Tolnai Népújság, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-25 / 71. szám
12. oldal - Tolnai Népújság H E T V E G I MAGAZIN 2000. Március 25., Szombat | Dunaföldvár díszpolgára: id. Süveges József- Hogyan fogadta a díszpolgári kitüntetést?- Ez nekem már a második földvári kitüntetésem. Régebben, Jákli Péter idejében kaptam egy hasonlót. Akkor is, most is nagyon örültem neki. Jól esett, hogy odafigyeltek, értékelték a munkámat, annak ellenére, hogy tavaly nem volt felhőtlen a kapcsolatunk a város vezetésével.- Nem látom a kezén a gyűrűt.- Nem hordom, de ennek külön története van. Dr. Ábrahám Kálmán közlekedési minisztertől kaptam egyszer egy gyűrűt, azt viseltem. Akkor még szereltem, és egyszer egy műszeres vizsgálatkor rövidzárlatot okozott. Ráégett az ujjamra. Azóta nem hordok gyűrűt.- Ön szerint mivel érdemelte ki a díszpolgári elismerést?- Gondolom, egyrészt a hétköznapokban végzett munkámmal, ami az autóeladás mellett a Névjegy szolgáltatást is jelentette, jelenti. Másrészt az augusztus 20-i ünnepségekkel. 22 éven keresztül évről évre szerveztem, szerveztük ezt, és akkora rendezvénnyé nőtte ki magát, hogy 60-80 ezer ember is látogatta. A motorcsónak szövetségekkel való jó kapcsolataimnak köszönhetően a térség legizgalmasabb versenyei itt voltak, sokan jöttek ide vidékről, mert kíváncsiak voltak a földvári produkcióra.- Hogyan indult az autós-karrierje?- Az autószerelést Bucsi Kálmán autószerelő-mesternél tanultam itt, Földváron. 1950-től Pesten dolgoztam az Opel javítóban. A katonaság után először a megyei autójavítónál voltam, s csak 1957-ben kerültem vissza Földvárra. Először a gumiipariban, aztán a Shellnél helyezkedtem el. Az úgynevezett karrierem 1976-ban indult. A Paksi utcában ekkor nyitottam meg az önálló műhelyemet. Rengeteg javítási munkát végeztünk, a szocialista autógyártók jóvoltából. Igyekeztünk olyan minőségen és főleg árakon dolgozni, hogy a helyi és környékbeli autósok elégedettek legyenek. Mindenfajta autót javítottunk, futózó üzemet hoztunk létre, foglalkoztunk korrózió-védelemmel is. Később specializálódtunk a Dáciára. Az országban először kaptuk meg a Merkúrtól Dáciajavításra a garanciális jogot. Ezzel kezdődött a Dácia Süveges korszak.- Miért épp az Opel váltotta fel a Dáciái?- A rendszerváltáskor nem lehetett biztonsággal azt mondani, hogy a Dácia, a Zsiguli vagy a Lada fölénye megmarad az országban. Ezért döntöttünk úgy, hogy váltunk. Voltak ismerőseink Ausztriában, Németországban, Hollandiában, ők ajánlották az Opelt. Hosszú, majd kétéves folyamat volt, mire a kinti nagy dealerek és autójavítók alkalmasnak találtak bennünket arra, hogy 1990-ben Opel márkaszervizzé, 1992-től pedig dealerré váljunk. De sikerült. Annyira, hogy Dunaföldvár után Szekszárdon, Dunaújvárosban, Dombóváron is létesítettünk telephelyet, és az év második felében Pécsett is nyílik egy- Milyen volt az első autója?- Wartburg. Az igazság az, hogy szocialista autókat csak javítani szerettem. Utazni velük nem nagyon, mert mindig váratlan helyzeteket teremtettek.- Most milyennel jár?- Opel Omegával. Ezt a fiaim vették nekem, mert volt a lábammal egy kis balesetem, és úgy hitték, hogy egy ilyen abszolút automata autóval könnyebben mozgok. De az Opel Senator, az előző autóm volt eddig számomra a legkedvesebb. Ez egyébként az Opel zászlós hajója. A benzinnel nem sokat törődik ugyan, de nagyon jól fekszi az utat. Én szeretek megdolgozni azért a sebességért, amivel megyek, szeretek váltani, kezelni a kuplungot. Az Omega nekem túl kényelmes.