondta az anyám, hogy igazából két dolgot tudok nagyon jól főzni: zöldbabfőzeléket, és vanília krémet. Jancsi felnéz a tányérjából:- És ez melyik? KIPINGÁLT NÉNI Egy fiatalember kitartóan néz egy idős nőt, aki feltűnően ki van festve. A nő nem bírja tovább:- Mit bámul, mint borjú az új kapura?- Lehet, hogy borjú vagyok, de a* kapu biztosan nem új... GYEREKBESZÉD Két elsős kisfiú beszélget:- Mit csinál az apukád?- Az apukám pilóta. És a tied, mit csinál?- Amit az anyukám parancsol neki! AZ ASSZONY VERVE JÓ Jóska sétál, amikor meglátja Pistát, hogy veri a feleségét. Odamegy, és megkérdezi:- Mit csinálsz, Pista?- Javítom a mosógépet. ■ Zabtorta a vízilónak Vállalkozók figyelmébe ajánljuk! A TOLNAI NÉPÚJSÁG április 15-én megjelenő éti ajándékötletek mellékletében ““ engedménnyel adhatják fel keretes hirdetéseiket! Sajtóház, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-534, fax: 511-501 Várható időjárás: Tolna megye Készítene: (£3* c2) derült napos felhős ÉgÉÍ c£b párás ködös borult 4* 0 <£> zápor zivatar esős <£> 0 <£> havas esd hózápor havazás Gyakran lesz erősen felhős az ég, és a borultabb időszakokban futó esőre, záporra is számítani kell. Emellett azonban némi napsütésre is kilátásunk van. Többször megélénkül a délkeleti szél. A változékony idő ellenére tovább erősödik a fölmelegedés. Folyamatosan érkezik fölénk a melegebb levegő. Az útonlévók jó : ■1 része figyelmetlenné, szétszórttá válhat. Hungária Biztosíts Bt TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 511- 510 Telefax: 511-500. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 795,- Ft, negyedévre 2385,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon, rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónl^érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer - Budapest Kiadói Kft., Axel Springer - Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Domboriba is eljut a gáz Répagyertyákkal díszített zabtortát kapott uborkaszeletekből készült felirattal 45.-születésnapjára Lengyelország legöregebb vízüo- va, egyben a lódzi állatkert legidősebb lakója. A Hipek névre hallgató víziló 1955-ben született és egyéves korában került a lodziba, amikor súlya csak 250 kiló volt. Azóta egyszer sem volt beteg, ami ritkaság az ő korában. A vízüovak szabadon általában 20-25, állatkerti körülmények között viszont átlagosan 40 évig élnek. ______■