Tolnai Népújság, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-27 / 72. szám

2000. Március 27., Hétfő GAZDASÁG MŰSOROK Tolnai Népújság - 7. oldal Modernizációra van szükség A mezőgazdaságot a pártok politikai gyakorlóterepnek tekintik A mezőgazdaság idei termelési értéke várhatóan 1 száza­lékkal haladja majd meg a tavalyi szintet, az agrárkereske­delem aktívuma pedig 1,1 milliárd euró körül alakul - prog­nosztizálják a gazdaságkutatók. Budapest BÁT-összefoglalö Drágulás a börzén A Budapesti Árutőzsdén az el­múlt héten összesen csaknem 1,4 milliárd forint értékű áruval kereskedtek a brókerek, a határ­idős pénzpiacon pedig 11 milli­árd forint értékű külföldi fizető- eszköz került új tulajdonoshoz - derül ki egyebek mellett a BÁT hétvégi összefoglalójából. A búzalejáratok 50-400 fo­rinttal erősödtek, egyedül a má­jusi termin ára maradt változat­lan és így 29000 forinton zárt. A takarmánykukorica árai is - 60-800 forinttal - emelkedtek az elmúlt héten. A takarmány- búza árfolyamai közül a májusi és a decemberi drágult, 500 il­letve 200 forinttal. A takar­mányárpa sem maradt le árak tekintetében, az emelkedés mértéke jóval (650-1310 forint­tal) túlszárnyalta a többi kalá­szosét. Magasabban zártak a repce jegyzései is, és hasonló módon felfelé menetelt a szója legközelebbi árfolyama. A nap­raforgó valamennyi terminre emelkedett, egyedül a májusi maradt változatlan. A határidős pénzpiacon is­mét az euró volt a legkereset­tebb pénznem. Az amerikai dollár árfolyama áprilisra és májusra 0,07-0,27 forinttal zárt magasabban, ugyanakkor a jú­niusi és a decemberi lejárat 2,06, illetve 0,05 forintot gyen­gült. Az áprilisi lejárat 258 fo­rinton zárta a hetet. Az euró a gyengülő április és két stabil jegyzés kivételével - 0,40 és 1,20 forint között - értéknöve­kedést könyvelhetett el. Az áp­rilisi termin 258 forinton kezdi a mai kereskedést. Az angol font áprilisban ötven fillérrel ér többet. A japán jen árfolyamai 4-7,50 forinttal zuhantak, a de­cemberi lejárat 264 forinton ál­lapodott meg. ■ - - UG­Az agrárgazdaság tavalyi bruttó termelése azonos volt az 1998. évivel, ezen belül a növényter­mesztés 1 százalékkal emelke­dett, míg az állattenyésztés 1 szá­zalékkal csökkent. A GK1 Gazda­ságkutató Rt. most közzétett elő­rejelzése szerint a mezőgazdasági termelés az idén egy százalékkal haladja meg a múlt évi szintet. A kutatók szerint a mezőgaz­daság a nemzetgazdaságnak az egyetlen jelentős ágazata, ame­lyik nem tudott érdemben elmoz­dulni a kilencvenes évek elejei mélypontról. A földhasználat rendezetlensége, a mezőgazdasá­gi termelők alkupozícióját erősítő intézmények - szövetkezetek, in­tegrációk - hiánya miatt a mai na­pig tart a szervezeti-tulajdonosi bizonytalanság. Az évről évre is­métlődő