Tolnai Népújság, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-08 / 57. szám

IBI Bl 2000.Március 8., szerda MEGYEI T Ü K -Q R Tolnai Népújság - 3. ouw Mondom A Magamét IHÁROSI IBOLYA A bűnbak a számítógép A számítógép jó kis csodamasina. Az írógépnél például annyi­val jobb, hogy semmit sem kell újragépelni, a hibát a mű bár­mely pontján javítani lehet. A szövegszerkesztők feltalálása óta van ilyen sok elválasztási hiba a sorok végén. Jobb helyeken ezt persze figyelik és javítják. Csakhogy egy betű változtatás végig­vonul az egész cikken, s hozza magával az újabb hibát, hibá­kat. Mióta beütött a gépesítés, hiába fizeted be a hátralékot, leg­közelebb újra kimutatja. Ha reklamálsz, akkor azt a választ ka­pod, hogy a számítógép csinálta a hibát. Nincs mit tenni. Tudo­másul kell venni. Mióta géppel számláznak, sokkal több a hiba a szolgáltatási számlákkal. Emlékezetes, hogy egy nyugdíjas öregúmak kétszer egymás után kiszámláztak ötmillió forintos telefondíjat. Érdemes lenne kiszámolni, hogy egy hónapba bele­fér-e egyáltalán ekkora összegű percdíj. Ez persze messze tör­tént, az alábbi eset azonban itt Szekszárdon. Adva van az étlap, szép fantázianevű étellel. A köret hozzá rosti. He, mi van akkor, ha a kedves vendég e helyett pádául krokettet szeretne enni. Ja, azt nem lehet. Azt nem tudja a szá­mítógép. Kínos lenne módfelett, ha a készletből hiányozna a rosti, ellenben megmaradna egy krokett. Amúgy egy árban van­nak. S, pluszban rendelni, bármit lehet. Fel van sorolva vagy nyolcféle köret. Mint kiderült, nem mi voltunk az első reklamá­lók. A köret ugyanis ízlés dolga, s némiképp elmegy az ember ét­vágya, ha egy számítógép akarja eldönteni, hogy mihez mit együnk. Amúgy, már gondolkoznak a megoldáson. Legalább két eset lehetséges: vagy alkotóelemenként, úgy, mint hús, már­tás, köret stb, lehessen beütni az árat, s nemcsak mínuszban. Vagy javítanak egy keveset programon. Persze szegény számító­gép csak áldozat az egész ügyben. Nem csinál az magától sem­mit. Csak azt, amire mi, emberek utasítjuk, vagy néha kénysze­rítjük. Nyugdíjban, nem nyugalomban A tolnai nyugdíjasok átlag­nyugdíja kevesebb, mint 30 ezer forint. A helyi idősek érdekszövetségének egyik legfontosabb feladata a szo­ciálisan rászorulók segíté­se. Tolna A legnagyobb tolnai civil szerve­zet immár 1085 tagot számlál. Az érdekszövetség tavaly mintegy 1,25 millió forintnyi „számszerű­síthető” segítséget nyújtott tagjai­nak, rendkívüli nyugdíjemelé­sek, temetési segélyek kezdemé­nyezése, betegek részére csoma­gok, karácsonyi utalványok aján­dékozása formájában. Ebben az összegben nem szerepel az igen kedvezményes kirándulások, üdülések, az ingyenes orvosi szűrővizsgálatok, illetve kezelé­sek szervezése, valamint az sem, hogy a szervezetnek is fontos szerepe volt abban, hogy a 70 éven felüliek tavalytól mentesül­nek a kommunális adó fizetése alól. A Tolna Városi Nyugdíjas Ér­dekszövetség legnagyobb „bána­ta”, hogy az általa évek óta szor­galmazott tolnai nyugdíjasház lét­rehozása ügyében még nincsenek konkrétumok. A szervezet tegna­pi, a művelődési központban tar­tott „zsúfolt házas” közgyűlésén a tolnai polgármester sem tett jól hangzó ígéreteket ebben az ügy­ben. Mint mondta, a városnak nem áll rendelkezésére 100 millió forint, ami egy ilyen létesítmény létrehozásához minimálisan szükséges. Ennél is nagyobb gondnak mondta azonban, hogy egy nyugdíjasház működtetése is rendkívül költséges. ________-es­M , “Kop-Ka” ÁFÉSZ tagok Jiop-Jía és üzletrész tulajdonosok 71&ISTA FIGYELEM! A "Kop-Ka" ÁFÉSZ Igazgatósága értesíti az ÁFÉSZ tagjait és üzletrész-tulajdonosait, hogy az alábbi időpontokban és helyszíneken részközgyűlést tart, melyre tisztelettel meghívja. Tamási I. körzet 2000. március 20. 