Tolnai Népújság, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-02 / 27. szám

2000. Február 2., szerda HAZAI TÜKÖR Tolnai Népújság - 5. oldal Hitelek, támogatások a kormány előtt Sztrájk alatt is tárgyal a MÁV és a szakszervezet A MÁV három évre garantált reálbéremelést ígér a vasuta­soknak. Az egyeztető tárgyalások tegnap egész nap folytak. A szakszervezetek írásban tettek ajánlatot a munkáltató­nak, amelynek részleteit az érintettek egyelőre nem hozták nyilvánosságra. Az otthonteremtési hitelhez hasonló konstrukciójú, 8 százalékos fixkamatozású kölcsönt kaphatnak majd a praxisjogot megvásárló or­vosok - egyebek mellett er­ről döntött tegnapi ülésén a kormány. A részletekről Borókay Gábor szóvivő szá­molt be. Bár a praxisprivatizációval kap­csolatos törvényről még javában tárgyalnak a honatyák, a Pénz* ügyminisztérium már elkészítet­te javaslatát arról, hogyan juthat­nak hitelhez azok az orvosok - közöttük a pályakezdők akik­nek nem jár ingyen praxis. Mint megtudtuk, az említett jogot, il­letve a rendelőt vagy lakást meg­vásárló orvosok 35 évre szóló, maximum 8 millió forintos hitelt vehetnek fel. Az összeg után az első tíz évben 8 százalékos ka­matot kellene fizetni. A rendelő­vel együtt megvett műszerekre is kérhető majd banki kölcsön, amelyhez az állam 30-40 száza­lék közötti kamatkedvezményt nyújt, míg a műszerpark későbbi bővítéséhez úgynevezett kisvál­lalkozói hitel vehető fel. A kabinet ismét áttekintette a belvízhelyzetet. Pintér Sándor belügyminiszter tájékoztatójából kiderült, hogy jelenleg Békés, Csongrád és Fejér megyében a legsúlyosabbak a gondok. A kor­mányülésen Torgyán József beje­lentette, hogy az FVM 4 milliárd forintot csoportosított át a belvíz­elvezető rendszer újjáépítésére. A kormány tájékozódott a vas­utasok sztrájkjáról, várja a vasút­társaság és a szakszervezetek kö­zötti megegyezést, de beavatkoz­ni nem kíván a tárgyalásokba. Borókay Gábor elmondta, hogy a kormány jelentést kapott a védett természeti területek el­adásáról. Kiderült, hogy bizo­nyos földterületeket a tulajdono­sok tudta nélkül adtak el, és a pénznek is nyoma veszett. Az ügynek 300 sértettje van, két tsz­vezető ellen büntetőeljárást indí­tottak. ■ A munkabeszüntetés első napján megkezdődött a számháború a MÁV Rt. és a szakszervezetek kö­zött. Mindkét fél másként szá­molja a sztrájkolók számát, ab­ban azonban egyetértenek, hogy ezúttal is a mozdonyvezetők a legfegyelmezettebb munkameg­tagadók. Mind a MÁV Rt., mind pedig a sztrájkot szervező szakszerveze­tek - nyilatkozataik alapján - a mielőbbi megegyezésben érde­keltek, mondván, hogy egy hosz- szan tartó vasutassztrájk megren­dítheti az amúgy is veszteségesen működő vasúttársaságot. Katona Kálmán közlekedési miniszter is reményét fejezte ki, hogy a konf­liktust néhány napon belül sike­rül megoldani, és a vasúttársaság­nál végre a reform megvalósításá­ra koncentrálhatnak. A MÁV Rt. felett tulajdonosi jogokat gyakor­ló miniszter televíziós interjújá­ban úgy fogalmazott: a szakszer­vezeti vezetők saját kiváltságaik megtartása érdekében hirdették meg a sztrájkot, amelyről a végső döntést majd maguk a tagok hoz­zák meg. Mint mondta, a vasút­társaság dolgozói amint megkap­ják februári fizetésüket, rá fognak jönni, hogy a MÁV béremelésre tett, és egyoldalúan vállalt ajánla­ta kedvező a számukra, s - Kato­na Kálmán szerint - abban a pilla­natban ítéletet is mondanak majd a sztrájkról. A szabaddemokraták állás­pontja szerint a szakszervezetek az ország egyik legrosszabbul működő vállalatánál feszítik túl a húrt. Nem elégednek meg a felkí­nált 8,5 százalékos béremeléssel, miközben a vasútnál az átlagbér már így is messze meghaladja az egészségügyben, valamint az ok­tatásban dolgozókét. A vasuta­sok