Tolnai Népújság, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-01 / 51. szám

IIIBH 2000.MÁRCIUS 1., SZERDA MEGYEI TÜKÖR Tolnai Népújság - 3. oldal Mondom A Magamét HANGYÁL JÁNOS Ne keltsünk pánikot! Azt mondják, ne keltsünk pánikot. Szelíd erőszak árán sikerült részt vennem a bonyhádi víz ügyében megtartott legutóbbi tanácsko­záson. Amikor a helyi tévé kamerája is megjelent, puskaporossá vált a levegő. Az operatőr végül hang nélkidi vágóképeket vehetett fel. Né­melyek sértődötten megjegyezték: azt hitték, szakmai tanácskozásra érkeztek. Szerencsére azért voltak olyanok is - ők vannak többségben -, akik fontosnak tartják, hogy a hidasi szennyeződés ártalmatlaní­tásáról és a bonyhádi ivóvíz megóvásáról szóló polémia a legnagyobb nyilvánosság előtt történjék. Azt mondják, ne keltsünk pánikot. Nem tesszük. De azt tudjuk, hogy mi, akik Bonyhádon élünk, többnyire a csapból folyó vizet isszuk. Ebből főzünk levest, ezzel forrázzuk a tea­levelet. Tudni szeretnénk tehát, hogy mit lögybölünk a poharunkban, tányérunkban, csészénkben. Azt mondják, ne keltsünk pánikot. S miközben ezt hangoztatják kiderül, hogy a hatóságok egymást sem értik, nem ismerik egymás jelentésed. Talán majd most elkezdődik valami, aminek eredményeként mindenki hozzáfér minden adat­hoz. Azt mondják, ne keltsünk pánikot. S közben azt hallom, hogy vízbázis figyelő kútjaiban megjelent a diklórbenzol. Ez még nem az ivóvizet termelő kút, de már - stílszerűen szólva - piszkosul közel van hozzá Azt mondják, ne keltsünk pánikot, sőt, azokat is pánikkeltés­sel vádolták, akik az előző adatot nyüvánosságra hozták. Ne keltsünk pánikot - mondom én is, és hozzáteszem: az illetékesek tegyenek meg mindent, hogy az embereknek ne kelljen találgatniuk! Tavaly egy fórumon az volt a végkövetkeztetés: nem állítható meg a szennyeződés. Ezt senki nem cáfolta meg, igaz nem is erősíti már meg senki. A mostani tárgyalás is azt vetíti előre, újabb hónapok, esetleg évek telhetnek el, amíg eldőlnek a dolgok. Pedig jó lenne mihamarabb á-t vagy bé-t mondani, mert ha használhatatlanná válik a déli vízbá­zis, nem tud a város egyik napról a másikra új, egészséges ivóvizet szolgáltató kutakat a szögről leakasztani. Ne keltsünk pánikot! Újabb álarcos rablás Fokozódott a rejtély Újabb álarcos rablás történt hétfőn este Dunaföldváron. Dunaföldvar A 86 éves dunaföldvári férfi el akarta adni a szőlőjét. A hirdetésre jelentkezett egy fiatalember, aki meg is nézte a területet. Megálla­podtak, de ezt nem foglalták írás­ba, s foglalót sem adott a jelentke­ző. Megbeszélték viszont, hogy hétfőn este hat és hét között tisz­tázzák a további részleteket. Mi­közben ezekről folyt a szó, megér­kezett „vevő” két társa, de ők már fekete maszkot viseltek. Először ketten, majd mindhárman bántal­mazták az idős embert, akit végül megkötöztek. A rablók átkutatták a lakást, s húszezer forint körüli összeggel távoztak. Az idős em­ber, akinek sérülései nyolc napon belül gyógyuló véraláfutások vol­tak, sok tónlódás után megszaba­dult kötelékeitől és riasztotta a szomszédokat, majd ők a rendőr­séget. Mint ismeretes, körülbelül egy évre visszamenőleg elszapo­rodtak az álarcos rablások Dunaföldváron. A város meghatá­rozott régi, családi házas körzeté­ben történt az utóbbi időben 8-10 rablás. Valamennyinek