18 óra Művelődési ház Belecska 2000. március 20. 18 óra Művelődési Ház Keszőhidegkút 2000. március 20. 18 óra Művelődési Ház Szárazd 2000. március 20. 18 óra Művelődési Ház Regöly 2000. március 20. 18 óra Művelődési Ház Miszla 2000. március 21. 18 óra Művelődési Ház Udvari 2000. március 21. 18 óra Művelődési Ház Varsád 2000. március 21. 18 óra Művelődési Ház Szakadát 2000. március 21. 18 óra Művelődési Ház Hőgyész 2000. március 22. 18.30 óra Művelődési Ház Diósberény 2000. március 22. 18 óra Művelődési Ház Szakály 2000. március 22. 18 óra Művelődési Ház Mucsi 2000. március 23. 18 óra Művelődési Ház Kalaznó 2000. március 23. 18 óra Művelődési Ház Dúzs 2000. március 23. 18 óra Művelődési Ház Gyönk 2000. március 26. 14 óra Általános Iskola Tamási II. körzet 2000. március 27. 18 óra Művelődési Ház Pári 2000. március 28. 18 óra Művelődési Ház Értény 2000. március 28. 18 óra Művelődési Ház Koppányszántó 2000. március 28. 18 óra Művelődési Ház Nagykónyi 2000. március 28. 18 óra Művelődési Ház Iregszemcse 2000. március 29. 18 óra Művelődési Ház Magyarkeszi 2000. március 29. 18 óra Művelődési Ház Nagyszokoly 2000. március 29. 18 óra Művelődési Ház Felsőnyék 2000. március 29. 18 óra Művelődési Ház Fürgéd 2000. március 30. 18 óra Italbolt Napirend: 1. ) Tájékoztatás az ÁFÉSZ 1999. évi tevékenységéről § és a 2000. évi feladatokról. 2. ) Egyebek , , “Kop-Ka” ÁFÉSZ Igazgatósága Még nincs tumultus a hivatalban A földhasználat bejelentésének határideje: március 31 Mint már írtunk róla, március 31-ig kell a földhasználatot bejelenteni a körzeti földhi­vataloknál. Ez azt jelenti, hogy még három hét van hátra, azt követően a bejelentkezés elmulasztása miatt meg is büntethetik a földhasználót. Tolna megye A megyei földhivatal vezetőjét, Szabó Zsoltot kér­deztük arról, hogy pár héttel a határidő lejárta előtt hányán keresték fel a hivatalt a földhasználati nyil­vántartás miatt?- Rengeteg az érdeklődő, főleg telefonon kérdezős­ködnek az érintettek, kikre vonatkozik a rendelet, mit kell becsatolni ahhoz, hogy a nyüvántartás megtörténjen. Sok a bizonytalanság, ez a kérdé­sekből is látszik. Az elmúlt hetekben nagyon sok előadást tartottunk ebben a témában és gyakran meghívnak bennünket falugyűlésekre is.- Kinek kell március 31-ig bejelentkeznie a föld- használati nyilvántartás miatt a földhivatalok­hoz?- Ahogy a nevében is benne van, a föld használó­jának. Ez lehet a tulajdonos, de ha ő bérbe adta a termőföldet, akkor nem neki kell bejelentkeznie, hanem a bérlőnek. A másik feltétel, hogy a földte­rület az egy hektárt érje el. Ez alatt nem kell beje­lentkezni.- Mit vigyen magával az, aki szeretné a földhasz­nálati nyilvántartást intézni?- Ha bérlő, akkor a szerződést, melyet a föld tulaj­donosával kötött, ha tulajdonos, akkor nem kell semmit magával hoznia. Ha nincs szerződése a föld bérlőjének, akkor a földhivatalokban kaphat ennek megfelelő nyomtatványt, amit kitöltve kell majd visszahoznia.- Miért fontos, hogy eleget tegyenek az érintettek a nyüvántartásnak?- Egyrészt mert állampolgári kötelességük, és en­nek elmulasztását szankcionáljuk, másrészt pél­dául agrártámogatás igénylésénél (a 14/2000 kor­mány rendelet alapján) a megyei földművelésügyi hivatalok a földhivatalokon keresztül ellenőrzik, hogy a kérelmező a földhasználati nyüvántartásá- nak eleget tett-e. De ez nem jelenti azt, hogy csak azoknak kell bejelentkezniük, akik földalapú tá­mogatást szeretnének igényelni. A földhasználati nyilvántartás akkor is kötelező, ha nem kér támo­gatást az érintett.- Hányán vették komolyan ed­dig a kötelezettségüket?