Tolnai Népújság, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-08 / 286. szám
TOLNAI fr NÉPÚJSÁG DECEMBER 8. SZERDA Sok-sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő MARIA nevű kedves olvasóinkat. Névnapok története: Mária. Bibliai eredetű név, jelentése: Istent szerető (?). Virága: fehér rózsa. A római katolikus naptárban Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának főünnepe. Az ünnep tartalma az, hogy Mária Isten különleges kegyelméből magzat léte első percétől mentes volt az eredeti bűntől (és minden bűntől). A keleti és a nyugati egyház e közös hitét a nyugati egyház 1854-ben dogma rangjára emelte. Az ünnep eredete a VII. századig nyúlik vissza. Hajdan: December nyolcadikán 145 éve, 1854-ben Bátaapátiban a szeplőtelen fogantatás tiszteletére kápolnát szenteltek. 140 éve, 1859-ben Sissovich János regölyi káplánt nevezték ki jováncai (ma: Gyulaj) plébánossá, a később Tamásiba került pap jeles szónok és szakíró volt. 100 éve, 1899-ben Szekszárdon Schmiedeg Mór téglagyáros kérvényt adott be zálogház létesítésének engedélyezésére: ezt a korabeliek a városiasodás biztos jelének tartották. 90 éve, 1919- ben Fehér Vilmos Színtársulata a megyeszékhelyen a Dollárkirálynő című operettel kezdte meg a vendégszereplését. Dunaföldvárott Mádi Kovács János dr. több ezer választó előtt tartott képviselői beszámolót. A napi igék: Katolikus: Tér. 3.9-15.20. Ef. 1.3-6.11-12. Lk. 1.26-38. Református: Zof. 1. Gál. 3.19-22. Evangélikus: Jel. 3.7-13. Ézs. 43.14.21. Ortodox: II. Tim. 2.9-22. Lk. 20.1-8. A Nap kél 7.18 órakor, 15.53 nyugszik órakor. A Hold kél 6.25 órakor, 15.59 nyugszik órakor. Vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 4 cm, Paks 127 cm, Dombori 138 cm, Árvízkapu 554 cm. A Sió Palánknál 322 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) Szekszárdi ügyeletes újságíró: Ihárosi Ibolya. Tel: 511-520. Fax: 511-500. Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bonyhád: Hangyái János 455-239, 06/20/9669-185. Dombóvár: Glaub Róbert 460-618 és 06/20/9860-530. Dunaföldvár: Pataki Dezső, művelődési ház, 75/342-618. Paks: Rákosi Gusztáv 75/316-388, 06/20/9687-292. Tamási: Tóth Ferenc 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt 440-660. Kiállítás a várdombi iskolagalériában. Az iskolások műsorával kezdődött a kiállítás-megnyitó tegnap délelőtt Várdombon, az iskolagalériában. A versek, énekek a Mikulásról, a karácsonyról szóltak. Hornyik Lászlóné, az intézmény pedagógusa értékelte azokat a munkákat is, amelyek a kiállításon nem jelenhettek meg. A tanév első félévében készült legszebb kézimunkákat állították ki, a néprajzi órákon készített betlehemest, szőtteseket, és persze rajzokat. Értékelték az első félév verseny- és tanulmányi eredményeit is, kiemelték, hogy Himics Nikoletta, Kollár Edina, Lábár Tamás, Vancsik Mónika, Faddi Viktória, Fenyvesi János, Handl Renáta, Mátrai Anita, Garajszki Erna, Homyák András, Keresztes Amália, Szakács Adrienn, Tóth Nikoletta, Vecsei Zsófia, Dér Beáta és Jobbágy Judit szép sikereket hoztak az iskolának az első félév során. Rendelőben- Maga dohányzik?- Nem, doktor úr, inkább innék valamit, ha lehet. Hallottam Irta: Venter Marianna Várjuk olvasóink receptjeit Mit is főzzek ma? Minden háziasszony jól tudja, milyen kellemetlen érzés, ha azon kell törnie a fejét, hogy mit főzzön ebédre, vacsorára. Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani sorozatunkkal, amelyben minden nap egy-egy receptet ajánlunk olvasóinknak. Sorozatunkba várjuk az Önök által beküldött recepteket. Címünk: Tolnai Népújság Szerkesztősége, 7101 Szekszár, Pf: 71. A borítékra, levelezőlapra kérjük, írják rá: „Mit is főzzek ma?" Most a szekszárdi Borbély Lászlón fasírt hagymás, paradicsomos mártásban receptjét ajánljuk. Hozzávalók: 50 dkg darált marha vagy sertéshús, 5 dkg zsemlemorzsa, 1 nyers tojás, só, törött bors 10 dkg füstölt szalonna, 1 kis fej reszelt vöröshagyma, 3 vöröshagyma karikára vágva, 1 gerezd fokhagyma, 1 kisdoboz paradicsompüré, 1 babérlevél, olaj. A szalonnát kiolvasztjuk, megpirítjuk a zsírban a reszelt hagymát, összegyúrjuk a hússal, zsemlemorzsával, tojással, sóval, meg a törött borssal. Pogácsákat formálunk a masszából és bő, forró olajban ropogós, pirosra sütjük. Az olajból kiveszünk 2 evőkanálnyit, először megpároljuk benne a karikára vágott hagymát, majd beleteszszük a paradicsompürét, babérlevelet, fokhagymát, sót, meg a törött borsot, és mártást főzünk belőle. Ebbe a mártásba tesszük a húsgombócokat és kis lángon 25 percig főzzük őket. Vízben főtt burgonya illik hozzá. Étel-módi u. ' gy esett a minap, hogy kumplipaprikást főztem vacsorára. Nem is tudnám pontosan megmondani miért, de meglehetősen ritkán készül nálunk ez az étel, pedig mindannyian szeretjük. Régi „fényéből" amúgy is sokat veszített ez a mondhatni tradicionális honi fogás, talán azért mert az egészséges életmód élharcosai nem nagyon tűznék a zászlajukra. Pedig kiszámoltam, fillérekből kijött négyünk vacsorája, megint csak bebizonyítva, hogy az egészséges étkezés igen drága. Az elsőrangú alapanyagokból készült, zsírtalanított, vitaminozott, miegyebezett élelmiszerek ára többszöröse a „normál” áruénak, arról nem is beszélve hogy a magyar konyhán nevelkedett gyomor bizony igencsak kedveli a fajsúlyos, fűszeres étkeket, a finom kelt tésztákat, a füstölt szalonnát. Ezekről pedig csak az tud könnyű szívvel lemondani, aki sohasem kóstolta őket. Eg így vicc jut eszembe, ami sajnos nem is olyan vicces: a háziorvost felkeresi idős páciense, különféle panaszokkal. A doktor megkérdi, mennyi a nyugdíja. Hatvanezer forint, jön a válasz. Sovány húsok, gépsonka, déligyümölcsök, saláták, sajtok - rendeli a doktor. A következő páciens hasonló panaszokkal érkezik, s szintén nem fiatal. Az orvos őt is megkérdi, mennyi a nyugdíja. Tizennyolc ezer forint, jön a válasz. Jó sok séta a friss levegőn - rendeli a doktor. Kábelfüggő gyerekek Korunk egyik legizgalmasabb kérdése: miként hat a komputer- izált világ a gyerekek személyiségére? Egy amerikai alapítvány felmérései szerint a 2-18 éves korosztály naponta átlagosan 5 óra 29 percet tölt a szórakoztató elektronika társaságában. Ebből mintegy 2 óra 46 perc jut a tévére, egy óra a rádióra,. 12 perc zenehallgatásra, a maradék idő a számítógépé. Lassan a klasszikus gyerekszoba elektronikus központtá alakul. Ez vonatkozik a legkisebbre, a 2-7 éves korosztályra is. Az amerikai gyerekek 32 százalékának saját tévéje, 16 százalékának videorekordere van. A saját készülékkel rendelkezők akár napi három óránál is többet ülnek a TV képernyője előt- t. Még az étkezési idő sem jelent szünetet, a gyerekek 60 százaléka számolt be arról, hogy ebéd vagy vacsora közben is megy az adás. Negyvenkilenc százaléka azt vallotta, hogy akkor tévézik, amikor csak kedve szottyan. Általában a szülők nem zavarják őket az elektronikus szórakoztató eszközök mértéktelen élvezetében. Nálunk sincs ez sokkal másként, főleg ott, ahol az internet is működik. Ferenczy Europress Diétán Az áruházban a férfi több csomag tűt vásárol.- Uraságod varrni tanul? - kérdi az elárusítónő a vevőtől.- Ugyan, hova gondol? Szögnyelő vagyok, csak most az orvos szigorú diétát rendelt. Gond van Az orvos fogja a beteg csuklóját, fejcsóválva hallgatja az óráját, aztán megszólal.