a sértettje egyedülálló, idős ember, s a rablá­sok többsége a nyugdíjfizetés utá­ni napokban történt. Az elkövető, vagy elkövetői kör jól ismerheti a környéket, az ott élő embereket, s valami fura módon még kötődik is hozzájuk. Még arra is volt példa, hogy akinek nem volt pénze, an­nak a rabló hagyott ott valameny- nyit. Az rablás sajnos egy idős asz- szony halálával végződött. Nem könnyíti meg a bűnüldözők mun­káját, hogy a rablások éjszaka tör­téntek, az idős sértettek a körül­ményeket nem igen jegyezték meg. A legutóbbi eset kilógni lát­szik a sorból, hiszen nem abban a városrészben történt, s az elköve­tők hárman voltak. Jelenleg rej­tély, hogy a másik két férfi miért viselt álarcot, ha az első megmu­tatta az arcát. A támadókról annyit mondott el a sértett, hogy 20-25 év körüli fiatalok lehettek, mindhár­man tisztán, jól beszéltek magya­rul. Az idős ember részletes kihall­gatására még nem kerülhetett sor, mert a támadást követően rosszul lett, kórházba került. Arról ma még semmit sem lehet mondani, hogy az utolsó rablásnak köze van-e a többihez, vagy attól telje­sen független - tájékoztatta lapun­kat Dávid Kálmán alezredes. A rendőrség kéri, hogy aki bár­mit tud a rablásokkal kapcsolat­ban, esetleg valami különöset ta­pasztalt Dunaföldváron, idegene­ket látott éjszaka a városban az hívja fel a rendőrség ingyenes tele­fonszámát, a központi ügyeletet, vagy értesítse bármely rendőri szervet. IHÁROSI Új lakáshitel és támogatás Az országgyűlési képviselőtől kérdezték zöld számunkon Dr. Braun Márton országgyűlési képviselő válaszolt nemrégiben olvasóinknak a zöld számon feltett kérdésekre. A fő téma a ked­vezményes lakáshitel volt. A szakmai részletkérdések megválaszolásában Babits Istvánná, az OTP főelőadója volt a képviselő segítségére. Egyik kedves olvasónk azt kérdezte, hogy 100.000 forin­tos nettó jövedelemmel milyen lakásépítési, vagy vásárlási köl­csönhöz juthat. A kiindulási feltétel az OTP fo­lyószámla. Ebben az esetben az igénylők jövedelmét 33 ezer forintig lehet leterhelni. (Pél­dánkban nem játszik szerepet, de ennél is nagyobb' jövedelem esetén már el lehet menni a nettó jövedelem öt­ven százalékáig is. Más kérdés, hogy hány 35 év alatti fiatalnak van százezernél több nettó jöve­delme.) Csak új lakás esetében jöhet számításba a támogatott lakáshitel, ha vannak gyerekek, ak­kor a szociálpolitikai támogatás is. Százezer forintos jövedelemnél tehát 3,5 millió forintos támogatott hitelt kaphat a fiatal pár kö­rülbelül tizenöt évre. A támogatott hitel 35 év alatti fiatal házasoknak jár, az első közös lakás­hoz. Két gyermekeseknek korhatár nélkül, ha vállalják a harmadikat, illetve három gyermeke­seknek új lakás vételéhez, vagy építéséhez. Csak a méltányolható lakásigény mértékéig le­het igénybe venni a kedvezményes hitelt. Ez egy négy tagú család esetében négy szoba lehet. E lakásnagyság felett nincs semmilyen támoga­tás, csak piaci kamatozású hitel. A kamattámo­gatás csak az első tíz évre jár. A táblázat még nem mutatja, hogy egy újfajta konstrukcióban az első években alacsonyabbról indul a tör­lesztőrészlet, majd emelkedik. A 11. évtől belép az akkori piaci kamat. A hitel fedezete maga az ingatlan, amelyre az OTP jelzálogot jegyeztet be. A szociálpolitikai támogatás egy gyermekre két­százezer, kettőre