Tolnai Népújság, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-21 / 67. szám
0 ALJÁ. LJ HÓKNAK Tolnai Népújság - 5. oldal 2000.Március 21., kedd Határidők Gazdálkodó olvasóink lassan megszokhatták, hogy a mező- gazdaságot érintő legfontosabb határidőket felelevenítjük. Az őstermelői igazolványo- ' kát március 20-ig lehetett meghosszabbítani abban az esetben, ha a termelő az eddig (január és március között) értékesített terményét őstermelői igazolványán szerette volna elszámolni. Később is lehet váltam őstermelői igazolványt, de az már csak a kiváltás napjától lesz érvényes. Március 31-ig lehet és kell a földhasználatról nyilatkoznia minden földhasználónak (lehet tulajdonos vagy bérlő az érintett) akinek egy hektárnál nagyobb földterülete van. Az egy hektárnyi terület nem egy darabot jelent, hanem ha összevontan az egy hektárt eléri a használt föld. A bejelentéshez szükséges nyomtatványt a földhivataloknál lehet átvenni, minden egyes helyrajzi számot külön kell feltüntetni. Földbérlet esetén az írásos bérleti szerződést is be kell csatolni, két példányban. Minden földhasználati bejelentési lapot két példányban kell beadni. A földhasználati bejelentés miatt a földhivatalokat a föld használójának kell felkeresni, a már kitöltött papírokkal. Március 31-ét követően lejár az a határidő amikor még ingyen, büntetés nélkül lehet a bejelentést megtenni. Áprilistól kezdődik az általános mezőgazdasági összeírás, amikor minden háztartást személyesen keresnek fel a statisztikai hivatal munkatársai. Meghirdették a mezőgazda- sági támogatásokat, melyek benyújtási határideje változó, érdemes tehát pontosan utánanézni, hogy melyek a pályázati határidők, mire és meddig lehet támogatást kérni. Mit jelent a regisztráció? Legkésőbb május 31-ig kell beadni Olvasóink közül többen is kérdezték, mit jelent a regisztráció, kinek kell ennek eleget tennie, kötelező-e adatot szolgáltatni, aki támogatást igényel milyen kötelezettsége van a regisztrációval kapcsolatban? Egy kormányrendelet (14/2000 II. 11.) pontosan meghatározza a mezőgazdasági termelők agrártámogatások igénybevételével ösz- szefüggő adatszolgáltatásának és nyilvántartásba vételének feltételeit. A kormányrendelet szerint a támogatás csak akkor vehető igénybe, ha az úgynevezett „Adatlap” kitöltésével valóban adatot szolgáltatva nyilatkozik a mezőgazdasági tevékenységéről. És egyben arról is nyilatkozik, hogy a földhivatalban a földhasználat bejelentésének is eleget tett. A támogatáshoz szükséges nyilvántartásba vétel feltételei az adatlap kitöltése és benyújtása, illetve, hogy a támogatást igénylő legalább 1 hektár szántóterületet, vagy gyepet, illetve 500 négyzet- méter szőlőültetvényt vagy gyümölcsöst használjon, illetve területi korlátozás nélkül, kertészeti termelést végezzen. Földhasználat hiányában legalább egy számos állatot tartson, vagy erdő, vadgazdálkodási, halászati tevékenységet folytasson. A nyilvántartásba vételt a megyei földművelésügyi hivataloknál, illetve a tőlük kapott nyomtatványon lehet megtenni. A benyújtás módja: az adatlapot 2 példányban kell kitölteni és évente egy alkalommal, de legkésőbb május 31-ig (kezdő mező- gazdasági vállalkozások esetén a tevékenység megkezdését követő 30 napon belül) kell a megyei földművelésügyi hivatalhoz