Tolnai Népújság, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-19 / 15. szám
2000. Január 19., szerda MEGYE ll TÜKÖR Tolnai Népújság - 3. oldal Mondom A Magamét IHÁROSI IBOLYA A félelem megöli a lelket Egy négy hónapos kisbabának ököllel verte a fejét a kedves apukája. Koponyatöréssel, életveszélyes állapotban került a kicsi kórházba. Szinte nap mint nap olvasunk hasonló híreket. Még ma is természetes némelyik családban, hogy az ököljog érvényesül. Szabad, jogos a gyereket, az asszonyt verni. Értelmiségi családokban is. S ha a gyerek veri az iskolában a kisebbet, bandákba verődik, iszik és kábíiózik, mert képtelen megbirkózni a folyamatos meg- alázottság, kiszolgáltatottság lelki terheivel, mindenki csodálkozik. A folyamat meg folytatódhat, mert lehet, hogy ő is verni fogja a gyerekeit. Dr. Morvái Krisztina büntetőjogász könyvet írt a témáról, s azt állítja, hogy Magyarországon körülbelül minden tizedik nőt bántalmazza a hozzá tartozó férfi. A gyerekek nem tehetnek semmit, ők teljesen kiszolgáltatottak, de az asszonyok számára sem mutatkozik könnyűnek a kiút. Ha a rendőrség pár órára be is viszi a férfit, utána mehet haza bosszút állni. Ezért aztán az asszonyok tűrnek, míg a végén ők kerülnek a bíróság elé, mert évtizedes rettegés után egyszer csak kést, fejszét ragadnak. Tavaly mindkettőre volt példa Tolna megyében is. Azt mondják az okosok, hogy a társadalom kikényszeríti az erkölcseinek megfelelő jogszabályt, és nem hajtja végre azt, amely nincs szinkronban az erkölcsi közfelfogással. Ezért aztán nálunk még fel sem merült a különleges szabályozás gondolta. A Büntető Törvénykönyv mindenkinek a testi-lelki kínzását, bántalmazását, sanyargatását, megfélemlítését, megerőszakolását tiltja. De ki tartatja ezt be a szülőkkel, férjekkel, élettársakkal. Az USA-ban például van törvény, amely alapján a bíró nyomban előírhatja, hogy a támadó családtag az eljárás végéig a közelébe sem mehet a bántalmazottnak. Ha mégis megteszi, azonnal lecsukják. A pillanatnyi közfelfogás szerint erre még jó ideig vámunk kell. Fennkölt programok, alulfizetett pedagógusok „Ne megalázó pluszmunkákból kelljen megélni” Nagy várakozás után csalódás. Borbáth Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének országos főtitkára így jellemezte azt a helyzetet, mely az új költségvetés ismeretében alakult ki a pedagógus társadalomban.- Az előzetes számítások szerint úgy harminc milliárd forint többletben reménykedtünk - folytatta a főtitkár, aki tegnap délelőtt tartott előadást Szekszárdon, a PSZ Tolna Megyei Szövetsége meghívására. - Am a pénz nem támogatásként, hanem a szabadon felhasználható személyi jövedelemadó hányadának meg- címzésével érkezett hozzánk. Magyarul, az illetékesek gyakorlatilag egy új elosztási technikát alkalmaztak.- Ami nem feltétlenül kedvezőtlen mindenki számára...- A jobb helyzetű önkormányzatok rosszabbul, a rosz- szabb helyzetűek kétségkívül jobban járnak. Ám ez a fajta ki- egyenlítés racionalizálást kényszeríthet ki azon önkormányzatoktól, melyek ezt a lépést korábban nem tervezték. Sőt, a költségvetési törvény előkészítésekor álmukban sem gondolták volna, hogy ilyesmire kényszerülnek.- Milyen eredményeket sikerült elérniük a pedagógusoknak a béralkuban?