Tolnai Népújság, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-10 / 59. szám
MEGYEI TÜKÖR Tolnai Népújság - 3. oldal ■I 2000. Március 10., Péntek Mondom a magamét MAUTHNER ILONA Ki itt a beteg? Olvastam az újságokban, hogy néhány diplomata feleség összefogásával egy újabb mammográfiás készüléket (melldaganatok kiszűrésére szolgál) adtak át Gödöllő környékén. Rögtön ki is próbálták és az ezer hölgy közül negyvennél találtak daganatot. Lám, milyen jó, hogy idejében észrevették, sugallta a hír, és hozzá tették azt is, hogy a hölgyeknek negyven éves koruktól bizony évente illene ellenőrzésre elmenni. Én meg is fogadtam a tanácsot, felhívtam az osztályt, ahol a vizsgálatra be kell jelentkezni. Adtak egy időpontot, és mivel nem első ízben voltam mammográfián, felhívták a figyelmemet arra, hogy vigyem magammal a tavaly készített filmet is, ami nem nálam, hanem a körzeti orvosomnál van. Elmentem a háziorvosomhoz, sorban álltam, megkaptam a filmeket, majd ezzel együtt jelentkeztem a mellvizsgálaton. Reggel negyed kilencre voltam berendelve, közben azon izgultam, hogy ne húzódjon el sokáig a várakozás, még időben visszaérjek a munkahelyemre. (Most arról nem beszélek, hogy éjszaka, amikor felébredtem és eszembe jutott a vizsgálat, hogyan vert ki a víz, mert egy pillanatra azért az is átfutott az agyamon, mi van, ha mégis találnak valamit?) Vártam, várakoztam, az idő telt. Érdeklődtem, hogy vajon mikor kerül rám a sor, a fehérköpenyes hölgy azt válaszolta, örüljek ha ma végzek. Végre az egyik asszisztens elkérte a biztosítási kártyámat, majd a beutalómat. Ez utóbbi sajnos nem volt nálam, se a háziorvos, se a mammográfián dolgozó hölgy nem mondta, hogy csak ezzel lehet jönni, amikor telefonon időpontot egyeztettem. Az asszisztens közölte velem, ez a szabály, majd kérdőre vont, miért akarok egyáltalán vizsgálatra jönni, voltam tán mähte, vagy van valami bajom? Álltam, mint akit leforráztak, mondtam, hogy az elmúlt három évben rendszeresen jöttem, bár nincs semmi bajom, hála istennek. Beutalóm eddig sem volt, de ez eddig nem volt gond. Úgy néztek rám, mint valami csodabogárra. Alig vártam, hogy végre kiérjek az utcára. Úgy gondolom nem csak azok betegek akik a kórházban fekszenek, hanem az egészségügy egy része is. Egyébként jó modort, empátiát fizetésemeléssel sem lehet „gyógyítani”. Német jelvényt szereztek Az edzettségi állapotot tesztelik A németországi Baden- Würtemberg tartomány Rems-Murr járásának sportvezetői tegnap azért látogattak el a városházára, hogy köszöntsék azoknak az oktatási intézményeknek a képviselőit, melyeknek diákjai tavaly remek eredményeket értek el az általuk szervezett jelvényszerző sportmozgalomban. Dombóvár • A járási sporthivatal elnökhelyettese, valamint a nemzetközi kapcsolatok felelőse - Heinrich Ringelkamp és felesége, Siegrid - arról tájékoztatta a település alpolgármesterét, a hivatal humán irodájának vezetőjét, sportreferensét, az iskolák testnevelőit és igazgatóit, hogy a Németországban 1912-ben elindított akciónak az elmúlt évben már több, mint 100 ezer résztvevője volt. Magyarországon Dombóvár mellett Mágocson, Bikaion, ‘Egyházaskozáron, Mohácson, Komlón, Szentlőrincen, Baján és Dunabogdányban rendezték meg a gyerekek, valamint a felnőttek edzettségi állapotát felmérő vetélkedőt. Örömükre szolgált, hogy a 3057 hazai próbázó között 823 dombóvári diák is teljesítette az úszásból és különféle atlétikai számokból álló feladatokat. A tavalyi versenyen a legtöbb indulót felvonultató település oktatási intézményeinek díszes okleveleket és összesen 1100 német márka jutalmat hoztak a vendégek. Az elismeréseket a Zrínyi Ilona, a Szent Orsolya Rendi Gárdonyi Géza, a Molnár György és a József Attila iskola, valamint az Illyés Gyula Gimnázium képviselői vehették át. Érdeklődésünkre Heinrich Ringelkamp elmondta, hogy a vidám vetélkedőkön egyre több gyerek teszi próbára