Tolnai Népújság, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-27 / 22. szám
2000. Január 27., csütörtök HAZAI TÜKÖR Tolnai Népújság - 5. oldal Ellenőrzött támogatás Közigazgatás és praxisjog Éles vita az Országgyűlés önkormányzati bizottságában A megyei közigazgatási hivatalok élén történt év eleji változásokkal foglalkozott szerdai ülésén az Országgyűlés önkormányzati bizottsága. Az ülésen általános vitára bocsátották az önálló orvosi praxisjog törvénytervezetét. A szocialisták előre jelezték módosítási szándékukat. Budapest Ellenzéki részről élesen bírálták a kormányzat eljárását a közigazgatási hivatalok ügyében, azt sem zárva ki, hogy „politikai zsákmány- szerzés” motiválta a koalíciót. Mikes Éva, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára politikai non- szensznek nevezte a vádat, mondván, a 20 közigazgatási hivatali vezetőből 14 a helyén maradt. Érvelése szerint a közigazgatás megbénulásához vezetett volna, ha először megszüntetik a hivatali vezetők megbízatását, és csak ezt követően írják ki a pályázatokat. Az önkormányzati bizottság ezután 14 igen szavazattal 4 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett általános vitára bocsátotta az önálló orvosi tevékenységről szóló törvényjavaslatot. Az ellenzéki oldalról érkező bírálatok szerint a törvény- javaslat nem rendezi az önkormányzati tulajdonban lévő eszközök és ingatlanok használatát a praxisjogok privatizációját követően, és bizonytalan az is, hogy mi lesz a sorsa azoknak a hátrányos helyzetű körzeteknek, ahová ma sem lehet háziorvost találni. A kormány képviselőjének elmondása szerint miután a tulajdonviszonyok megváltoztatása kétharmados törvénymódosítást igényel, a javaslat továbbra is az önkormányzatok tulajdonában hagyja a rendelőket, és a felek szabad megegyezésére Államelnök kerestetik Milyen legyen az ország első embere? Egy nagy tekintélyű, belföldön és külföldön egyaránt elfogadott, pártsemleges, mégis a parlamenti pártok többségének tetsző, azaz lehetőleg kétharmados támogatottsággal megválasztható, nem túl fiatal személynek van esélye arra, hogy Göncz Árpádot felváltsa a köztársasági elnöki székben - vélekedik Halmai Gábor alkotmányjogász. Szerinte a népszerűségi lista utolsó helyeiről reménytelen a nekifutás. bízza azok esetleges magánosítását. Közölte: a be nem töltött praxisok sorsát a törvény hatályba lépését követő végrehajtási rendelet fogja szabályozni, ezeken a területeken várhatóan a többinél jóval könnyebben lehet majd praxishoz jutni. A jogalkotási program szerint előreláthatólag májusban vitatja meg az Országgyűlés azt a törvényjavaslatot, amelyik a szakellátásban dolgozó orvosok helyzetét igyekszik majd rendezni. Az MSZP azt javasolja, hogy az önálló orvosi tevékenységről szóló törvény csak 2001. január elsején lépjen hatályba. A szocialisták indítványozni fogják továbbá, hogy a háziorvosok közalkalmazottként is folytathassák praxisukat. Kökény Mihály, a parlament egészségügyi bizottságának elnöke leszögezte: az MSZP nem támogatja, hogy az önkormányzatoknak a jövőben semmilyen köze ne legyen az alapellátáshoz. Szerinte a jelenlegi kormányjavaslat szellemében és koncepciójában is az eredeti javaslatot követi, ezért az elfogadhatatlan az MSZP számára. Mint mondta, a működtetési