Tolnai Népújság, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-04 / 2. szám
2000. január 4., kedd Megyei Körkép 3. oldal Megújul a személyazonosító igazolvány Kiváltásához az okmányirodát kell felkeresni (Folytatás az 1. oldalról.) Dombóvár- A dombóvári okmányiroda a városháza ügyfélszolgálatán tegnap kezdte meg működését - mondta érdeklődésünkre dr. Radochayné dr. Molnár Zsuzsanna, az önkormányzat aljegyzője. Az új személyazonosító igazolvány kiállításához szükséges adatok felvételére és továbbítására szolgáló számítógépeket beüzemeltük. Időben megérkezett a fényképeket készítő kamera is, így két munkatársam déltől már fogadta az ügyfeleket. Az igényléshez vagy cseréhez az állampolgároknak be kell mutatniuk a személyazonosításukra alkalmas okmányt, az esetleges adatváltozásokat igazoló anyakönyvi kivonatot vagy doktori oklevelet. Aki nem rendelkezik személyazonosításra alkalmas okmánnyal, annak három hónapnál nem régebbi születési anyakönyvi kivonatot, a névviselés megállapítására alkalmas házassági anyakönyvi kivonatot és a külföldről hazatértnek az érvényes állampolgár- sági bizonyítványt is magával kell hoznia. A bevándoroltak és a menekültek esetében a jogállásukat igazoló okirat megléte szükséges. Az állandó személyazonosító igazolvány kiállításának illetéke jelenleg 1500 forint. Illetékmentességet élveznek azok a 14 évesek, akik első személyazonosító igazolványukat váltják ki, valamint azok az állampolgárok, akik már betöltötték a 70. életévüket. A személyazonosító igazolványt ezentúl minden kérelmező postai úton kapja meg a Belügyminisztériumtól. A dombóvári okmányiroda hétfőn, kedden és csütörtökön 8 és 16, szerdán 8 és 18, pénteken pedig 8 és 12 óra között tart nyitva - zárta tájékoztatóját az aljegyző, -glaubSzekszárd A megyeszékhelyen a Bezerédj utcában, a plébánia melletti épületben kapott helyet az okmányiroda. A két okmány-ügyintéző - Kirizs Julianna és Szántó Zsolt - várja a tegnapi naptól azokat a polgárokat, akiknek új személy- azonosító okmányra, illetve lakcímkártyára van szükségük. Az új szabályozás szerint a személyazonosító kártya bankkártya jellegű és hamisíthatatlan lesz. Érdekesség, hogy ezt a kártyát nem is lesz kötelező kiváltani, nem úgy, mint az újonnan bevezetett lakcímkártyát. S hogy mivel igazolja magát a polgár? Nos, január 1-től az útlevél is alkalmas a személyazonosság igazolására. Az ügyintézők felhívták a figyelmet arra, hogy csak az kaphat az új kártyákból, akinek személyi igazolványa az adott naptól számítva 60 napon belül lejár. Az érvényes igazolvánnyal rendelkezők ne próbálkozzanak, nem kapnak kártyát. Azoknak sem kell személyi okmányt cserélniük, akiknek igazolványa lejárati határidő nélküli. Újdonság az is, hogy fényképet nem kell vinni az új okmányok elkészítéséhez, az irodában digitális kamerával készül fotó az ügyfélről. Aki tehát jól akar kinézni a képen, az készüljön fel erre. Akinek személyi igazolványa elveszett, az érvényes útlevéllel és 3 hónapnál nem régebben kiváltott anyakönyvi kivonattal jelentkezzen az okmányirodában. Július 1-től egyébként az útleveleket is az iroda készíti, 2001- től pedig a gépkocsival kapcsolatos dokumentumok is az ő hatáskörükbe kerülnek. Mint megtudtuk, Szekszárdon nem lesz állandó ügyfélfogadás, ennek rendjéről a későbbiekben születik majd döntés. venter A szekszárdi okmányiroda Madárkiállítás