sztrájkját az első napon ugyanakkor szolidaritásukról biztosította több szakszervezeti szövetség is. Tegnap délután Takácsy Gyu­la, a MÁV Rt. elnöke, miniszteri biztos rendkívüli igazgatósági ülést hívott össze, amelynek cél­ja az volt, hogy a vezérigazgató által egyoldalúan aláírt megálla­podási javaslat helyett - amely a sztrájk kezdetével érvényét vesz­tette - új ajánlatot fogalmazza­nak meg a szakszervezetek szá­mára. A lapzártánkkor még tartó egyeztetésről annyit biztosan tudni, hogy Kukely Márton, a MÁV vezérigazgatója felhívta az érdekképviseletek figyelmét a vasúttársaság ajánlatában sze­replő, három évre szóló garantált béremelésre. HORVÁTH MAGDOLNA Aradi Csaba kórházban Miért kapott százmilliót a Hortobágyi Halgazdaság? A parlament környezet- védelmi bizottsága a Horto­bágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Közhasznú Társaságnál APEH- és szám­vevőszéki vizsgálatot kér - jelentette be tegnap Illés Zoltán, a testület elnöke. Ő maga levélben kért állásfogla­lást a belügy- és az igazságügy- minisztertől Aradi Csaba volt igazgató felmentése ügyében. A bizottság arról is döntött, hogy három héten belül ismételten meghallgatják Pepó Pál minisz­tert a Hortobágyi Nemzeti Park­nál történtekről. A környezetvédelmi bizottság azért kezdeményezi az ÁSZ és az APEH vizsgálatát, mert felmerült a gyanú, hogy pénzügyi vissza­élések, szabálytalanságok történ­tek, amióta a miniszter által kine­vezett igazgatóság működteti a társaságot - tudtuk meg Illés Zol­tántól. A bizottság arra is választ vár a vizsgálattól, hogy miért adott a minisztérium 100 millió forintot a Hortobágyi Halgazda­ságnak tőkeemelésre, a vesztesé­gek pótlására. Aradi felmentése kapcsán Illés Zoltán arról kér állásfoglalást a belügy- és az igazságügy-minisz­tertől, hogy volt-e joga Borbély Jánosnak az igazgató felmenté­sét indítványozni, hiszen ő csak február 6-ával veszi át Medgyesi Balázs közigazgatási helyettes ál­lamtitkár helyét. Az Aradi Csabá­nak felajánlott világörökség prog­ramirodáról pedig csak annyit mondott a bizottság elnöke, hogy ez a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumához tartozó terü­let, így a környezetvédelmi tárcá­tól senki sem adhat itt állást sen­kinek. Eközben Aradi Csabát kórház­ban ápolják vérnyomásproblé­mákkal. Az ügyhöz kapcsolódik az a hír is, hogy a Magyar Tudomá­nyos Akadémia 15 tagja levélben fordult Áder János házelnökhöz. Ebben indítványozzák egy or­szággyűlési alkalmi bizottság lét­rehozását, amely megvizsgálná a természetvédelem magyarorszá­gi helyzetét. Álláspontjuk szerint a természetvédelem ügye nemze­ti érték, s mint ilyen, nem lehet politikai alku tárgya. Torgyán József, az FKGP elnö­ke úgy nyilatkozott, hogy látott olyan szerződést, amelyet Aradi Csaba egy szövetkezettel kötött. Ebben a szövetkezet tulajdonos­ként adta el a tagjai tulajdonában lévő földterületeket. Aradinak tudnia kellett, hogy nem a tulaj­donosokkal kötött szerződést. - Ezért úgy gondolom - tette hozzá Torgyán -, hogy az igazgatóval szemben elrendelt vizsgálat jo­gosságához nem férhet kétség. De bármennyire nyilvánvaló is Aradi jogszerűtlen magatartása, meg kellett volna várni a bíróság jogerős döntését, s nem egy mondvacsinált ürüggyel meg­fosztani őt igazgatói beosztásától - mondotta a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. SZALÓKY ESZTER Készüljön program a tanyák villamosítására Kérdések, válaszok a parlamenti ülésen Az Országgyűlés tegnap délelőtt a bizottsá­gokban, este pedig a plenáris ülésen tovább folytatta a háziorvosok praxisjogáról szóló törvényjavaslat vitáját. Ezúttal a képviselők által benyújtott módosító javaslatok álltak a középpontban, nem sok sikerrel, a kormány képviselői ugyanis egytől egyig