ügyességét és gyorsaságát. Mellettük néhány felnőtt - például a dunabogdányi polgármester és az evangélikus lelkész - is sikerrel teljesítette a fizikai állóképességüket tesztelő feladatokat. Terveik között szerepel, hogy az idén a pécsi oktatási intézményeket is bevonják a nagy népszerűségnek örvendő akcióba. GLAUB Kisebbség: ha értük, csak velük A szocialisták Ország (rész) gyűlése Tolna megyében Aki valahol többség, az egy másik közegben könnyen kisebbség lehet. Ezzel a megállapítással nyitotta meg Kiss Péter, az MSZP ügyvezető alelnöke a Magyarország mindannyiunké! címet viselő konferenciát. Azaz, pontosabban azt az immár 12. Ország(rész)gyűlést, melynek - legalábbis a fő programnak - tegnap Szekszárd, a Művészetek Háza adott otthont. Az MSZP által szervezett rendezvénysorozatra. Kovács László elnök szerint azért van szükség, mert a kormánytöbbség önhatalmúlag Bevezető megváltoztatta a parlamenti munkarendet, ezzel pedig „jogalkotási és demokráciái deficit” következett be. Az elmúlt két évet egyebek mellett a társadalom kettészakadása jellemezte - folytatta Kovács László. Az ebből adódó hátrányok kiváltképp sújtják a roma közösséget, ráadásul gyakorta hangot kapnak a rasz- szista megnyilvánulások, időnként még a parlamentben is. A kormány ezektől a hangoktól csak tessék-lássék határolódik el - vélte az elnök, majd mindezen jelenségek összefüggésében hangsúlyozta, hogy nagy szükség van a helyes kisebbségi politikára. Az MSZP az állampolgárokkal való találkozások - így az Ország(rész)gyűlések - alkalmával nemcsak meghallgatja, hanem folyamatosan be is építi programjába a továbblépést segítő véleményeket. A hozzászólók közül dr. Kaltenbach Jenő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa a nemzetiség integrációja témakörében többek között azt hangsúlyozta, hogy ez a folyamat nem a különbözőség eltűnését, hanem éppenséggel a kisebbségi identitás vállalásának a lehetőségét foglalja magában. Heinek Ottó, a Magyar- országi Németek Országos Önkormányzatának elnöke sajnálattal jegyezte meg, hogy a médiában, így a televízióban megjelenő kisebbségi műsorok vagy a korán kelőknek vagy a nyugdíjasoknak szólnak, jóllehet célszerű lenne, ha minél többen megismerkednének a bemutatott nemzeüségek mindennapi gondjaival vagy örömeivel. Dr. Tabajdi Csaba, az MSZP emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi munkacsoportjának vezetője aláhúzta: nemgondolatok, Kovács László elnöktől zeti stratégiai kérdéssé kell tenni a kisebbségi ügyet. Már csak azért is, mert - idézzük dr. Tabajdi Csabát - a jelenlegi kormány ennek fontosságát nem érti, nem érzi és nem is érdekli a kérdés. A kormánynak abba kell hagyni a magyarkodást, mert így nemcsak, hogy az azonosságát nem tudja megélni a kisebbség, de a nemzeti egység is csak illúzió. A sokféleség szép - vallja a demokrata: legyünk mi is demokraták! - zárta mondandóját a politikus. A cigányság társadalmi integrációjával kapcsolatos témakörben elsőként Kósáné dr. Kovács Magda, az országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának elnöke kért szót. A romákra vonatkozó véleményeket gyakorta az indulatosság, előítéletesség jellemzi - mutatott rá az előadó. így van ez annak ellenére, hogy az egész magyar társadalom sorskérdése (kellene, hogy legyen), hogy milyen jövő előtt áll a magyarországi cigányság. Jelenleg azonban növekszik ezen réteg szociális kiszolgáltatottsága, ráadásul a sze- gény-ellenességnek sajnálatos módon van is egyfajta társadalmi támogatottsága. Farkas Flórián, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke a pozitívumok között könyvelte el, hogy a magyarországi romák - tekintettel például a kisebbségi önkormányzatokra - szervezett erőként képesek fellépni. Ezt a politikai erőt, ezt a közel 800 ezer főt senki sem hagyhatja figyelmen kívül. A cigányság helyett és nélkül immár egyetlen őket érintő program sem valósítható meg.