Mözsön A Tolnai Galamb és Kisállattenyésztők Egyesülete január 21 és 23-a között kisállat és természet- védelmi kiállítást rendez Mözsön, a művelődési házban. Az óvodák és az iskolák január 21-én, pénteken csoportosan és térítés nélkül nézhetik meg az érdekes kiállítást, amelyen várhatóan a 30 fajta galambon kivül egzotikus díszmadarakat, díszbaromfikat, védett kisállatokat is láthatnak. A kiállításon - amely naponta nyolc órától délután négy óráig tart nyitva - öt megye kisállattenyésztői vesznek részt. Heimann Zoltán az új vezérigazgató Bábolnán Nem tudott a szakmai kihívásnak ellenállni Névjegy: Született: Szekszárdon, 1959. március 14. Szülők: apja: Heimann Ferenc nyugdíjas Isz-elnök, anyja: Budai Rozália Iskolák: Garay János Általános Iskola, Szekszárd, Nagy Lajos Gimnázium, angol tagozat, Pécs, Közgazdaság-tudományi Egyetem, külgazdasági szak, Budapest Munkahelyek: 1983-tól Monimpex, borkereskedő, 1989-től BB Élelmiszer-ipari Kombinát, 1990-től Multi- Variant Rt., 1991-től KON- TRAX Telekomm Rt. - különböző beosztások. 19921999. december 31-ig a Béres Rt. vezérigazgatója. 2000. január 1-től a Bábolna Rt. vezérigazgatója. Felesége: Kelemen Agnes, közgazda Gyerekek: Zoltán 12, Gábor 9 éves Új vezér került 2000. január 1-től a Bábolna Rt. élére. A részvény- társaság igazgatótanácsa az ÁPV Rt. jelöltjét, a 40 éves szekszárdi születésű Heimann Zoltánt választotta félesztendős interregnum után december 30-án jelentős támogatással a magyar mezőgazdaság legnagyobb állami cégének vezérigazgatójává. A 40 milliárd forint bevételű Bábolna Rt.-t az 1999-es esztendő nehéz helyzet elé állította egyrészt a baromfiipar válsága, másrészt a vezetés körüli bizonytalanságok miatt. A gondok ellenére az óriás vállalat megőrizte piaci pozícióit, sőt erősítette is azokat. Heimann Zoltán szakmai pályafutása alatt több alkalommal vett részt különböző vállalatok átalakításában. Mostani feladata is ez lesz, a Bábolna Rt. ugyanis 2000-ben új szervezeti formában fog működni. A vezérigazgatónak feladatai elvégzésében segítségére lesz Sz. Kis László - stratégiai- és vállalatfejlesztési vezérigazgató-helyettesi beosztásban -, az igazgatóság tagja, aki korábban a vezérigazgató munkatársa volt a Béres Rt.-nél. Élelmiszer-ipari és kereskedelmi vezérigazgatóhelyettes Sárfy Péter, a korábbi megbízott vezérigazgató, míg a gazdasági vezérigazgató-helyettesi posztot Birkás Zoltán tölti be. Az új vezérigazgatóval - aki a szilvesztert a szekszárdi szőlőhegyen lévő családi birtokon töltötte -, az első munkanapja előtt beszélgettünk.-Hét év után a Béres Rt. vezérigazgatói székét felcserélte a Bábolna Rt. hasonló pozíciójára. Mi késztette erre?-Az év végétől eljöttem a Béres Rt.-től, kerestem a helyem, hová mehetek el. Sok minden került szóba, de bevallom őszintén, hogy nem nagyon akartam állami céghez jönni.-Mégis a mezőgazdaság zászlóshajójának nevezett mamutcég elsőszámú embere lett.-Igen, mert a Bábolna sztorija, mérete, olyan kihívásokat állított elém, aminek nem tudtam ellenállni, ami megmozgatta a képzeletemet. Megválasztásomat szakmai kihívásnak tekintem. Úgy gondolom, ha a Béres Rt.-nél sikerült létrehozni egy olyan menedzsmentet, amely a válságból sikerre vitte a céget, akkor ezt megtudom ismételni egy másfajta vállalatnál is. Tudom, hogy nagyon sok munka vár rám, de örömmel állok elébe. A Bábolna Rt., mint a mezőgazdasági fellegvár az elmúlt pár évben nem igazán volt nyereséges vállalkozás, ezen próbálok meg változtatni.