Tolnai Népújság, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-24 / 70. szám
I 2000. Március 24., péntek MAG AZIN Tolnai Népújság - 9. oldal Lehet, hogy ez a mű adta az ihletet egy sorozatgyilkos számára? Dali kedvenc városában, Perpignanban (Dél-Franciaor- szág) a bűnügyi rendőrség gyanúja szerint igen. Háromszor csapott le a tettes a pályaudvar közelében, egy olyan környéken, amelyet Dali valamikor a világ közepének nyilvánított. Az első áldozat Maria-Hélene Gonzalez (19), tanonclány volt egy hentes-mészárosmesternél. A gyilkos miután megölte, levágta a fejét, a kezét és néhány belső szervét is kimetszette. Mokhataria Chaib (19) algériai származású, szociológia szakos hallgató volt. A szívét ért három szúrásba halt bele. A mellét levágták, méhét eltávolították. A tettes szikével dolgozott. A harmadik eset egy évvel ezelőtt történt, és egyértelmű összefüggés fedezhető fel az előző kettővel. Tatjana Andujar (17) a per- pignani pályaudvarra érkezését követően azonnal eltűnt. A nyomozók viszont egy furcsa elmélettel álltak elő. Tetthely a perpignani pályaudvar, bizarr kegyetlenséggel összeszabdalt női testek - mindez kapcsolódhat valahogy Dalihoz. Lehet, hogy az ő festővásznon megörökített, bizarr képzetei ihlették a gyilkost? Pszichológusok most Dali festményei segítségével próbálják meg a tettes jellemrajzát elkészíteni. ■ Gyilkos Dali nyomában? Lehet, hogy Dali egyik festménye adott tippet a sorozatgyilkosság tervéhez? Egy puszi és más semmi Bálint Antónia a minap egy fényképen szer epeit Gangxszta Zoleeval. így együtt, a szépség és a sokak szemében szörnyetegként feltűnő zenész? Antónia csak nevet ezen. Ám hogyan került a sztár közelébe?- Meghívtak a Vigadóba az Arany Zsiráf-díjak átadására. Később felhívtak a szervezők, vállal- nám-e, hogy az egyik kategória díját én adjam át. Elolvasva a borítékból kihúzott papíron Gangxsta Zolee nevét, megijedtem, hisz vadember hírében áll, amit a külseje is erősít. Amikor feljött ő is a színpadra, önkéntelenül hátrébb léptem. Mondta is mosolyogva: „Ne hátrálj, ne hátrálj!” Végül átadtam a díjat neki és a Kartell tagjainak, amit az év legjobb hazai raplemeze elkészítéséért kaptak. Annyira furcsa helyzet alakult ki, hogy az ilyen esetekben szokásos puszi is elmaradt. A díjátadó est végén újra váltottunk néhány szót, hogy bepótoljuk, ami a színpadon elmaradt. Nagyon szimpatikus kedves és szelíd volt Gangxsta Zoli, de semmi több nincs a történetben. Igazán kellemesen csalódtam benne, a viselkedésében. Az ex-szépségkirálynő itt az Irigy Hónaljmirigy tagjainak társaságában látható ZeneZeneZeneZeneZeneZeneZeneZeneZene ÚJRA SZÓL A CSIKIDAM Nem unatkozik mostanában Szikora Róbert. Néhány hete New Yorkban koncertezett az R-GO-val. A csapat azóta se széledt szét, próbálnak az áprilisi Olimpiai Sportcsarnok-beli koncertjükre, ahol ismét eredeti felállásban zenél az R-GO. Robi új szólólemeze is az első buli napján jelenik meg. Az albumon több lírai dal lesz és elkészült a videoklip is, amit szintén New Yorkban forgattak. MAGYAR SZERELMES DALOK OLASZUL Erox Martini pár évvel ezelőtt, a Kifutó című televíziós műsorban tűnt fel, ahol közönségdíjas lett. Később az Apostol együttessel turnézott. Tán innen az ötlet, hogy érdemes lenne a magyar slágereket olaszul előadni. Március 24-én jelenik meg első nagylemeze, amelyen olyan dalok lesznek majd olaszul hallhatók, mint a Nehéz a boldogságtól