- Mikor szerelt utoljára autót?- Tíz éve. Pedig nekem az volt az igazi élvezet, amikor odajött hozzám az ügyfél, kezet rázott velem és elégedett volt a munkámmal. Ma már nem kéri senki, hogy javítsam meg a kocsiját, mindenki azt mondja, hogy csináltassam meg.- Hogyan tölti a szabadidejét?- Elég kevés van belőle. A vízi élet - apám hajós volt - mindig közel állt hozzám. Ezért szerveztem meg a vízi sportkört is. A tagságunk kb. 100-120 fő. Régebben sokat túráztunk, Regensburgtól Belgrádig bejártuk a Dunát, de szerveztünk Tisza-túrát is. Csodálatos élet volt ez. A víz iránti szeretetem megmaradt, csak most Bős miatt, a jugó helyzet miatt túrázni nem tudunk. Egy-két éve a szabadidőmet a szervízépítések töltik ki. De remélem, lesz még alkalmam vízre szállni. A család is igényli, hogy velük legyek. Hét unokám van, kiviszem őket a medencéhez, nyáron ott vagyunk nagyon sokat. Már mindegyikük tud úszni.- Minek köszönheti a sikert?- A tanulásnak és a munkának. Ha valaki át karja úszni a Dunát, ahhoz nem szerencse kell. Tudni kell úszni és keményen kell edzeni. Akkor sikerülni fog. Ugyanez igaz az élet minden területére: be kell gyűjteni a tudást és dolgozni kell. Vezetőként a szakértelem mellett a munkatársak megválasztása is nagyon fontos. Érezni kell, hogy ki mire képes. Olyan embert kell megbízni a feladattal, aki azzal meg tud birkózni. Sohasem a feladat a nagy, hanem az ember a kicsi.- Ha újra kezdhetné?- Ugyanezt csinálnám, csak kevesebb kanyarral. Nálam minden típusváltás kanyarnak számít.- Mit szeretne még elérni?- Nagy álmom már nemigen van. A munkám a hobbim, a hobbim a munkám. Ez kitölti az életemet. BALOGH EMESE 1933. április 4-én Bölcskén született. Polgári iskoláit Dunaföldváron végezte majd autószerelést tanult. 1957 és 1962 között Dunaföldváron autószerelő kisiparos, 1968- ig a Gumiipari Szövetkezetnél gépüzem-vezető. 1965-től igazságügyi gépjármű-szakértő. Hét évig a Shell-szerviz helyi vezetője. 1976-tól Dácia Süveges néven szervizt alapít. 1975-ben vezetésével születik meg a Dunaföldvári Vízisportkör. A rendszerváltástól vállalkozása Opel Süveges néven az Opel magyarországi vidéki hálózatának legnagyobb tagjává vált. Nős, két fia és hét unokája van. Gyors házasságok, gyors válások FilléreskecLő vagyonviták, hiánycikk a nagyvonalúság Arcok AZ EZREDFORDULÓN Kedves Olvasónk! Bizonyára él az Ön közvetlen környezetében olyan ember, akire tisztelettel tekint. Akinek élete, gondolatai a harmadik évezred küszöbén mások számára is fontosak lehetnek. Szeretnénk, ha javaslatát az alábbi kérdőívet kitöltve április 15-ig eljuttatná szerkesztőségünk címére: Tolnai Népújság, 7100. Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Ajándékul elküldjük Önnek a Lakáskultúra című lap különszámát. ARCOK AZ EZREDFORDULÓN 1. Kiről (kikről) írjuk? 2. Miért javasolja? Javaslatot beküldő neve, címe: Manapság gyorsan házasodnak és hartiar válnak a fiatalok. A vagyonmegosztási vitákban megjelentek a szélsőségek, a nagyon gazdagok és a nagyon szegények. Mindkét csoport tagjai filléresked- nek és titkolóznak. Dr. Baksáné dr. Pál Ildikó 1994 óta dolgozik a Szekszárdi Városi Bíróságon. Már az egyetemen is bíró szeretett volna lenni. Némi kitérőt a család okozott. A két gyerek megszületése után, már szakvizsgával pályázott a bírósági állásra. Évente mintegy 300 ügyet tárgyal.