beküldeni. Az adatlap beérkezésétől számított 30 napon belül a mezőgazdasági termelőt a hivatal nyilvántartásba veszi és erről igazolást állít ki. A mezőgazdasági termelő a nyilvántartási szám birtokában válik jogosulttá az adott évre meghirdetett támogatások igénybevételére. Sokan kivágják a szőlőt A szekszárdi hegyközség helyzete stabil Az elmúlt héten tartotta közgyűlését a szekszárdi hegyközség. A történelmi borvidéken csak a múlt évben 29 termelő kért engedélyt szőlőjének kivágására, míg 20-an a telepítésben láttak fantáziát. Szekszárd Mészáros Pál elnök részletesen beszámolt a közgyűlésnek az elmúlt-évi tevékenységről. A szekszárdi hegyközségnek tartozása nincs, helyzete stabil, pénzügyi eredménye egy millió forint volt. A taglétszám 1100 fő, mely magánszemélyekből és társaságokból áll. A hegyközséghez tartozó szőlőterület nagysága 1030 hektár. A szüret után közel 1000 származási bizonyítványt adtak ki, ugyanakkor kevés az adatuk a szüreti eredményekről. Az idei évbén szigorodik a nyilvántartás, aki az év végéig nem jelent szüreti eredményt a hegyközség felé, azt úgy regisztrálják, mintha nem szüretelt volna és ilyen esetben származási bizonyítványt sem adnak ki számára. Rochi Gábor, a szekszárdi hegyközség ellenőrzési bizottságának elnöke beszámolójában elmondta, a múlt évben 551 szőlőszármazási és 332 borszármazási igazolást adtak ki. A telepitési és kivágási határozatok kiadása a következően alakult: 29-en kértek szőlőre kivágási engedélyt, és 20-an telepítési kérelmet adtak be. A közgyűlésen bejelentették, hogy a hegyközségi borversenyre március 30-án kerül sor, melynek helye a Szekszárdi Mezőgazdasági Rt. tanácsterme lesz. A versenyen részt vehetnek a szekszárdi hegyközség tagjai, akik a bormintából legalább három hektóliter borral, palackos bor esetén, 300 palackkal rendelkeznek. A nevezési díj 500 forint mintánként, nevezett boronként pedig 3-3 szabvány minőségű boros palackot kell beadni. A nevezés jeligés, a palackra a bor fajtáját és évjáratát kell feltüntetni. Egy zárt borítékban a termelő neve, lakcíme, a borítékon pedig a jelige, fajta, évjárat szerepeljen. Ahány minta, annyi borítékot kell leadni. A versenyre nevezés és a borminták leadásának helye és ideje: Szekszárdi Mezőgazdasági Rt., március 26-a (vasárnap) és 27-e hétfő. MAUTHNER Állattartó olvasóink kérdezték Rakoncátlan házi és haszonállataink Gazdálkodó olvasóink ismét hívhatták a Tolnai Népújság zöld számát. Dr. Szabó Ákos bátaszéki állatorvos fogadta a kérdéseiket. Szekszárdi telefonálónknak német vizslájával vannak gondjai. Az öt éves állat bal szemhéján nagy bütyök nőtt és ez irritálja is a szemét. A kutya füle is gyakran gyulladt. Kérdése, mi lehet ennek az oka és hogyan lehetne kezelni?- A szemölcs eltávolítását műtéttel lehet megoldani, ami megoldást jelenthetne az egyik gondra. A hallójárat-gyulladás más okra vezethető vissza. Gyakori, hogy idült, hosszan fennálló, vissza-visszatérő gondról van szó. Elmúlik, majd egy idő után ismét jelentkezik a baj, ami megnyilvánulhat abban is, hogy az állat rázza a fejét. Több féle készítmény is van ennek gyógyítására, az egyik ilyen az Otigenta fülcsepp. Ennek használatát a tájékoztató szerint, pontosan be kell tartani. Paksi olvasónk kérdése volt, hogy emberi étkezésre fogyasztható-e a kacsa- és a libatojás?