Tolnai Népújság, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-08 / 286. szám
4. oldal Nemes gesztus A dombóvári „Esélyt az életnek” Alapítvány az elmúlt esztendőben különböző sport-relikviákból többször is szervezett árverést, s a befolyt összeget igyekezett a megfelelő hely(ekre) eljuttatni. Tavaly gazdára talált 11 póló olyan magyar úszó nagyságok aláírásával, mint Egerszegi Krisztina, Darnyi Tamás, Czene Attila vagy éppen a város szülötte, Rózsa Norbert, de árverésre került a PVSK kosarasa, Szto- jkovics Éva meze is. A licitből befolyt hatszámjegyű összegből jutott a dombóvári kórház intenzív osztályának is, így amikor az akció egyik elindítója, Farkas Attila tanár úr a közelmúltban elhunyt, dr. Kerekes László, az intenzív osztályvezető főorvosa javaslatára az alapítvány elnöksége egy dedikált pólót visszajuttatott az özvegyhez. HÍRMONDÓ Csütörtök délután a Dombóvár és környéke Víz- és Csatornamű Kft. ügyvezetőjének, Szűcs Istvánnak a meghívására a város önkormányzatának tagjai látogatást tesznek a közszolgáltató cégnél, ahol a társaság tevékenységével, a menedzsment rövid és középtávú terveivel ismerkednek meg, valamint szó lesz az ivóvíz-minőségének javítását célzó programról is. Az év polgárőre kitüntetést vehette át az elmúlt héten a dombóvári polgárőrség elnökétől, Varga Jenőtől a civil szervezet alelnöke, Kurcz László. Az Országos Polgárőr Szövetség által adományozott elismerést a hét éven keresztül végzett kiemelkedő munkájáért kapta a jutalmazott. A Fidelitas dombóvári csoportjának tisztújító közgyűlésén a tagság Árvái Györgyöt elnökké, Bogdán Tamást és Fehérvári Bencét pedig alel- nökké választották. A Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara műszaki fejlesztési pályázatán a dombóvári Kóré Kft. 100 ezer forintos, a Gegő Fémipari Kft. pedig 400 ezer forintos vissza nem térítendő támogatást nyert az ISO 9002-es minőségbiztosítási rendszer kidolgozására. Megyei Körkép - Dombóvár És Környéke ________ ____1999. december 8., szerda H étköznapok a dombóvári kórházban A dombóvári kórház dolgozói szombaton ünnepelték az egészségügyi intézmény avatásának harmincadik évfordulóját. Gottvald Károly fotóösszeállításán az osztályok hétköznapjai, a betegek érdekeit szem előtt tartó, lelkiismeretesen és nagy odaadással végzett munka elevenedik meg SPORTSAROK Az amatőr tekézők dombóvári bajnokságát a férfiak másodosztályú mezőnyében a Csuta SC gárdája nyerte a Nyugdíjasok csapata és az U-Posta együttese előtt. Az egyéni megmérettetésben Tóth Ferenc bizonyult a legjobbnak, a második helyen Nagy János végzett, míg a harmadik Marosi János lett. A pénteken ötödik alkalommal megrendezett Mikulás Kupán a házigazda szerepét magára vállaló döbröközi iskola csapata nyert megelőzve a gyulaji és a kurdi diákokat. A gyerekek játékos sportversenyen mérték össze ügyességüket. A Lokomotív FC-Kapospula bizonyult a legjobbnak a dombóvári kispályás bajnokság második osztályában. Az ezüstérmek a Mező-Erste Bank játékosainak a nyakába kerültek, a dobogó harmadik fokára pedig a Stella FC tagjai léphettek. A gólkirályi címet 35 találattal G. Kiss István, a Mező-Erste Bank csatára érdemelte ki. Az őt követő Sípos Norbert, a Ditáll FC „karmestere” 25 alkalommal késztette megadásra az ellenfelek kapusait. Zsiga Szabolcs, Tiegel-Varitel FC vezére pedig huszonnégyszer „púpozta ki” a hálót. A megyei serdülőválogatott tagjaként a Dombóvári Kézilabda Sport Klub Két tehetséges játékosa - Fazekas Andrea és Tös- magi Anett - is részt vesz a december 10-12. között Budapesten megrendezésre kerülő Ferenczy Kupa utánpótlás-tornán. A városi kosárlabda bajnokság egyik csoportját a hétvégi forduló után továbbra is a Yorimpex csapata vezeti, a másik élén a Kanárik-Picipó nevű gárda áll. A Mikulás Kupa tekeversenyt hétfőn a Dombóvári Spartacus Ivanich Antal utcai csarnokában a férfiak közül a 60 dobásból 251 fát gurító Wirt Ignác szerezte meg Horváth János és Tili Károly előtt. A bábudöntő hölgyek megmérettetésén az első helyet Varga Istvánné érdemelte ki, a második Varga Anita lett, a dobogó harmadik fokára pedig Icha Ferencné léphetett. Asztmás gyerekeknek rendez sorversenyeket a dombóvári Egészségvédő Egyesület szombat délelőtt kilenc órától a József Attila Általános Iskola sportcsarnokában. Szombat este nyolc órától a dombóvári 516-os számú Ipari Szakképző Intézet és Szakközépiskola sportcsarnokában bállal egybekötött díjkiosztót rendez a város kispályás labdarúgó bajnokság szervezőbizottsága. Hívja Ön