- Az oktatási tárca elsőre felajánlott 13 százalékos javaslatát megfelelő kiindulási alapnak tekintettük. Ám ez a szám nemsokára 8,5 százalékra csökkent. Az infláció mértékét 6 százalékra tette a kormány, s ha ez a szám 2,5 százalékkal növekszik - ami nem elképzelhetetlen - , akkor idén a pedagógusoknak nem lesz részük reálkereset emelkedésben.- Viszont adott esetben a szinten tartás sem lebecsülendő eredmény.- Csakhogy közel egy évtizedes állandó zuhanást kellett eddig megérnünk. Illetve, az elmúlt két évben azért nyugtázhattunk kisebb emelkedést, ami után különösen aggasztó a stagnálás.- Miért pont most tartja ezt aggasztónak?- Azért, mert gyermekeink néhány éven belül már Európai Uniós diákokként tanulnak az Borbáth Gábor osztályokban. A politika, ha uniós feltételeknek eleget tevő iskolákat akar - s természetesen ilyen iskolákat akar - , akkor most, 2000-2002-ben kell, hogy megoldja a pedagógusok anyagi gondjait. Azaz, hogy a tanároknak, tanítóknak ne megalázó pluszmunkákból kelljen, megélniük: ebben az esetben nehéz azt várni tőlük, hogy hosszú távon is fennkölt minőségi oktatási programokat valósítsanak meg.-SZÁTervek a Temaforg teleppel Gyümölcs is van, repce is van megyében Konzervgyár, avagy biodízel üzem? Vajon a kettő közül melyiket lenne érdemes Tol- nanémedire telepíteni? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a megyei közgyűlés mezőgazdasági bizottsága. Tolnanémedi A testület tegnapi, Szekszárdon tartott ülésén dr.Wühelm József (képünkön), a Tolna Megyei Vidékfejlesztési Innovációs Központ Kht. ügyvezetője terjesztette elő azokat az alap-adatoBármelyiknek örülnénk! Tolnanémedi jegyzője, Takács Erzsébet elmondta: az 1239 fős település lakossága folyamatosan csökken. Ennek egyik fő oka a munkahelyek hiánya, ami miatt sok fiatal választ magának másutt új otthopt. Éppen ezért lenne örvendetes a konzervgyár, avagy a biodízel üzem telepítése. Bármelyiknek örülnénk! - hangsúlyozta Takács Erzsébet. A majdani beruházás, annak működése kétségkívül csökkentené Tolnanémedi jelenleg 20 százalékra becsült munkanélküliségi arányszámát. ■ kát, melyek a bizottság tagjait segítették az előzetes döntés kialakításában. Tolnanémedi településen az ÁPV Rt. kezelésében lévő, volt Temaforg telep vár immár fél évtizede hasznosításra. A tervek között szerepel - megfelelve a megye távlati fejlesztési programjának - egy konzervgyár, avagy egy biodízel üzem létrehozása. A termelési hátteret - a zöldség és gyümölcs, illetve a környezetbarát dízelolajhoz szükséges repce és napraforgó termesztést - továbbá a mezőgazdasági hagyományokat tekintve a két változat közül elvileg bármelyik megvalósítható a községben. A megfelelő állapotban lévő telep egyébként - hangzott el az ülésen - a jelenlegi ismeretek szerint 25 millió forintért vár gazdára. - A területet semmiképpen sem szabad veszni hagyni - jelentette ki a résztvevők egyetértése mellett dr. Tollár Tibor, a közgyűlés jelenlévő alelnöke. A Simon László József elnök vezette mezőgazdasági bizottság tegnap mindenesetre még nem döntött - nem is dönthetett - egyik variáció mellett sem, hiszen az előterjesztés alapján az elkövetkező hetekben kezd hozzá a majdani beruházás szervezeti és integrációs formájának, a pályázati lehetőségeknek, a forrás oldalnak az áttekintéséhez. Ebben a munkában - melynek részeredményei már a következő bizottsági ülésen terítékre kerülnek - nemcsak a testület ezzel