jogban megtestesülő érték számos eleme nem lehet adásvétel tárgya. „A törvényjavaslat kiüríti az önkormányzatok ellátási felelősségét, és nem hoz előrelépést a finanszírozási garanciák területén” - tette hozzá. Kökény Mihály hangsúlyozta: az MSZP egy kiérlelt, valóságos reform híve. Február 1-jétől az önkormányzatok megvizsgálhatják a gyermekvédelmi támogatást igénylők vagyoni helyzetét - tudtuk meg a szociális tárca illetékesétől. Mint azt dr. Lantai Csilla címzetes tanácsos lapunknak elmondta, a rászorultság alapja továbbra is az egy főre jutó jövedelem ösz- szege lesz, ami nem haladhatja meg a mindenkori nyugdíjminimum értékét (ez az idén 16600 forint). A kérelmet, amelyhez csatolni kell a jövedelemnyilatkozatot is, január végéig lehet eljuttatni a helyi polgármesteri hivatalokba. Először márciusban folyósítják a gyermekvédelmi támogatást a rászorulóknak. Az önkormányzat minden kérelmezőnél végezhet környezettanulmányt. Ebben a szociális körülményeket rögzítik, és vagyonbecslést végeznek. Utóbbira akkor kerül sor, amikor a kérelmezők életvitele és a bevallott jövedelmi szint között feltűnő a különbség.- Milyen összeghatárok mellett jogos a támogatás kérelmezése? - kérdeztük Lantai Csillától.- Az egy háztartásban élő családtagokra jutó jövedelem nem haladhatja meg a nyugdíjminiIgazságügyi Minisztérium A kormány által a napokban elfogadott koncepció alapja lehet egy gyorsabb, hatékonyabb és a hitelező érdekeit az eddigieknél jobban figyelembe vevő bírósági végrehajtásnak. Adósok börtöne nem lesz, de aki szándékosan akadályozza a végrehajtást, az pénzbüntetéssel, vagy akár szabadságvesztéssel is büntethető lenne. A befektetések, vállalkozások ösztönzését, a hitelélet működő- képességének biztosítását szolgálja az a több törvényt is érintő elképzelés, amelynek részletes kidolgozására a legutóbbi kormányülésen adott felhatalmazást a kabinet. Szükségesnek látszik például a pénzforgalmi jogszabályok módosítása - nyilatkozta lapunknak Gadó Gábor helyettes államtitkár. Az Igazságügyi Minisztérium (IM) munkatársa szerint a gyors és eredményes végrehajtás érdekében fontos lenne az azonnali inkasszórendszer bevezetése. Ennek jelenleg az szab gátat, hogy a hitelező sokszor nem tudja, az adós hány számlán tartja a pénzét. Ezért szükség lenne egy közhiteles nyilvántartásra, így a cégek nem dughatnák el pénzüket a hitelező elől. Amint azt Gadó Gábor elmum összegét, vagyis idén a 16600 forintot. Ha ez a feltétel teljesül, akkor jön az egy főre jutó vagyon vizsgálata. Itt a felső küszöböt a törvény 1245 000 forintban határozza meg. Ezt azonban csak ott vizsgálják, ahol az önkormányzat saját rendeletben előírja. Lehetséges tehát, hogy nem mindenhol figyelik majd a vagyon nagyságát.- Mi nem számít vagyonnak?- Nem számítják azt a házat, vagy lakást, ahol a család él, vagy azokat a munkavégzéshez szükséges eszközöket, amelyek a család megélhetését biztosítják, és a mozgáskorlátozottak gépkocsiját. Viszont ha egyetlen értéktárgy egy főre eső értéke meghaladja a 415 ezer forintot, akkor az összes vagyon értékét összeadják.- Mekkora összeget kaphatnak a rászorulók ilyen címen, s miből?