Tolnai Népújság, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-09 / 287. szám
Megyei Körkép 3. oldal 1999. október 20., szerda Szekszárdi diák a legjobbak között A szekszárdi Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakmunkásképző Intézet harmadikos diákja, Tamaska Margit az „Édes anyanyelvűnk” Országos Nyelvhasználati Versenyen kiemelkedő eredményt ért el. Ezt a versenyt minden évben az Oktatási Minisztérium és Sátoraljaújhely Város Önkormányzata rendezi, a Kazinczy Alapítványi Bizottság és az Anyanyelvápolók Szövetsége támogatásával, középiskolás diákok számára. A résztvevők a megyei versenyek nyertesei. A verseny célja az anyanyelv ápolása, az iránta való szeretet erősítése, a nyelv- használat fejlesztése. Feladata pedig az általános és közéleti beszédkultúra fejlődésének segítése. Két kategória van: a szakközépiskolások és a gimnazisták részére, mindkét kategóriában közel 60 résztvevő indult. A háromnapos rendezvénynek Sátoraljaújhely adott otthont, jó szervezéssel és érdekes programokkal színesítve a megmérettetést. Az első feladata egy írásbeli teszt kitöltése volt, itt a nyelvi eszközök és formák közötti minőségi különbségtételt vizsgálták. A szóbeli feladat pedig mindezeknek az eszközöknek a szöveg és beszédformálásban való alkalmazása. A versenyzőknek egy beszédművet kellett elkészíteniük, négy téma közül választva. Segítségül csak egy vázlatot készíthettek a néhány perces felkészülési időben. Tamaska Margit „A 2000. évforduló” című témát választotta, beszédében a világ, az ország és a személyes jövőjét vázolta fel, a múlt a jelen és a jövő folyamatában. Mindezt közönség előtt, mert sok érdeklődő, tanárok, diákok, stb. tekintette meg a versenyt. A diákok teljesítményét tekintélyes zsűri bírálta el, a tagok között helyet foglalt például Benczédy József nyelvész professzor és Deme László egyetemi tanár. Ebben a versenyben nincs rangsor, a tíz legjobban szereplő diák és felkészítő tanáruk jutalma a szép emlékérem. Tamaska Margit és felkészítő tanára, Király Józsefné, átvehette ezt az érmet Sátoraljaújhelyen. Mindketten különdíjat is kaptak, Margit írásbeli eredményen lett ugyanis a legjobb, s a felkészítő tanárok közül pedig Király Józsefné kapott különdíjat, az évek óta tartó színvonalas munkájáért. Mint a tanárnő elmondta, bár az iskolának nem elsősorban ez a profilja, hosszú évek óta eredményesen ápolják a magyar nyelvet, minden évben születnek országos eredmények a különféle versenyeken, a megyei versenyeket pedig rendszeresen nyerik kategóriájukban. Mindezt tehetséggondozással, figyelemmel, a képességek fejlesztésével lehet elérni. Nem könnyű, hiszen tanárnak és diáknak is egyaránt plusz időt, munkát jelent, de az eredmények magukért beszélnek. Ehhez persze az iskola támogatása is nélkülözhetetlen. Margit a világbanki közgazdasági osztály harmadikos tanulója, ám valószínű, hogy a továbbtanulás során a jogi pálya felé orientálódik majd. venter Kistérségi szennyvízgondok Tolna Megye Önkormányzata Közgyűlésének Területfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága soros ülését tartotta tegnap délután Szekszárdon. A testület tárgyalt a költségvetés helyzetéről, és a bizottság munkaprogramjáról. Az ülésen kérés hangzott el a bizottsághoz két település szennyvíztároló telepének ügyében. A Závondon létesített tisztítóban kilenc település szennyvizét kezelik, ez a helyzet azonban most veszélybe került. A telep tönkrement, a felújításához szükséges több mint 9 millió forintból azonban csak 4 millió forintot kaptak a rekonstrukcióra, így a felújítást nem tudják befejezni. Ha el is készül a rekonstrukció, az igazi megoldást az jelentené, ha Aparhanton is létesülne egy szennyvíztisztító telep és a két létesítmény között oszlana meg a kilenc település ellátása. Az aparhanti szennyvíztisztítóhoz 10 millió forint kellene, ebből 5 milliót pályázat útján kaphatnának, a másik felét viszont saját erőből kellene finanszírozni. Összesen tehát mintegy 10 millió forintra lenne szükség ahhoz, hogy a kilenc település gondja megoldódjon, s a környezetet se veszélyeztesse a szennyvíz. Ehhez kérték a bizottság segítségét. A bizottság egyetértett a kéréssel, a támogatás iránti kérelmet jogosnak tartja, annál is inkább, mert az ivóvízzel és a szennyvízzel kapcsolatos