-Mik lesznek az első teendői?-Jelenleg a legsürgősebb feladatom, hogy minél mélyebben megismerjem a vállalatot, annak piacait és konkurenciáit. Bábolna Európai Unióba való lépése és egy kelet-európai térnyerés nagy mértékben befolyásolhatja a cég helyzetét. Tisztázni akarom, hogy a múlt évi baromfiválság múló krízis vagy tartós értékesítési probléma. Ezen túl Bábolnának mielőbb jó kapcsolatokat kell kialakítania a szaktárcával, hiszen mindenkinek érdeke, hogy Európa legnagyobb mezőgazdasági integráló vállalata eredményesen működjön. Mindezen feladatnak nagy becsvággyal igyekszem megfelelni.-Tervez-e és ha igen, akkor milyen szerkezet-átalakítást a mezőgazdasági nagyvállalatnál?-Korai lenne még bármi konkrétumot mondani, de az biztos, hogy ennek a cégnek az élelmiszeripari, kereskedelmi vonulatát kell erősíteni. A kérdés tehát igazából nem az, hogy a termőterület vagy a lovászat milyen minőséget tud hozni, hanem hogy milyen stratégiai, piaci pozíciókat tudunk elérni és milyen késztermékkel tudunk előállni, amelyek nyereségesek lehetnek. A Burgert-féle ötletnek éppen ez a lényege. Itt korábban beindult egy nagyon komoly integráció az alapanyag-termeléstől a vágóiparig, ennek kell piaci sikerességet teremteni hosszú távon.-Kikre számít ebben a munkában?-Az idő borzasztóan rövid, ezért elsősorban a meglévő munkatársakra kell támaszkodnom. Márciusig ki kell dolgoznunk a cég konkrét stratégiai koncepcióját, amit el kell fogadtatni az ÁPV Rt.- vel.-Mit szeretne még elérni ezen kívül?-Szeretném a Bábolna Rt.-t minél előbb eltávolítani a politikától és ezt elfogadtatni a vállalaton belül is és a tulajdonosnál is. Ez az a nagy dolog, amit meg kell még valósítanom. F. Kováts Éva HÍREK A veszedelemre emlékeznek A Székely Szövetség és a bonyhádi Székely Kör megemlékezést tart a madéfalvi veszedelem évfordulóján. Az 1764. január 6-án történt mészárlásra január 9-én, vasárnap emlékeznek. A reggel 9 órakor kezdődő szentmise után a székely emlékparkban 10 órakor tartják a megemlékezést. Ezen a bonyhádi Székely Kör kórusa énekel, beszédet mond Potápi Árpád, a Székely Szövetség elnöke. Az ünnepség után a Székely Szövetség küldöttgyűlést tart a bonyhádi polgármesteri hivatalban. Milyen lesz a jövő kórháza? A Szekszárdi Szív és Élet Klub január 5-én, szerdán 16 órától tartja következő foglalkozását a megyeszékhelyen, a Balassa János Szakképző Iskolában. A nyilvános rendezvényen meghívott vendégként dr. Muth Lajos, a megyei kórház főigazgatója tart előadást A jövő kórháza címmel. Hangverseny. A Pécsi Szimfonikus Zenekar legközelebb január 14-én, a jövő héten pénteken ad hangversenyt Szekszárdon, este fél nyolctól a Babits Mihály Művelődési Házban. A műsoron a következő csodálatos zeneművek szerepelnek: Weber: Bűvös vadász (nyitány), Mozart: D-dúr fuvolaverseny, valamint Mendelssohn: 3. a-moll „Skót” szimfónia. Jegyeket a művelődési házban lehet váltani. Kocsolán három fiatalember a szilveszteri-újévi mulatság után megrongálta azt a turul madarat ábrázoló köztéri szobrot, melyet Kerpács János helyi fafaragó készített. Az Újévi Kupa tekeversenyt Dombóváron a férfiak mezőnyében Foki László nyerte Tóth Ferenc és Harangozó László előtt. A hölgyeknél Varga Anita győzött, a második Márton Éva lett, a harmadik