is a 06-80-200-398-as telefonszámot! Dombóváriak kérdezhetnek Dombóvári olvasóink figyelmébe szeretnénk ajánlani a ma délelőtt 9- és 12 óra között ingyenesen hívható 06-80-200-398-as telefonszámot, melyen a település életével, a képviselőtestület munkájával, az önkormányzati intézmények és gazdasági társaságok működésével kapcsolatos kérdéseiket tehetik fel. Mi feljegyezzük, hogy milyen témák iránt érdeklődtek olvasóink, kérdéseiket és észrevételeiket továbbítjuk az illetékesekhez, a válaszokat pedig lapunkban hamarosan olvashatják. Itt adhatja fel hirdetését: TIEGEL UTAZÁSI IRODA Dombóvár, Ady u. 9. - Tel./fax: 1'466-222 NAGY ZSOLT Dombóvár, Hetényi u. 6. - Tel.: 20/3350-932 KRIMINÁLIS Színesfém-tolvajokat fogtak. A dombóvári rendőrkapitányság nyomozói hét olyan gyanúsítottat hallgattak ki a napokban, akiknek közük van a MATÁV Rt. Árpád utcai telephelyének udvarán tárolt távközlési kábelek ellopásához. A színesfém-tolvajok bűnlajstromát egy autófeltörés, valamint használati tárgyak és más eszközök eltulajdonítása is szaporítja. Mountain bike a kerékpártárolóból. A város művelődési házának egyik rendezvényére érkezett az a mountain bike-tu- lajdonos, aki az épület előtti kerékpártárolóban állította le a járművét. Mikor befejeződött a program és indult volna haza a sportos fiatalember, már csak „hűlt helyét” találta a 18 ezer forintot érő kétkerekűjének. Disznóvágás idején kelendő a szalámi. Döbröközön öt szalámit, egy ébresztőórát és két ágytakarót zsákmányolt az a rabló, aki belökte az egyik családi ház melléképületének az ajtaját. A falu körzeti megbízottja a dombóvári kapitányság nyomozóinak közreműködésével rövid időn belül elfogta az éhes betörőt, aki már nem először került összeütközésbe a törvénnyel. Éjszakai gépkocsi-feltörés. A dombóvári Allende utca lakói egyik éjszaka arra ébredtek, hogy a társasház előtti parkolóban valaki kinyitotta az ott várakozó autó ajtaját. Mikor kiderült, hogy nem a jármű tulajdonosa szállt be a gépkocsiba, egy pillanat alatt kiment az álom a szomszédok szeméből. A megzavart tolvaj egy irattárcával a kezében távozott a helyszínről. Az aranyékszereket a széfbe kellett volna tenni. Kocsolán nem tudják, hogy miként jutott be egy családi házba az az ismeretlen, aki 150 ezer forint értékű aranyékszert vitt magával. A nyílászárókon semmilyen erőszakos behatolási kísérletre utaló jelet nem fedeztek fel sem a házigazdák, sem a rendőrök. Hosszabb üdülési szezont! A Gunarasfürdót felkereső hazai és külföldi vendégek az idén többször szóvá tették, hogy a sokak által kedvelt dél-dunántúli üdülőhelyen az elő-, illetve az utószezonban nem lehet nyitva tartó éttermet, valamint élelmiszerüzletet találni. Ennek a problémának a megoldására tett kísérletet hétfő este a kistérség turisztikai vállalkozóit és cégeit tömörítő „Kék Csillag” egyesület. A megbeszélésen elhangzott, hogy csak teljes körű szolgáltatások biztosításával lehet az eddig öt hónapos üdülési szezon meghosszabbítását tervezni. A Gunaras Rt. a strandfürdőt hosszú idő óta május 1. és szeptember 30. között tartja nyitva. A kereskedők, valamint az éttermek tulajdonosai is ezekhez az időpontokhoz igazították üzleteik nyitva tartását. A vendégek ellátásban érdekelt vállalkozások és cégek jövőre kísérletet tesznek arra, hogy az elő- és az utószezont egyaránt két-két héttel megnyújtsák - mondta el érdeklődésünkre dr. Keller József, az egyeztető fórumot kezdeményező egyesület elnöke. Legalább egy étterem, valamint egy alapvető élelmiszereket árusító bolt már április 15- től nyitva lesz és majd csak október 15-én zár be. A Gunaras Rt. is alkalmazkodni fog a fürdőt felkereső vendégek igényeihez, ugyanis a strand egy-két melegvizes medencéjét a meghosszabbított üdülési szezonban is használhatják a vendégek.-glaubÁLLÁSAJÁNLÓ A Tolna Megyei Munkaügyi Központ Dombóvári Kirendeltségén a következő álláshelyeket tartják nyilván és ajánlják az érdeklődők figyelmébe. Keresnek kubikust, tehergépkocsi-vezetőt, állategészségügyi felcsert, vegyészmérnököt, gépészmérnököt, biztosítási üzletkötőt, lakatost, hegesztőt, betanított szabászt, varrómunkást, adminisztrátort, betanított női és férfi munkást, bolti eladót, segédmunkást, műszaki ügyintézőt, számlázót, rakodómunkást, felszolgálót, kézilányt, konyhai kisegítőt, pultost, szakácsot. A felsorolt álláshelyekről a Dombóvár, Bezerédj utca 14. szám alatt található kirendeltségen személyesen és a 74/466-338-as vagy a 74/466- 835-ös telefonszámok egyikén kérhető bővebb információ