problémákat kiemelten kezelik. Azt javasolják az érintetteknek, hogy minél előbb nyújtsanak be pályázatot a Területfejlesztési Tanácshoz a hiányzó összeg biztosítására. Pécs helyett Kaposvár a dél-dunántúli régiós központ Leváltották Kékes Ferencet, megválasztották Koltai Tamást A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács Szekszárdon tartott szerdai alakuló ülésén leváltotta a rotációs elv alapján korábban megválasztott soros elnökét, Kékes Ferencet, helyette határozatlan időre Koltai Tamást, a Tóina Megyei Közgyűlés elnökét választotta meg. A tanács alakuló ülését Kékes Ferenc, a testület soros és egyben Baranya Megye -Közgyűlésének elnöke a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, Torgyán József nevében hivta össze az 1999. évi XCII. törvény értelmében, amely a korábbi törvény módosításával a regionális fejlesztési tanácsok új összetételű megalakulásáról rendelkezik. A tervezett napirend a tisztségviselők megválasztása, az alapszabály megtárgyalása, illetve - az egyebek napirend alatt - a tanács eddigi legfontosabb témáinak áttekintése, pályázati döntések meghozatala lett volna. A napirend megszavazása előtt szót kért Lévai József könyvvizsgáló, aki a Belügyminisztérium képviseletében módosító indítvánnyal élt: a tanács ne foglalkozzon a tervezett napirendekkel. Helyette az alakuló ülésnek két napirendi pontot javasolt: döntsön az elnök személyéről és a munkaszervezet székhelyéről. Mint elmondta: a belügyminiszter javaslatát közvetítetve az első kérdésben azzal a felvetéssel élt, hogy határozatlan időre Koltai Tamást bízza meg a tanács az elnöki feladattal. A többségi szavazattal megválasztott új elnök ezt követően javaslatot tett a Dél-Dunántúli Regionális Tanács új székhelyére Kaposvárt nevezve meg. Több hozzászóló aggodalmát fejezte ki, mondván a döntés bizalmatlanságot kelthet Brüsszelben a régió iránt. Ugyanis, ha a változás miatt a folyamatban lévő ügyeket nem tudják befejezni, erkölcsileg is lejáratják a régiót az Európai Unió előtt. Szita Károly, Kaposvár polgármestere ígéretet tett: nem fog az ügynökség személyi állományában változtatást igényelni, az ügyvitel zökkenőmentesen folytatódhat, Kaposvár úgy fog tevékenykedni, hogy az valameny- nyi településnek jó legyen. A tanács 14 igen, három ellen- szavazattal két tartózkodás mellett elfogadta az új elnök javaslatát. A költőfejedelem születésének 250. évfordulója alkalmából Goethe-emlékkiállítás nyílt Szekszárdon, az Illyés Gyula Megyei Könyvtár Nyelvstúdiójábán. A kiállításon a könyvtár archív és modern Goethe-gyűjteményének darabjai tekinthetők meg. Nyugdíjas találkozó a Volánnál Nyugdíjas találkozót tartott a szekszárdi Gemenc Volán tegnap délelőtt a vállalat kultúrhelyiségében. Az ünnepségen a vállalat 50 éves évfordulója alkalmából ezüstplaketteket adtak át, az elismerést huszonötén kapták meg. Amrein Károly vezérigazgató köszöntötte a nyugdíjasokat és arról biztosította őket, hogy az utazásaikhoz szükséges költségkeretet továbbra is biztosítják számukra, és az 1976 óta sikeresen működő nyugdíjas klub működését is támogatják. Az ünnepségen több mint százan vettek részt, s mindenkit megajándékoztak az 50 éves évfordulóra készült könyvvel. HÍREK A tolnai Szent Mór katolikus iskola az intézményben tanuló diákok szülei részére kedvezményes karácsonyi bálásruha vásárt rendez. A ruhaneműket német partnerkapcsolatai révén a Kolping Gyermeknevelési Alapítvány juttatta az iskolának. A vásár e hét csütörtökön és pénteken, valamint a jövő héten, napközben zajlik az iskolában. A befolyó összeget az intézmény felszereltségének javítására fordítják. Fórumot rendez szombat délelőtt fél tizenegytől a dombóvári városháza dísztermében a Cukorrépa Termelők Országos Szövetsége, melyen a hét hazai feldolgozó képviselői, magángazdák és mezőgazdasági cégek vezetői vesznek részt. A megbeszélésen dr. Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a Európai Unióhoz való csatlakozást megelőző legfontosabb mezőgazdasági feladatokról tart előadást. Nagymányokon az óvodáról. Az óvoda elhelyezéséről is döntenek a nagymányoki önkormányzat mai ülésén. Az érintettek véleményének megkérdezése után a testület a József Attila utca 8. alatti épületet javasolja a négycsoportos gyermekintézmény helyéül. Itt jelenleg az Arany Korona Kft. üzemel. A tanácskozáson a testület beszámolót hallgat meg a költségvetés első kilenc hónapi teljesítéséről és az Állami Számvevőszék Nagymányokon lefolytatott vizsgálatáról. Ügyfélszolgálat működik a TIT Tolna Megyei Egyesületénél, ahol az érdeklődők a 2000-ik év dátumváltási problémáival kapcsolatban kaphatnak információkat. Az ügyfélszolgálat Szekszárdon, a Vállalkozók Háza első emeletén, a TIT irodájában működik csütörtökönként 10-18 óra között. Az ügyintézők - többek között - az Y2 K programmal kapcsolatban állnak az érdeklődők rendelkezésére. Az UniCum Laude énekegyüttes ad koncertet a dombóvári polgármesteri hivatal dísztermében a „Városházi Zenei Estek” című sorozatban péntek este hat órától. A műsorban komolyzenei darabok mellett Paul McCartney, John Lennon, Billy Joel, Freddy Mercury és Bobby McFerrin szerzeményei is elhangzanak majd. Biciklis balesete Bölcskén. Tegnap délelőtt 10 órakor egy kerékpáros figyelmetlenül kanyarodott be Bölcskén egy útkereszteződésben, s a mögötte közlekedő személygépkocsi elütötte. A biciklis nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett. TISZTELT ELŐFIZETŐNK! Szeretnénk, ha nem csak Olvasója, hanem ajánlója is lenne a Tolnai Népújságnak. Kérjük, hogy szervezzen ismerősei, barátai körében új előfizetőt lapunknak! Az Ön szervezőmunkáját egy szép receptlexi- konnal szeretnénk megköszönni, az új előfizető pedig - természetesen az újságon felül - ajándékkönyvet kap.'Kérjük előfizetőinket, hogy az új előfizető megrendelését a mellékelt megrendelőlapon küldjék be címünkre. Megrendelőlevél a Tolnai Népújság előfizetésére Megrendelő neve:................................................................. /magánszemély, vállalkozás, vagy intézmény/ Kézbesítés címe:.................................................................... Előfizetési időszak: egy hónap kettő hónap Előfizetési díj: 745.Kedvezmény az árusárhoz viszonyítva: 300.Beszervező előfizető neve:.............. Címe: ...................................................... 1 .490.600.Axel Springer Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodája Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Tel.: 74/416-211 Adószám: 10462933-2-11 Cégjegyzékszám: 11 -09001415 Városmarketing-koncepció és millenniumi bizottság Augusz-házi esték, Szüreti fesztivál, Háry-kupa Értékelte a Szüreti Fesztivál tapasztalatait a szekszárdi közgyűlés művelődési bizottsága. Megállapították, hogy a szerződést a vállalkozó teljesítette. Jól sikerült a Háry Kupa és folytatást érdemelnek az Augusz- házi esték is. Ugyankkor azt javasolja a bizottság, hogy a vásári árusok kerüljenek messzebb a város- központtól . Tizenhat tantermes iskolát tervezett valamikor a város a Kecskés Ferenc utcától délre eső területen. Mivel ma már a gyermeklétszám nem indokolja az iskola építését, azt javasolják, hogy oldja fel a közgyűlés az építési tilalmat a területen, de maradjon területrész egy jövendő közintézmény megvalósítására is. A megyei közgyűlés Kultúrával a Nyugat kapujában címmel hirdetett rendezvénysorozatot. A művelődési bizottság úgy ítélte meg, hogy ez elsősorban a kis települések számára nyújt lehetőséget a kapcsolódásra. A rendezvény elvi támogatása mellett úgy döntöttek, hogy ha valamely szekszárdi együttes részt akar venni a programon, akkor a már meglévő alapokból kérhet ehhez anyagi támogatást.Több millenniumi téma is szerepelt a bizottság előtt, de ezek megtárgyalását a mai rendkívüli közgyűlést megelőző ülésre halasztották.Felmerült a gondolat, hogy a millenniumi rendezvények szervezésére, összehangolására eseti bizottság alakuljon a művelődési bizottság, az illetékes intézmények a hivatali apparátus és a civil szervezetek képviselőiből. Ülést tartott tegnap a városmarketing kabinet. A tanácsadó testület tárgyalt többek között, a jövő évi rendezvényeket tartalmazó programfüzetről, s a városmarketing programról is. A sok jó és hasznos ötlet közepette izgalmas vita bontakozott ki arról, hogy a program megvalósításához miként lehet megteremteni az anyagi és a szellemi erőforrásokat. Jövőre városmarketing iroda nem lesz, de arról is vita bontakozott ki, hogy az apparátusba integrált szakember, illetve csoport végezze-e a munkát, vagy pedig válasz- szanak rugalmasabb megoldásokat. Ihárosi