Tolnai Népújság, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-17 / 40. szám
2000. Február 17., csütörtök HAZAI TÜKÖR Tolnai Népújság - 5. oldal A dátumváltás nem akadály Tapasztalatok az egészségügyben Budapest Sikeresen állta az egészségügy a dátumváltás próbáját - hangzott el azon a konferencián, amelyen a tapasztalatokat és eredményeket értékelték az ágazat képviselői. Mojzes Imre kormánybiztos szerint az Y2K néven elhíresült probléma megoldásának egyik szépsége éppen abban rejlett, hogy pontos határideje volt a munkának. A tanácskozáson bejelentették, hogy az ENSZ évszámváltással foglalkozó szervezete a továbbiakban is működni fog. A Miniszterelnöki Hivatal évszámkezelési kormánybiztosa kiemelte, hogy az előzetes felmérések szerint Magyarországon két dologért aggódtak az emberek az évszámváltás miatt: a pénzükért és az egészségügyi ellátásukért. Ezért is örvendetes, hogy a kritikus időben egyik területen. sem támadt komolyabb zavar. Az egészségügy mint az egyik legfontosabb terület, kitűnően felkészült, s jó szervezettségről tett tanúbizonyságot. Kakuszi István, az egészség- ügyi tárca helyettes államtitkára összefoglalójában szólt arról, hogy az előzetes felmérések szerint 6 milliárd forintnyi beruházás kellett volna az évszámváltás tökéletes megoldásához. Egyértelmű volt, hogy nincs ennyi pénz, így azt vizsgálták a következő lépcsőben, van-e olyan probléma, amely veszélyeztetné a közvetlen gyógyítást, az életmentést. Ezzel a módszerrel jelentősen szűkült a modernizálandó kör, s végül a tárca 400 millió forintot fordított közvetlenül az évszámváltással kapcsolatos változtatásokra. Ezenkívül jelentős vüágbanki segítséget is kapott a szakma. Kovács Attila, az országos tiszti főorvos helyettese azt emelte ki, hogy mind a 168 területi és 20 országos egészségügyi intézmény rendkívül fegyelmezetten és összehangoltan készült a kritikus időszakra, így az egészségügyben beértek a mintegy kétéves előkészítő munka gyümölcsei. ______szalóky eszter B ehívókat küld az orvos A tb-kártya fejében: rendszeres szűrővizsgálat Budapest - EüM Április 1-jétől meghatározott érvényességi idejük lesz a társadalombiztosítási kártyáknak. Ez az intézkedés kizárólag a háziorvosokat érinti majd, a betegeknek semmilyen teendője, adminisztratív hátránya nem származik az új szabályozásból. A kedden született kormányrendelet-módosítás a szűrővizsgálatok rendszeres elvégzésére, a betegségek megelőzésére kívánja ösztönözni a családorvosokat. A polgárokat életkor és egészségi állapot szerint csoportosítják majd. Ennek megfelelően egy-, kettő-, illetve háromévenként legalább egyszer találkozni kell a háziorvossal ahhoz, hogy a tb- kártya fejében az orvos megkapja az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól járó finanszírozást. Dr. Oberfrank Ferenc, az Egészségügyi Minisztérium köz- igazgatási államtitkára az új rendelkezés kapcsán hangsúlyozta, hogy nem az orvosokat kívánják büntetni, csupán érdekeltté szeretnék őket tenni a szűrési, gondozási teendők ellátásában. 0-14 éves korig évente egy találkozást várnak el a betegekkel, 15-30 év között háromévente szükséges a szűrővizsgálatok elvégzése, 35 éves kor után pedig az orvosnak kétévente kellene legalább egyszer foglalkoznia páciensével. Amennyiben a polgár önmaga nem jelentkezik orvosánál, úgy a doktornak kell megkeresnie őt. Ezt a lépést dokumentálni is kell ahhoz, hogy az ellenőrzések során bizonyítani lehessen, jogosan vette fel a kártyapénzt. Az Egészségügyi Minisztérium szakembere szerint a legköny- nyebben bizonyítható, ha az orvos ajánlott levélben hívja be páciensét. Amennyiben a beteg ekkor sem keresi őt fel, az utána járó finanszírozást azért megkapja a doktor. Ugyanakkor a beteget semmiféle adminisztratív hátrány nem érheti abból, ha a hívás ellenére sem megy el a rendelőbe. Amennyiben panasza, illetve betegsége miatt később orvosához fordul, annak kötelessége továbbra is ellátni őt. A közigazgatási államtitkár szerint alaptalanok azok az aggályok, amelyek az orvosok indokolatlan adminisztratív leterhelésétől tartanak. Felméréseik szerint egy-egy háziorvosi körzetben 1000-2000-re tehető a regisztrált betegek száma. A becslések szerint mindössze 100-150 fős lehet az orvost notóriusan kerülők száma. _________________N. ZS. C ián: felmérhetetlen a kár Az ausztrál vállalkozó még mindig nem ismeri el felelősségét A ciánszennyeződést okozó romániai vállalat polgárjogi felelőssége egyértelműen fennáll, s azok a nyilatkozatok, amelyek ennek elhárítására irányulnak, erkölcstelenek és tisztességtelenek - jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Martonyi János külügyminiszter. Borbély János, a Környezetvédelmi Minisztérium (KÖM) helyettes államtitkára sajnálatosnak nevezte azokat a kutatóktól származó, megalapozatlan állásfoglalásokat, amelyek a kárelhárítást illetően hiú reményeket keltettek a közvéleményben. Budapest - Debrecen Martonyi leszögezte: a felelősséget érvényesíteni kell a romániai Anrul társasággal szemben, s meg kell kísérelni ugyanezt az ausztrál anyavállalattal, az Esmeraldával szemben is. A külügyminiszter úgy vélte, hogy összegszerűen sohasem lesz meghatározható a károk pontos mértéke, hiszen nem lehet megállapítani, mit ér a Tisza élővilága. A mezőgazdaságban, a halászatban, a vadállományban és az idegenforgalomban keletkezett károk azonban pontosan felmér- hetőek. Az Aurul szóvivője, Chris Codrington mégsem ismerte el cége felelősségét, és nem fogadta el a magyar vizsgálati eredményeket sem. Mint mondta, a szennyeződést bármelyik Tisza menti vegyimű is okozhatta. A baleset során 100 ezer köbméter szennyező anyaggal 100 tonna cianid került a Tiszába - tájékoztatta lapunkat Borbély János. Mint ismert, 0,5 gramm cianid jelenti a halálos dózist az ember számára, így a folyóba került mennyiség 100 millió (!) embert pusztíthatna el. Hivatalos értesítést a magyar állam csak egy nappal a káreset bekövetkezése után, január 31-én kapott a román féltől. A KÖM szakértői szerint nem felel meg a valóságnak, hogy csökkenthető lett volna a; kár, amennyiben vasszulfátot juttattak volna a folyóba. Dr. Sóvágó Imre, a debreceni egyetem professzora elmondta, az említett anyag valóban megköti a cianidot, de ennek gyakorlati alkalmazására folyókban még nem volt példa. A köEgy folyó halála fotós reuters zömbösítés nem lett volna kivitelezhető technológiai szempontból sem, hiszen a fent említett szennyező anyag lekötéséhez 400 tonna vasszulfátra lett volna szükség. Ezt, pontosabban ennek oldatát kellett volna a Szamoshoz, vagy a Tisza felső szakaszához szállítani. Kovács László, az MSZP elnöke sajtónyilatko-1 zatában leszögezte: pártja nem gyengíti a román féllel tárgyaló Pepó Pál környezetvédelmi miniszter pozícióját. Kovács ezzel a kijelentésével arra a tegnap reggeli rádiónyilatkozatra reagált, amelyben Orbán Viktor azt hangoztatta, hogy amikor az MSZP Pepó leváltását sürgeti, akkor nehezíti a miniszter romániai tárgyalásait, istsi Körülbelül 8000 bírót, ügyészt, vezető újságírót, pártvezetőt érint az a törvénymódosító javaslat, amelyet még ebben a hónapban a parlament elé terjeszt Csúcs László, az FKGP frakcióvezető-helyettese. Amennyiben a jelenleg hatályos törvény lejártáig, vagyis június 30-ig nem fogadják el a honatyák a módosítást, a kérdés többé már nem vethető fel - vélekedik a kisgazda politikus. Budapest Az egyes fontos tisztségeket betöltők átvilágításáról rendelkező törvényhez már másfél évvel ezelőtt módosító indítványt nyújtott be Csúcs László, de akkor az MDF ellenállása miatt nem tudta a plenáris ülés elé terjesztem elképzelését. Mint azt lapunknak elmondta, reményei szerint a Demokrata Fórum nem érdekelt abban, hogy megakadályozza a volt ÁVH-sok, besúgók, nyilaskeresztesek leleplezését. Ezért reméli, hogy ezúttal zöld utat kap a javaslata. A kétharmados törvény hatálya - módosítása esetén - további négy évvel, 2004. június 30-ig meghosszabbodna. Ez idő alatt kellene az átvilágító bíráknak megvizsgálni körülbelül 8000 közéleti személyiség múltját. A kisgazda politikus ezúttal nem csupán a közszolgálati média vezetőit venné górcső alá, hanem valamennyi helyi és országos orgánum vezető újságíróját. A kibővített személyi körbe tartoznának a bírák, az ügyészek, valamint a költségvetési támogatásban részesülő pártok országos és megyei vezetői is. A megjelölt személyi kör egy része kinevezések, valamint egyéb okok miatt folyamatosan változik. 