- Miért pont a polgári ügyszakot választotta?- A büntető jog eléggé távol áll tőlem, s a polgári ügyszakon belül is a családjog állt hozzám a legközelebb.- Polgári ügyekben a jogszolgáltatás mennyire esik közel az igazság szolgáltatáshoz?- Szeretnénk, hogy közel essen. Családjogban sok lehetősége van a bírónak, hivatalból bizonyítunk, s van mérlegelési lehetőségünk is. A száz százalékot viszont soha nem lehet elérni. Családjogban maga az élet bizonyít. Ha rosszul döntöttünk, kiderül, mert a gyerek vagy megszökik, vagy beteg lesz, s újra jönnek a felek, kérve a döntés megváltoztatását.- Mi változott és mi nem a területén az elmúlt évek alatt?- A bírósághoz érkező 1200-1300 polgári ügy több, mint a fele a családjogot érinti, s úgy tudom ez régebben is így volt. Ennek a fele bontóper, a másik fele pedig megoszlik a gyermektartásdíj gyermekelhelyezés, gondnokság és más ügyek között. Utóbbi kategóriában a legtöbb a tartásdíj-per. Ez nem változott. A legnagyobb különbség, hogy amikor idejöttem akkor a zömmel 7-10 éves házasságokat bontottunk, az utóbbi években nagyon eltolódott az egy-két éves együttélések irányába.- Mivel magyarázzák ezt a válni akarók?- Ha már előzetesen megállapodtak, akkor nem derül ki más, mint amire a keresetlevélben hivatkoznak, és ez a kölcsönös el- hidegülés. Legtöbbször közös lakásuk sincsen, nincs miért vitatkozniuk. A válást nem tekintik többnek egy szakításnál. Nekem ilyen esetekben inkább úgy tűnik, hogy maga a házasság volt a megalapozatlan. Amilyen gyorsan összeházasodtak, olyan gyorsan, szinte az első komolyabb vita után el is válnak, a nélkül, hogy kísérletet tennének a probléma megoldására. Az utóbbi időben ez a első komoly konfliktus egyre gyakrabban anyagi természetű, s abból következik, hogy az egyikük elveszíti a munkáját.- Ezek szerint a fiatalok köny- nyen házasodnak és könnyen válnak?- Igen, sokkal könnyebben, mint a pályám elején, s ez számomra megdöbbentő. Azért van ennek a jelenségnek is másik oldala. Néhány esetben húsz-harminc éves házasságokat bontottam, s azokban annyi fájdalom, nyelés, tűrés és hallgatás volt, hogy ezek megelőzésének örülni kell. Szintén nagyon megváltoztak a tartás'- díj perek. Egyrészt bonyolultabbak lettek, másrészt megjelentek a nagy vagyonok és a nagy szegénység. Érdekes, hogy e két kategóriában jönnek leginkább kidolgozott megállapodásokkal. Gyanúm szerint azért mert nem szeretnék, ha bíróság belelátna a gazdagságuk, vagy szegénységük részleteibe.- Milyen ügyekben jelennek meg az indulatok?- Évente 10-15 olyan ügy van, amelyben a felek hosszú házasság után válnak, ezekben robbanhatnak ki az évtizedekig elfojtott indulatok. Hasonló tapasztalható 7355 Nagymányok. PstSfi u. 118. tel/fax: (74) 558-001 email: terc-co@malavnet.hu tel/fax (74)5584)02 7100 Szekszárd, Csokonai u. 5. tel/fax: (74) 4194)01 e-mail: terc-co@exlra.hu internet: wwv.extra.hu/terc-co Vállaljuk Irodák, üzemek teljes körű tervezését és kivitelezését TERC-CO ÉPÍTŐIPARI KFT Az elmúlt évek során bebizonyítottuk, hogy a ránk bízott munkákat rövid határidővel, kiváló minőségben végeztük el. iroda