- A kacsa- és libatojásnál a szokásosnál gyakrabban fordulhat elő szalmonellás fertőzés, éppen emiatt csak sütés és főzés után lehet használni mindkét tojást. Főzésnél és a sütésnél is be kell tartani a megfelelő hőfokot és főzési időt. Tamási telefonálónk arról számolt be, hogy kutyái eszik a téglát, rágják a falat, mi lehet ennek az oka és hogyan szoktathatná le az ebeket erről?- A fal és a tégla is tartalmaz kalciumot, valószínű, hogy a kutyák ásványi anyag hiányban szenvednek. Érdemes tehát a táplálkozásukra oda figyelni. Az ásványi anyagok pótlását megfelelő táp vásárlásával, vagy gyógyszerekkel lehet megoldani. Hasonló problémáról panaszkodott egy kurdi gazdálkodó is, de neki nem a kutyáival, hanem a disznóival volt gondja. Neki szintén a kiegészítő vitaminokat ajánlotta dr. Szabó Ákos állatorvos. Szekszárdi olvasónk a papagájára panaszkodott. Nimfa papagáj „házaspárról” van szó. A két állat időről időre „családot” is alapít, csak az a baj velük, hogy két hét után magára hagyják a kis papagájt, nem etetik, nem gondozzák, így az elpusztul. Kérdése: mi lehet ennek az oka?- Sok mindenre lehet gondolni - mondta Szabó Ákos állatorvos. Arra is, hogy megfelelő-e a ketrec, melyben élnek a papagájok, elég-e a mérete, a tojásrakás idején megfelelő-e a táplálkozásuk (a lágy eleség szerepe megnő, így főtt sárgarépa, főtt tojás, orizával jól összetörve, keverve, ebből egy-egy kanállal kell megetetni, naponta), a csőrkávák hosszát is érdemes megnézni, valamint azt, megfelelő méretű-e a költőláda? Az okokat sorolhatnánk még, de egyet érdemes leszögezni, a nimfa papagáj párokra jellemző (gyakrabban előfordul, mint más papagájoknál), hogy rossz szülők, idő előtt magukra hagyják a fiókáikat. Több olvasónk is kérte, hogy foglaljuk össze az idei évre szóló állattenyésztési támogatás jellemzőit. Bár a támogatásokkal már foglalkoztunk a Népújság hasábjain, erre a témára még visszatérünk. MAUTHNER Mustang, a XXI. század előhírnöke a gabona gyomirtásában A MUSTANG vadonatúj gabona gyomirtó szer, mely széles hatásspektrummal szinte valamennyi kétszikű gyomnövény ellen kitűnő hatású a gabonában. Tág hőmérsékleti és fenoló- giai intervallumban juttatható ki, hektárköltsége rendkívül kedvező. A MUSTANG gyomirtó szer gyári kombináció: egy teljesen új hatóanyag, a Florasulam és egy finomított 2,4-D észter formulá- ciója. A MUSTANG a ragadós ga- lajt 20 centis, az ebszikfüvet (kamilla) 25 centis magasságig irtja ki eredményesen. A szert nagyon korán is ki lehet permetezni, mivel 5-25 fok közötti hőmérsékleti tartományban használható a búza bokro- sodásának kezdetétől a 2 nódus- zos stádiumig. A gyomok növekedése a permetezést követő napon leáll, a teljes pusztulás pedig 10-14 nap múlva következik be. A MUSTANG gyakorlatilag a búza valamennyi fontos kétszikű gyomnövényét kiírtja, így a ragadós galajon, és ebszikfűn kívül, kiváló a parlagfű, a mezei acat, a libatop, a pipacs, a szulák, a keserűfű, a vadrepce, az árvakelé- sű napraforgó, a tyúkhúr, a szarkaláb, a pásztortáska, a sebforrasztó zsombor, a búzavirág, a pipitér, a disznóparéj és még 150 gyomnövény ellen is kiváló. A MUSTANG keverhető folyékony nitrogénnel, egyéb levéltrágyákkal, gombaölő,- rovarölő szerekkel, növekedés