Tolnai Népújság, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-03 / 1. szám
TOLNAI# NÉPÚJSÁG JANUÁR 3. HÉTFŐ Sok-sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő BENJÁMIN és GENOVÉVA nevű kedves olvasóinkat. Névnapok története: Benjámin: Bibliai név, jelentése: a szerencse fia. Védőszent: Benjámin, Jákob pátriárkának Rácheltől született legkisebb fia, József testvére. Genovéva: Kelta és germán elemből álló név, jelentése: előkelő asszony (?). Védőszent: Szent Genovéva, Párizs védőszentje (+502). Virága: fehér rózsa. Az ortodox és a görög katolikus naptárban Szent Malakiás próféta és Szent Gordiász vértanú. Hajdan: Január harmadikán 170 éve, 1830-ban Paks szülötte, Rud- nyánszky Sámuel tanár az esztergomi papnevelő vezetője és kanonok lett. 135 éve, 1865-ben született Koppányszántón Köveskúti (Kutnyánszky) Jenő tanítóképezdei igazgató, 13 könyv és 120 zenemű szerzője. 125 éve, 1875-ben a szekszárdi polgári olvasókörben Borzsák Endre szekszárdi református lelkész A divatról című versét olvasta föl. 110 éve, 1890-ben Széky Ákos gyönki tanár szétküldte megrendelőinek az általa írt Kis Természettani Múzeum című könyvet. 65 éve, 1935-ben a sajtó elismerően méltatta, hogy Babits Mihály megkezdte Homérosz Iliász című művével rádió-előadásainak sorozatát. A napi igék: Katolikus: ÍJn. 3,22-4,6. Zsolt. 2. Református: Jób. 2. Lk. 4,20-30. Evangélikus: Ézs. 43,16-19. Mk. 1,1-13. Ortodoxnak. 2,14-26. Mk. 10,46-52. A Nap kél 7.32 órakor, nyugszik 16.05 órakor. A Hold kél 4.17 órakor, nyugszik 14.01 órakor Vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 81 cm, Paks 236 cm, Dombori 275 cm, Árvízkapu 660 cm. A Sió Palánknál 345 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) Szekszárdi ügyeletes újságíró: Venter Marianna. Tel: 511-513. fax: 511-500. Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bonyhád: Hangyái János 455-239. 06/20/9669-185. Dombóvár: Glaub Róbert 460-618, és 06/20/9860-530. Dunaföldvár.: Pataki Dezső, művelődési ház, 75/342-618. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/316-388, 06/20/9687-292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Várjuk olvasóink receptjeit! Mit is főzzek ma? Minden háziasszony jól tudja, milyen kellemetlen érzés, ha azon kell törnie a fejét, hogy mit főzzön ebédre, vacsorára. Segítséget nyújtani sorozatunkkal, amelyben minden nap egy- egy receptet ajánlunk olvasóinknak. ízletes, gyorsan és könnyen elkészíthető ételeket ajánlunk. Sorozatunkba várjuk az Önök által beküldött recepteket. Címünk: Tolnai Népújság Szerkesztősége, 7101 Szekszárd, Pf: 71. A borítékra, levelezőlapra kérjük, írják rá: „Mit is főzzek ma?" Most a szekszárdi Borbély Lászlón gombával tűzdelt libamell receptjét ajánljuk. Hozzávalók: 1 szép bőrös libamell, 1 nagy fej gomba, 1 kávéskanál zsír, só. A gombát apró, hosszúkás darabokra vágjuk, és a mellet a bőrön keresztül is átszúrva sűrűn megtűzdeljük vele. A tűzdelt mellet zsírban megforgatjuk, egy kevés vízzel puhára pároljuk, majd a sütőben ropogós pirosra sütjük. Az átszurkált bőrből jól kisül a zsír, a gomba pedig nemcsak a húsnak, de a zsírjának is különlegesen jó ízt ad. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége január 7-én, pénteken, 19 órától első alkalommal rendezi megSzekszárdon a TOLNA MEGYEI ÚJSÁGÍRÓBÁLT, amelyre a szervezők meghívják a megyei írott- és elektronikus média valamennyi munkatársát, függetlenül attól, hogy tagja-e valamelyik újságíró szervezetnek vagy sem. A bálra hívjuk az újságolvasókat, rádióhallgatókat és tv-nézőket, akik a 2000. esztendő első farsangi bálján együtt kívánnak szórakozni az újságírókkal. A bál karitatív jellegű, a tiszta bevétel a MÚOSZ Szolidaritás Alapítványán keresztül Tolna megye szociálisan rászoruló újságíróit támogatja. Program: "Alpha Band" Budapest Sztárvendég: Charlie és Győrfi Kata Díjmentes "Régimódi fotó" a vendégeknek. Vendéglátás: Három fajta menüválaszték és éjféli töltöttkáposzta, Stella Artois sör, bátaapáti EUROBOR Kft. különleges fehér- és vörös borai, egész éjjel díjmentesen. A bálról a Szekszárd Városi Televízió élő adásban közvetít. A belépőjegyek 5.000 forintért megvásárolhatók Szekszárdon, a Tolna Tourist Széchenyi út 38. szám alatti irodáiéban. A bál kiemelt támogatója: Paksi Atomerőmű Rt, Visszatérni érdemes - olvasható az egyik szekszárdi MOL-kútnál. Nos, akik december 31-én jártak ott, azt követően pedig január 1-én tértek vissza, eldönthették, hogy érdemes volt-e. Egyébként valamennyi magyar benzinkútnál hasonló a helyzet. fotó: gottvald károly Lottószámok Ötös lottó A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint az 52. játékhét ötös lottó nyerőszámai a következők: 14, 25, 42, 52, 64. Jokerszám: 466859 Hatos lottó A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint az 52. játékhét hatos lottó nyerőszámai a következők: 2, 9, 27, 34, 37, 43. Pótszám: 12 Olvastam írta: Venter Marianna Merre tartunk? Sokféle krónikát, számvetést készítettek az elmúlt időszakban, közeledve a dátumváltáshoz, ami vagy az évszázad és évezred végét jelenti, vagy nem. (A szakértők szerint ugyanis az igazi ezredvég ebben . az évben esedékes.) Nos, a számvetés akkor is érdekes és időszerű volt, tanulságos és elgondolkodtató. Amióta civilizáció létezik a Földön, talán sohasem voltak ekkora különbségek a világon, mit most. Ha minden jól megy, néhány éven belül embereket küldünk a Marsra, a technika csodáit pedig már alig lehet hétköznapi műveltséggel felfogni. Ugyanakkor még mindig milliók halnak éhen a világon, a legalapvetőbb higiéniás feltételeket és orvosi ellátást nélkülözve. Az óriási metropoliszokban gépesített háztartásokban élnek az emberek, s ha kedvük szottyan, másodpercek alatt a bolygó másik felével társalognak a világhálón keresztül Dél-Amerika esőerdőiben pedig olyan őslakók élnek, akik európai embert talán életükben egyszer ha láttak, semmilyen technikával nem rendelkeznek, nem foglalkoznak a naptárral, az idő múlásával, évezredek óta ugyanolyanok a mindennapjaik. Óriási a szakadék, s számos a kérdés: vajon ki- egyenlítődik-e valaha is ez a hatalmas különbség. S ha igen, akkor a kettő közül vajon melyik pólus irányába jut majd el ezer év múlva az emberiség? Humor Ruhavásár- Ezt a ruhát vedd meg, szívem!- De Jenő, ilyet ma már nem visel senki!- Akkor itt van ez a másik!- Ezt? Hiszen ilyenben jár mindenki! Színház után- Na, kislányom, hogy tetszett neked a papa a gorilla szerepében?- Mama, Darwinnak igaza volt. Barátnők- Képzeld, Gizi, ma névtelen levelet kaptam, amelyben azt írta valaki, hogy egy beképzelt, öntelt, buta liba vagyok!- Ne izgasd maga, Valikám, ezt csak olyan valaki írhatta neked, aki jól ismer téged! Bérházban- Te gazember, részeges csavargó! - veszekszik a férjével Kovácsné. A férj visszakiabál, amikor valaki becsönget.- Mit akar? - nyit ajtót a férj.- Tessék megmondani a feleségének, hogy egy kicsit hangosabban ordítson, mert a földszinten alig lehet hallani valamit. A francia seregben- Uraim - kezdi a tiszti gyűlést az öreg ezredes -, örvendetes eseményt kell bejelentenem. Kedves feleségem ma egészséges fiúgyermeknek adott életet. A gyűlés legfiatalabb tisztjei összenéznek és gúnyosan, öntelten mosolyogni kezdenek.