egymillió kétszázezezr, három gyermek után pedig kétmillió négyszázezer fo­rint. Ezt követően gyermekenként plusz 200 ezer forint. Az összeg felső határa a vételár, vagy építési kölcsön 65 százaléka. Ebből követ­kezik, hogy 35 százalék saját erő szükséges. LAKÁSHITEL 2000 Hitelösszeg 100.000 300.000 1 millió 2 millió 3 millió 10 ÉV 1.590 3.920 12.500 24.990 37.490 IS ÉV­­9.880 19.760 29.630 20 ÉV­8.650 17.290 25.940 25 ÉV­­7.970 15.930 23.890 30 ÉV­­7.560 15.110 22.660 35 ÉV­­7.290 14.590 21.880 Állami kamattámogatás mellett, igénybe vehető minimum 500.000, maximum 8 millió forint. A kamat évi 17% amelyből az ügyfél kamatterhe évi 7% az első 10 évben, ! A kezelési költség 1%, évi min. 5000, max. 60000 forint. Szociálpolitikai támogatás esetében is saját erő­ként lehet figyelembe venni az ingatlant, illetve ennek ellenértékét mindenképpen be kell építe­ni az új lakás vétel-, vagy építési árába. Ha megkezdődik az építkezés, akkor a párnak nem lehet másik ingatlana. A szociálpolitikai támo­gatást csak meglévő gyermekekre lehet igénybe venni. Ha valaki elkezdte az építkezést, s közben meg­születnek a gyerekek, a szociálpolitikai támogatást jóvá lehet írni. Mindezek keretfeltételek, az egyéni körülmények árnyalhatják a képet, ihárosi ibolya Támogatás szociális ellátásra Tolna, Somogy, Baranya kiemelt helyzetben Négy szociális alapprogram támogatását hirdette meg a Szociális és CsalSádügyi Mi­nisztérium. A pályázatokat a Tolna Megyei Önkormány­zat Módszertani Otthoná­nak kell benyújtani. Gyönk A tárca a szociális szak- és alapel­látásokra, lakóotthonokra, a falu- gondnoki hálózatra és a hajlékta­lan ellátásra nyújt támogatást. Az alapellátáson belül lehet pályázni az idős- és fogyatékos-gondozást nyújtó intézmények tárgyi feltét­eleinek javítására, pszichiátriai és szenvedélybetegeket ellátó intéz­mények létrehozására 35 százalé­kos önerővel. Lehetőség van a há­zi segítségnyújtás és az étkeztetés feltételeinek, valamint gondozási központok kialakítására 80 szá­zalékos támogatással. Több tele­pülés együttműködésével pályáz­ható a házi segítségnyújtás, ott­honi szakápolás, házi ápolás hár­masának létrehozása. Mód van falugondnoki szolgálat bevezeté­sére, a már működő szolgálatok­nál új gépjármű vásárlásának tá­mogatására, és a pályázati célok közt van a megyei szintű falgond­noki hálózat fejlesztése is. A pá­lyázatokat a Tolna Megyei Önkor­mányzat Módszertani Otthona fogadja Gyönkön. Az intézmény vezetője, Waffenschmidt Ibolya elmondta: megyénk számára fon­tos, hogy a három dél-dunántúli megye egyikeként kiemelten jut­hat támogatáshoz. Tolna megye településein az utóbbi tíz évben gyengült a szociális alapellátás. A szociálpolitikában hangsúlyos a helyi szintű szociális gondozás fejlesztése - tette hozzá. A pályázatokat önkormányzat­ok, civil szervezetek április 20-ig nyújthatják be a Módszertani Ott­honhoz, ahol azokat Pintér Györ­gyi, az intézmény munkatársa koordinálja. t. f. Hírek KÖZMEGHALLGATÁS. Medi nán közepes érdeklődés mellett, mintegy 35 fő részvételével ren­deztek közmeghallgatást hétfőn este. A lakosság által felvetett problémák - szemétszállítás, dögkút, közvilágítás, a meglévő utak, járdák védelme - megoldá­sának szükségességével a köz­ség vezetése is egyetértett, sőt, mint a falugyűlésen kiderült, egyes