-SZÁA Wosinsky iskola fogadókész Megállapodás a települések vezetői között Ha a képviselőtestületek is áldásukat adják rá, nincs akadálya, hogy a fácánkerti iskola felső tagozatosai a következő tanévtől Tolnára, a Wosinsky iskolába járjanak. Tolna Tegnap zajlott a tolnai és a fácánkerti települési vezetők második megbeszélése egy esetleges iskola-fenntartási társulás létrehozásáról. A tárgyalás eredményeképpen megállapodás született arról, hogy a fácánkerti iskola felső tagozatosai szeptembertől tolnai iskolába, konkrétan a Wosinsky iskolába járhatnak. A szerződés-(tervezetet) természetesen csak a két képviselő- testület egyetértésével léphet hatályba. Ugyanakkor mindez csak elvi lehetőség, hiszen Fácánkertben még nem döntöttek az iskola felső tagozatának sorsáról. -esA téma az állattartás Hívja a zöld számot: 06-80-200-398 Ma ismét állattartó olvasóink ren- hatják olvasóink a zöld számot: Erről a témáról és a napi gondok- delkezésére áll a Tolnai Népújság 06-80-200-398. Témánk tehát az ról, teendőkről, védőoltásokról, szerkesztőségében várakozó állat- állattartás. állatok gondozásáról is várjuk olorvos, dr. Szabó Ákos, aki várja Közeledik a tavasz, amikor a vasóink kérdéseit. A zöld vona- gazdálkodó olvasóink kérdéseit, kisállatok, napos csibék, kacsák, Ion, ma délelőtt, ingyen hívhat- Ma 9 órától déli 12 óráig hív- libák helyét már lehet készíteni, nak bennünket. _____________■ Hí rek KÉT SZEM BARACK címmel mutatta be tegnap Szekszárdon, a Szent István Házban Ékes László, a palánki Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakközépiskola tanára, volt kollégánk most megjelent könyvét. A kötetben a szerzőnek az elmúlt években írt művei szerepelnek. ÖSSZEJÖVETELT tartott tegnap Szekszárdon a Magyar Vállalkozói Szalon. A Garay Étteremben megtartott rendezvény vendége ezúttal dr. Fazakas Szabolcs volt. Az ex-miniszter - aki jelenleg a Daimler-Chrysler konszern képviselője - „A külföldi tőke szerepe Magyarországon, különös tekintettel az energia szektorra” címmel tartott előadást az érdeklődőknek. A szalon következő rendezvényén, március 29-én dr. Dávid Ibolya igazságügy-miniszter lesz a vendég. „TOVÁBB” Napot rendez a tolnai TOVÁBB Szabadidős Társaság március 11-én, szombaton, a helyi művelődési házban. Délelőtt 10-től kerül sor a TOVÁBB Hétpróba elnevezésű vetélkedőre. Délután 3 órától Activity- és Ulti bajnokság zajlik. 17 órától a zeneműtárban filmvetítés lesz, este 7-től tábortűzi műsorra kerül sor. 21 órakor kezdődik a Hold- fény-buli. A rendezvényre nem csak TOVÁBB tagokat várnak. A KOCSOLAI szőlősgazdák borait szombat délután a községházán dombóvári és helyi szakértőkből álló zsűri fogja minősíteni. BÁL. A Gyermekvédő Liga dombóvári csoportja jótékony- sági bált rendez szombat este nyolc órától a Molnár György Általános Iskola aulájában. Á rendezvény bevételét a szervezet a hátrányos helyzetű diákok nyári táboroztatására fordítja. NŐNAPI mulatság. A döbröközi 1. számú óvoda javára rendeznek jótékonysági nőnapi mulatságot a falu sportcsarnokában szombaton 20 órától. A helyi Gyöngykoszorú együttes műsora után a The Connector zenekar szolgáltatja a tánchoz a muzsikát. Avartüzek Tolna megye Négy avartűzhöz riasztották tegnap a Tolna megyei tűzoltókat. Szekszárdon a Bocskai köz felett 500-600 négyzetméteren lángolt az avar. Tolnán a felüljáró mellett égett a gaz. A 6-os út mellett, Sötétvölgy előtt, Hidas- petrénél, az útszéli száraz fű kapott lángra. A füst akadályozta a közlekedést. Mecseknádasnál, a 171-es kilométernél, a 6-os út közelében az erdőszéli avar égett. A helyszínt nehezen tudták megközelíteni a tűzoltók. ■ Célegyenesben a városmarketing Tudományos igényű felmérés, új fajta kapcsolat a médiával Kerekes Csaba, a közgyűlés városmarketing tanácsnoka maga köré gyűjtött néhány tettre kész, városát szerető embert. Eddigi munkájuk célegyenesbe ért. Szekszárd A tanácsnok