megbízott tagjai vesznek részt, hanem az önkormányzat mezőgazdasági osz- tályának munkatársai is. _______________-száF eldolgozva többet ér! Tolna megyében a feldolgozó ipar - kiváltképp a régió másik két megyéjével összehasonlítva - nem büszkélkedhet kiemelkedő mutatókkal. Ez már csak azért is sajnálatos, mert a feldolgozott termékekben van a többlet-érték - húzta alá Rutkai Géza, a mezőgazdasági bizottság vidékfejlesztési szakbizottságának elnöke. Az alapanyagok jelentős része ma még kiáramlik a megyéből, s azokat a régió másik két megyéje dolgozza fel. Az igazi haszon tehát nem nálunk jelentkezik. A szakértők egyébként a konzervipar területét tekintve nagy lehetőséget látnak a készülő Duna-hídban. Ez a kapocs tenné lehetővé az Alföldön, illetve a Dél-Öunántúlon megtermelt zöldség-gyümölcs szállítását, majd tárolását. A regionális komplex program szerint Tolna megye ugyan a hús nagybani piac terén kapna szerepet, de - mutatott rá Rutkai Géza - felmerült az is, hogy ezt a szerepet esetleg újra kellene gondolni. » Tojásfarm, ahol többszáz ember talál munkát A települések örülnek az ötletnek, és a gabonát is felvásárolják Bikács, Nagydorog, Kajdacs, Szedres, Tolna megyei falvak, ahol jelentős mértékű a munkanélküliség. Annyiban különböznek a megye többi hasonló gondokkal küszködő településeitől, hogy itt remény van rá, ha megépül a tojásfarm, akkor falvanként több száz ember jut majd munkához. Tolna megye Három évvel ezelőtt megalakult a Tolna-Tojás Kft, melynek 90 százalékban egy német üzletember, Anton Pohlmann a tulajdonosa. Az elképzelések szerint Magyar- ország legnagyobb tyúkfarmja épülne fel a közeljövőben Tolna megyében. Ez azt jelenti, hogy 5 telepen - Szedresen lenne 2, Bikácson, Nagydorogon, Kajdac- son 1-1 - összesen 6-7 millió tyúk lenne, tudtuk meg Baloghiné Kétyi Évától, aki a Tolna-Tojás Kft. magyarországi képviselője.- Három éve folyik az előkészítő munka és már a kezdetektől felvettük a kapcsolatot a kamarákkal, az agrár minisztériummal, a terméktanáccsal, a megyei földművelésügyi hivatallal és az érintett önkormányzatokkal. Sok a támogatónk, de vannak, akik félnek a beruházástól. Ez utóbbiak közé tartozik a Baromfi Terméktanács, ők attól tartanak, hogy ez veszélyeztetné a többi hazai tyúktartó megélhetését. A jövőben szeretnénk velük is egyeztetni, bár ezt eddig is megtettük.- Igaz-e a hír, hogy Anton Pohlmannt, aki német állampolgár hazájában azzal vádolják, hogy súlyosan megsértette az állattenyésztési törvényi rendelkezéseit?- Anton Pohl- mann nemzetközileg elismert szak- ,, ember, aki az amerikai tojásszövetség elnöke, és cége a világ három legnagyobb tojástermelője között szerepel. Az ő beruházását nagy támogatással fogadnák Lengyelországban, Csehországban és a szomszédos országokban is, de ő Magyarországot választotta és ezen belül is olyan Tolna megyei településeket, ahol jelentős a munkanélküliség. Több száz embernek biztosít TOJASARAK TOLNA MEGYÉBEN (FT/DB) Bátaszék 19-21 Bonyhád 20-22 Paks 20-22 Dombóvár 23 Tamási 20 Simontornya 22-24 Szekszárd 22-24 majd a Tolna-Tojás Kft. munkát, illetve a megye gabonájának a felét takarmányként fel is vásárolnánk. Úgy gondolom, mindez nagy lehetőség a termelőknek is. A beruházásoknak az uniós csatlakozásig el kellene készülniük, hogy ezzel egy időben tudjuk megkezdeni a