- Hm, ez érdekes. Most vagy a beteg halt meg, vagy az órám nem jár. Nehéz nap Az ügyeleti sebész megkérdi az asszisztensnőt:- Nehéz napunk lesz ma?- Van két könnyebb eset: egy országúti karambol sérültje, aztán egy üzemi baleset áldozata. A legnehezebb dolgunk azzal a férfival lesz, aki a feleségének megtagadta a mosogatást. Tévé-veszekedés A családi viták a leggyakrabban azon törnek ki, melyik tévé-csatornára kapcsoljanak. Mindez egyben erőpróba is a partnerek között: ki az úr a házban? A TV-stressz leggyakoribb vesztesei a nők, a lelki bántal- mak 58 százalékát ok szenvedik el. A leghevesebb viták az ifjú párok között dúlnak. Az életkort tekintve a húszas évek végén, a harmincas évek elején járók vívják a legélesebb küzdelmet. Mindez nem véletlen: ez a generáció karriert akar csinálni, ennél fogva sok stresszhatásnak van kitéve, indulatait azonban a munkahelyen nem élheti ki. Ebben a korban a felek már igen határozott elképzelésekkel rendelkeznek arról, milyen műsorokat akarnak nézni. Ha ebben akadályoztatva vannak, szinte a függetlenségüket érzik veszélyben. A kutatók szerint a férfiak a tévé előtt is fitogtatni akarják fölényüket, erejüket. De a nők sem engedelmes bábuk többé, sőt újonnan megszerzett öntudatukat itt is kifejezésre akarják juttatni. De ha győznek is e harcban, sokan közülük súlyos lelkiismeret-fur- dalást éreznek: ez a TV stressz. Az okosak vesznek maguknak még egy készüléket. De akkor meg min lehet ilyen jóízűen veszekedni? Változóan felhős idő ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE A kontinens északi részein haladó frontok csak érintik térségünket, jelentős mértékben nem szólnak bele az időjárás alakulásában. Hatásukra főként az északi területeken lesz sok felhő, ott elvétve kisebb eső, zápor is előfordulhat. Az ország túlnyomó részén a többször megnövekvő felhőzet mellett némi napsütés is várható. A nyugati, délnyugati szelet többfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. A hőmérséklet a délutáni órákban többnyire 3 és 8 fok között alakul. Bár többször megnövekedhet a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is van remény. Csapadék nem valószínű. Eleinte néhol még erősen párás lesz a levegő. A délnygati, nyugati szél többfelé megélénkül, néhol erős széllökések is lehetnek. A hőmérséklet délután 6,7 fok körül alakul. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 1 Velencei-tó: 2 Szelidi-tó: 2 Fertő-tó: 3 Tisza: 2-4 Duna: 3-4 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 7 Paks: 6 Siófok: 6 Pécs: 6 Szekszárd: 6 Mohács: 6 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 40-50 Velencei-tó: 40-50 Tisza-tó: 30-40 Fertő-tó: 45-50 Kaposvár: 35-45 Paks: 30-40 Siófok: 30-45 Pécs: 35-45 Szekszárd: 30-40 Mohács: 30-40 ORVOSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Bár markáns időjárási front nem ér el bennünket, a térséget érintő gyenge hidegfront hatását a légköri változásokra érzékeny szervezetüek megérezhetik. A reakció idő hosszabb lesz az átlagosnál. Országos előrejelzés (5 napos 120 Ft+ÁFA/perc): 06-90-304-631 Országos előrejelzés 30 napra: 06-90-304-628 Speciális élő tájékoztatás (240 Ft+ÁFA/perc): 06-90-504-001 Orvosmeteorológia (120 Ft+ÁFA/perc): 06-90-304-612 TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 511- 510. Telefax: 511-500. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 745,- Ft, negyedévre 2235,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon, rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer - Budapest Kiadói Kft., Axel Springer - Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket.