Tolnai Népújság, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-05 / 3. szám
2000. január 5., szerda Megyei Körkép 3. oldal Vírus van, járvány nincs Bár valamivel többen fordultak felsőlégúti panaszokkal orvoshoz az elmúlt héten, a betegek száma a tavalyihoz képest alacsony, járványról pedig nincs szó. A zsúfolt rendelőkből több betegre következtetni optikai csalódás lehet, miután azok is ezen a héten jelentkeztek orvosnál, akik a múlt héten az ünnep miatt ezt nem tették meg. A háziorvosok nem számoltak be a betegek számának jelentős emelkedéséről. Dr. Bencze Gábor, a tamási központi ügyelet vezető orvosa elmondta: a hét végén több volt a hívás, de ez az ünnepek alatt már megszokott. Dr. Takács Imre, tamási háziorvosnál hétfőn hatvannégy, tegnap harminchat beteg fordult meg. A betegek körülbelül húsz százaléka jelentkezik influenzaszerű tünetekkel, ez több a szokásosnál. Betegei körében jóval több a szövődmények, - tüdő- gyulladás, légcső- és hörghurut, arcüreggyulladás - előfordulásának száma az átlagosnál. Az ÁNTSZ Tolna Megyei Intézeténél negyedik hete működik jelentőszolgálat. December 27 és január 2 között 1275 beteg fordult felsőlégúti panaszokkal orvosához - mondta érdeklődésünkre dr. Szűcs Mária, az ÁNTSZ járványügyi osztályának vezetője. Ez némiképp több, mint az előző heti szám, amikor 1008 beteget jelentettek a háziorvosok. Ez nem utal tömeges megbetegedésre. A betegség klinikai megjelenésében egységes képet mutat, emögött azonban különféle kórokozók állhatnak - mondta az osztályvezető. A betegség elsősorban a 15-59 éves korosztályt, a fiatal felnőtteket és a középkorúakat veszélyezteti. Megye: hiányzó források Takarékoskodás és megszorító intézkedések. Koltai Tamás szavait idézve ezen alapelvek jellemzik a megyei önkormányzat idei költségvetési koncepcióját. A megyei közgyűlés elnöke mindehhez még hozzátette: az időszak kiemelt feladata a hitel összegének maradéktalan visszafizetése. A 2000. esztendőre vonatkozó költségvetési tervezetet - más napirendi pontok mellett - a legutóbbi megyei közgyűlés tárgyalta. Az előterjesztett anyag egyebek mellett ezt a megállapítást is tartalmazza: a pénzügyi helyzetet tekintve idén sem következik be számottevő javulás. „A képződő összes megyei ön- kormányzati bevétel 7,56-7,57 milliárd forintra tehető” - olvasható az összegzésben. „Ezzel szemben a kiadási igények együttes összege meghaladja a 8,3 milliárd forintot. A realitások figyelembe vételével számított kiadási szükséglet 7,83 milliárd forintban határozható meg.” Ez azt jelenti, hogy a költségvetés összeállításakor 260-270 millió forint forráshiánnyal kell számolni. A rendkívül szűk mozgástér miatt a megyei önkormányzat több fontos intézkedést is tervez. Amellett, hogy az önként vállalt feladatokra fordítható kiadások nagyságrendje nem növekedhet, elkerülhetetlennek tűnik a létszámfejlesztések minimálisra korlátozása, egyes területeken létszám stop elrendelése. A szigorítás „feltételezi a közszolgálati alkalmazottak illetményrendszerérői és egyéb juttatásairól szóló rendelet egyes szakaszainak újragondolását.”- A kormány és a parlament által garantált pedagógus bérnövekedés természetesen szerepel a költségvetésünkben - nyilatkozta lapunknak Koltai Tamás. - A nem pedagógus körben foglalkoztatottak bérét tekintve pedig - mint előterjesztő - azt javasoltam, hogy a határozatban ne szerepeljen az emelés előli elzárkózás, de ne essen szó az esetleges emelés mértékéről sem. A testület előtt tett vállalásom értelmében a februári költségvetési rendelet elfogadásáig megpróbáljuk megkeresni - együtt a hivatallal és a munkavállalók érdekképviseleteivel - azokat a forrásokat, melyek méltányos megoldást tesznek lehetővé.-száHívja pénteken a 06-80-200-398-as telefonszámot Zöld vonal, őstermelőknek Várjuk gazdálkodó olvasóink telefonjait, január 7-én, pénteken reggel 9 órától déli 12 óráig. A téma az őstermelői igazolványok és az őstermelői adózás. Szerkesztőségünkben várakozó szakemberek: Fritz Imre főfalugazdász, és az adóhivatal munkatársai, Véhmann Éva osztályvezető, és Báli Mónika, az ügyfélszolgálati osztály munkatársa várják kérdéseiket. Gazdálkodó olvasóink kérdést tehetnek fel például arról is, hogy meghosszabbítható-e az őstermelői igazolvány miután minden rubrika betelt, terveznek-e változást az őstermelői státusz módosításában, az idei évben kell-e érvényesíteni, változott-e az őstermelői adózás? A zöld vonalunk, a 06-80-200-398-as telefonszámon pénteken délelőtt várja olvasóink hívásait. Tizenhatezer hektár víz alatt Az ország 91 belvízvédelmi szakaszából 55-ön van belvízvédelmi készültség. A védekezésben résztvevők létszáma változatlanul meghaladja az ezret. A védekezés napi költsége 31 millió forint. A Tolna megyei helyzetről Klingl Bélát, a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségének vezetőjét kérdeztük, aki úgy fogalmazott, hogy a megyében a belvízvédelmi helyzet legutóbbi tudósításunk óta stagnál. Annyiban javult a helyzet, hogy nem romlott, ugyanis a hideg miatt a csapadék összeggyűlésének és lefolyásának ideje csökkent, a leesett hó nem mind olvadt el. A készültségi fokozatokban változás nem történt. A Sárvíz menti területeken, Pálfától Sióagárdig és a Szekszárd-bátai övezetben első fokű a készültség. A megye harmadik kritikus pontja a Kapos környéke. A Nádor csatorna vízszintjében néhány centiméter a csökkenés, a Szekszárd-bátai öblözetben pedig stagnál a helyzet. A folyamatosan átemelt vízmennyiséggel szinten tudják tartani a belvíz szintjét. Mint már szóltunk róla, Nagydorog térségében egy jelenleg megközelíthetetlen térségében több, mint 600 méteren ismeretlen tettesek elbontották a nyúlgátat. Szerencsére eddig a vízszint még nem érte el a kritikus magasságot, de ha továbbra sem tudnak oda bemenni, akkor a földeket elönti a víz. Több intézkedés is várható a közeljövőben. Több vízfolyáson is megkezdik a növényzet eltávolítását. A nagy mennyiségű hó összetömörítette a sást és a nádat, ami lelassította a vizek lefolyását. A fő befogadó helyeken, ahol dugószerűen működik a növényzet, eltávolítják ezeket. Bogyiszlónál már folyamatban van a munka, s sor kerül rá a Szekszárd-bátai főcsatornán is. Hogy ebből mennyit tudnak elvégezni, az a rendelkezésre álló pénzen múlik. Kérdésünkre válaszolva Klingl Béla elmondta: a dunai árhullám kedvezőbb volt a vártnál, alatta maradt az előrejelzésnek, s ezért szerencsére nem kellett a bátai zsilipet elzárni. A szivattyúzás mellett ezért ott változatlanul folyik ki a víz gravitációs úton is. Ha minden sikerül, akkor ipartörténetileg is érdekes eseményre kerül sor Bátán. Egy 104 éves szivattyú beindítását tervezik, ami valamikor a 80-as években működhetett utoljára. Kerestek és találtak egy idős bácsit, aki valamikor az igazgatóságnál dolgozott, az ő segítségével jó esély van arra, hogy beinduljon a szivattyú. Decs határában újabb mobil szivattyúkat helyeznek üzembe. Dr. Vida György, a megyei FM hivatal helyettes vezetője lapunk kérdésére elmondta, hogy a falugazdász-hálózat felmérte a belvízzel elöntött területek nagyságát. Jelenleg Tolna megyében több, mint 16 ezer hektár van víz alatt. Ebből szántóterület 12 ezer 33 hektár, szántón belül az elvetett terület nem éri el az ötezer hektárt, a rét-legelő 3166 hektár, az egyéb művelési ág pedig 1063 hektár. A belvíz nem a biztosítható elemi károk kategóriájába tartozik, s erre állami támogatás sem jár. A tavalyi támogatási rendelet lehetőséget biztosított a nem biztosítható elemi károk enyhítésére, a felmérések után. Ebben a pillanatban nem lehet még megmondani, hogy milyen kárenyhítés lesz az idén. Ma még a károkat sem lehet felmérni, hiszen egy kedvező tavaszi időjárás esetén a víz visszahúzódhat, s a kár minimális is lehet. Ihárosi Ibolya Bogyiszlónál a növényzet eltávolításával akarják meggyorsítani a víz elfolyását Fotó: Gottvald Károly Együtt sírnak, külön nevetnek? Tegnapi számunkban írtunk arról, hogy a tolnai képviselőtestület a tavalyiakhoz képest csökkentette az idei lakossági és intézményi víz- és csatornadíjakat, illetve nem emelte a közületi tarifákat. Tette mindezt úgy, hogy eltért attól a konszenzusos javaslattól, amelynek alapján a Tolna Vízmű Kft. tulajdonos önkormányzatai a tolnai döntést megelőzően elfogadták a 2000. évi víz- és csatornadíjakat. Magyarán: Tolnán alacsonyabbak lettek a díjak, műit a kft. többi tulajdonos önkormányzatánál. Ezúttal tehát arra voltunk kíváncsiak, vajon mit szól ehhez néhány társ-önkormányzat vezetője, illetve a Vízmű Kft. A Tolna Víz- és Csatornamű Kft. ügyvezetője nem kívánt reflektálni a leírtakra. Szedres polgár- mesterét nagyon meglepte a tolnai döntés. Koleszár Mihály úgy fogalmazott, hogy annak idején a települések az együtt sírunk, együtt nevetünk elv alapján alakították meg a Tolna Vízmű Kft- t, ezért is furcsállja, hogy most, amikor a cég jól működik, az idei vízdíjak mértékéről szóló megállapodást minden tulajdonos önkormányzat elfogadta, kivéve a legnagyobb tulajdoni hányaddal rendelkező tolnait. Hangsúlyozta, hogy a hamarosan esedékes tulajdonosi taggyűlésen sok dolgot kell majd tisztázni. Kocsner Antal faddi polgármester véleménye szerint Tolna ezt a lépést nem tehette volna meg, mert az sérti a tulajdonosok közötti megállapodást. Sióagárd polgármestere, Háry János azt mondta, hogy szerinte a tolnai testület döntése nem jogszerű, mivel a kft. alapító okirata szerint a tulajdonos önkormányzatoknak egységes vízdijakat kell megállapítaniuk. Mint mondta, kezdeményezi a tulajdonos települések vezetőinek összehívását, a történtek megbeszélését és a vélemények kinyilvánítását. Egy olvasói reagálás is érkezett szerkesztőségünkhöz, amely szerint a cikkben közölt tarifák nem felelnek meg a valóságnak, mivel a most kézbesített számlákon a leírtaknál magasabb díjak szerepelnek. Ezzel kapcsolatban két dologra hívjuk fel kedves olvasónk figyelmét. I: a cikkben a 2000. évi díjakat tüntettük fel. 2: a panasz ideje 2000. január 4. -esHírek Az alelnök Somogy megyében. Somogy megye január 6-án, csütörtökön tartja immár hagyományos megyenapját. Az egész napos rendezvényen Tolna megyét Tímár László, a megyei közgyűlés alelnöke képviseli. Vállalkozó háziorvos Regszemcsén. Február 1-től vállalkozóként praktizál Iregszem-csén az 1. számú körzet háziorvosa, dr. Siposné dr. Szántó Mónika. A község önkormányzata vállalja, hogy amennyiben a lakosság ellátása azt megkívánja, orvosi műszerek beszerzését pályázati források segítségével megoldja. A Nagycsaládosok Tolnai Egyesülete holnap, azaz csütörtökön 18 órától közgyűlés előkészítő összejövetelt tart a helyi művelődési házban. A megbeszélésen szó lesz az idei évre tervezett programokról is. Fogadóóra. A Bonyhádi Rendőrkapitányság vezetője, dr. László Antal rendőr alezredes január 5-én, szerdán 14.30-tól 15.30-ig tartja fogadóóráját a kapitányságon. A Tolna megyei gazdasági kamarák mellett működő Fogyasztóvédelmi Békéltető Testület elnöke a tagok közül 2000 január elsejei hatállyal Mátyás Tibort jelölte ki elnök-helyettesnek. A