nagy sikerű előadást tartott a közgyűlésen a városmarketing koncepcióról. Az nyilvános szlogen- és logopályázat nem hozta meg a várt eredményt, a következő forduló meghívásos lesz, s profi szakembert kémek fel. Május végére elkészül a három évre tervezett városmarketingstratégia, amely aztán akár havi akcióprogramra is lebontható. A városfejlesztési és turisztikai bizottság pénzt nyert egy pályázaton, ebből egy külső céggel elkészíttetik Szekszárd és környéke befektetési kalauzát, valamint az ehhez kapcsolódó marketingstratégiát. A tanácsnok elmondta, hogy kaptak egy a városról szóló, azt bemutató értékes videofilmét. Ennek a felhasználásáról is tárgyalt legutóbbi ülésén a kabinet. A jövő héten elkezdődik egy tudományos igényű felmérés. Megkérdezik a városról a gazdálkodó szervezeteket, majd pedig a lakosságot, a bejárókat mindarról, amit megyeszékhely helyzetéről, jövőjéről gondolnak, éreznek. Sokoldalú felhasználását egy szoftver biztosítja. Május első hetében befektetői útra indulnak Bietigheim- Bissingenbe, s nemcsak általában beszélgetni, hanem konkrét csomaggal. Ebben szerepelnek a logisztikai lehetőségek, a képzett munkaerő, a telek-feltételek, a közművek leírása. Hangsúlyozta a tanácsnok, hogy szeretne a médiával nemcsak sokkal jobb, hanem intenzívebb, hatékonyabb, s célirányosabb kapcsolatot kialakítani. A tervek szerint havonta legalább egyszer szeremé megbeszélni, hogy miként lelehetne a várost a közvéleménynek még jobban, átgondoltabban bemutatni. Médiaszempontból is jelentős egy-két olyan rendezvény kitalálása, amely csak Szekszárd- hoz kötődik. A szőlő és a bor kultúrájának hangsúlyozása mellett olyan eseményeket kell kitalálni, amely sajátos, s a városhoz kötődő hangulatot is jelent. Az ötletek közül Kerekes Csaba többet is említett: borvárosok találkozója, sajtfesztivál, vagy akár hasonmás-fesztivál. Véleménye szerint a Remete kápolna környékén gyönyörű programokat lehetne rendezni. Kihasználatlan időpont az augusztus 20-a körüli időpont, amikor már és niég nincs sok munka a szőlőben. Ötletként merült fel a kapcsolatfelvétel az elszármazottakkal. Ki közülük a legismertebb, leghíresebb, aki akár díszpolgárként is növeli a város hírnevét. Zenei fesztiválok ötlete is felmerült, de érdemes foglalkozni 2000-ben, 2000 ügyvéd találkozójával is. S az ötletek sora folytatható. Kérdésünkre válaszolva a tanácsnok elmondta, hogy nagyon fontos a pályázatok figyelése, s előbb-utóbb elengedhetetlen lesz marketinghez értő szakember alkalmazása. IHÁROSI Borverseny és farsangi bál Tizenhat aranyérmet adott át a zsűri A Kertbarát Kör szombaton tizenötödik alkalommal rendezett borversenyt és farsangi mulatságot a falu kultúrházában. Kurd A lengyeli és dombóvári borászokból álló zsűri 55 mintát bírált el. A 29 vörösbor közül nyolcat arany-, kilencet ezüst-, tizenkettőt pedig bronzéremmel jutalmazott. A 26 fehérborból nyolc arany-, tíz ezüst-, hét bronzérmet és egy oklevelet kapott. A bíráló- bizottság két elnöke - Bodó Imre és Rachler Kálmán - értékelésében elmondta, hogy a helyi, a döbröközi, a lengyeli, a gyulaji, a dombóvári és a szakályi szőlősgazdák ezúttal is jól kezelt, tiszta, zamatos borokat hoztak a minősítésre. A kertbarátok farsangi mulatságán a legeredményesebb borkészítőket jutalmazták: Gombik Ferenc (vegyes fehér és vegyes vörös), Tóth Péter (zöld veltelini), Regéczy Antal (kékfrankos), Bandzi Ferenc (vegyes fehér), Cser István (hárslevelű), Herr Péter (vegyes fehér, chardonnay és cabernet), a Róna Kft. (rajnai rizling és kékfrankos), a Borpince Kft. (leányka és merlot), valamint Molnár Ferencné (kékfrankos) vehetett át aranyérmet. A helyi nyugdíjas klub „Őszidő” csoportja dalokkal és versekkel, a Dombóvárról érkezett Badacsonyi Mihály pedig nótákkal és operettrészletekkel szórakoztatta a bál résztvevőit, akik Regéczy Antal zenéjére hajnalig ropták a táncot. ____________-gri i i