elutasították azokat. Ez egyébként várható is volt, mert pénteken csak akkor kerülhet sor a végszava­zásra, ha az Országgyűlés nem fogad el módo­sító javaslatot. Tiltakozásul a szocialisták ki­vonultak az egészségügyi bizottság üléséről. Parlament Mint minden kedden, ezúttal is elhangzottak kérdések és interpellációk. Vancsik Zoltán (MSZP) Kövér László párt­elnök-minisztertől azt kérdezte, meddig gon­dolja úgy, hogy megengedhet magának tóre- kesztő, gyűlölködő, hazaárulózó, kommunistá- zó, zsidózó kijelentéseket. Kövér László egy­részt visszautasította a rágalmazást, másrészt megismételte az egyik múlt szombati fél mon­datát: igen, azt mondta, hogy a Fidesz nem olyan liberális párt, ahol azért nem lehet valaki pártelnök, mert kommunista zsidók voltak a szülei. Az információt a Beszélő című folyóirat Bauer Tamás SZDSZ-es képviselővel készített interjújából szerezte - tette hozzá a miniszter. Font Sándor (MDF) felhívta a kormány fi­gyelmét: a vállalkozóknak gondokat és anyagi megterhelést okoz, hogy 2000. március 31-éig meg kell újítaniuk telepengedélyeiket. Matolcsy György gazdasági miniszter elmondta, a kor­mány a vállalkozói érdekképviseletek kérésére úgy döntött, hogy 2001. július 30-áig meghosz- szabbítja a határidőt és a ma már működő vál­lalkozások számára egyszerűsíti az eljárást. Homoki János, a honvédelmi tárca államtit­kára egy kérdésre válaszolva elmondta: a kor­mány célja, hogy idővel megszűntesse a sor­katonai állományt, és helyükre hivatásos kato­nákat állítson. Ez azonban csak egy 15 éves terv második felében valósulhat meg. Balczó Zoltán (MIÉP) egyrészt elismerte, hogy a villamos áram is áru, amiért fizetni kell, másrészt azonban rámutatott egy szociális tari­fa szükségességére. Matolcsy György biztosítot­ta a képviselőket arról, hogy tárcája törekszik a gazdasági és a szociális szempontok össze­egyeztetésére. Dán János (FKGP) arra a jelenségre mutatott rá, hogy a nagy tsz-birtokok felbomlására „visz- szatanyásodik” az Alföld, de e tanyák villamo­sítása kifizethetetlenül drága. Matolcsy György bólintott: drága, hiszen egy kilométernyi háló­zat kiépítése 2,5 millió forintba kerül, de ezt a kérdést mégis meg kell oldani. Azt javasolta, hogy a kisrégiók mindegyike alakítson ki tanya­villamosítási programot, ezeket a Gazdasági Minisztérium támogatná. s.Á. KISKABINET. A koalíciós fe­lek tovább folytatják a tárgyalá­sokat a kabinetrendszer átala­kításáról. Az informális egyez­tetésen Orbán Viktor miniszter- elnök mellett részt vett Torgyán József, Dávid Ibolya, Kövér László és Stumpf István. Torgyán József a megbeszélés után újságírók előtt hangsú­lyozta: ahogy a felek eddig is meg tudtak állapodni minden kérdésben, most is meg fognak egyezni egy „célszerű munka- szervezésben, amelyben meg­jelenik a koalíció ereje is” a ha­tékonyság mellett. KINEVEZÉSEK. Göncz Árpád köztársasági elnök Szemekényi Rékát és Horváth Zsoltot a Mi­niszterelnöki Hivatal politikai államtitkárává nevezte ki. A Nemzeti Kulturális Örökség Mi­nisztériumában Baán László, a Gazdasági Minisztériumban Nagy Róza lett a közigazgatási államtitkár. NÉPI KEZDEMÉNYEZÉS. A Civil Fórum támogatja azt a népi kezdeményezést, ame­lyet a kényszersorozás eltörlé­séért indított az SZDSZ. A Fó­rum tagszervezetei a Hadköte­lezettséget Ellenzők Ligájához tartozó szervezetekhez hason­lóan csatlakoznak az aláírás- gyűjtéshez, amelyet többek között a Magyarországi Gyer­mekbarátok Mozgalma és a Magyar Nők Szövetsége is támogat. MÁTÓL BÍRSÁG. Figyelmez­tetés helyett mától már min­den esetben megbírságolja a rendőrség azokat, akik matri­ca nélkül használják az Ml­es, vagy az M3-as autópályát, éjfélkor ugyanis lejárt a türel­mi idő. A rendőröknek az Ml­es úgynevezett nyílt szakaszá­val