tisztség két évre szól. Faddon közmeghallgatást tart ma, azaz szerdán 16 órától a művelődési házban a KDT Környezetvédelmi Felügyelőség. A téma a RODEXCO Kft. által Domboriban létesítendő kikötő. Fúvóskoncert Regölyben. Újévi koncertet ad Regölyben a Tamási Fúvószenekar. A január 8- án, szombaton 19 órakor a község művelődési házában kezdődő hangversenyen könnyűzenei repertoárjából játszik az együttes. Német Színház: elmarad az előadás. A szekszárdi Deutsche Bühne Ungarn ezúton is értesíti közönségét arról, hogy a január 6-ra, csütörtökre tervezett Mágnás Miska című előadás betegség miatt elmarad a színházban. A már megváltott jegyek a január 10-i előadásra érvényesek. Bonyhádon betörték a könyvtár ablakát, azonban lopásra utaló további körülményt nem észleltek. A könyvtárból nem hiányzik semmi. Pakson egy közúti ellenőrzés során a rendőrök egy olyan személykocsit találtak, amely a forgalomban lévő járművek nyilvántartásában nem szerepelt. Az autót a paksi rendőrök lefoglalták. Örökzöld téma: hogyan lehet leszokni a dohányzásról? Január elsején van a legnagyobb divatja a különféle fogadalmaknak. Ilyenkor sokan gondolnak arra, hogy változtatnak az életükön, egészségesebben élnek, kevesebbet esznek-isznak, sportolnak, nem halogatják tovább a különböző szűréseket, orvosi ellenőrzéseket, jobban szervezik az idejüket, s még hosszan sorolhatnánk. Az egyik „legdivatosabb” fogadalom: leszokom a dohányzásról. Sokan, sokszor megfogadják, hogy megszabadulnak ettől a káros szenvedélyüktől, de ez egyáltalán nem könnyű feladat. Szakértők becslése szerint csak minden ötödik fo- gadkozónak sikerül lemondania tartósan, vagy akár végleg a cigarettáról. A legjobb módszernek a „pont-vége-módsz- er” bizonyult, azaz amikor az illető egyik percről a másikra letette a cigarettát. Az ilyen le- szokóknak egy év múltán 10- 15 százaléka lesz nikotinmentes. Pszichológiai támogatással, nikotinpótló tapasz alkalmazásával, rágógumi, esetleg orrspray segítségével csaknem 30 százalékra növekszik ez az arány. Ezzel szemben az elszívott cigaretták számának lassú redukálása vagy valamilyen könnyebb cigarettára való áttérés a tapasztalatok szerint alig hatásos. Tény, hogy a hirtelen leszokást elő kell készíteni. Jóval előtte naponta erősítse meg magában a szándékot a leszokni vágyó, például azzal: nem leszek kiszolgáltatva A RENDSZERESEN DOHÁNYZÓK ARÁNYA Forrás: ÁNTSZ ’97-es Tolna megyei felmérése többé a cigarettának, az én életemet, mindennapjaimat ne az határozza meg, rá tudok-e gyújtani, vagy nem. Gondoljon arra, mennyivel egyszerűbb az élete annak, aki nem dohányzik, nem kell számolgatni a dobozban a cigarettákat, vajon elég lesz-e, hol van a legközelebbi trafik, stb. Ráadásul anyagi szempontból is jobban jár, lévén a cigaretta ára elég borsos. Sokszor beválik, főként a hölgyeknél, ha egy darabig összegyűjtik a napi cigaretta árát, s meglepik magukat valami szép dologgal, amire amúgy sajnálnák a pénzt. Fontos az időpont kiválasztása is, mivel a lelki függőség lényegesen több problémát jelent a dohányosoknak, mint a testi. Sokan már annak a gondolatától is felháborodnak, hogy valami tilos lehet a számukra. Minden esetre a leszokás első heteiben lehetőleg kerülni kell az olyan helyzeteket, melyek alkalmával eddig a cigaretta után nyúltak. A legjobban akkor lehet elkerülni a stresszhelyzeteket, ha például egy kellemes nyaralás napjaira időzítjük a leszokást. A nikotinpótló készítmények használata mellett semmi esetre sem szabad dohányozni, mert fennáll a nikotinmérgezés veszélye. Fontos, hogy sikertelenségek ne tántorítsanak el senkit a céltól. A legtöbb dohányosnak több nekifutásra van szüksége. r