- A központi költségvetés ebben az évben 37,5 milliárd forintot fordít erre a célra. Ez azt jelenti, hogy egy gyermek után havi 3320 forint jár. Előzetes kalkulációk szerint az új rendszerű ellenőrzéssel mintegy kétmilliárd forint megtakarítható, amit a valóban rászorulóknak kívánnak iskolakezdési támogatásként szétosztani augusztusban vagy szepmondta, szükségesnek látszik a fedezetelvonás szabályainak módosítása is. Ezentúl vizsgálnák a közeli hozzátartozók közötti ingyenes ügyleteket, amennyiben felvetődik a gyanú, hogy az adós a végrehajtás alól ily módon kívánja vagyonát kimenteni. Ugyancsak górcső alá vonnák az anyacég és leányvállalata közti pénzügyi tranzakciókat is. A most kidolgozás alatt álló tervezet szerint változnak az ingatlanok árverésére vonatkozó szabályok is. A módosított jogszabály lehetőség szerint a minél gyorsabb, minél magasabb áron történő értékesítést támogatja majd. Ugyanakkor a kizárólag lakás céljára használt ingatlant csak rendkívüli esetben engedné elárverezni. Magánszemély adóssága csak egy esetben fedezhető cége tulajdonából: bizonyítható rosszhiszemű fedezetelvonás esetén. Ezt a jelenleg is érvényes szabályt a jogalkotó nem kívánja bővíteni. Azt azonban megvizsgálják, hogy magánszemély fizetésképtelensége esetére bevezessenek-e valamilyen sajátos csődeljárást. Amennyiben az egyébként jóhiszemű adós helyzete reménytelenné válik, bíróság állapítaná meg azt az időtartamot, amely alatt az adósnak jövedelme bizonyos részét a hitelezők között meg kellene osztania. ______h.m. Bu dapest Halmai Gábor úgy gondolja: nem az államelnök választásának jogi hátterével, hanem a politikai egyetértéssel van a gond. Egyértelmű - s ez világosan ki is derül a kormányzó pártok koalíciós szerződéséből -, hogy a kisgazdák tehetnek javaslatot az új köztársasági elnök személyére. Csakhogy az FKGP által ajánlott személy(eke)t a Fidesz megvétózhatja. Ha ők. ketten meg is állapodnának, számításukat az ellenzék könnyen keresztülhúzhatja, hiszen a parlamenti szavazás első két fordulójában az összes honatya kétharmadának kell igennel voksolnia a jelöltre. Igaz, a harmadik fordulóban már elég az egyszerű többség. Halmai szerint, noha némi időhúzással a kormánypártok maguk is államelnökké tudják emelni saját jelöltjüket, az ily módon megválasztott köztársasági elnök nem lesz igazán legitim. A nemzetközi tapasztalatok is azt mutatják, hogy a legfőbb közjogi méltóságnak egy határokon belül és kívül egyaránt elfogadott, nagy tekintélyű és népszerű embernek kell lennie. Olyan valakinek, aki - ha van is politikai múltja - a pártoktól egyforma távolságra tud maradni, s összehozza, nem pedig megosztja a különféle nézeteket valló erőket. Arra a kérdésünkre, hogy a politika, esetleg a tudomány vagy a kultúra világából sikerülhet-e könnyebben az esélyesek közé jutni, illetve hogy az eddig felvetődött személyek közül ki lehet a befutó, az alkotmány- jogász nem adott egyértelmű választ. Szerinte nem az a fontos, hogy expolitikus, alkotmánybíró vagy író-e a jelölt, hanem hogy mit tud, milyen az egyénisége és az elismertsége. Az eddig emlegetett nevek közül az MDF-elnök Dávid Ibolya eleve cáfolta, hogy pályázna a posztra, Martonyi János „hírbehozása” kapcsán pedig a kisgazdák fejezték ki aggodalmukat. Az ellenzék jelöltjei, Glatz Ferenc, illetve Németh Miklós - ismerve a választás feltételeit és körülményeit - szóba sem jöhetnek. Az