piaci zavarok, a jövede­lem- és tőkehiány, a koncepciót nélkülöző állami beavatkozás - mindez külön-külön is elegendő ok lenne az ágazat leépüléséhez, mégis alapul szolgálhatna egy át­fogó, perspektivikus modernizá­ciós „csomag” kidolgozásához és megvalósításához. Az agrárre­formnak azonban még a körvo­nalai sem látszanak. A pártok - vélekednek az elemzők - a rend­szerváltás óta politikai gyakorló­terepnek tekintik a mezőgazdasá­got, ahol inkább a vidéki szavazó számít, nem pedig a gazdálkodó. A kutatók prognózisa szerint az idén - kizárólag a rendkívül alacsony termelési mutatók kö­vetkeztében és nem az agrárpoli­tika eredményeként - kedvező időjárás esetén akár 3-4 száza­lékkal is bővülhet a mezőgazda- sági termelés. Amíg azonban csak a támogatási összegek nö­veléséért folyik a harc és nem a piaci intézmények kiépítéséért, addig az agrárvállalkozók min- dig rosszul járnak, újvári gizella Bálint György rovata Lapok a kertész noteszából Most kell elkezdeni a saját nevelésű zöldség- és virágpalánták magvetését. Az optimális időpontot a palántaneve­lés tartamának tudatában határozhat­juk meg. A káposztafélék palántái a magvetéstől számított öt hét elteltével lesznek elég fejlettek ahhoz, hogy kiül­tethessük őket szabadföldi ágyúsokba. A paprika, a paradicsom, a tojásgyü­mölcs, a cukkini, a patisszon palántá­jának felneveléséhez 50 napra van szükség. Ha tehát a paprikapalántákat fagyosszentek után (április 12-14.) kívánjuk kiültetni, akkor a magot máris el kell vetni. A magvetést ajánlatos átlátszó háztartási fóliával letakarni, hogy a földje ne száradjon ki. A palántanevelő edényt tartsuk - különösen kezdetben - meleg helyen, a kikelt növénykéket pedig világos, napos környezetben, mert külön­ben a palánták elhajolnak a fény felé és kiülteté­süket követően gyengén fejlődnek. A kiültetés előtti héten a palántákat edzeni kell, ami azt je­lenti, hogy nappalra tegyük ki őket a szabadba, a napra, hogy a gyenge szövetek meg­erősödjenek. A fűtött fóliasátrak alól már szedik a fejes salátát, a karalábét, a hónapos retket, a zöldhagymát. A fűtetlen fólia­sátrak alá most kell elvetni a melegigé- nyesebb zöldségfélék magját. Borult napokon is legyen a sátor alatt leg­alább 12 fokos a levegő, és ne feled­kezzünk meg a szellőztetésről sem. Ha az elvetésre szánt burgonyagumókat elő­csíráztatjuk, akkor korábban lehet a bokrok alól újburgonyát szedni. Az egészséges, 50 grammnál kisebb tömegű gumókat egy réteg­ben kell ládába rakni és 14-16 fokos helyiség­ben tartani kiültetésig. Ez idő alatt a gumókon zömök csírák jelennek meg: a csírás gumók áp­rilis első harmadában kerülnek termőhelyükre. A következő hetekben kiszórt nitrogénmű­trágya hasznosul a kertben a legjobban, mert gyorsan oldódik és a növények