lesz a legtöbb problémá­juk, ugyanis a januári felméré­sek azt mutatják, hogy míg az M3-ason az autósok egy szá­zaléka próbált meg matrica nélkül beösonni a pályára, az Ml-esen körülbelül 40-50 szá­zalékos ez az arány. ÖSZTÖNDÍJKÖNYV. Tanul junk külföldön címmel angol, francia és spanyol nyelven megjelent könyv a világ kü­lönböző felsőoktatási intéz­ményeinek ösztöndíj lehető­ségeit ismerteti. A kötet 2600 - a felsőoktatással és szakkép­zéssel kapcsolatos - adatot tartalmaz, amelyet 129 or­szágból szereztek be a 2000-2001-es tanévre. TRAGIKUS BALESET. Két ha lottja és négy sérültje van an­nak a keddi balesetnek, ame­lyet az Ml-es autópályán egy holland kamion okozott, ami­kor hátulról belerohant egy munkásokat szállító kisbuszba. A család gyógyír a fogyatékosoknak is Beszélgetőpartnerünk Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány Kuratóriumának elnöke Idén Magyarország nyerte el az ENSZ által alapított Roose- velt-díjat, amely a legrangosabb nemzetközi fogyatékosügyi elismerés a világon - tudtuk meg Göncz Árpádnétól, a hazai fogyatékosok legismertebb pártfogójától. A díjat odaítélő amerikai intézet kiemelte, hogy 1998-ban a magyar Ország- gyűlés olyan törvényt alkotott, amely a fogyatékosok jogait és esélyegyenlőségük biztosítását deklarálja. A köztársasági elnök felesége volt az első olyan magyarországi „first lady”, aki a nyilvánosság elé lé­pett, sőt az elesettek legfőbb tá­mogatójává vált. ő az elnöke az értelmi fogyatékosokat pártfogoló Kézenfogva Alapítvány Kuratóriu­mának. Közreműködésével ké­szült el az a pályázat is, amely díj­nyertessé tette hazánkat.- Nagyon sok ember él közöt­tünk szomorú, keserves helyzet­ben - mondja munkatársunknak Göncz Árpádné, akit még hivata­los körökben is Zsuzsa néninek szólítanak. - Az állam egyenlőre nincs abban a helyzetben, hogy gondoskodni tudjon mindenkiről, a kisnyugdíjasokról, a nagycsalá­dosokról, a magukra hagyott gyer­mekekről, a hajléktalanokról és a születésüknél fogva sérült, rok­kant embertársainkról. Éppen ezért tartom fontosnak, hogy aki egészséges, aki teheti, az legyen segítségére a rászorulóknak.- Kofi Annan, az ENSZ főtitká­ra várhatóan májusban, New Yorkban Göncz Árpád köztársasá­gi elnöknek nyújtja majd át az or­szágunknak szóló elismerést.- Tavaly Írország nyerte el a dí­jat. Sajnos tudjuk jól, hogy a nyu­gati országokhoz képest igencsak nagy a lemaradásunk a fogyatéko­sok helyzetét tekintve. Az elisme­rés az elmúlt tíz évben történt erő­feszítéseket méltányolja.- Magával a díjjal 50 ezer dollár jutalom is jár. Mire fordíthatják ezt a pénzt ?- Az elmúlt években azért dol­goztunk, hogy a fogyatékosok el­szigetelődése, társadalmi kiszorí- tottsága csökkenjen. Nem az a jó, ha a világtól elzárt otthonokban rejtegetik őket. A legszerencsé­sebb, ha családban élhetnek. Per­sze ehhez olyan segítő intézmény- rendszert kell kialakítani, amely napközi elfoglaltságot nyújt, illet­ve a szülők halála után ugyancsak családias megélhetési lehetősége­ket teremt a számukra. A díjjal já­ró pénzből a hazai közvélemény­nyel is szeretnénk jobban megis­mertetni a fogyatékosok hétköz­napi problémáit, bemutatva azo­kat is, akik a mai, elanyagiasodott világban hajlandóak másokon se­gíteni. Most, az adóbevallások ide­jén sokaknak nyílik lehetősége ar­ra, hogy az adójuk egy százaléká­val olyan szervezeteket támogas­sanak, amelyek az elesettekért dolgoznak. Akik például a Kézenfogva Alapítvány javára ada­koznak, azoknak külön, szemé­lyesen is megköszönöm a segítsé­gét - mondotta Göncz Árpádné. (Az alapítvány adószáma: 18050495-1-43.) Németh zsuzsa Göncz Árpádné, Zsuzsa, aki az elesettekért dolgozik fotó. fsb/diósi imre Parlamenti pillanatkép fotó: feb/diósi imre

Next

/
Thumbnails
Contents