Alkotmánybíróság volt elnökének, Sólyom Lásdónak MDF-es múltja ellenére is lehet esélye, a jelenlegi elnök, Németh János pedig kifejezetten elfogadottnak számít a parlamenti frakciók körében. Talán azért, mert míg Sólyom sokszor mondott politikai indíttatású véleményt a bírák döntése kapcsán, addig Németh még nemigen foglalt állást efféle ügyekben. Halmai Gábor úgy látja: a sokak szerint legesélyesebb Torgyán József a fenti feltételek közül egyiknek sem felel meg, személyével kapcsolatban mostanában már a Fidesznek is fenntartásai vannak. TAKÁCS MARIANN TELJESÍTETTÉK. A vám és pénzügyőrség 1999-ben mintegy 1550 milliárd forint bevételt ért el, ami 17 százalékkal több, mint a korábbi évben, és ezzel teljesítette a kormányzat elvárásait. Az elmúlt 10 év alatt a vámhatóság bevételei nominálisan megtízszereződtek. Ez idő alatt a vámhatóság befizetéseinek részesedése a központi költségvetés bevételeiből 15,5 százalékról 47,5 százalékra nőtt. INFLUENZA. Az utóbbi egy hét megbetegedési adatai azt igazolják, hogy az országban jelenleg sehol sincs influenzajárvány, és az influenzaszerű megbetegedések száma is folyamatosan csökken. A Budapesten és 14 megyében működő influenzajelentő szolgálat az esztendő harmadik hetében összesen 24 500 influenzaszerű megbetegedést regisztrált. MÁV. Közeledtek az álláspontok a MÁV Rt. és két vasutas szakszervezet között A szerdai egyeztető tárgyalás napirendjén a kollektív szerződés egyik vitatott pontja, a munkarend-módosítás szerepelt. A MÁV egyelőre kitart eredeti álláspontja mellett, miszerint a munkarend vitás kérdéseinek rendezésére összesen 30 nap álljon rendelkezésre, és ha ez idő alatt nem születik megállapodás, a MÁV - a tárgyalások folytatása mellett - bevezetheti a gazdaságilag indokolt, módosított munkarendet. FÖLDKÁRPÓTLÁS. A románi ai földkárpótlás kérdéseiről tájékoztató iroda pénteken nyílik meg Budapesten. A romániai kárpótlási törvény több ezer, Magyarországon élő embert érint, akik a törvény rendelkezése szerint visszaigényelhetik egykori tulajdonukat, föld-, illetve erdőterületeiket. Ez azokra vonatkozik, akik nem mondtak le román állampolgárságukról, vagy pedig igazolni tudják, hogy korábban akaratukon kívül fosztották meg őket a román állam- polgárságtól. NYILVÁNTARTÁS. A Robot zsaru 2000 elnevezésű rendőrségi adatnyilvántartó és bűnelemző program telepítése január 1-jén valamennyi rendőr- kapitányságon és a határőrség nyomozószerveinél befejeződött. A rendszer egységes hálózatba kötése 2001. január 1-jén fejeződik be, ennek révén a nyomozóhatóságok munkatársai széles körűen hozzáférhetnek a rendőrség által nyilvántartott adatokhoz. JÉGTÖRŐK. Tíz nagy és három kisebb jégtörő hajó áll készenlétben a Dunán, hogy a napokban megkezdődött jegese- dés okozta esetleges gondoknál bevethetők legyenek. temberben. szalóky eszter Egyszerűsödik a pénzbehajtás Csak az menjen katonának...? Mindenki egyetért abban, hogy változnia kell a magyar hadseregnek, de arról, hogy milyen legyen, mikor, és mennyi pénzből valósuljon meg az átalakulás, szinte mindenki mást gondol. Az eltérések abból is adódhatnak, hogy a kormánypártoknál átfogó, letisztult elképzelések még nem alakultak ki, mert a stratégiai felülvizsgálat eredményeire várnak. Az azonban már most látszik, hogy a