te- vékenysé- günket. Koleszár Mihály, Szedres polgár- mestere meg- erősítette, I hogy támogatják a beruházási terveket, hiszen a tojásfarm legalább 250 embernek nyújtana munkalehetőséget. A Tolna megyei állat-egészség-. ügyi állomás első fokon már megadta a szakhatósági hozzájárulást a beruházásról, mondta Korzen- szky Ernőd igazgató, természetesen a törvény előírásoknak meg kell felelniük a terveknek. Hírek FÓRUM. Szakmai fórumot rendez Paks önkormányzata a város egészségügyi fejlesztési feladatainak véleményezésére január 20-án, csütörtökön 17 órától a Városháza földszinti tanácskozó termében. FARSANG. Farsangolnak az agrár nyugdíjasok. A Magyar Agrártudományi Egyesület megyei nyugdíjas klubja vacsorával egybekötött farsangi összejövetelt rendez január 28-án, pénteken. A 14 órakor kezdődő rendezvényt Szekszárdon, az Agroker Rt. ebédlőjében tartják. LABDARÚGÁS. Zombán a Pünkösdi Kupa néven megrendezendő nemzetközi ifjúsági labdarúgó torna előkészítéséről, s az ehhez nyújtandó önkormányzati támogatásról tárgyalnak január 27-én, csütörtökön, a 13.30-kor kezdődő testületi ülésen. Téma lesz továbbá, hogy a belvíz okozta károk elhárítására milyen intézkedéseket hoznak, illetve megbeszélik, hogy az őspark vízgyűjtő tavát mikor tisztítják ki. HORGÁSZOK KÖZGYŰLÉSE. Az Őcsényi Horgászegyesület január 23-án vasárnap délelőtt 9 órakor tartja közgyűlését a Közösségi Házban. Az egyesület éves értékelésére várják a tagokat. ROMA KISEBBSÉG. A tolnai roma kisebbségi önkormányzat képviselőtestülete holnap, azaz csütörtökön 13 órától ülést tart. A napirenden többek között szerepel a helyi munkaügyi kirendeltség ismertetője az álláslehetőségekről, valamint az Általános, Nevelési Központ tájékoztatója az elmúlt évi munkáról, a cigány diákokkal összefüggésben. FOGADÓÓRA. Paks alpolgármestere Bagdy László ma, január 19-én 14 és 17 óra között tartja fogadóóráit a Városházán. VÉRADÁS. Őcsényben, a Közösségi Házban szervez véradást a helyi vöröskereszt alapszervezet és a megyei kórház vértranszfúziós állomása január 20-án, csütörtökön. A véradásra 10 és 16 óra között várják az önkéntes véradókat. A CSILLAGRÓZSA Hagyó mányőrző Néptánc Együttes a közgyűlését január 21-én, pénteken 19 órakor a decsi Faluház nagytermében tartja. A szűk körben zajló gyűlésen értékelik az 1999-es évet és elkészítik a 2000. évre szóló munkatervet is. A gyűlés napirendjén szerepel továbbá a márciusra tervezett nagyszabású rendezvény is, amelyre vendégeket is hívnak. FOGADÓÓRA. Tóth Ferenc országgyűlési képviselő fogadóórát tart január 19-én 16 órától Kölesden a polgármesteri hivatalban, fél hattól pedig Kistormáson, az orvosi rendelő várótermében. KIÁLLÍTÁS. Cifra szekrény címmel a Rejtőzködő tárgyaink kamara-kiállítás sorozat új tárlata - amely egy paksi háztartásból származó festett parasztbútort mutat be - január 20-án, csütörtökön nyílik a paksi Városi Múzeumban. Két hónap alatt nagyot nő ABN AMRO két hónapos lekötött betét 'A kczólt mutatok a 2000 januar 17. es február 20. kozott, a két hónapra lekötött hetetekre ervenyesek Ezt kővetően a Bank a változtatás jogát fenntartja amelyről a Hirdetményben tájékoztatja ügyfeleit. A reszteteket az Üzletszabályzat tartalmazza. Az EBKM egyszeri lekotes eseten megegyezik a savra ervenyes kamattal. 12,75% kamat február 20-áig! c 06 40 444 444 ABINTAMR0 Bank