számára felve­hetővé válik. A hitelek tükrében A takarékszövetkezetek növekvő szerepe Budapest 10 százalékos piaci részese­dést szeretnének elérni a ta­karékszövetkezetek, ame­lyek jelenleg az ország 190 pontján működnek. Ered­ményeik azt mutatják, hogy közelítenek a céljukhoz. A takarékszövetkezetek által nyújtott hitelek érdekes képet ad­nak a lakosság gazdasági-pénz­Álláskeresés Budapest A Job & Adverts, Európa legna­gyobb internetes munkaerő-köz­vetítőjének magyarországi inter­netes oldala önéletrajz adatbá­zissal egészült ki. Ez lehetővé te­szi, hogy anonim módon, díj­mentesen minden álláskereső közzétegye szakmai önéletraj­zát, s ezzel lehetőséget teremt­sen arra, hogy a munkaerőt kere­ső cégek rátaláljanak. Az anoni­mitás biztosítja, hogy a pályázó­ról a cégek szakmai teljesítmé­nye alapján döntsenek, és a cé­gek megkeresése alapján a je­ügyi helyzetéről, közelebbi és tá­volabbi elképzeléseiről. Sokat mond például, hogy tavaly csak­nem 27 milliárddal növekedett a vállalkozók által igényelt hitelek összege. Jelzi, hogy ma már a vi­déki kis- és középvállalkozások többsége kedvezőnek látja a jövő­jét, és erre építve jelentősebb ösz- szegű beruházásokba kezdett. A szövetkezetektől 1999-ben fejvett lakossági hitelek csaknem 38 százalékos (több mint 15 milli­árdos) növekedése szintén kedvező jel. A szakemberek szerint ugyanis az igénylők a korábbi években elha­lasztott vásárlásaikat bonyolítják most le, s ezért emelkedett a hi­telfelvevők száma. Az ingatlanpiac megélénkülését a ta­karékszövetkezetek lakáscélú hiteleinek szaporodása is tükrö­zi: 40 százalékkal több pénzt, összesen vettek fel. ■ a világhálón lentkező dönthet az ajánlat elfo­gadásáról. A személyes indulóoldalon minden pályázó önéletrajzot te­het közzé. Elkészítését részletes útmutató segíti, amely a szakmai önéletrajz minden fontos terüle­tét érinti, így a majdani munka­adó teljes képet kaphat a pályá­zóról. Az önéletrajzok nem tar­talmazhatnak személyi adatokat, mint például nevet, címet, tele­fonszámot. A személyi adatok az önéletrajztól szigorúan elkülönít­ve tárolódnak annak érdekében, hogy a pályázók névtelenek ma­radhassanak. |S) AZ INTEGRÁLT TAKARÉKSZÖVETKEZETEK HITELÁLLOMÁNYÁNAK ALAKULÁSA 2000. Március 27., Hétfő - Televízió-műsor MTV1 RTL KLUB TV2 MTV2 DUNA TV 5.42 Hajnali gondolatok. 5.45 Agrárvilág, 6.00 Naprakész, 6.30 Regio­nális hírek, 8.30 A bestia (brazil sorozat 98.), 9.00 Csak ma! (Szórakoztató magazin), 9.30 „Földiek­nek játszó égi tüne­mény”, 10.30 Mindent a szerelemért (brazil soro­zat), 12.00 Hírek, 13.00 Cigány magazin, 13.30 Domovina (nemzetiségi magazin), 13.58 Hírek. Időjárás, 14.00 Linda, 15.05 TS - Bajnokok Li­gája magazin, 15.58 Hí­rek, 16.00 Magyar Ház, 16.30 Premontrei rend­ház Csornán, 16.45 Ma­radj velünk! 