gondok orvoslására már tettek is előkészületeket. SOS-MÜSOR. Március másodi- kán, holnap délután négy óra­kor rendezi a simontornyai SOS- szervezet jótékonysági műsorát a Fried Művelődési Házban, amelyen a város iskolásai, óvo­dásai, és a művelődési ház kul­turális csoportjai adnak műsort. Az adományok az SOS-szerve- zetet gyarapítják. KINEVEZÉS. Link Juditot ne­vezte ki a tolnai képviselőtestü­let - március 1-jétől - 5 évre a tolnai művelődési központ ve­zetőjévé. Link Judit korábban megbízott vezetőként dolgozott az intézményben. A PINCEVESZÉLY elhárításá­ra albizottságot hozott létre Paks önkormányzati képviselő- testületének bizottsági elnöki tanácsa. Az albizottság ma dél­után 16 órakor tartja alakuló ülését. A LAKÁSTÁMOGATÁSRÓL. A Nagycsaládosok Tolnai Egyesü­lete holnap, azaz csütörtökön 18 órától a művelődési házban tart­ja soron következő összejövetel­ét, amelyen a lakáscélú állami támogatásokról tartanak elő­adást az OTP tolnai munkatár­sai. Szó lesz a március 18-i sportnapról, küldötteket válasz­tanak a márciusban esedékes NOE-ülésre, előzetes hangzik el az idei kihívás napjával kapcso­latban. A parlamenti kirándulás­ra jelentkezetteknek pedig ek­kor nyílik utolsó alkalmuk arra, hogy befizessék a részvételi dí­jat. FOGADÓÓRA. Bagdy László, Paks alpolgármestere fogadó­órákat tart ma, március 1-én 14 és 17 óra között a Városhá­zán. SZÍNHÁZ. A Pittiplatsch hat Geburstag, azaz a Pittiplatsch szülinapja című zenés gyermek­darabot március 2-án, csütörtö­kön 14 órától tűzi műsorára a szekszárdi Deutsche Bühne Ungarn. Potápi a külügyi bizottságban A külügyi bizottság tagjává választotta Potápi Árpádot tegnap este a parlament. Budapest A külügyi bizottságban Gyürk András megüresedett helyére né­gyen pályáztak. A Fidesz frakciója közülük Potápi Árpádot javasolta.- Nagy örömömre szolgál, hogy rám esett a választás, mert mindig is szerettem volna a kül­ügyi bizottságban is tevékeny­kedni - mondotta a voksolás után lapunknak a képviselő, aki továbbra is tagja marad az Em­beri jogi, kisebbségi és vallás­ügyi bizottságnak. Hozzátette: - Nagyon érdekel a határon túli magyarok sorsa, más országok kisebbségi politikája, illetve az EU-hoz történő csatlakozás fo­lyamata^ _________________-HAJ­MEGHÍVÓ! T isztelettel meghív­juk Önt és barátait a Szekszárdi Belvárosi Galériába 2000. márci­us 2-án, 17 órára KÁROLYI ER­NŐ festőművész „Mediterrán tá­jak” című kiállításának megnyi­tójára. Szekszárd, Liszt F. tér 2. (Korzó épülete). *5777* „fészekhagyó” gólya (2) A legrosszabb helyzetben: Tamási A téeszek átalakulása és a munkaerőpiac Ödömér, a A még a mai napig is nagy érdeklődésre való tekintettel ezúton adom közre Ödömér történetét, „aki” 1998 tava­szán esett ki belecskai fész­kéből és akiért az egész me­gye megmozdult. Belecska Egyik fő szerencséje ez volt, mert nem ütötte meg magát, úgy, hogy helyben el is pusztuljon a több emelet magasságból való zuhanás után. A másik szerencséje, hogy még benne volt az élet egy kis szikrája, amikor rátaláltunk. Egy papírdobozban csináltam neki fű­vel bélelt kis fészket és megkezd­tem életmentő akcióit... Próbál­tam meztelen csigát adni a csőré­be, de nem bírta lenyelni, mert teljesen el volt már ernyedve. Ek­kor főtt tojást vágtam apróra és azt próbáltam lenyomkodni a tor­kán, de