- Dombóvár és Bonyhád körze­tében eddig 150-150 nyilvántar­tást regisztráltak, a legnagyobb érdeklődés Szekszárd és Tamá­si körzetére jellemző. Úgy tű­nik, a mezőgazdasági nagyüze­mek még kivárnak. A földhiva­talok egyébként minden mun­kanapon 8 és 16 óra között (pénteken délig) várják az ügyfeleket.- Az idén a szokásosnál több feladat hárul a földhivatalokra, hiszen a jövedéki törvény sze­rint a szőlősgazdáknak is be kell jelentkezniük a vám és pénzügyőrségnél és ehhez 30 napnál nem régebbi tulajdoni lapot is kell mellékelniük. A nagy tumultusra várhatóan nyáron kerül majd sor, hiszen itt július vége a határidő. Ho­gyan tudják ezt megoldani? A FÖLDHIVATALOKBAN DOLGOZÓK SZÁMA TOLNA MEGYÉBEN dolgozók száma (fő)- Készülünk rá, sajnos a szabadságolásoknál ezt fi­gyelembe kell venni. A termelők sem tehetnek ró­la, mert nincs lehetőségük előre megkérni a tulaj­doni lapokat, hiszen a vámosok még nem rendel­keznek a megfelelő nyomtatványokkal. De mi már most tapasztaljuk, hogy megszaporodtak a műve­lési ág változási kérelmek, vagyis sokan szeretnék 500 négyzetméternél kisebbre megdsztatni az ül­tetvényüket. (A vámosokhoz ugyanis az ennél na­gyobb ültetvénnyel rendelkezőknek kell csak beje­lentkezniük.) Ezeknek a kérelmeknek az elbírálá­sa mind személyes megtekintést igényel, így való­ban nagyon sok tennivaló jut egy emberre. MAUTHNER Vidáman búcsúztatták a farsangot Húshagyókeddi mulatság Bonyhádon Éjfélkor véget vetettek a ze­nének, s haza mentek a le­gények, merthogy ma nulla órakor véget ért a farsang, s beköszöntött hamvazó szer­da, azaz a böjt első napja. Akár apácashow-nak is keresz­telhették volna a tegnapi farsang­búcsúztató jelmezes felvonulást. A húshagyókeddi rendezvényen oly sok volt ugyanis a fekete ru­hás, fehér leples felvonuló. A Né­met Ki­sebbségi Önkor- mányzat, a Városi Nyugdí­jas Klub és a mű­velődési központ rendezvé- n y é r e több száz bonyhádi volt kí­váncsi. Délután négy órakor indultak a maskarába öltözöttek a művelő­dési központból, hogy - élükön a karnevál herceggel, Bernhardt Jánossal és a hercegnővel, Kniesz Klaudiával - a Széchenyi és a Szabadság téren megmutas­sák magukat a járókelőknek. A nyugdíjasokon kívül jelmezbe öltöztek a bonyhádi iskolák di­ákjai, a Kranzlein együttes és a német nemzetiségi kulturális egyesület tagjai. A művelődési központba visszatérő felvonuló­kat Oroszki István polgármester köszöntötte, felidézve a húsha­gyó keddhez és a hamvazó szer­dához kapcsolódó szokásokat. Az éjfélig tartó mulatságban a Ticket együttes húzta a talp alá valót.- HÁJ ­Ott voltak a diákok is fotó* bakó jenő Párizs, Oroszország, Sopron IPF könyvek a nagyvilág és hazánk történetéről Újabb két kötettel gyarapo­dott a Pécsi Tudományegye­tem Illyés Gyula Főiskolai Karának IPF Kiskönyvtár sorozata. Tegnap Szekszár- don, a főiskola tanácstermé­ben maguk a szerzők mu­tatták be műveiket. A megjelenteket - köztük az ér­deklődő tanárokat, hallgatókat és a sajtó képviselőit - dr. Horváth Béla főigazgató és dr. Bebesi Györ­gy docens, sorozatszerkesztő kö­szöntötte. Elsőként dr. Majoros István kandidátus, a Pécsi Tudo­mányegyetem tanszékvezetője adott ismertetést Párizs és Orosz­ország (1917-1919) címet viselő monográfiájáról. A szerző a szá­zadelő és az I. világháború straté­giai összefüggéseit elemezve arra mutatott rá, hogy Franciaország példányszámból következően a szakma nem is igen vett róla tu­domást, jóllehet a Civitas fidelis- sima, azaz a Leghűségesebb vá­ros, az 1921-ben népszavazáson Magyarország mellett döntő Sop­ron város története az utóbbi idő­ben már több részfeldolgozásban is napvilágot látott. Dr. Ormos Mária néhány új kutatási ered­ményt is közreadott a trianoni diktátum által 1920-ban Ausztriá­hoz csatolt Burgenlanddal (nyu­gat-magyarországi sáv), illetve ennek