- Az eseményen kár lenne bárkinek is kárörvendezve mosolyognia maguk közül - folytatja az ezredes. - A kisfiú ugyanis néger. Katari templom Katar kormánya engedélyezte az emirátusban az első katolikus templom felépítését - jelentette be Olaszország nagykövete a Gulf Times című lap jelentése szerint. Ignazio di Pace, Itália nagykövete elmondta: az engedély megadásáról a katari külügyminisztérium Abu Dhabi (Egyesült Arab Emírségek) érsekét, monsignore Grimollit tájékoztatta. Az 522 ezer lakosú kis emírségben 60 ezer katolikus és 10 ezer görögkeleti vallású keresztény él. Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. MAGYAR JÁNOSNÉ sárpilisi lakos életének 76. évében elhunyt. Temetése 2000. január 4-én 10.30-kor lesz a sárpilisi temetőben. A gyászoló család Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. SZEKERES JÁNOSNÉ sz. Brenner Mária (decsi lakos) életének 89. évében elhunyt. Temetése 2000. január 3-án 11 órakor lesz a decsi temetőben. Á gyászoló család Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ANTAL FERENC volt dunaföldvári tanácselnök életének 52. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2000. január 5 -én 14 órakor lesz a dunaföldvári fölvégi temetőben. Minden külön értesítés helyett A gyászoló család Sok felhő, néha napsütés Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT Média Kapcsolatok Osztálya ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE Nagyobb változást okozó frontok távol lesznek hazánktól, mégis sokszor érik el hazánkat vastagabb felhősávok. A reggeli és a délelőtti órákban sokfelé lesz erősen párás a levegő, ködös területek is lesznek. Az északkeleti megyékben a köd akár egész nap megmaradhat, és ott gyenge havazás is kialakulhat. Az ország nyugati felében azonban a változóan felhős ég mellett kevés napsütés is lehet. A hőmérsékleti maximum általában -4, +1 fok között alakul, de a tartósan ködös helyeken -5 fok alatt várható. Napközben gyakran megnövekszik a felhőzet, de lesznek rövidebb napsütéses időszakok is. Délelőtt sokáig párás lesz a levegő, és ködfoltok is lehetnek. Havazásra nem kell számítanunk. A délnyugati, nyugati szél többnyire mérsékelt marad. A hőmérsékleti maximum -1, +1 fok között lesz. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 0 Velencei-tó: 0 Szelidi-tó: 0 Fertő-tó: 0 Tisza: 0 - 1 Duna: 1 -2 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 0 Paks:-1 Siófok: 0 Pécs: +1 Szekszárd: 1 Mohács: 0 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 25-30 Velencei-tó: 20-25 Tisza-tó: 20-25 Fertő-tó: 25-30 Kaposvár: 20-25 Paks: 20-25 Siófok: 20-25 Pécs: 20-25 Szekszárd: 25-30 Mohács: 20-25 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL A kora délelőtti órákban néhol előfordulnak ködfoltok, havazás azonban nem várható. A hideg, gyakran nedves levegőben a reumatikus fájdalmak megerősödhetnek. Fronthatás egyébként ma nem várható. Országos előrejelzés (5 napos 120 Ft+ÁFA/perc): 06-90-304-631 Országos előrejelzés 30 napra: 06-90-304-628 Speciális élő tájékoztatás (240 Ft+ÁFA/perc): 06-90-504-001 Orvosmeteorológia (120 Ft+ÁFA/perc): 06-90-304-612 TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 511- 510. Telefax: 511-500. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hirlapkereskedelmi Rt. végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 745,- Ft, negyedévre 2235,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon, rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer - Budapest Kiadói Kft., Axel Springer - Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. k