2002-ben a választások révén pedig a politikai élet szereplői közé kerülhetnek olyan személyek, akiket eddig még nem világítottak át. Jelenleg öt bíró végzi az átvilágítást. Csúcs László szándékai szerint számukat legalább kilencre növelnék, és jövedelmüket a megyei bírósági bírók szintjére emelnék. Az átvilágítási eljárás egyszerűsödne, gyorsabbá és egyszerűbbé válna annak érdekében, hogy az átvilágítások ne húzódjanak el évekig, hanem belátható időn beiül befejeződhessenek. Az ellenzék már jelezte a Fidesszel együtt jegyzett módosító javaslat kidolgozójának, hogy nem támogatja az előterjesztést. Csúcs László az előző évi fiaskó ellenére reméli, hogy az MDF szavazatait is megszerezve a módosító indítványt elfogadja majd a parlament. ___________horváth M ÁV: kölcsönös felszólítások A szakszervezetek elleni politikai támadásnak minősítették a vasutas érdekképviseletek vezetői, hogy a MÁV felmondta a tagdíjlevonásra vonatkozó megállapodást - hangzott el a vasutas szakszervezetek szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten. Borsik János, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének alelnöke elmondta, hogy megítélésük szerint a közlekedési miniszter van a döntés hátterében. Kukely Márton vezérigazgató levélben hívta fel a szakszervezeti vezetők figyelmét arra, hogy „a hároméves megállapodás egy egyezségrendszer alapja”, ha ezt nem írják alá, kockára teszik a vasutasok reálbér-növekedését. „A szakszervezetek által aláírt 2000. évi bérmegállapodás önmagában nem, csak három év összefüggésében értelmezhető” - mutatott rá a vezérigazgató. * SZIGORÍTÁS. A jövőben pénz- büntetés, vagy a bizottsági tagságából, vagy parlamenti tisztségéből való visszahívás is fenyegetheti azokat a szocialista képviselőket, akik „igazolatlanul” maradnak távol parlamenti munkájuktól - jelentette be szerdán Göndör István frakciótitkár. A módosítás célja a testület munkájának hatékonyabbá tétele. EZER KÜLDÖTT. A millenniumi év kiemelt ünnepi eseménye lesz a Magyarok V. Világkongresszusa, amelynek májusi tanácskozására 55 országból mintegy ezer küldöttet és díszvendéget várnak - közölte Szíjártó István, a Magyarok Világszövetsége kongresszusi irodájának vezetője szerdán Budapesten. TANÁCSKOZÁS. A közoktatás aktuális kérdései, illetve az érettségi vizsgákkal kapcsolatos tudnivalók szerepelnek az Érettségi 2000 című mai, budapesti országos tanácskozás napirendjén - jelentette be tegnap az Oktatási Minisztérium. A középiskolai igazgatók és az iskolafenntartók számára szervezett tanácskozáson a résztvevők egyebek mellett előadást hallhatnak a közoktatási törvény végrehajtási rendeletéiről, illetve a 2000. évi érettségi vizsgák lebonyolításával kapcsolatos feladatokról. SZÖVEGTERVEZET. Több éves előkészítő munka után keddi ülésén elfogadta a munka- védelem országos programjának szövegtervezetét az Országos Munkaügyi Tanács munka- védelmi bizottsága. A szövegjavaslatot a kormány terjeszti majd az Országgyűlés elé, hogy az hozzon határozatot a programról és az évente kidolgozandó intézkedési tervekről. ■ HATÉKONYABB BŰNÜLDÖZÉS. Megkezdte működését az Országos Rendőr-főkapitányságon (ORFK) a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ (NEBEK), amely az Európai Unió elvárásainak megfelelően részt vesz a nemzetközi információcserében. A NEBEK feladata, hogy magyar részről koordinálja, illetve végrehajtsa a kétoldalú egyezményekben vállaltakat, továbbá, hogy kiépítse az Europollal a rendőrségi szintű együttműködést. Az új szervezet élére Nagy Zoltán rendőr alezredest, az Interpol magyar irodájának korábbi vezetőjét nevezték ki. Képünkön: Vonnák Béla főnyomozó. ____ _________ _________________________________________________ FOTÓ: FEB/KÖRMENDI IMRE B ONBON-DÍJ. Átadták a rádiós közönség szórakoztatásában 1999-ben legjobbnak ítélt humoristáknak a Bonbon-díjat szerdán Budapesten. A Magyar Rádió Rt. immár harmadik alkalommal részesítette elismerésben a kabaré kiemelkedő személyiségeit. A herendi porcelánba helyezett arany bonbonokat Hajdú István, a Magyar Rádió elnöke ezúttal Kern Andrásnak, Fábry Sándornak, Bajor Imrének, Majláth Mikes Lászlónak, Trunkó Barnabásnak, Hofi Gézának, Farkasházy Tivadarnak, Sinkó Péternek, Gálvölgyi Jánosnak, Nádas Györgynek, Boncz Gézának, Éles Istvánnak, Maksa Zoltánnak, Heilig Gábornak és Nagy Bandó Andrásnak nyújtotta át.-__________________________________________fotó; feb/diósi imre Kibővített átvilágítás