már ezt sem bírta lenyel­ni. Kétségbeesésemben eszembe jutott, hogy van egy injekciós fecskendőnk és abba szívattam fel langyos tejet. A tejet ráfecsken­deztem a torkában lévő tojásra és így az már lecsúszott. így, falaton­ként fecskendeztem le neki egy egész főtt tojást. Többet nem mer­tem, mert nem tudtam, hogy mennyit bír el a mesterséges táp­lálásból. Az így bevitt tojástól sem tért magához és már lemondtunk róla. Ennek ellenére beletettem a dobozába készített fészekbe és az éjszakát bent a nyárikonyhában töltötte. Reggel korán természete­sen a gólya látogatása volt az első és meglepődve tapasztaltuk, hogy egy kissé magához tért, már a fe­jét megemelte egy kicsit. Folytat­tam a tojás-tej koktéllal az etetést. A harmadik napon már fel is tu­dott állni és önállóan is kezdte nyelni a neki adott élelmet. Élet­funkciói helyreálltak... Sőt! Any- nyira szobatiszta lett, (ha a fész­két tekintjük szobának) hogy éj­szakánként úszott a nyárikonyha a sok kilövellt gólyabombától. Mondanom sem kell, hogy élet­társam legnagyobb „örömére”. Az első ilyen „események” után új­ságpapírral raktuk körbe dobozát, de így is volt mit takarítani sokáig. Eleinte mindent megevett ami elé­je került, a nokedlitől az apró gi­lisztáig, sőt még a palacsinta is kedvence volt. Azután elkezdtem apróhallal és halszeletekkel etet­ni. Annyira rájött az ízére, hogy utána már semmilyen tésztafélét nem fogadott el. borbély mihály ______________________________(FOLYTATJUK.) T íz évvel ezelőtt jött létre Tolna megyében az a Foglal­koztatási Hivatal, melynek ma a Munkaügyi Központ a jogutódja. Már akkor is egy­re rosszabbodó mutatók jel­lemezték azt a helyzetet, ami egyébként máig nem ja­vult. Szekszárd Dr. Brebán Valéria, a Tolna Me­gyei Munkaügyi Központ igaz­gatója tegnapi sajtótájékoztató­jában egyebek mellett elmond­ta: a Dunántúlon továbbra is szűkebb pátriánkban a legna­gyobb arányú a munkanélküli­ség. A 12,8 százalékos ráta 3,2 százalékkal magasabb, mint az országos átlag. A tavalyi esz­tendőre vonatkozó adatokat összegezve az is látható, hogy az állástalanokat tekintve nö­vekszik a férfiak aránya, jólle­het néhány évvel ezelőtt az ál­lásukat vesztő nők aránya volt a magasabb. A megyében Tamási és Tolna kistérsége van a legrosszabb helyzetben, azaz arányait te­kintve ezekben a városokban, illetve környékükön él a leg­több munkanélküli. A legkeve­sebb pedig - ugyancsak aránya­iban - Szekszárdon, majd a sor­ban Paks, Dombóvár és Bony- hád, illetve térsége következik. Megyei szinten a bejelentett ál­lásajánlatok fele nem igényel többet a jelentkezőktől, mint 8 általánost, valamivel több, mint egynegyede szakképzett­séget, s csak a maradék közép­vagy felsőfokú végzettséget. Ez azt jelzi - mutatott rá dr. Bre­bán Valéria - , hogy nincs túl jelentős igény a kvalifikált munkaerőre. Az eredmények közé sorol­ható az, hogy az elmúlt idő­szakban 6,4 százalékkal csök­kent a tartós munkanélküliek száma, köszönhetően a Mun­kaügyi Központ égisze alatt zajló, különböző tréningeknek, foglalkozásoknak, képzések­nek. Ugyanakkor az erre az év­re várható előjelek nem túl jók: a megyében küszöbön áll a még létező mezőgazdasági ter­melőszövetkezetek átalakítása, ez a folyamat pedig óhatatlanul a létszámleépítés irányába hat.-SZÁ-

Next

/
Thumbnails
Contents