Tolnai Népújság, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-01 / 51. szám
12. oldal - Tolnai Népújság ERROL ARRÓL 2000. Március 1., szerda Kalendárium Sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő ALBIN nevű kedves olvasóinkat. Latin eredetű név, jelentése: fehér. Védőszentje: Szent Albinus angers-i püspök (+554). Az ortodox és a görög katolikus naptárban Szent Eudokia vértanúnő emlékezete. HAJDAN: Március elsején 135 éve, 1865-ben Pesty Frigyes helynévtára számára Mucsfa község - egyedül megyei helységeink közül -- németül válaszolt s elmondta, a hesseni Odewaldból népesítették be a falut 1720-ban. 125 éve, 1875-ben elhunyt Paks szülötte, Szeniczey Gusztáv törvényszéki bíró, több, mint harminc önálló mű szerzője. 105 éve, 1895-ben leváltották Tolna megye addigi tanfelügyelőjét, Rill Józsefet, „ki a népiskolák fejlődését és a néptanítók sorsát szívén viselte”, helyébe Tihanyi Domokost nevezték ki. 80 éve, 1920-ban az Országgyűlés fegyveres felügyelettel kormányzóvá választotta Horthy Miklóst, aki előzőleg kétszer járt Tolna megye területén. A NAPI IGÉK: Katolikus: Zsolt. 147. Mk. 10,32-45. Református: Bir. 14. Lk. 13,22-30. Evangélikus: Mt. 13,31-35. 2Móz. 20,1-21. Ortodox: lJn. 3,21-4,6. A NAP KÉL 6.24 órakor, nyugszik 17.29 órakor. A Hold kél 3.42 órakor, nyugszik 12.41 órakor. VÍZÁLLÁSOK a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 178 cm, Paks 337 cm, Dombori 364 cm, Árvízkapu 742 cm. A Sió Palánknál 255 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ Szekszárdon Mauthner Ilona. Tel: 511-510. fax: 511-500. Bonyhád: Hangyái János 455-239. 06/20/9669-185. Dombóvár: Glaub Róbert 460-618, és 06/20/9860-530. Dunaföldvár.: Pataki Dezső, művelődési ház, 75/342-618. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/316-388, 06/20/9687-292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Rovatunkban szándékunk szerint ízletes, gyorsan elkészíthető ételeket ajánlunk. Sorozatunkba vár juk az Önök által beküldött recepteket is. Címünk: Tolnai Népújság Szerkesztősége, 7101 Szekszárdi, Pf: 71. Most a zöldségropogós receptjét ajánljuk. Hozzávalók: 1 szál sárgarépa, 1 szál fehérrépa 20 dkg karalábé, 20 dkg mélyhűtött zöldbab, 10 dkg mélyhűtött zöldborsó, 15 dkg gomba, 1 csokor petrezselyem, 2 evőkanál margarin, 8 dkg liszt, 1 és fél dl tej, 1 tojás, a bundázáshoz zsemlemorzsa, liszt, tojás, a sütéshez olaj. A sárgarépát, a fehérrépát és a. karalábét megtisztítjuk, kockákra vágjuk, és enyhén sós vízben főzzük. A zöldbabot felaprítjuk, és a borsóval együtt megfőzzük. A gombát megtisztítjuk, felszeleteljük, a petrezselymet megmossuk és felaprítjuk. Serpenyőben felhevítjük a margarint, és a gombát megpirítjuk benne. Hozzáadjuk a zöldségeket, jól összekeverjük, átmelegítjük, megszórjuk a liszttel, és kicsit megpirítjuk. Felengedjük a tejjel, beleütjük a tojást, jól összekeverjük, és addig forraljuk, amíg besűrűsödik. Betesszük a hűtőszekrénybe, és ha teljesen kihűlt, ujjnyi rudakat formázunk belőle. A zöldsé- grudakat meghempergetjük lisztben, tojásban és zsemle- morzsában, majd bő, forró olajban kisütjük. Elkészítési ideje: kb. 20 perc. 1 adag: 1567 kJ/373 kcal Világszabadalommal rendelkező csúcstechnoló giájú vezeték nélküli vagyoimidelmi rendszer direktértékesítésérf! a Masco Vagyonvédelmi Nagykereskedés 20-30 év közötti férfi üzletkötőket keres. Az alkalmazás felltételei: legalább 1 éves üzletkötői gyakoirlat a direktértékesítés területén, érettségi, személygépkocsi, mobiltelefon, önálló, pontos munkavégzés, ambíciókészség, üzleti szemlélet. Amit kínálunk: kimagasló kereset Jelentkezés: 10-16 óráig Sited Zoltán értékesíté'si igazgatónál a (06-1)390-4170/215 m. vagy a 06-30/230-1548-as telefonszámon. 1 1 1 1 1 1 1 1 - 1 1 1 1 1 7100 Szekszárd, Ibolya u. 12. Tel.: 06-74/313-895 1 1 1 1 2 O O Lakások részletre már havi 8767 Ft-tól X 2 m 2.5 millió Ft-os lakás 27 395 Ft / hó a 3 < AKCIÓ!