szabályozókkal. A vetésforgóval kapcsolatban semmiféle korlátozás nincs, a következő szezonban bármilyen kultúra vethető. A MUSTANG dózisa: szikleveles (4 leveles) kétszikű gyomok ellen: 0,5 1/hektár, fejlettebb gyomok ellen: 0,61/hektár. A MUSTANG a 2000. évben, kereskedőktől függően, körülbelül 2400-2500 forintos hektáronkénti áron kerül forgalomba. Aki számol, az tudja, hogy ez kedvező feltételt jelent. •«sss* Ingatlaniroda Kft. 7100 Szekszárd, Szt. László utca 19. (a Stuttgart Udvarban) Tel./fax./üz.: 74/410-078 ELADÓK: * őcsény, Ifjúság utcai sorházi lakás kerttel és melléképületekkel, reális áron eladó. * Szekszárd-rövidvölgyben, intim, védett helyen, építésre alkalmas, kb. 400 n.öl terület (út, víz, villany, pince) * Szekszárd, Kálvária utcában, csendes, panorámás telken lévő impozáns családi ház eladó. KBEÉfööS? I KFT. 1 Szekszárdi városközponti és ipartelepi irodaház eladó, illetve bérbe adó. 7100 Szekszárd, | Holub u. 6. Érdeklődni: 74/311-383 Linabex Kft. P Szekszárd, Ybl M. u. 3. Telefon: 74/315-933, fax: 315-671- Bátaszéken új társasházban, májusi költözéssel, egyedi gázfűtéses, 2 szobás lakás és garzon, hitelkamat és szoc.pol. támogatással eladó. Tel.: 74/510-445.- Szekszárd Malomoldalon 6000 m2 kordonos szőlő (oportó, kékfrankos, zweigelt) 30 m2-es tanyával, 50 hl betonkáddal eladó. Irányár: 700 E Ft. Tel.: 74/510-445.- Szekszárdon kiállító és raktárcsarnokok, szerelőműhelyek, irodák 25.073 m2 telephellyel együtt eladó. 510-445 Dombóvári Ingatlanforgalmazó Iroda 7200 Dombóvár, Népköztársaságát 10-12. Tel.: 74/466-103- Zárószinti (IV. emeleti) összkomfortos lakások Dombóváron eladók- Dombóváron a Kossuth L. utcában két család részére is alkalmas lakóépület eladó. .6963 MEGHÍVÓ A dunaföldvári Alkotmány Mezőgazdasági Szövetkezet Igazgatósága értesíti a szövetkezet tagjait és nem tag üzletrésztulajdonosait, hogy a szövetkezet 2000. április 7-én (péntek) 9 órai kezdettel KÖZGYŰLÉST TART melyre ezúton meghívja az érdekelteket. Közgyűlés helye: MŰVELŐDÉSI HÁZ DUNAFÖLDVÁR Napirendi pontok: 1. / Beszámoló a szövetkezet 1999. évi gazdálkodásáról, gazdasági és pénzügyi helyzetéről. Előadó: Boros Péter elnök, Tóth Józsefné főkönyvelő. 2. / A felügyelőbizottság beszámolója az 1999-ben végzett munkáról. Előadó: Kovács Zoltánné FB. elnök. 3. / A könyvvizsgáló jelentése. Előadó: Gazdagh Andor könyvvizsgáló. 4. / Az 1999. évi mérleg elfogadása. 5. / Egyebek. Határozatképtelenség esetén a fenti napirenddel 2000. április 7-én 10 órára ismételt közgyűlést hívunk össze, mely a résztvevők számától függetlenül határozatképes. .6961» Gabona-gyomirtó szer A búzamezők győztese Pillantás a MUSTANG-ra ■ Garantált hatás a gabonafélék kétszikű gyomnövényei ellen ■ Tökéletes hatás a ragadós galaj és ebsziktű ellen ■ Széles hőmérsékleti viszonyok között alkalmazható i ■ Néhány órán betűi megállítja J ■ Nem korlátozza a vetésforgó kialakítását ■ Biztonságos a felhasználóra és a környezetre Dunántúl dr. Hajdú Frigyes mérnök-üzletkötő Telefon: (30) 950-7396 Dnna-Hsza köze Szabó István mérnök-üzletkötő Telefon: (30) 996-6371 Tiszántúl Balogh Lajos mérnök-üzletkötő Telefon: (30) 950-7392 Dow AgroSciences Magyarországi Közvetlen Képviselet 1016 Budapest, Hegyalja út 7-13. • Telefon: 202 4191, 202 4216, 202 4182 • *<WV3»