búcsút venni, vagy a Kell, hogy várj, amely meg is jelent kislemez formájában, és máris sokak kedvencévé vált. ÚJRA ITT A KOZMIX Tavaly ősszel jelent meg a Kozmix válogatáslemeze, a Hitmix, amelyen ötéves pályafutásuk legjobban sikerült dalai szerepelnek. Laláék azóta sem ülnek a babérjaikon, gőzerővel készítették új albumuk anyagát. Az első maxi, a Kis Világ máris az egyik legjátszottabb dal lett a rádiókban. Az új nagylemez, amely a hatodik lesz a sorban, várhatóan áprilisban kerül a boltokba. MÁR SZÖVEGEL IS A BESTIÁK Tavaly decemberben a Shygys után a Bestiák is megvált Kozsótól. A csapat segítői tanácsolták, hogy ha nevüket BST-re változtatják, gyorsabban túl lehetnek a szalu'tás nehézségein. Az együttes végül maradt az eredeti névnél, és a BST-t csak rövidítésként használja. A három lány teljes erővel dolgozik új nagylemezén. Az új alkotógárda szabad kezet adott a lányoknak, a szövegek az ő ötleteik, vázlataik alapján készültek. A BOLDOG ÉDESAPA Szandinak és Bogdán Csabának az elmúlt héten megszületett Bianka nevű gyermeke. A kis jövevény néhány héttel hamarabb érkezett, mint azt szülei várták. Szerencsére teljesen egészséges, két és fél kilós és majdnem fél méter hosszú. A kislány és mamája még néhány hétig a kórház vendégszeretetét élvezik. ______________________■ S zigligeti házas ember Csiszár Jenő maga sem gondolta volna, hogy egyszer majd mennyire fog ragaszkodni egy saját házhoz. Megesett, hogy évekig feléje sem nézett az édesapjával vásárolt szigligeti nyaralónak. Aztán egyre többet járt le, s kezdte saját képére formálni a roggyant tetejű épületet. Amióta ideköltözött, szinte mindent a házhoz igazít. A földszintes présházból tor- nácos, kétszintes, rusztikus épületet varázsolt belül hajópallóval, téglapadlóval, terméskőből rakott, nyitott tűzhellyel. Fellépti díját is padlóhosszra, csempenégyzetméterre számolja át. Falun született, Sopronban cseperedett fel, igazából soha nem tartotta magát pestinek, így nem idegen tőle ez az életforma. Bevallása szerint amióta Sziglige- ten lakik, sokkal fogékonyabb az apró részletekre, a természet csodáira, például a balatoJól járunk a díjcsomagokkal m 'O O' ZOFt-os pctcó'u i csík úA'ófl Lehet, hogy régi DOMINO-s vagy, de ez még neked is új lesz: DOMINO-val és DOMINO SMS-sel már percenként nettó 20 forinttól hívhatsz minden Westel 900-ast* És jó, ha tudod, hogy: A mobiljegyen 333 nap elérhetőség Internet csak nettó 5 Ft/perctől Hálózaton belüli percdíj SMS nettó 16 Ft/db csúcsidőben is csak nettó 40 Ft Hangposta nettó 16 Ft/perc Látod, ezért mondjuk, hogy egyre többen telefonálhatunk egyre kevesebbért. Már közel 1 millióan tarthatunk Kapcsolatot hálózaton belül jelentős kedvezményekkel. Akár a DOMINO-t vagy a Westel 900 más díjcsomagját választod. WESTEL 900 mintabolt Szekszárd, Arany J. u. 4. M.: 00-74/415-900,06-30/900-9025 Hivatalos üzletkötőink: 0030/930-5652,06-30/930-5228 Teli Foto Paks, Dózsa György u. 47. • Radio-Net Kit: Dombóvár, Dombé Pál u. 7. • STERN-KÉR Kft.: Dtmifóidvár, Rákóczi u. 6. • Arzenál Üzietház. Bonyhád, Szabadság tér 16. • Tamási, Szabadság u. 35 • Szakszóid, Széchenyi u. 23. • Hálózaton beké, csúcsidőn kívül (tetve munkaszüneti napokon nettó 20 Ft a percdíj. További feltételek és mformámr 1777 (a Westel 900 Hálózatából díjmentesen hívhatói. 265-9210. Sietve az üzletekben. wwwwestel900 hu iQOPOi FDTEte lÁeraviU ofotért 09 09 Ft/perctől