-20% EBEKET ELLENŐRIZNEK ANGLIÁBAN, mégpedig egy leolvasó készülékkel. A kutyáknak a bőre alá ugyanis beültettek egy chip-et, amely tartalmazza a legfontosabb azonosító adatokat. Pédául azt, hogy a derék eb megkapta-e és mikor a kötelező védőoltásokat. Ennek a teljesen modern és új módszernek a segítségével elkerülhető, hogy karanténba zárják azokat a kutyákat, amelyek útra keltek. _______________________________________________________________________FOTÓI FEB/REJTERS Amikor a nő ajánlkozik # Egy londoni közvélemény-kutatás szerint a hajadonok 80 százaléka szívesen felújítaná azt az ősi szokást, hogy február 29-én, a szökőnapon a hölgy kérheti meg kedvese kezét - sőt sokan el is szánták magukat arra, hogy tegnap este romantikus vacsora keretében ezt meg is teszik. A szökőnapi férjválasztás jogát a legendák szerint 1288-ban vezette be Skócia akkori királynéja. Ha elutasításra találtak, a kikosarazó köteles volt - javai arányában - egy font (akkor nagy pénz) vagy kisebb értékben bánatpénzt fizetni, hacsak nem bizonyította, hogy már eljegyzett másvalakit. A férjkérés ezen joga állítólag olyan népszerűvé vált a középkorban, hogy a 13. században Franciaországban, illetve Firenzében és Genovában is bevezették. A hagyomány már feledésbe ment ugyan, de az angol lányokat, asszonyokat „ősi jogaikra” emlékeztető minapi közvélemény-kutatás felfedte, hogy manapság bizony a szebbik nem 74 százaléka maga is kész házassági ajánlatot tenni „szégyenlős” kedvesének. A hír Angliából érkezett, és hát más táj, más nép, más felfogás. Nálunk ilyen hölgyválasz legfeljebb farsangkor fordulhat elő. Zöld vonal adózóknak Hívja a 06-80-200-398-at A Tolnai Népújság zöld számát ezúttal azok hívhatják, akik még nem adták be személyi jövedelemadójuk bevallását. Március 2-án, csütörtökön Wéhmann Éva, Báli Mónika és Fausztné Czirják Zsanett, a megyei adóhivatal osztályvezetői várják olvasóink kérdéseit. A téma, tehát az adózás lesz, illetve ezzel kapcsolatos bármely kérdésre szívesen válaszolnak a szakemberek. így kérdezhetnek olvasóink a felajánlott 1 százalékról is, (kinek lehet felajánlani, mi ennek a módja, stb.) az adókedvezményekről, az adóösszevonásokról, a bevallás kitöltéséről is. Várjuk hívásaikat a 06-80- 200-398-as telefonszámon, március 2-án, csütörtökön. Jó kis játék! John Fitzerald Kennedy sem kerülheti el sorsát: az Egyesült Államok egykori elnöke hamarosan G.I. Joe figuraként kerül a játékboltok polcaira. A tengerésztisztként ábrázolt elnök figuráját kétféle felszereléssel lehet majd megvásárolni: kimenő- és gyakorlóruhában, és késsel a kezében. ■ Ingyenes, farsangi ajándékkoncertje (Babits Mihály Művelődési Ház) MÁRCIUS 11-ÉN, 18 ÓRÁTÓL Színpadon: BALÁZS PALI és a V-TECH együttes Jegyutalvány a KISHEGYED február 29-én megjelenő 9. számában Olvastam - Láttam - Hallottam VENTER MARIANNA Iskolaköpeny L smert színésznő nyilatkozott el nem múló borzadállyal valamikori iskolája szigorú szabályzatáról, ami kötelezővé tette a köpeny viselését. Mint elmondta, a gyűlölt és megvetett ruhadarabot már az iskola kapujában leráncigálták magukról és belegyűrték a táskába. A hír olvastán felelevenítettem saját, iskolaköpennyel kapcsolatos emlékeimet. Általános iskolában nem volt kötelező viselet a köpeny, mégis a legtöbb gyerek abban járt, engem is beleértve. A legtöbbünket egy cseppet sem zavarta, sőt, a lányok kimondottan „divatot csináltak” belőle, kié szebb, különlegesebb. Középiskolában kötelező volt a köpeny, de ez sem zavart senkit. A legtöbben a boltban kapható iskolaköpenynek kifejtettük az ujját, levettük a gallérját, levágtunk a hosszából, egyszóval csak valami kis jelképesben feszítettünk, ám mindössze ennyit áldoztunk az elvárt ka- mászos lázadás oltárán, nem többet. Az az igazság, hogy századrangú kérdés volt, kell-e köpenyt hordanunk, avagy sem. Sőt, bevallom őszintén, jómagam márt többször visszasírtam az iskola- köpeny divatját. Főleg akkor, mikor általános iskolás gyermekeim egy-egy igen kreatív kézműves foglalkozásról fehér pulóverükön lila