székhelyével, Sopronnal kapcsolatban. A közhiedelemmel ellentétben - mutatott rá az aka­démikus - nem az olaszok vélt tá­mogatása, hanem a franciák hoz­zájárulása révén lehetett megtar­tani azt az egyetlen népszavazást, mely egy ponton kiigazította a tri- anoni magyar határt. _______-szá­S zocialista ország (rész) gyűlés A Magyarországi nemzeti- és etnikai kisebbségek helyzetéről rendez Tolna megyében ország (rész)- gyűlést a Magyar Szocialis­ta Párt március 9-én, csütörtökön Tolna megye A kisebbségi konferencián Szekszárdon a Művészetek Há­zában részt vesz Kovács Lász­ló, az MSZP elnöke, a képvise­lőcsoport vezetője és Szily Ka­talin, az országgyűlés alelnö- ke. Előadást tart dr. Kaltenbach Jenő ■ kisebbségi ombudsman, Heinek Ottó, a Magyarországi Németek Or­szágos Önkormányzatának el­nöke és Tabajdi Csaba, az MSZP emberi, kisebbségi és vallásügyi munkacsoportjának vezetője. A hozzászólók között szere­pelnek ismert kisebbségi veze­tők, szakértők. Szó esik a ta­nácskozáson egyebek mellett a kisebbségek kulturális auto­nómiájáról, a nemzeti és etni­kai kisebbségek parlamenti képviseletéről. Az MSZP vezetői valamint a parlamenti frakciójának tagjai, közöttük például Vitányi Iván, Lendvai Ildikó, Nagy Sándor, Kósáné Kováts Magda a me­gyeszékhelyen és Tolna megye városaiban, falvaiban réteg-ta­lálkozókon, lakossági fórumo­kon találkoznak a választópol­gárokkal. Alsónánai kisgazda szervezet Alsónánán megalakult a Füg­getlen Kisgazda és Polgári Párt helyi szervezete. Dr. Torma Vilmos tiszteletbeli elnök meg­nyitója után ifjú Tollár Tibor megyei szervező titkár és Muc- ska Ferenc területi titkár kö­szöntötte az újonnan belépő tagokat. Ezt követően került sor az új vezetőség megválasztására, el­nöknek Keresztes Lászlót, tit­kárnak Kanalas Miklóst, gaz­dasági vezetőnek ifjú Puskás Lászlót választották. Holnap: Szekszárdi Fórum A Magyar Millennium alkal­mából rendezett sorozat újabb állomásaként március 9-én, csütörtökön 18 órai kezdettel Szekszárdon, a Művészetek Házában Almási Tibor, a Ma­gyar Tudományos Akadémia Szegedi Történeti Intézetének docense tart előadást IV. Béla élete és kora címmel. U BERNER A teljesítmény összeköt A nemzetközi szereléstechnikai piac élenjáró vállalatcsoportjának dinamikusan fejlődő magyarországi tagja jármíives termékek értékesítésére keresi TOLNA MEGYE LEGJOBB TERÜLETI KÉPVISELŐIJÉT. Elvárásaink: • 25-38 év közötti életkor, • szakmai gyakorlat a járműipar területén (autószerelő, karosszérialakatos, fé­nyező, autóvillamosság-szerelő), • kreativitás, • dinamizmus, • vezetékes telefon, • szakmai ambíciók - Nyakkendőre cserélni a munkaruhát? Amit nyújtunk: • teljesítményarányos jövedelem, • folyamatos továbbképzés, • biztos háttér - csapatszellem, • szolgálati személygépkocsi privát használatra is. Fényképes önéletrajzát „Jármű-Tolna” jeligére az alábbi címen várjuk: Bemer Kft., 1476 Budapest, Pf. 156 II ■—I WWW. ÁLLÁSPONT.COM . i—i— számára Oroszország mint ellen­súly jelent meg Németországgal szemben. Ezért igyekezett Párizs még közvetlenül 1917 októbere, azaz a bolsevik forradalom után is valamilyen kapcsolatot tartani a formálódó szovjetköztársasággal. Ám az orosz nép és hadsereg egy­aránt kimerült, s a szovjet delegá­ció Bresztben hamarosan -1918. március 3-án - különbékét kötött a központi hatalmakkal. Az együtt­működést kisvártatva a francia in­tervenciós politika váltotta fel. Dr. Ormos Mária akadémikus, a Pécsi Tudományegyetem tanára a Civitas fidelissima című köny­vével ismertette meg a résztvevő­ket. A szerző egyebek mellett el­mondta, hogy ezen könyve egy­szer, korábban már megjelent ha­zánkban nyomtatában, egy ki­sebb kiadó jóvoltából. A csekély

Next

/
Thumbnails
Contents