17.00 Földi oázisunk jövője, 17.25 Örökségünk (sor.), 17.40 Szentföldi szent helyek üzenete, 18.00 Híradó hatkor, 18.55 Alaphang­ok, 19.00 Telemázli, 19.30 Híradó 20.00 112 ________ 2 0.40 Elképesztő öve- zet (sorozat) 21.30 Kettesben Szilágyi János műsora______ 2 2.10 Aktuális ____ 2 2.30_Alaphangok 22.35 Fogadóóra 23.05 Vámpírok bálja ____(horrorparódia) 0 .35 Budapesti Tavaszi Fesztivál 6.00 Top Shop, 6.30 Reggeli (telefon: (382- 8394), 9.00 Recept klub, 9.10 Barátok közt (ismétlés), 9.40 A farm, ahol élünk (amerikai so­rozat, ismétlés), 10.35 TopShop, 11.30 Delelő (vidám show - ebédidő­ben. Benne: Mire gondo­lok?), 13.00 Hírek, 13.40 Celeste (argentin sorozat), 14.30 Klip Klub, 14.50 Az első csók (francia sorozat), 15.15 Helene és a fiúk (francia sorozat 8.), 15.45 A farm, ahol élünk (amerikai sorozat. Fsz.: Michael Landon), 16.40 Mire gondolok? 16.45 Esmeralda (mexikói so­rozat), 17.35 Mire gon­dolok? (telefonos villám­játék), 17.40 Tiltott sze­relem (sorozat 25. Fsz.: Carolina Tejera, Juan Carlos Vivas) 18.30 Híradó 18.50 Fókusz______ 1 9.25 Barátok közt 19.55 Küzdelem törvényen kívül (akciófilm) 21.25 Helyszíni szemle 22.15 Autómánia 22.45 Este________ 2 3.05 Bonnie és Clyde (amerikai oenoszterfilm) 1.00 Fókusz (ism.) 5.45 Faluvilág, 6.00 Reggeli, kiadás, 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 8.30 Gazdagok és szé­pek, 8.55 Riviéra (eu. koprodukciós sorozat ism.), 9.25 Csupa-csupa. élet (német sorozat), 9.45 Egy titokzatos hölgy (olasz sorozat), 10.35 Közvetlen ajánlat, 11.05 Szőrmentén, 11.30 Ötödik dimenzió, 11.55 Jenny (sorozat), 12.10 Divat show, 12.35 Riviéra (sorozat), 13.00 Gazdagok és szépek (sorozat 642.), 13.50 A hegyi doktor (német so­rozat), 15.35 Sunset Beach (amerikai sorozat 390.), 16.00 Vad angyal (argentin sorozat 10.), 16.45 Samantha (soro­zat), 17.40 A vipera (me­xikói sorozat), 18.30 Té­nyek (hírműsor), 19.00 Szerencsekerék 19.30 Camila (mexikói sorozat) 20.00 A Karib-tenger kalózai (olasz sorozat)______ 2 1.45 Jó estét, Magyarország! 22.30 Száguldó bűnö­zők - szuperzsa­ruk akcióban 23.00 Autószalon 23.30 Nyugat______ 0 .30 Háló@világ 5.42 Hajnali gondolatok, 5,45 Agrárvilág,* 6.00 Naprakész, 8(30 Cfelta, 9.00 Seregszemle, 9.25 Gaál Gabriella nótafelvé­teleiből, 9.50 Elrabolt műkincsek, 10.35 Dal­lamról dallamra, 11.00 A jövő Magyarországa, 11.30 Einblicke, 12.00 Paradicsom Szálló (né­met tévéfilmsorozat), 13.00 Híradó délben, 14.00 Évgyűrűk, 14.30 Ablak, 15.30 Mesélő cégtáblák, 16.00 Iskola utca, 17.30 Ugye, kicsit ismerős? 18.00 TS_________ 2 0.30 Budapesti Tavaszi Fesztivál 20.55 Örkény István: Macskajáték (tragikomédia két részben)______ 0.45 Éjszakai választék HBO 6.30 A nyomkövető (amerikai film), 8.05 VF kend (francia vígjáték), 9.45 Barátnők (amerikai romantikus film), 11.50 Vérdij (amerikai krimi), 13.30 Pácban (amerikai krimi), 15.10 A csoda­farm (amerikai vígjáték), 16.45 Sítúra a halálba (német krimi), 18.25 A nyomkövető (amerikai film), 20.00 Oscar-díj-át- adás 2000 (vágott válto­zat), 21.35 Dark City - Idegenek az éjszakában (amerikai sci-fi), 23.15 Mozi! Mozi! Mozi! 23.45 Fedőneve: Donnie Bras- co (amerikai krimi. Fsz.: AI Pacino, Johnny Depp, Anne Heche), 1.50 Joh­nny, a dögkeselyű (ameri­kai thriller), 3.30 Potyá- zók a portyán (amerikai vígjáték), 4.50 Melléfo­gás (amerikai krimi) 5.30,„ Vigadóra, 9.00 Regein muzsika, 9.10 MSgyarvilá(T9.40 Nap­óra, 10.25 Emlékképek, 10.45 Villamosipari mű­emlékeink, 11.10 Örök­ség, 12.00 Lapozó, 12.20 Esti kérdés, 12.30 Mozgó Kép, 13.00 Dunatáj, 13.30 Vasutas- variációk, 13.55 Táncper­cek, 14.00 Teleencik- lopédia, 14.20 Kalando­zás a természetben, 15.05 Szigetvilág, 16.00 Szép magyar novella, 16.30 Rendhagyó törté­nelemóra 18.00 Napóra______ 1 8.50 Moliére: A fösvény_____ 2 0.40 Nyáron piros, télen kék_____ 2 0.55 Tükör_______ 2 2.00 Pro Patria 23.45 Sportképek extra 23.15 Híradó SPEKTRUM 15.00 Csodák világa, 15.30 Csillagsztráda, 16.00 Állatlésen, 16.30 Mérges kígyók, 17.00 Sportlexikon, 17.30 Tel­jes gázzal, 18.00 Élet a harmadik évezredben, 18.30 Pszichiátriai kór­képek, 19.00 Múltunk titkai, 20.00 Kutyaintelli­gencia, 20.25 Szárított virágok, 21.15 Földön, ví­zen... 22.05 Állati élet, 23.00 Az X-repülők, 23.30 Fantasztikus te­remtmények N. GEOGRAPHIC 15.00 Madagaszkár vé­delmében, 16.00 A nap- fogyatkozás szerelme­sei, 17.00 Kula: a varázs­gyűrű, 17.00 Harc a rino- céroszért, 19.00 Trópusi remények, 20.00 Alasz­ka bozótpilótái EUROSPORT 8.30 WTA-tenisz, Key Biscayne (ismétlés), 9.30 Motokrossz-vb, Portugália (ismét­lés), 10.30 GTFIA-vb, Valencia (ismétlés), 11.30 Nascar-sorozat, Bristol (ismétlés), 12.30 IAAF Nagydíj 2., Pretoria (ismétlés), 14.00 Műkorcsolya-vb, Nizza, 17.00 WTA-tenisz, Key Biscayne, 18.30 Műkorcsolya-vb, Nizza, 22.00 WTA-tenisz, Key Biscayne, 23.00 Eurogólok Útmutató, sorselemzés Tarot kártyával Herczeg Kata segítségével. 0)06-90-330 513 mondanak a sztárok önmagukról? Exkluzív intetjük! Minden héten új hírek kedvenceikről! (D 06-90-330 516 Cinünk: Axel Springer-Budapest Kiadói Kft Aüdlotex 1539 Bp. Pl 591. Hívás díja: 68 Ft -rAIa/perc , !QP iDjraWvható! Herczeg Kata asztrológus vonala Kos 06-90-330 501 Bika 06-90-330 502 Ikrek 83 06-90-330 503 Rák 3»* 06-90-330 504 Oroszlán ffc 06-90-330 505 Szűz 06-90-330 506 Mérleg 06-90-330 507 Skorpió 06-90-330 508 Nyilas f* 06-90-330509 Bak 06-90-330 510 Vízöntő 06-90-330 511 Halak m 06-90-330512 Címünk: AS-B Kft. Audiotex 1539 Bp. Pf. 591 tSvás díja: 88 Ft +ÁfVpwc Helyi Programok Bonyhádi VTV Rádió Antritt Joker Rádió 18.30 Start sportmagazin. 