helyen pedig Varga Istvánná végzett. A tolnai Vöröskereszt alapszervezet klubja holnap, azaz szerdán 14 órától foglalkozást tart a tolnai művelődési házban. Frellerné dr. Kovács Anna, Dombóvár jegyzője holnap reggel nyolc órától délután négyig fogadónapot tart, melyre várja a város lakóit. A Dombóvári Deutschklub következő összejövetelét szerda este hat órától tartja a Dombó Pál utcai közösségi házban. Dunaszentgyörgyön betörtek egy italboltba, ahonnan szeszesitalt és cigarettát lopott el két felnőtt, két fiatalkorú és egy gyermekkorú tolvaj. A betörőket a rendőrség elfogta. A közigazgatási hivatal vezetője: dr. Freppán Miklós Első munkanapját töltötte tegnap a Tolna Megyei Közigazgatási Hivatalban dr. Freppán Miklós, akit a miniszterelnök január I-től nevezett ki a hivatal vezetőjének. Információink szerint három pályázó volt a posztra, de politikai körökben már régóta beszélték, ki lesz a nyertes. Életrajza több tekintetben is különleges. Egy kis faluban született Bács-Kiskun megyében, nemzetiségi családban, édesanyja bunye- vác, vagyis horvát származású, apja német. Magyar szó nem hangzott el a nagyszülői házban. Az apai nagyszülők svábul, az édesanya pedig horvátul szólt hozzá. A különlegességek közé tartozik az is, hogy profi, illetve abban az időben félprofi labdarúgóból Névjegy Név. Dr. Freppán Miklós Született: 1944 május 16. Iskolai végzettség: Állam és Jogtudományi Egyetem, jogi szakvizsga Családi állapota: nős, felesége nyugalmazott, de emellett aktív bíró Gyermeke: 1 fiú, aki San Fransisco-ban főiskolai hallgató Anyanyelve: horvát és német, magyarul később tanult meg Hobbi: még mindig a foci lett a kormányhivatal államtitkár-helyettesi rangú vezetőjévé. Már a gimnáziumot is, mint felfedezett tehetség végezte, majd a Pécsi Dózsában focizott, s mint ilyen került a rendőrséghez. Tizenhét évig volt hivatásos rendőr, közben 10 évig a Szekszárdi Dózsa csapatkapitánya. Mint alosztály- vezető szerelt le a rendőrségtől, s lett egy rövid időre jogtanácsos, majd a Földhivatalba került, ahol folyamatosan haladt előre, végül megbízott vezető lett. A megyei közgyűlés hivatalának jogi osztályvezetőjeként pályázta meg e posztot. Talán az sem szokványos, hogy december 31-én a miniszterelnök aláírásával kapott táviratot arról, hogy ő nyerte meg a pályázatot. Első kérdésünk arra vonatkozott, hogy a FIDESZ MPP jelöltjeként nyerte-e el a megyei kormányhivatal vezetését.- Sosem voltam a FIDESZ jelöltje, mert ahogy azelőtt, most sem kötődöm semmilyen párthoz, soha életemben egyetlen pártrendezvényen nem vettem részt. Részletes pályázatot nyújtottam be, azt szívesen rendelkezésre bocsátom bárkinek, de annak elbírálásáról semmit sem tudok. Kinevezésemet szakmai pályafutásom csúcsának tekintem. Nagyon fontosnak tartom, hogy a hivatalvezető asszony méltó módon tudjon visszavonulni. Veszíteni senkinek sem könnyű, abban mindenképpen segíteni fogok neki, hogy senki ne bánthassa, mert már nem ő vezető. Tisztában vagyok a felelősségemmel, s mindenképpen fenn szeretném tartani a folyamatosságot is. Még egy dolog biztos, amit már mondtam a főosztály- vezetőknek is, hogy utcára senkit sem teszek. Lehetséges, hogy főosztályvezetőből munkatárs lesz, vagy fordítva, de köztisztviselő marad. Még soha életemben senkit sem bocsátottam el, s ezután se fogok. Miattam senki nem veszíti el a kenyerét. Ihárosi Ibolya