festékfolttal, ragasztóval összekent nadrágban, szögbe akadt és kiszakadt kardigánban masíroztak haza. Lángol a határ... Az elmúlt1 napokban szép volt az idő, a kiskerttulajdonosok és a gazdák elkezdték a tavaszi munkákat a földeken, szerte a megyében lángnyelvek és füstcsíkok jelzik a sürgés-forgást. A nagy hévvel végzett munka közben az alapvető tűzvédelmi szabályok betartásáról bizony elfeledkeznek. Tüzet gyújtani, gazt égetni csak úgy szabad, hogy az a környezetre veszélyt ne jelentsen, az avar- és gazégetést be kell jelenteni az I. fokú tűzvédelmi hatóságnál, illetve a területileg illetékes hivatásos önkormányzaü tűzoltó-parancsnokságnál, az égetés ideje alatt pedig állandóan ott kell lennie valakinek. A tűz oltására, terjedésének megakadályozására készenlétben kell tartani kéziszerszámot, oltóvizet, tűzoltókészülék, erőgépet, a tűz elhamvadása után a a helyszínt, a környéket át kell vizsgálni és minden olyan körülményt megszüntetni, ami tüzet okozhat. Az előírások figyelmen kívül hagyása az illetékes tűzvédelmi hatóság szankcionálását, valamint a hivatásos önkormányzati tűzoltó-parancsnokság helyszínen történő bírságolását (maximum 60 ezer forint) vonhatja maga után. Kérjük azokat a polgárokat, akik gazt-, venyigét, avart égetnek, a tűzvédelmi szabályokat tartsák be, s erre másokat is figyelmeztessenek. TOLNA MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG A rabló papája:- Itt írja az újság, hogy a rabló nem vette észre a gyöngysort és az arany karkötőt az éjjeliszekrény alatt. A rabló: - Tudom, apám, tudom, máris indulok a szemészetre! ■k Gyászruhás férfi áll egy sírkő előtt, és keservesen zokog. Egy ismerős, vigasztalni próbálja:- Majd a túlvilágon találkoztok megint...- De hisz éppen ez az! * Megszólal a telefon, a kisfiú felveszi a kagylót.- A papa és a mama nincs itthon, csak a tesóm - közli. Kis szünet következik, aztán újra beleszól a kisfiú a kagylóba: -A húgom nagyon nehéz, nem tudom kivenni a járókából! ■ Horoszkóp BAK (XII. 22. -1.20.) Ne ugrál jón, mert megütheti a bokáját. VÍZÖNTŐ (I. 21. - II. 20.) Új barátokra tesz szert, de vigyázzon, mert kihasználhatják. HALAK (II. 21. - III. 20.) Ne le gyen leMsmeret-furdalása. KOS (III. 21. - IV. 20.) Megfon toltságának köszönhetően szép eredményeket érhet el. BIKA (IV. 21. - V. 20.) Vége a nyugalomnak, új társ a láthatáron. IKREK (V. 21. -VI. 21.) Figyel illetlenségével kellemetlen perceket okozhat magának és családjának is. RÁK (VI. 22 - VII. 22.) A mai napon olyan üzleti megbízást kap, amellyel bizonyíthatja kiváló képességeit. OROSZLÁN (VII. 23. - Vili. 23.) Külföldi utazásról kap értesítést. Azon gondolkodik, egy vagy két hétre utazzon-e. SZŰZ (Vili. 24. - IX. 23.) Még a világgal is haragban van. Jobban teszi, ha megbékül önmagával, akkor nem lehet baj. MÉRLEG (IX. 24. - X. 23.) Vigyázzon egészségére, fogyasz- szon sok vitamint, mert betegség leselkedik Önre. SKORPIÓ (X. 24. - XI. 22.) Az új szerelem teljesen feldobja. NYILAS (XI. 23. - XII. 21.) Időnként maradjon csendben, mert hallgatni arany. ________■ V árható időjárás: Tolna megye 0 Ő ö. db borult 0 0 0 zápor zivatar esős 0 0 0 havas eső hózápor havazás Erősen megnövekszik a felhőzet, túlnyomóan borult időre lehet számítani. Egyre többfelé várható eső, zápor. A déli, délnyugati szél megerősödik, viharos lökések is előfordulnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 9, 10 fok közelében alakul. Készítette: Közlekedésmeteorológia Az eső miatt nedves, csúszós útszakaszok kialakulására kell Számítani, erős lesz a szél. Hungária Biztosító Rt TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 511- 510 Telefax: 511-500. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 795,- Ft, negyedévre 2385,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon, rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer - Budapest Kiadói Kft.. Axel Springer - Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. I I Rcept nvAtiinkKan <;7ánrlpkiink Q7P-