és üzem építés iroda, üzlet és raktár építés irodaház építése Mányoki Patika gyógyszertár építés Családi ház épités teljes felújítása Üzemcsarnok építése üzemcsarnok és raktárépületek építése niMstrr Balaton TíqLü Építész tervezés engedélyezési és kiviteli ten/ ~ alumínium nyílászárók gyártása Építőanyag kereskedelem “ Tervei megvalósításához válasszon bennünket!" .72i8' Rígips III Első a szárazépítésben Frey-Bauccnter Kft. Bonyhád, Gyár u. 2. Hidas, Kossuth L. u. 39. Mecseknádasd, Rákóczi u. 26. Rigips gipszkarton rendszerrel vállalunk teljes körű kivitelezést! tetőtérbeépítés válaszfalak álmennyezetek Kedvező árak, megbízható minőség! Rigips Hungária Kft. 1181 Budapest, Zádor u. 4. Tel.: 06-1-296-0500 www.rigips.com a gyermek-elhelyezési perek egy részénél is. Az utóbbi években hiányolom a nagyvonalúságot is. Jellemzővé vált mindkét fél részéről a „kifillérezgetés”, ha gazdagok, ha szegények. Sokat gondolkoztam ennek okán, s azt hiszem a megélhetési nehézségek okozzák ezt a változást is, hiszen könnyen lehet, hogy a válás után egyik fél sem tud talpra állni.-Mi a legnehezebb az ön munkájában.- A gyermek-elhelyezési perekben azok az esetek, amelyekben mindkét szülő alkalmas a gyermek nevelésére, illetve amikor egyik sem. A többség szerencsére nem ez, inkább a korábbi megállapodás rögzítése. A megváltoztatás indoka, a jogszabályokban előírtakon túl, legtöbbször az, hogy a gyereknek tényleg nincs ott jó helye ahova elhelyezték. Biztos motiváció a tartásdíj, s az, hogy az egyik vagy mindkét fél még nem dolgozta fel saját érzelmeit, s a gyerekkel akar bosszút állni a másion. Természetesen az is előfordul, hogy mindketten őszintén ragaszkodnak a gyerekhez, s alkalmasak is nevelésére. Talán az ilyen esetekben a legnehezebb dönteni.- A férfiak, vagy a nők a bosz- szúállóbbak?- Is-is, ma már nem látok különbséget. Egyik ügyfél megjegyzésére megnéztem, s kiderült, hogy a nagyon vitás ügyekben is hol az anyának, hol az apának ítéltük a gyereket.- A jogszabályokon túl milyen szempontok szerint dönt?- Ha úgy érzem, hogy mindkét fél nagyon alkalmas vagy éppen alkalmatlan a gyerek nevelésére, akkor gyermekpszicológust vonunk be. Tizennégy év felett kötelező, de a vitás esetekben legtöbbször mi is meghallgatjuk a gyereket. Úgy tapasztalom, hogy a hiedelemmel ellentétben ez nem viseli meg őket. A bírót inkább. Nem kell a pulpituson ülnöm, le is mehetek a gyerekhez, akit a szülő távollétében hallgatunk meg. Általában nagyon jól fel lehet oldani a szorongásokat. Ha a bírónak van gyereke, képes megtalálni a hangot a gyerekkel, akiknek a véleménye nagyon sokat segíthet a döntésben.- Volt olyan esete, amelyben különösen nehezen döntött?- A már említett gyermek-elhelyezési ügyeken kívül volt egy eset, amelyben nem bontottam fel a házasságot, mert úgy éreztem még nem teljesen romlott meg. Két és fél éve történt, de ide nem jöttek vissza. Hogy valójában mi történt, azt nem tudom.- Mi ebben a munkában a szép, a jó?- Nekem az a jó, hogy nem annyira száraz, s közvetlenebb kapcsolat is kialakulhat az ügyféllel. Bontóperekben gyakran vannak sérelmek, amelyekről a felek nem akarnak beszélni, ezért az átlagosnál is jobban szoronganak a bíróság előtt. Jó, ha sikerül őket megnyugtatni. Számomra a családjog emberibbnek tűnik, mii bármely más jogterület. IHÁROSI IBPLYÍ