30.00 Derrick: Gyilkos álom (német film). Szekszárdi VTV 18.00 A Pécsi Körzeti Stú­dió Híradója. 18.15 Csillag­szem - Somló Tamás. 18.45 Mese. 19.00 Híróra- benne: hírek, sport, időjá­rás. 20.00 Hallójárat. 20.30 Fotóalbum. 21.00 Híróra (ism.). 22.00 Kiwi (ism.). 22.30 Zenés beszélgetés Pintér Gabriellával. 23,00 Híróra (ism.). Alisca Rádió 91,1 MHz non-stop. Hírszol­gálat: 6.00, 7.00, 8.00, 10.00, 12.00, 14.00, 16.00, 17.00, 18,00, 20.00, 6.00-13.00 Lap­szemle, útinform, születés­naptár, évforduló, naptár, bűnügyi krónika, helyi hí­rek, állásajánlatok, prog­ramajánló, könyvajánló. 9.00 A nap híre, a nap ven­dége. 10.30 Élő kívánság- műsor. 13.00-21.00 Zenei műsorok, információk, ér­dekességek. 15.00 A nap híre. Kamarai percek: infor­mációk vállalkozóknak és szolgáltatóknak, 19,00 Élő kívánságműsor. 21.00­06.00 Non-stop zenerulett. FM 105,1 MHz. 6,00-9.00 Reggeli információs maga­zin. 9.00-12.00 Napközben: zenés magazin. 12.00- 18.00 Délutáni Turmix. 18.00-24.00 Esti szórakoz­tató műsor. 0.00-06.00 Könnyűzenei összeállítások. Bajai Rádió 7.00 Jó reggelt kívánok! (In­formációk, félóránként hí­rek, lapszemle, állásajánlat, közlekedési hírek). 7.30 BBC-hírek. 11.03 Egymás közt. (szerkesztő-műsorve­zető: Kühár Rita). 16.03 Őszikék nyugdíjasműsor (Szerkesztő-műsorvezető: Albert Sándorné.) Fortuna Rádió 00.05. Non-stop zene. 05- 09 Reggeli magazin (félórán­ként hírek, időjárásjelentés, sport, útinform). 5.15 Név­nap, születésnap. 5.50 Rendőrségi hírek. 6.15 Lap- - szemle. 7.45 Névnap, szüle­tésnap. 8.30 Évforduló-nap­tár. 9.05 Tegnap történt. 12.00-13.00 Fortunamix. 13.30 BBC-hírek. 13.45 Tőzsde. 15.45 Sport. 17.00 Kulturális ajánló. 17.30 BBC- hírek. 19.00 Lemezkiadó ajánlóműsora. 19.30 Kíván­ságműsor. 21.00-22.00 Okosodó. 22.00 Mixek Mixe. 6.00-10.00 Vekker. Reggeli információs műsor, riportok­kal. 7.00-18.00 Minden egész órában hírek. 11.30 Humor percek. 12.00-13.00 Szieszta. 14.00-16.00 Cse­megéző. 16.00-18.00 Mo­zaik, délutáni információs műsor, riportokkal. 19.00 Sport. 19.00-20.00 Zenei magazinműsor. Pécsi Rádió 6.00 Kossuth krónika. 6.15 Dél-dunántúli krónika. 6.30 A nagyvilág hírei. 6.45 A tér­ség hírei. 7.00 Kossuth kró­nika. 7.15 Dél-dunántúli kró­nika. 7.30 A nagyvilág hírei. 7.45 A nap témája. 8.10 Eseményösszefoglaló. 8,20 Riportok. 9.00-10.30 Hor- vát nyelvű regionális nemze­tiségi műsor. 10.30-12.00 Német nyelvű regionális műsor. 12.00-13.00 Kos­suth Déli Krónika. 13.05­14.00 Szerb nyelvű zene­délután. 14.00-18.03 Kira­kat. 18.30-22.30 Nemzeti­ségiekről 30 percben. MOZIMŰSOR Szekszárd, Panoráma: Ket­tős kockázat. (15.30,17.30, 20.00). Kisterem: Tea Mussolinivel. (17.00,19.00). Tea Mussolinivel

Next

/
Thumbnails
Contents