jobboldaliak a sorozás intézményének valamiféle továbbélését szeretnék, míg a két legnagyobb ellenzéki erő a tisztán hivatásos hadsereget tartja jónak. A, n dósítónknak nyilatkozva elmond- fa, hogy néhány hónappal ezelőtt Nem csitul a sorkötelezettségről már megvitatták a honvédelemről folyó vita. Az MSZP szükséges- szóló elképzeléseket a parlamentnek tartja a sorozás kérdésének ben, és az ott elhangzottakat is fi- parlamenti megtárgyalását, a Sza- gyelembe véve megindult a hon- bad Demokraták Szövetsége pe- védség helyzetének felülvizsgála- dig népi kezdeményezést akar in- ta. Ennek eredménye után lehet dítani a kérdés parlamenti napi- dönteni arról, milyen módon kell rendre tűzése érdekében. átalakítani a magyar haderőt. Nem érti az ellenzéki pártok Most is látszanak azonban a kezdeményezését Simicskó 1st- pártok közötti markáns különbsé- ván, a Fidesz honvédelmi ügyek- gek. A legnagyobb kormánypárt kel foglalkozó képviselője, aki tu- szerint fokozatosan professzioMa még kötelező a sorozás fotó: feb nalizálni kell a sereget, de ez később sem jelentheti azt, hogy egyáltalán nem kell bevonulnia a polgároknak. Szerintük Magyarországon nem lehet olyan katonaság, mint Amerikában vagy Hollandiában, mert ha csak zsoldosaink lennének, akkor veszélybe kerülhetne az ország biztonsága. A kis létszámú önkéntes állomány nem minden esetben tudná megvédeni az országot, arra pedig nem lesz pénzünk belátható időn belül, hogy nagyon jól felszerelt, a fiatalok számára vonzó seregünk legyen. Inkább a jelenlegi kereteket kellene új tartalommal megtölteni: jobb ellátás, jobb technika, az emberi jogok hatékonyabb védelme esetén még a sorkötelesek számára is vonzó lehetne a bevonulás. További érv az általános sorozás mellett, hogy a katonaság az utolsó intézmény, ami még közösségi szellemet ad és arra nevel, valamint az is, hogy a zsoldos hadsereg elidegenedhet saját országától. Tudomásul kell venni, hogy a polgároknak nemcsak jogaik, hanem kötelességeik is vannak hazájukkal szemben - mondta Simicskó István. A másik kormánypárt képviselője, a kisgazda Pápai Mihály még hozzátette, hogy katasztrófa esetén a honvédség az egyetlen nagy létszámú erő, amely azonnal bevethető. A honatya kifejtette: fontosnak tartja, hogy újból sikk legyen katonának lenni, ahogy az régen is volt. A Magyar Igazság és Élet Pártja nevében Győri Béla szóvivő úgy nyilatkozott, hogy a profi hadsereg elvenné az ifjúság közös nevelési fórumát, bérkatonaságról ezért nem lehet szó. Az MSZP szerint végre konkrét tervek kellenek arról, hogy mikor, miből és mivé alakítjuk seregünket. Ha erről a kormánypártok nem hajlandóak tárgyalni, akkor ők is támogatják az aláírásgyűjtést. Elképzelésük szerint tisztán önkéntes és hivatásos katonaságra van szükségünk, de ezt pénzhiány miatt csak tíz éven belül lehet megvalósítani. Ám dönteni most kell, nem szabad tovább húzni az időt - nyilatkozta lapunknak Juhász Ferenc, a párt frakcióvezetőhelyettese. A vitát elindító SZDSZ képviselője, Fodor Gábor szerint már 2002 végétől meg lehetne szüntetni a kötelező bevonultatást. A politikus úgy véli, 2006-tól már olcsóbb lenne az új típusú szervezet fenntartása, mint a mostani elavult, rosszul működő, feladatát ellátni csak nagyon szerény mér- tékben képes honvédségé. - w -